Ötórai tea operettel, sanzonnal és dzsesszel

A nyáron sem állt le az Újkazinci Baráti Kör és az Öt Órai Tea Gitárzenekar közös rendezvénye, az Ötórai tea. A Shahows-zene kedvelői július 13-án találkoztak ismét a zenekarral, változatlanul a HBH Bajor Sörházban. Ezen a napon Lengyel Ágnes, azaz Mira Ágnes énekes és a Jónás Zoltán dzsesszdobos, Répási Bence dzsessz-zongorista páros volt a vendégük. Három rendkívüli előadót ismerhettünk meg.

Read more

Ötórai tea az Edda-alapító Adam Hyllel, azaz Fancsik Zoltánnal

Közösségünket az a megtiszteltetés érte, hogy a Németországban élő Adam Hyll, azaz Fancsik Zoltán trombitaművész, zeneszerző, karmester, zenetanár, az ős-Edda Művek alapító tagja részt vett a Baráti Kör és az Öt Órai Tea Gitárzenekar közös rendezvényén, az Ötórai teán, valamint elfogadta meghívásunkat és felkérésünket egy zenés beszélgetésre, amelyre július 26-án került sor.

Read more

Ötórai tea Kottner Lászlóval és Kottner Tamással

Az Újkazinci Baráti Kör és az Öt Órai Tea Gitárzenekar ötödik alkalommal tartotta meg közös zenés rendezvényét, az Ötórai teát, melynek ismét a HBH Bajor Sörház adott otthont. Ahogyan eddig minden rendezvényen, most is a délután első felében zenei életpálya került bemutatása, mégpedig a Kazincbarcikán és környékén nagyon népszerű Kottner páros, Kottner László zenetanár, szintetizátoros és fia, a csodás hangú […]

Read more

Ötórai tea: a ritmusgitárnál Ternyik András

Fergeteges hangulatú esten vehettek részt azok, akik ellátogattak az Újkazinci Baráti Kör és az Öt Órai Tea Gitárzenekar közös rendezvényére, az Ötórai tea kulturális és zenei klubestre. A zenén és táncon kívül Ternyik András ritmusgitáros zenei életpályáját is megismerhette, ezen felül pedig sok érdekességet is hallhatott, láthatott az érdeklődő közönség.

Read more

Ötórai Tea: a szólógitárnál Kónya Boldizsár

Az Újkazinci Baráti Kör és az Ötórai Tea Gitárzenekar megtartotta harmadik zenei klubnapját. Azon túl, hogy a közönség Kónya Boldizsár szólógitáros zenei életútjával ismerkedett, a délután tele volt meglepetésekkel. Ennek apropója a nőnap és a névnaposok köszöntése volt, valamint dr. Szomolya Zoltán, a kazincbarcikai kórház sebész-anesztizológus főorvosának vendégszereplése.

Read more

Ötórai tea: a doboknál Majancsik Elemér és Majancsik Csaba

Az Újkazinci Baráti Kör február 10-én, az Egressy Béni Művelődési Központ klubtermében megtartotta második Ötórai tea zenei klubnapját. Köszönhetően az Öt Órai Tea gitárzenekarnak, az előzőhöz hasonlóan ez is telt házas lett. A rendezvény első felében a népszerű dobos, Majancsik Elemér zenei életpályáját ismertük meg.

Read more

Ötórai tea: a basszusgitárnál Ökrös Sándor

1966-ban a miskolci nagyszüleimtől kaptam egy gitárt karácsonyra. Annak idején az évszakok még mind megvoltak, kemény volt a tél, és én nagyon szerettem szánkózni, de mégis a gitározást választottam helyette. Nagyon fájtak az ujjaim a sok gyakorlástól. (Abban az időben még nem is hallottunk nejlonhúrokról.)

Read more

Ötórai teák és további izgalmas programok az Újkazinci Baráti Körben

Ismét teli tervekkel és lendülettel ‒ és amilyen fergeteges hangulatban zajlott az Újkazinci Baráti Kör év végi, Karácsonyi kavalkád évzáró rendezvénye, melynek támogatója a Göndör Judit vezette Borsod-Média Ügynökség & Nina Esküvőszervezés volt ‒, olyan jó hangulatban kezdődött az új évi munka is. Egy nagyon remek, zenés-táncos Öt órai tea klubdélutánnal indítottuk az új évet.

Read more