1998. április 25-én, szép tavaszi szombati napon a mályinkai általános iskolában a Borsodi Kooperatív Iskolák módszertani műhelyeinek tanácskozására gyűltek össze a helybéli és környéki, köztük kazincbarcikai iskolák pedagógusai, hogy a honismereti oktatás tapasztalatairól tanácskozzanak.
A rendezvényen Mihály József mályinkai polgármester köszöntötte a résztvevőket, akik azután a mályinkai általános iskolások színes műsorában a település múltjával, hagyományaival, népszokásaival ismerkedhettek meg. Bemutatták falujukat a községben élő 65 éves Győrfi Lajos “Az én falum” című versével és színes diaképek vetítésével. Két szakasz a hosszú versből:
“Egy kis falu ez a Bükk hegység tövében,
néhány görbe utca, fehér házsorok,
torony nélkül áll a templom is középen,
körülötte népes, közös udvarok.
Nincsen különösebb nevezetessége,
nekem mégis oly szép, s mindig oly csodás.
Jöhet tavasz, nyár, ősz, de télen sincs vége,
Örömöt hoz minden évszakváltozás.”
Elhangzott a műsorban a Lajos Árpád gyűjtéséből való “Már Mályinkán végig sütött a nap” című helyi népdal is.
Az iskolások játékában megelevenedett a mályinkaiak egyik évszázados foglalatossága is, a szőlő művelése, a szüret és a szőlő feldolgozása.
A műsort előadások követték. Tóth Péter docens, a B.-A.-Z. Megyei Levéltár dolgozója Mályinka történetével kapcsolatos kutatások eredményéről számolt be, ismertetve a település nevének eredetét, a birtok-, a gazdaság-, a társadalom-, az igazgatás-, az egyház- és művelődéstörténetét. Néhány kiragadott mondat az előadásból: Mályinka királyi birtok volt, a tatárjárás után a dédesi várhoz tartozott, 1438-tól a Pálóczyak, majd pedig a Perényiek birtokolták. A török időkben a füleki pasát juhainak legeltetésével szolgálták, a török idők után pedig önellátó, önfenntartó volt a település; lakóinak életében jelentős szerepet játszott az erdőgazdálkodás és a fafeldolgozás. Ez kifejeződött a község pecsétjében is, amely egy fát ábrázolt, két oldalán egy-egy fejszével.
Dr. Kiss Miklós dédestapolcsányi nyugalmazott állatorvos a cserépkőgyűjteményét és annak történetét ismertette, majd dr. Trencsényi László, a miskolci egyetem tanára a közoktatás kistelepüléseket érintő időszerű kérdéseiről tartott előadást. Kissné Király Piroska, a kazincbarcikai Dózsa György Úti Általános Iskola tanára, a honismereti oktatás lelkes művelője a “Dózsa Műhely” munkája révén arról beszélt, hogy a pedagógiai program céljai hogyan tükröződnek a helyi tantervekben. Pál-Kutas Dénesné, a mályinkai általános iskola igazgatója a kisiskolák helyi oktatási feladatairól és a helyi hagyományok ötvözéséről szólott előadásában.
A tanácskozást jól egészítették ki a fafeldolgozás, a szövés-fonás tárgyait és a honismereti oktatásban alkalmazott dokumentumokat, eszközöket bemutató kiállítások.
Tömegsír Dubicsány határában
A kutatások szerint Putnok és Dubicsány között, a 26-os út mellett az 1848–49-es szabadságharc idejében keletkezett tömegsír van. Itt az elesett magyar és orosz katonák nyugszanak.
A dubicsányi önkormányzat a tömegsír helyét pontosan ismeri. Levéltári kutatások alapján bebizonyosodott, hogy 1849. július 21-én Görgey Artúr serege itt vívott csatát az orosz cári csapattal. Az elesett hősöket, magyarokat és oroszokat közös tömegsírba tették.
Az önkormányzat az eddig jeltelen sírt 1997. október 23-án kopjafával és emléktáblával jelölte meg. A kopjafát Ráczi István putnoki fafaragó, az emléktáblát Kucsera István putnoki sírköves készítette.
Beszéltem dr. Csikász Zoltán úrral, Dubicsány polgármesterével, aki a következőket mondta el: Nagyon szegény az a község, amelyik múltját, hagyományait elfelejti, nem ápolja. Talán az utolsó pillanat, hogy az itt eltemetett hősökre még emlékezzünk. Szabadságharcunk halottait hősökként kell tisztelnünk, míg az ellenfél halottai is megérdemlik a tiszteletet. A sírban már nincs ellenség, ott mindenki egyforma.
Dubicsány tervezi az emlékhely méltó felavatását, mert ez még nem történt meg.
Az emléktábla felirata: Görgey Artúr és csapata e térségben megütközött az orosz haddal. 1849. július 21. Béke Veletek.
A dubicsányiak kezdeményezését nem kell méltatnunk, önmagáért beszél. Hagyományápolásukat és a hősök tiszteletét csak követni lehet.
Ráczi (A Gömöri Hírmondó 1998. februári számából.)
Szenzációs ősmajomlelet Rudabányán
Szenzációs, 10 millió éves ősmajomfogakra és csontokra bukkantak torontói egyetemisták a Rudabányán múlt héten befejezett ásatáson. A gyakorlaton lévő diákok először az Anapithecusnak nevezett majom 12 fogát, majd két combcsontját és egy felkarcsontját ásták ki. Az ősmajomnak ilyen csontjai eddig még nem kerültek napvilágra, és így ezen leletekből következtetni lehet a majom méretére, járásmódjára. Az Anapithecus együtt, de más környezetben élt a Rudapithecus Hungaricusszal, amelynek csontjai szintén Rudabányán kerültek elő a hatvanas években. A mai Rudabánya területe 10 millió évvel ezelőtt közkedvelt élőhelye volt az ősállatoknak. A félszigetet gyakran elöntő víz és iszap pedig jó állapotban tartotta meg az elhullott állatok maradványait. A feltárás helyén jövőre folytatják az ásatásokat.
