Tájházak napja Tardonán és Mályinkán

Pál Lilla írása

A Jókai Mór Emlékszoba és Tájház és a Mályinkai Helytörténeti Gyűjtemény először csatlakozott az országos, “Tájházak napja” nevű rendezvény sorozathoz. A rendezvény a Tájház szezonnyitó rendezvénye, ahol az újonnan bevezetett „Rendhagyó óra” szolgáltatást ingyenesen vehetik igénybe az érdeklődők.

A Tájházak napja 2019. április 27-28. napján kerül megrendezésre, a programok többsége április 27-én, szombaton lesz. Minden program ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Az előre nem regisztráló vendégek is látogathatják a programokat, de ez esetben az étel- és pálinkakóstolóból nem részesülnek, valamint rendhagyó órán és vezetett kiállítás megtekintésen sem nem tudnak részt venni.

Érdemes lesz ellátogatni szombaton Tardonára és Mályinkára is, Tardonán vezetett kiállítás megtekintés, rendhagyó óra várja a látogatókat a Tájházban, a Tájház szomszédságában lévő református templom kapui is nyitva lesznek az eseményen, így a látogatók nemcsak kívülről, belülről is megtekinthetik a templomot és a padsort, ahol Jókai Mór is rendszeresen részt vett az istentiszteleteken. A rendhagyó óra a Tájház új szolgáltatásának bemutatása lesz, ami garantáltan érdekes minden korosztálynak, és új információkkal, valamit élményekkel fog szolgálni a résztvevőknek. A rendhagyó órán a résztvevőknek néhány érdekességet is ki kell nyomoznia Tardonáról ahhoz, hogy az óra sikeres legyen és minden információt megismerhessenek.

A látogatókat emellett Tardonán a Sportközpontban népi fajátékok várják, ahol kipróbálhatják az óriásmalmot, a csigafuttatót, lesz csúzlizda és egyéb fajátékok. A Sportközpont kemencéjénél pedig élménysütéssel készülünk, hagyományos kapros-krumplis lángos és kenyérlángos készül, melyből a regisztrált vendégeknek kóstolóval kedveskedünk. A Sportközpontban a Tájház digitalizált fotógyűjteményét a kivetítőn tekinthetik meg, emellett hallhatnak ismert és kevésbé ismert népdalokat az archív felvételek segítségével. A rendezvény teljes ideje alatt a Sportközpontba kitelepült Bükkalja Csárdánál tudnak vásárolni a vendégek italokat, ételeket (hamburger, sült krumpli, hot dog).

Tardonáról Mályinkába az ideiglenesen kijelölt erdei úton tudnak egy kisebb túrával átjutni a vendégek, az útszakasz 4 km hosszú földúton vezet, ahonnan mindkét falura és a Bükkre is páratlan kilátás nyílik. Érdemes lesz az autót a parkolóban hagyni és átsétálni Mályinkába. A Mályinkai Helytörténeti Magángyűjtemény vezetett kiállításmegtekintése várja az érdeklődőket, valamint a mályinkai református templom és a különálló harangláb is megtekinthető lesz. A rendezvényhez csatlakozott a Mályinkai Pálinkafőzde, ahol 1928 óta készülnek a híres mályinkai pálinkák. Pálinkakóstoló és a főzde bemutatása várja a regisztrált vendégeket, ahol lesz lehetőség a kóstolásra kínált pálinkakülönlegességekből vásárolni is.

A szombati nap lezárásaként a délutáni órákban Tardonán a Sportközpontban egy Jókai-műből készült film, a “Szegény gazdagok” vetítésére kerül sor, ezt követően pedig kulturális műsort tekinthetnek meg tardonai előadók közreműködésével: Tardonai karikázó a tardonai lányok tánccsoportjának előadásában, Bata Kiara népdalokat ad elő, Gyenes Iván verbunkost táncol, a Tardonai Nyugdíjasok Baráti Körének Kórusa pedig tardonai népdalokat fog énekelni.

Április 28-án vasárnap, a délelőtti órákban Mályinkán és Tardonán is vezetett kiállítás megtekintéssel várjuk az érdeklődőket.

Bővebb információ, regisztráció:

https://www.facebook.com/pg/jokaihaz/photos/?tab=album&album_id=2057640150970874

tardonaosveny@gmail.com, Pál Lilla: 30/773-52-93

 

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .