Településeink a honfoglalás és az államalapítás idején

Wolf Mária: Kazincbarcika története az őskortól 1526-ig című munkája alapján

A Kazincbarcika város elődjeinek számító Kazinc, Barcika és Berente (ez utóbbi 1954. január 1-jétől 1999. április 30-ig tartozott Kazincbarcikához), továbbá a térség más településeinek neve először a XIII–XIV. századi írásokban fordul elő. Viszont régészeti leletek arra engednek következtetni, hogy a térség már az időszámításunk előtti évszázadokban lakott terület volt.

A sajószentpéteri Nagykorcsolás nevű hegy legmagasabb pontján ős­kőkori eszközöket találtak. Az egykori Sajókazinc határában, a Sajó szabá­lyozásakor, újkőkori cserepek, pa­ticstörmelékek és kőeszközök kerültek felszínre. Hasonló tárgyakra a Tardona patak völgyében is rábuk­kantak. Vadnán, a Dubicsány felé ve­zető vasúti híd mellett emberi csontvázat találtak. A szuhakállói vasútállomásnál talált réz- és a Tardona pataknál a bronzkori cse­réptöredékek szintén lakott települé­sekről tanúskodnak. A miskolci Herman Ottó Múzeum régészeti gyűjteményében őrzik azt a 24 da­rabból álló bronzleletet, amely az egykori Barcika területéről származik. A leletben karvédő tekercsek, bronz­rögök, bronzgyűrűk találhatók. Vas­kori leleteket találtak Szuhakálló, Vadna, Barcika, Sajókaza-Ormospuszta területén. Barcikán a Sajó-partról lándzsahegy, Vadnáról négy lándzsa, Sajókaza-Ormospusztáról összehajlított kard, csavart, nyolcas alakú szemekből álló lánc, vasolló és e korból származó pénzek, Sajókazincon az Antonius Pius császár uralkodásának idejéből származó dénár került elő.

Míg a honfoglalás előtti időből gaz­dag leletanyag bizonyítja térségünk lakott voltát, a vidék honfoglalás- és kora Árpád-kori helyzetéről nincsenek sem tárgyi bizonyítékok, sem történeti adatok. Nyelvészeti adatok alapján viszont megrajzolható településünk ekkori története. A területen található települések neve nagyrészt szláv eredetű, úgymint: Múcsony (mucsényie = szenvedés), Kaza, Kazinc (kuznyec = kovács, vagy kazjol = kecske), Vadna (voda = víz), Mályinka (malinka = málna), Tardona (tvjordij = kemény) stb. Ez arra mutat, hogy közvetlenül a hon­foglalás előtt és a honfoglaláskor vi­dékünket szlávok lakták, de a X. században már vegyes, szláv–ma­gyar lakosságú vidék volt. Erre Berente neve a példa, amely szláv személynévből – Beleta – képződött, magyar névadással. Berente már a X–XI. század fordulóján létezhetett, de első okleveles említése csak 1322-ben történik. Hasonlóképpen Kazinc is korábbi település, mint aho­gyan első, 1240-es évekbeli említése szól. Ekkor a borsodi várhoz tartozó várjobbágyok lakták, s ezért már a XI. században, a borsodi várispánság szervezésekor léteznie kellett.

Nyelvészeti adatok szerint korai te­lepülésnek tekinthető Barcika és Kaza is. A Barcika helynév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapját képező sze­mélynév eredete – az ótörök Bars = tigris, vagy a német Bartz személy­név – vitatható.

Kevés történeti adat áll rendelke­zésre a térség kora Árpád-koráról. Csak a XIII. századi írásos források­ból lehet következtetni az államala­pítás korára és az azt követő időkre. Ezekből állapítható meg, hogy Kazinc és Múcsony a Borsodi vár birtoka volt. Az államalapítás korában István király az újonnan szervezett megyék köz­pontjául egy-egy földvárat jelölt ki. Borsod megye első központja a Bor­sodi földvár volt. Szolgálatára 25 falut rendelt a király, amelyek részint a vár környékén, részint a megye távolabbi területein: a Tisza síkságán, illetve a Sajó völgyében helyezkedtek el. A várbirtokok népének egy része me­zőgazdasági munkát végzett (Kazinc), a másik részének fegyveres szolgálatot kellett ellátnia (Múcsony).

A XIII. században az István király által alapított vármegyeszervezet bomlásnak indult, mely folyamat a tatárjárás után felerősödött. IV. Béla király sorra adományozta el a várbir­tokokat híveinek és politikája támo­gatóinak. Ekképpen szerezte meg például a Bihar megyéből származó Ákos nembéli Ernye bán a korábbi várbirtokot, Kazincot, valamint az egykor ugyancsak várbirtok Dédes falut, amelyhez 1385-ig Kazinc is tartozott.

* * *

„A vaskor és a népvándorlás kora hullámzó népséget talál a vidéken. Szkíták, különböző átvonuló germán törzsek és – őket követve – a hunok és az avarok hatalmas nemzedéké­nek egy-egy csoportja tanyázik a Sajó völgyében. Majd szláv töredékek és végül Árpád honfoglaló hada érke­zik meg. A vidék megszállását Böngér és fia, Bors vezér végzi el. Ők uralják a szomszédos Bódva völgy Borsod nevű földvárából a Sajó menti síkságot és a Tardona patak völgyét is.

Barcikáról az első századokból írott emlék nem maradt fenn. A tele­pülés azonban minden bizonnyal megvolt, hiszen a bronzkori leletek erre engednek következtetni. A nép­vándorlás megszűntével, a honfogla­lással a földművelés és állattenyésztés virágzásnak indul. Később a közös földeket a királyság keríti hatalmába. A birtokokat a ne­meseknek ajándékozzák, és kialakul a jobbágyság.”

(Kazincbarcika város törzskönyve. Borsod megyei-dűlő, 1969).

A pénz a honfoglalás és az államalapítás korában

„A honfoglalás korában az intenzív külkereskedelem nem nélkülözhette az állandó értékmérőt, a pénzt. A magyarok kereskedelmére korábban a cserekereskedelem volt a jellemző, tehát pénzforgalom nem volt. Ugyan­akkor őseink ismerték a pénzt, mint értékmérőt, de ez csak demonetizált formában létezett.

A Kárpát-medence 10. századi éremlelete három részre osztható: arab dirhemekre, bizánci pénzekre és nyugat-európai denárokra.

Pénzverésünk államalapításunkkal egyidős. Az ezredfordulóra értek meg ugyanis azok a feltételek, amelyek a magyarság politikai, társadalmi és gazdasági szervezeteinek átalakulá­sát eredményezték, létrejött a feudá­lis magyar királyság. A számtalan lényegi változás új kereteinek szente­sítése István király uralkodása idejére maradt. Ezek sorába tartozott az önálló magyar pénzverés megindí­tása is, mint a szuverén uralkodó fel­ségjoga. Pénzverésében a regensburgi dénár volt a minta, ám a magyarok részéről ez nem volt szol­gai másolás. A bajor éremképet ötvöseink a 10. századi magyar ékszerek mintáinak megfelelően átalakították.
Előlapját a király egyik hatalmi jelvé­nye, hátlapját pedig egy művészi ötvösalkotássá finomult templomáb­rázolás díszítette.”

(A magyarság és a világ fémpénzei című, a Tokaj Területi Fejlesztési Rt. által kiadott prospektusból).