„Tessék megmondani, merre van a H-épület ötödik szekciója?” Megmagyaráztam…
Vasárnap volt, forró délelőtt. Mégis a játszóterek, parkok, az utcák megteltek vidám emberekkel. Én már hazafelé igyekeztem. Azon töprengtem, hogy vajon a Holdrakéta eléri-e majd az ismeretlen bolygót, és, hogy a Marson terem-e görögdinnye… Eddig jutottam gondolataimban, amikor hirtelen elém kanyarodott egy ember. Kövér volt, izzadt kegyetlenül. Kezében kisebb csomag. Megállt előttem, s így szólt: ‒ Tessék megmondani, merre van a H-épület ötödik szekciója? Sárospatakról jöttem, itt lakik egy jó ismerősöm, őt keresem. ‒ Szívesen megmagyarázom, csak jól tessék figyelni.
‒ Menjen végig az A úton, a B- és az F-épület mellett. Az F-épület sarkánál forduljon balra, ott van a tanács, balra esik az M-épület ‒ még vakolatlan ‒, jobbra pedig az iskola. Az iskola mellett menjen végig egészen a moziig és a mozi mellett megtalálja a C utat. Itt aztán a Q-, az R- és az S-jelű kockaépületek, illetve a Bükk-szálló és a C út déli oldalán megtalálja a H épületet.
Az idegen értetlenül figyelte magyarázatomat, én pedig, mivel őt nagyon szimpatikusnak találtam, tovább magyaráztam:
‒ A H-épület tehát megvan. Az ötödik szekció körülbelül a római egyes és a római kettes jelzésű épület közé esik. Ott csengessen be a házmesternek, s ő majd megmondja, hogy hol lakik, akit keres. Tetszik érteni, ugye?
Az idegen kissé elsápadt, egy pillanatig habozott, aztán katonásan kivágta:
‒ Ho… ho… hogyne…
Hirtelen sarkon fordult, s elindult.
Jó ebédhez szólt a nóta, mire hazaértem. Rádióztam, ettem, ittam, tétlenkedtem, de az az idegen sehogy sem ment ki a fejemből. Rettenetesen fúrta az oldalamat a kíváncsiság: vajon megtalálta?
A fojtó meleg álomba ringatott. Álmomban megjelent előttem az idegen, s szúrós szemekkel, szemrehányóan nézett rám és így kiáltott:
‒ Becsapott! Gazember!
Délután a feleségemmel sétára indultam arra a H-épület felé. Egyszer csak … jajj! … egy sarkon elém kanyarodott a délelőtti idegen. Szólni akart, de én megelőztem:
‒ Hát… izé.. öööö… nem találta meg? Ne haragudjon, én nem tehetek róla, hogy eddig Kazincbarcikán még nem adtak nevet az utcáknak.
‒ Most m ár csak azt mondja meg ‒ sóhajtott az emberem ‒, hogy a vasútállomáshoz merre vezet a legközelebbi út.
Ismét magyarázni kezdtem:
‒ Kimegy az A útra. A B-épület mellett átmegy a C-épülethez, aztán ott a vasúti vágány mellett, a J-épülettel szemben…
Mondanom sem kell, a magyarázat miatt lekéste a vonatot is.
(SZEGEDI)
Észak-Magyarország, 1956. szeptember 23.