Takács Istvánra emlékeztek – középpontban a média története

2014-11-04_14.02.37November 4-én, kedden délután újabb telt házas rendezvényt szervezett az Újkazinci Baráti Kör. Az Újkazinci Programsziget Közösségi Ház Kazincbarcika médiatörténelmének a bemutatásához, és a Takács István emlékkiállításnak adott otthont ezúttal.
Takács István, Kazincbarcika város volt tanácselnöke halálának 10. évfordulóján mini kiállítással emlékeztek életútjára, pályájának a városhoz kapcsolódó fontos időszakaira, dokumentumok, tárgyak, fotók, díjak, elismerések bemutatásával és volt kollégái, barátai visszaemlékezései alapján. Életútját a kimondottan erre az alkalomra Budapestről érkező Széplaki Kálmán méltatta, aki azon felül, hogy Takács István kollégája, barátja volt, szinte valamennyi kazincbarcikai újságban publikált. Takács István munkásságáról, megemlékezett Kardos Mihály, Hídvári Imre, Fancsik József és Husonyicza Gábor is. A kiállított fotókon olyan nem mindennapi történelmi érdekességeket is láthatott a közönség, mint Hruscsov, Losonczi Pál, Kádár János látogatása Kazincbarcikán, a Hild emlékérem átadása.

Ma már történelem

A rendezvény második részében a rendezvény háziasszonya – aki maga is hosszú ideig dolgozott újságíróként, a Közélet főszerkesztőjeként – beszélgetett a meghívott vendégekkel, volt helyi újságok főszerkesztőivel, munkatársaival, akikkel közösen emlékeztek a Barcikai média múltjáról. Beszélgettek az írott sajtó szerepéről és jelenéről abból az alkalomból, hogy a város első saját újságja, a Kazincbarcika (a Kazincbarcikai Építkezések Dolgozóinak Lapja) 1954-ben 60 éve jelent meg, majd 25 évvel ezelőtt Fekete Béla szerkesztésében indult útjára a város első magazin újságja, a Közélet. Ezzel egyidőben Takács István hívta életre az egyetlen várostörténeti kiadványt, a Barcikai Históriást, melynek minden lapszámát Mezey István grafikái díszítették. Később a Közéletet, melynek főszerkesztői voltak Szilágyi Sándor, Csontos László, Klementné Bíró Anikó és Karajz Miklós, váltotta a jelenleg is működő Mozaik című kiadvány. A kettő között rövid ideig olvasható volt a Barcika Press újság is. Kuriózumként megnézhették a jelenlévők a kézcsók magazint, amely mint 1995-ben megjelent női magazin megelőzte a korát.

 

Mini kiállítás érdekességekkel

A kazincbarcikai újságokból rendezett mini kiállításon az érdeklődők megnézhették Karajz Miklós óriási gyűjteményét, a Közélet valamennyi megjelent számát, fotóalbummal kiegészítve. Takács István családjának, valamint Hídvári Imre és Széplaki Kálmán jóvoltából szinte az összes barcikai kiadványt megismerhette és beleolvashatott a közönség. Többek között A Kazincbarcikai fiatal, a Szabadság, a Borsodi Vegyészből olvashattak érdekes cikkeket. Kiállításra került a Barcika Press újság, a tájékoztató és irodalmi lap a Balegyenes, melynek Kazincbarcikai Fiatalhoz hasonlóan főszerkesztője Hídvári Imre volt, az Új Szárnypróba, a Kazincbarcikai Taps, a Gyufa című iskolai újság, a Kézcsók Klementné Bíró Anikó főszerkesztésével, a Közélet különkiadásaival, ünnepi magazinjaival. Karajz Miklós és Deme Róbert fotós elbeszéléseiben beavatta a hallgatóságot némely érdekes cikk megírásának történetébe, hátterébe.

A rendezvény szünetében a közönség nagy örömére zenei előadásra is sor került, Barta Patrícia, Kottner Tamás és Kottner Lászó előadásában.

A kiállítást megtekintette ifj. Takács István, és volt városvezető, majd országgyűlési képviselő, Gyárfás Ildikó is. Jelen volt Takács István másik fia, Takács Zsolt, aki megismertette a közönséget a Barcikai Históriás születésének történetével és beszédében köszönetet mondott a Baráti Körnek is. A rendezvényt és volt tanácselnök emlékét megtisztelte többek között dr. Illés Pál, Hazag Mihály, volt szomszédok, volt iskolai, és intézmény vezetők, az Idővár Nyugdíjas Klub több tagja.

A rendezvény háziasszonya, az Újkazinci Baráti Kör állandó segítője Klementné Bíró Anikó volt, akinek unokája, Rácz Kata, kedves szavalattal nyitotta meg a kiállítást.

Egyik kedves színfoltja volt a rendezvénynek, hogy Széplaki Kálmán és felesége – aki hosszú ideig a BVK-s óvoda vezetője volt -, „hazalátogatásának” hírére szinte valamennyi egykori kolléganője eljött egy baráti találkozásra és közösen tekintették meg a kiállítást is.

In memoriam

Takács István 20 évig állt Kazincbarcika város élén. „A két évtized alatt 6000 új lakással, hat általános és két középiskolával, (Egészségügyi és a 112. Sz.), hat óvodával, két 120 fős bölcsődével, boltokkal, infrastruktúrával gazdagodott a város. Nagy hangsúlyt fektetett városvezetőként az élhető város, a nagy zöld terek kialakítására.
Takács István kezdeményezésére bontakozott ki és vált általánossá Kazincbarcikán a városszépítés, amely sokféle formában és akció keretében folyt, s amely nemcsak parképítésben és védelemben fejeződött ki, hanem az emberek természettel való kapcsolatának alakításában is.
Szintén ekkor alakult ki és honosodott meg néhány szokás és rendezvény, mint például a városszépítési munkák, az óvodák, iskolák között évente megrendezett városszépítési és környezetvédelmi verseny, a pedagógusok háromévenkénti országos tanácskozása, a kétévenként megtartott amatőr színjátszó fesztivál.
Mindezek révén Kazincbarcika országosan is ismertebbé és elismertté vált, aminek egyebek között a többször megszerzett Tiszta, virágos város cím és 1982-ben a Hild-János-emlékérem a bizonyítéka.
Takács István nyugdíjba vonulása után sem lett hűtlen a városához. A Kazincbarcikáért való tenni akarás jegyében hívta életre 1989-ben a Barcikai Históriást. Így alakult ki egy érdekes, jól megírt folyóirat, amelynek célja Kazincbarcika városának és környékének sokoldalú, tudományos igényű ismertetése volt. A 2000-ig, tíz éven át megjelenő kiadvány hasznos útikalauza volt a város története, történelme iránt érdeklődőknek, amely nagy szolgálatot tett Kazincbarcika, a táj, a szülőföld megismerésében, megszerettetésében, és az érte való szolgálatban is. Kazincbarcika Önkormányzata 2004-ben Takács Istvánnak a Kazincbarcika Város Díszpolgára kitüntetést adományozta.

forrás: Kálmán Vilmosné – O Pont 

2 hozzászólás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .