„Tisztán próbálok a Hit útján megmaradni” Beszélgetés Krasznahorkai Lászlóval III. rész: kálvária

 

Beszéljünk még a jövőről: Milyen terveid vannak?

Az utóbbi években zeneileg viszonylag passzív voltam. Az Újhold nevű zenekarom egyik dalára nemrég ad hoc jelleggel készült egy „karanténklip”: telefonnal vettem fel és egy kedves ismerős, Dabi István vágta meg, aki más klipekben is segédkezett. Ez a klip Weöres Sándor A paprikajancsi szerenádja című versének megzenésített változatához készült.

 

Az Újholddal újra vannak terveim: új dalok, lemez, koncertek (ha vége a pandémiának). Ehhez az is lökést adott, hogy meghívást kaptunk egy fesztiválra július 10-ére, Balatonfüredre (Gospel Napok) (az interjú mindhárom része 2020. június végén készült – L.R.). Ide Pajor Tamás hívott meg minket, akivel az utóbbi időben szoros, baráti kapcsolatba kerültem a Hit Gyülekezetében. Ennek az előzményei a következők:

A zenei életnek vannak negatív velejárói, amelyet néhányan tudnak kezelni, de vannak olyanok is, aki kevésbé (alkohol-, drogproblémák)… a tragikus sorsokra elég sok példát tudunk hozni. Ez utóbbit én sem kerültem ki, nem a drog, hanem az alkoholról van szó, és ez sajnos elég súlyosan jelen volt az életemben. Úgy éreztem, mindenképpen változtatnom kell.

Tudom, hogy a Hit Gyülekezetével szemben nagyon sok negatív kritika van jelen a médiában, de én ott nagyon sok segítséget kaptam. Akármilyen támadások érhetik a Gyülekezetet, egyet tudok: meggyógyultam. Ahogy a János evangéliumában is írva van: Jézus meggyógyítja a vak embert, akit a zsidó főpapok, farizeusok hívatnak, és azt próbálják neki bemagyarázni, hogy Jézus egy bűnös ember. Erre így reagál:  (János 9:25 Felele azért az és monda: Ha bűnös-é, nem tudom: egyet tudok, hogy noha vak voltam, most látok.”) Az egy külön beszélgetés lenne, hogy nekem már régebben is voltak „élményeim” (megtérés, kereszténység), az a lényeg, hogy én elmentem a Gyülekezetbe, segítséget kértem, és kaptam is. Tudjuk azt is, hogy Pajor Tamás is átélte ezt a 80-as évek végén.

Az alternatív zenészek közül akkor elég sokan…

Ezért is örültem, hogy találkoztam Pajor Tamással, mondtam is neki, hogy hasonló cipőben járok, mint régen ő: foglalkozott velem, segített. Tamás a mai napig aktív zenész az Ámen zenekarral, mellette lelkészként dolgozik.

Visszatérve a jövőre: Távlati céljaim között van – amit még a zenekar sem nagyon tud –, Hellenpárt Gyurinak, a billentyűsnek említettem, hogy magyar költők istenes verseit zenésítsük meg. Ez természetesen a megtérésemmel is kapcsolatban van, ugyanakkor meg egy kultúrkincs is: Balassitól elkezdve Adyn keresztül Pilinszkyig.

Babits?

Babits, Tóth Árpád, Dsida Jenő és még sorolhatnánk: egy ilyen tematikájú lemezt szeretnék készíteni. Most már elkezdett hiányozni a zenélés, újra érzek késztetést arra – hogy ilyen szépen fogalmazzak -, hogy alkotó tevékenységet folytassak. Ezek távlati célok.

Arról kérdezhetlek, hogy mi vezetett ide, például, miért volt szükség az alkoholra?

Ez nem mentség, de az orvosok is elismerik, hogy genetikailag öröklődik. Volt kitől örökölni, de nem akarom erre fogni. Ha a zenei világról beszélek: a koncerteken a szorongáscsökkentés miatt, ugye, buli van, ahol inni kell, dolgozik az adrenalin stb. Ez is olyan, amit „ezren” elmondtak: először csak hétvégén, a próbákkal kapcsolódott össze az alkohol, aztán a koncertekkel, dalírással, utána már zene és társaság nélkül is egyre jobban „bedarált” az alkohol.

Az nem játszhatott közre, hogy nem volt a közeledben egy „megfelelő társaság”, vagy mást képzeltél a magyartanításról: Nem volt menekülés szellemileg?

Ez egy nagyon jó kérdés, mert erre lehet azt válaszolni, hogy igen… Amikor ittam, úgy éreztem, hogy olyan sz.r az életem, hogy ezzel jobb. Persze ez nem volt igaz, hogy olyan rossz az életem. Csak bizonyos esetben az ember szeret önsajnálatban dagonyázni. Szerettem zenélni, de minden összefüggött az alkohollal. Először rutin lett, megszokás, majd szenvedély. A zenekar nagy része is ivott, de én sokszor túlzásba vittem: voltak a pia miatt elrontott koncertek, volt, hogy azt is szóvá tették, hogy ezt nem kéne. Az a lényeg, hogy túlnőtt rajtam az alkohol, és már nem én irányítottam.

Most jól érzed magad a bőrödben?

Most jól érzem magam, hála az Úrnak… Így utólag már látom, hogy régen is elhívott az Úr, de én még futottam előle. Hogy miért? Azért, amiért sokan mások is. Nem akartam azokat az erkölcsi parancsokat betartani, amelyek egy hívőre vonatkoznak: pl. ne részegeskedj, ne paráználkodj stb. Miskolcon voltam gimnazista (ez a 90-es évek közepe), készültem az egyetemi felvételire, és úgy vettem észre, hogy bizony nyelvtanból hiányosságaim vannak, és hogy nehogy ezen „elcsússzak” – mert akkor bevisznek katonának –, Miskolcon kerestem egy magyartanárt. Egy tanárnőt találtam, akiről kiderült, hogy megtért, újjászületett keresztény és a pünkösdi karizmatikus vonalhoz tartozott. Ő már találkozásunk legelején Jézusról kezdett el beszélni, csak néztem, hogy ennek meg mi a baja!  (nevetés) Felkészítésre jártam hozzá, és a téma mindig szóba került, én meg egyre több kérdést tettem fel (Ha van Isten, akkor miért van ennyi szörnyűség a világban? Mi történik, ha meghalunk? Létezik-e a Sátán?). Elég sokat beszélgettünk, és egyszer úgy éreztem, mindjárt elsírom magam. „A keresztények nem szégyellik az érzéseiket, sírjál nyugodtan!”— mondta. Azt is hozzátette, hogy nem akar kényszeríteni, de ha úgy érzem, akkor most megtérhetek, befogadhatom Jézust a szívembe: elmondok egy imát, ők pedig imádkoznak értem a férjével. – „Jó!” – feleltem. És akkor tényleg fizikailag éreztem… Isten jelenlétét. Hittel elmondtam a „Megtérők imáját”: „Jézus, gyere be az életembe!” Adtak keresztény irodalmat is, és még a kollégiumi szobatársaimat is elvittem hozzájuk, és sokan megtértek.

Aztán felkerültem Pestre, élveztem az életet, eljártunk italozni, de korántsem olyan durván, mint húsz évvel később: Elkezdtem élni az egyetemisták bulizós életét, de legbelül mindig tudtam, hogy van Isten, van mennyország, van pokol, és tudom, hogy most bűnös életet élek, de előbb-utóbb rendezni fogom a kapcsolatom az Úrral. Halogattam a lépést, de ha szóba került a téma, mondjuk a kocsmaasztalnál, mindig „gyönyörűen” kiálltam a keresztény hit mellett. (Lehetne mondani, hogy ez képmutatás, de legbelül tudtam, hogy ez igaz.) Azután beindultak a zenekarok.  Az 1998-2012-es időszak a Holt Költők Társasága és a Szabad Európa Rádió zenekarokkal telt el. Egy kis epizód: Egyszer az ELTE Nagytétényi Úti kollégiumában (ahol a 2000-es évek elején laktam) Pajor jött evangelizálni, ahol több kérdést is feltettem neki. Említettem neki, hogy van egy zenekarom: Holt Költők Társasága. Azt mondta, nem gond, majd megváltoztatjátok a neveteket Élő Költők Társaságára. Na, ez már annyira nem tetszett, hogy ha megtérek, rögtön meg kell változtatnom sok mindent.

A SZER-rel kétszer voltunk turnézni (Takács Bence nagyon ügyesen szervezett ilyeneket) Erdélyben: minden este koncert, pálinka: iszonyú depressziósan jöttem haza.

„Érdekes”, mert sokakat épp felszabadít Erdély!

Ez a rengeteg ital miatt volt így. Erdély gyönyörű volt (Kolozsvár, Szatmárnémeti, Székelyudvarhely). Amikor hazajöttem, még az idő is rossz volt: iszonyú csömör, depresszió fogott el. Ekkor a kezembe akadt egy kis szórólap, rajta az állt, hogy Feléledési Közösség, „Szentlélekkel való betöltekezés minden alkalommal”… Erről addig nem is hallottam. Akkor már úgy éreztem, hogy ez így nem mehet tovább, nős voltam, már megszületett Lackó fiam (egyéves volt), vívódtam: Elmenjek, vagy ne menjek? (Ez 2010-ben volt.) (Ma már tudom, hogy ez a bennem lévő korábbi megtérésem, a „Szent Szellem” késztetése volt.) (A Szentlélek és a Szent Szellem ugyanaz, csak a magyarban a Szentlélek kifejezés terjedt el a Károli-féle Biblia alapján. Eredeti fordításban: Szent Szellem).  Felhívtam a lelkipásztort, hogy „ez, és ez vagyok”, mikor van az istentisztelet? Bekapcsolódtam az istentiszteletbe, el is sírtam magam. Ilyenkor megroppan az ember szíve, meghasonlik az eddigi bűnös életmódjával szemben. Ha ez nem játszódik le az emberben, akkor igazi megtérésről sem beszélhetünk. Megkérdezték, hogy meg akarok-e keresztelkedni vízkeresztséggel, teljes alámerüléssel. (Ekkor azonosul az ember Jézus kereszthalálával és feltámadásával. Eltemetjük, Jézussal együtt megfeszítjük a bűnös óemberünket. Az újemberünk pedig az, aki Krisztusban újjászületett.) Én már annyiszor halogattam ezt a lépést, hogy azt mondtam, igen, „benne vagyok”. Megkereszteltek. Azután kérdezték, hogy be akarok-e töltekezni a Szentlélekkel (Szentlélek-keresztség – ez az újjászületés során a harmadik fontos lépés: Isten a Szelleméből/Lelkéből ad nekünk, amely erősít és segít nekünk, hogy hitben járjunk, sőt Isten erejét is birtokba vehetjük), Máté 28,17-18.:„Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek föl, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegekre teszik kezeiket, és azok meggyógyulnak. Mondtam, hogy igen.  Imádkoztak, mondták, hogy folyamatosan hallelujázzak, és ha érzem, hogy a „nyelvem kezd elváltozni”, akkor nyugodtan mondjam azt, ami jön – ez a „nyelveken való szólás”, a pünkösdi jel, hogy megkaptad a Szentlelket. Elkezdtük, és néhány perc múlva ismeretlen nyelveken kezdtem el szólni. Fizikailag is éreztem, hogy valami történik. Ilyenkor csordultig betölt a Szentlélek, és a szádon keresztül folyik tovább belőled.  Ez sokszor érzelmi megnyilvánulásokkal jár: sírás-nevetés, remegés, földre esés.  A nyelv, amelyen megszólalsz, halandzsának tűnik, de nem az. Ez egy titkos természetfölötti nyelv, amelyen közvetlenül Istennel tudunk kommunikálni. Ahogy Pál apostol is írja: 1.Kor.14. Mert aki nyelveken szól, nem emberekhez szól, hanem Istenhez, mert senki sem érti, hanem lélekben szól titkos dolgokat Mert ha nyelveken imádkozom, a lelkem könyörög, de értelmem gyümölcstelen. Ez a tökéletes ima, mert mi gyakran nem tudjuk, hogy mit és hogyan kérjünk Istentől, ilyenkor a Szentlélek siet a segítségünkre. Ilyenkor kimondhatatlan fohászkodásokkal a Szellem imádkozik bennünk. Róm. 8,26-27: „Hasonlóképpen pedig a Lélek is segítségére van a mi erőtelenségünknek. Mert azt, amit kérnünk kell, ahogy kellene, nem tudjuk, de maga a Lélek esedezik érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint esedezik a szentekért.”

Ekkoriban a Szabad Európa Rádió „nagyon ment” underground szinten, a SZER próbáin mondtam, hogy megtértem, a zenekar tagjai nem igazán tudták ezt az egészet hova tenni. Inkább ironikusan és elutasítóan álltak ehhez az egészhez.  A gyülekezetben, amely ausztrál gyökerű volt, és körülbelül ötven-hatvan főt számlált, nagyon jó embereket találtam, és azt mondták, hogy a régi életeddel szakítani kell. „Hamis evangéliumot akarsz énekelni a színpadról?” – kérdezték. „Ki az a Kispál Istenhez képest?” (nevetés) ilyeneket és hasonlókat mondtak. Ez már annyira nem nagyon tetszett, mert furcsa volt. Az a lényeg, hogy – ekkor már konfliktus volt a SZER-rel is – olyan helyzetbe kerültem, hogy nem tudtam eldönteni, most merre menjek, kilépjek-e a zenekarból? Ezt nem szerettem volna, de tudtam, hogy ezzel az életmóddal fel kell hagyni, amelynek szerves része a zenekar meg az ital. Írtam egy hosszú emailt a zenekarnak, amelyben elmondtam, hogy kilépek, nekem ez nem megy így tovább. Pont júniusban volt a… mondjad már, milyen napok vannak akkor Barcikán?

KASZA-fesztivál (Kazincbarcikai Szabadidő Fesztivál)? Most már Kolorfesztivál van helyette…

A Kiscsillag előtt léptünk volna fel, és kérdezték, hogy kilépek-e, vagy sem, mert szólnak akkor egy másik gitárosnak, nekik erre nincs idejük. Ettől a kérdéstől nem lettem boldogabb, még nem tudtam elengedni a régi életemet. Tudtam, hogy jó ez a gyülekezet, nagyon jól éreztem ott magamat, tényleg tiszta emberek között voltam. Sokan elmondták, hogy a drogból jöttek ki, piások voltak, mindenkinek van egy saját sorsa, „evangéliuma”, megváltozott élete. Aztán pár hónapig jártam ebbe a gyülekezetbe, ezzel egy időben a SZER zenéléseire is elmentem, de nem ittam.

A levelem elküldése után Bence szólt, hogy beszéljük meg a dolgokat, csak becsapom magam, meg fogom bánni, ha kilépek a zenekarból és csatlakozom ehhez a szektához. Ekkor még erősebb volt a „világ vonzása”: kezdtem keresztényként „átalakulni”, ettől megijedtem, és „visszaszaladtam a régi életembe”.  A gyülekezetbe még hívogattak, de mondtam, nem vagyok még készen erre, na de akkor már „megvolt” a vízkeresztség és a Szentlélek-keresztség, és tudtam, hogy „egyszer meg kell állnom az Úr előtt”, de úgy voltam, hogy „most még élek egy kicsit”. Ez volt a második ilyen megtapasztalásom, a harmadik pedig most.

2018-ban, amikor már működő zenekaraim se nagyon voltak, mert az Újhold szünetelt, a Nulladik Változattal ugyan voltak időnként koncertek, de általában két-három hónapig semmi – azt se lehet tehát mondani, hogy a zenéléshez kapcsolódott –, akkor egyedül ittam, már itthon is, és volt egy törzshelyem a Keletinél: nem „kispályáztam”. 2019 januárjában már súlyosabb munkahelyi, családi konfliktusok következtek. Ilyenekbe bele se megyek, hogy hagytam el például gitárt, pénztárcámat, telefonomat, egyszer össze is törtem magamat. Gyakran vonatoztam, így sokszor mászkáltam a KÖKI-n, tudtam, hogy ott van a Hit Park… Italosan egyszer arra gondoltam, hogy mi lenne, ha egyszer megnézném (a tévében már régóta nézegettem a Vidám Vasárnapot), „az Igehirdetés, az tetszett”. Valamint láttam az ott lévő embereken, hogy van valamijük, ami nekem nincs. Pont szombat este volt.  „Mondom, megnézem már ezt a híres hitgyülekezetét”… be akartam menni, de a bejáratnál átkutatták a táskámat, kivettek belőle egy dobozos sört, nem is emlékeztem, hogy van nálam (nevetés). Bementem a csarnokba, rögtön látták rajtam, hogy új vagyok. — „Mi újság?” — Mondtam, jöttem megnézni… és akkor elmondtam azokat a dolgokat, amiket a „hitgyüliről” szoktak állítani, hogy agymosás, pénzlenyúlás meg „itt esnek az emberek hanyatt”, annak mi köze a Bibliához, hogy az emberek hanyatt esnek meg rázkódva röhögnek? Azt mondták, hogy ez bibliai esemény, a Szentlélek által megtapasztalható karizmatikus élmény. Mikor a természetfölötti találkozik a természetessel. Sokszor olyan nagy a Szentlélek ereje, kiáradása (ez a Kenet), hogy az a fizikai világban is érzékelhető, megtapasztalható Isten jelenléte. Ezeket a karizmatikus megtapasztalásokat főleg a dicséretek szabadítják fel. A dicséreteknek ezért is van kiemelt szerepe a Gyülekezetben. Ekkor megyünk be Isten jelenlétébe, ahol öröm, nevetés, béke van. Pajor Tamás mondta egyszer, hogy a drog ennek az érzésnek az ördögi utánzata. Ezt azért is tudja ilyen magabiztosan kijelenteni, mert ő mindkettőt ismeri.

Ilyen szokott lenni a gyűléseiken is?

Szokott, és én ezt nagyon élvezem, hogy van „erő”, „öröm”, „jelek” és „csodák”, „gyógyulások”, ahogy Jézus idejében is. A történelmi egyházak bűne főleg az, hogy kiszorították a kereszténységből a spiritualitást, a karizmákat. A mai napig is azt mondják, hogy azok csak Jézus idejében működtek.  Szertartásokkal, kiüresedett ceremóniákkal akarják helyettesíteni a Szentlelket. Szentlélek nélkül a kereszténység tényleg csak egy vallás. „Megkötözöttség”-ből való szabadulás is volt. Történt démonűzés is: leestem a földre, és elkezdtem öklendezni és üvölteni tizenöt-húsz percen keresztül: gonosz szellemi lények mentek ki belőlem, akik szépen benne tartottak az alkohol rabságában. Van, aki hány (nem szép látvány, az tény), ez is megtörtént, tehát voltak „szabaduló alkalmak”. Vannak alkohollal kapcsolatos, droggal, pornográfiával, szexuális vággyal kapcsolatos bűnök: nem minden esetben, de sok ilyen mögött démonok állnak. Amikor bűnöket követünk el, akkor gyakran megnyitjuk magunkat a démonok előtt, akik belénk költöznek, mivel test nélküli szellemi lények, és ezért állandóan testeket keresnek magunknak, amelyekben kiélhetik romlott vágyaikat. Nem véletlen az, hogy sokan képtelenek megszabadulni a különböző függőségekből. Sok ember ilyen szabadulások után lesz teljesen szabad. De itt most nem az ördögűző-típusú horrorfilmekre kell gondolni. A démonoknak nem az a céljuk, hogy felfedezzék őket. Akiben démon van, nem feltétlenül egy tomboló őrült, hanem egy hétköznapi szolid ember is lehet. Viszont az életének lehetnek olyan területei, amelyeket nem tud irányítani. Titkolnia kell, kettős életet él. (Elég végignézni az evangéliumokat, ott is láthatjuk, hogy Jézus egyik fő tevékenysége a démonűzés volt.)

Tudjuk, ugye, hogy a 16. században Bornemisza Péter által írt Ördögi kísértetek hasonló esetekről számol be…

Igen. Talán nem véletlen, hogy a Gyülekezet iskoláját is Bornemisza Péterről nevezték el. Az a lényeg, hogy minden szombaton, akik először vannak a gyülekezetben, van számukra egy „megtérésre való hívás”, ők azok, akik még nem adták át az életüket Jézusnak. Most is az volt, hogy jöjjön előre, aki szeretne (én mentem előre gondolkodás nélkül), elmondunk egy szöveget (az ún. megtérőimát), de ennek természetesen csak úgy van értelme, ha az illető tényleg hittel vallja meg („Jézus, gyere be az életembe, köszönöm, hogy meghaltál értem is a kereszten, újjászületek, megtagadom a Sátánt”), és utána pedig lelkészek imádkoznak kézrátétellel, hogy „maradj a hitben”. Ott volt Pajor Tamás, mondom is neki, „helló, szia”, én hasonló cipőben vagyok, mint te voltál (alternatív zenélés, underground, pia)… Ott akkor nem volt idő hosszabban beszélgetni. Elkérte a számomat, és akkor úgy mentem ki az épületből, „mint aki jól végezte a dolgát” a kocsmába (nevetek): Meg vagyok mentve, most már minden oké! Ez volt szombaton, hétfőn délután viszont hívott Pajor (pont estin tanítottam, szünet volt), kikérdezett engem, hogy „mi van”: Elmondtam. Akkor ő azt mondta, hogy „az alkohol a te Hitlered, Pol Potod, Sztálinod”. Elmondta, hogy ha kényszert érzel a piálásra, nyisd csak ki a Bibliát, és kezd el olvasni hangosan a zsoltárokat: tényleg működött. Beszámoltam neki arról is, hogy mi volt (válás, jelenlegi helyzet), és ő elhívott a gyülekezetbe. Jó, úgy voltam vele, hogy járni fogok. Mondta, hogy gyere, magam mellett foglalok neked helyet, a negyedik sorban. Első alkalommal fel is ajánlotta ottlétem után, hogy hazavisz: Kiderült, hogy ő is arrafelé szokott hazamenni, amerre én lakom… Beszélgettünk, szerdánként és szombatonként elkezdtem járni a gyülekezetbe. Aztán egyre többet beszélgettünk, hitről, zenéről, filmekről, irodalomról, múltról. Kérdezgettem a neuroticos korszakáról, hiszen a SZER-rel korábban még én is játszottam a számait. Megmutogattam neki a saját zenei dolgaimat is. A Gyülekezetben egyre jobban éreztem magam, bár először nekem is furcsák voltak a „dicsőítések” behunyt szemmel, felemelt kezekkel. Aztán egyre jobb volt, tetszett… és ekkor, olyan 3-4 hónap múlva volt még egy „visszaesésem” az alkohollal.

Akkoriban, amikor találkoztunk Nulladik Változat-koncerten?

Igen, sokáig akkor nem volt Nulladik-próba: a tagok késtek, zárva volt a próbaterem. Beültem a szomszédos kocsmába Csepelen, hogy megiszom egy üdítőt… majd megittam egy sört, vettem egy felest és bumm!  Milyen gyorsan vissza lehet csúszni, az ember nem is gondolná! Aztán jöttek a többiek, vettem még pár dobozos sört, automatikusan rá is gyújtottam, zenéltünk. Közben boldogan ecseteltem, hogy megtértem. Finoman szólva sem lehettem hiteles. Pár nap múlva jött a koncert. Itt erősen éreztem, hogy nekem ez az irány már nem fér bele. A régebbi közegbe csöppentem vissza. Rockkocsma, italos, darkos figurák. A bennem lévő Szentlélek ilyenkor jelez, hogy ezt ne. De csak finoman. A Szentlélek úriember, nem uralja le az embert. Ilyenkor lehet őt megszomorítani, ha olyat teszünk, amivel ő nem tud közösséget vállalni. ilyenkor szelíden visszahúzódik. Mivel ezeket éreztem, ezért még több alkoholt vettem magamhoz, hogy elnyomjam a bennem lévő érzéseket. Sajnos a koncerten is botrányosan teljesítettem, hol gitároztam, hol nem, mert elfelejtettem. Tehát ez a zenekarral sem volt tisztességes. Döntenem kellett: Nem lehet úgy élni, hogy szombaton bulizom, berúgok, másnap meg elmegyek a gyülekezetbe és keresztény vagyok. Lukács 16:13.Egy szolga sem szolgálhat két úrnak: mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti.” Ez pénteken történt. Anyámmal is összevesztem, mert csalódott bennem. Másnap hatalmas bűntudattal ébredtem. Lackó fiamhoz sem értem oda időben, csak jókora késéssel.  Egy pár nap alatt sikerült lerombolnom a majdnem 4 hónap absztinens, hívő életet.

Pajor Tamásnak rögtön megírtam, mi történt. Aznap volt istentisztelet, ahol újra rendeztem a kapcsolatomat az Úrral (ilyenkor szükség van újra megtérni, és bűnvallást tenni, különben vonszolod magaddal a bűntudatot). A dicséretek alatt jól ki is sírtam magam — Tamás megértő volt. Azt mondta, hogy nekem kell eldöntenem, mit akarok, de ez a visszaesés nem véletlenül történt. Az viszont biztos, hogy ez nem az Úr útja. Ezért azóta ki is léptem a Nulladik Változatból. Ez a zenekarral egyfajta közös, bölcs belátással történt. Nem volt benne semmi drámai. Ők is látták, hogy nekem már más az utam. Azóta – 2019. máj. 31. óta – már elesés nélkül, tisztán, mint jó tanítvány, az Úr Jézus Krisztusban próbálom élni az életemet.

 

 

*A kiemelt kép forrása: Az Újhold együttes facebookos oldala. A képen az Újhold együttes tagjai Pajor   Tamással (középen) a balatonfüredi Gospel Napokon.

 

 

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .