„Akkor még szélesen elterülő mező volt…” ‒ 49 évvel ezelőtt vehettük birtokba a KVSE-pályát

1969. október 17-én, pénteken a Kazincbarcikai Vegyész 1-0-ra legyőzte a Sátoraljaújhelyi Spartacust egy sportszerű találkozón. A gól a 72. percben esett, Csirmaz felső sarokba csúsztatott fejeséből. E győzelem után valószínűleg még lelkesebben vették birtokukba úgy a sportolók, mint a szurkolók a két nap múlva hivatalosan is átadott új sporttelepet.

Read more

A kazincbarcikai természetjárás története* – A turizmus fejlesztésének lehetőségei

Az 1920-as években alakult meg a SÖTE – Sajókazinci Önkéntes Tornaegylet. Főleg a labdarúgás volt a fő profiljuk, melynek kezdetben a Bika-rét adott otthont, majd később a BVK mellett épült meg a pályájuk. Miután 1947-ben a BVK terjeszkedése miatt a telephelyüket elvesztették, a Herbolyai Bányász sportegyesület vállalta át a csapat szerepeltetését. 1953-ban felkarolta az egyesületet a BVK, így a csapat […]

Read more

„Olyanok voltunk, mint egy család” – kézis lányok emlékei a sportról, a csapatról, az összetartásról

Kazincbarcikán a 60-as években a város középiskoláiban (Vegyipari Technikum, 105-ös) Uzsoki Antal és Laczkó Imre testnevelő tanárok szerveztek iskolai női kézilabdacsapatokat, így megteremtődött a lehetősége annak, hogy a tehetséges fiatalok szakosztályban folytassák tovább sportpályafutásukat. A KVSE elnöksége 1968-ban adott zöld utat a kézilabda-szakosztály megalakulásának. Kezdetben a szakosztály alapítója, Jávori István szakosztályvezető, majd Laczkó Imre és Radácsi József edzők irányították a […]

Read more

Ifjúvá serdült város: A biztató jövő alapjait építik Kazincbarcikán

Két évvel ezelőtt, amikor megszületett a döntés, hogy a Kazincbarcikai MTK sporttelepét az üzem bővítése miatt a lehető leggyorsabban át kell adni, igen felzaklatott állapotban találtuk Perjési Zoltánt, a sportkör elnökét. Hangulatát akkor természetesnek találtuk, hiszen egy pezsdülő sportélet visszaesését látta maga előtt. A régi sporttelepet elvesztették, az újnak pedig még a terve sem készült el. Az élet pedig nem […]

Read more

Régi idők hősei: Tóth Tibor

Az 1980-as évektől elévülhetetlen szerepet játszott a kazincbarcikai röplabdázás felemelkedésében, megfordult a válogatottban is, majd az 1990-es esztendőktől a lovassport felé vette az irányt, az ő nevéhez fűződnek az évtized derekán megrendezett augusztus 20-ai díjugrató lovasversenyek. Ma már a röplabda és a lovaglás a háttérbe szorult, de a sporttal nem szakított, a Budapest Bajnokságban tekézik, nem is eredménytelenül. Régi idők […]

Read more

Egy csapatba bekerülni nehéz, megmaradni csak rajtad múlik… – Legendás sportolóink: Kálmán Vilmos

„Csak a foci, a foci, a foci…” – mondja Kálmán Vilmos, és ahogy hallgatom beszélni a múltról és a jelenről, efelől egy szemernyi kétségem sincs vele kapcsolatban. Katalin asszony egy finom ebédjét követően kettesben elindulunk a kertvárosi Taki sörözőbe, hogy megnézzük azt az albumot, mely tele van a KVSE-meccsek fotóival, újságcikkeivel. Lapozgatjuk, beszélgetünk, rácsodálkozunk egy-két fényképre és tudósításra – és […]

Read more

93 éve született Jávori István, a barcikai kézisek egyik irányítója

Jávori István 1922. augusztus 2-án született Jancsik István néven az Abaúj megyei Tornanádaskán. Édesapja, a szegényparaszti családból származó Jancsik József mozdonyfűtőként dolgozott a MÁV-nál. Édesanyja, Miskovics Mária volt, aki bányász családból származott, háztartásbeliként hat gyermeket nevelt.

Read more

Arcok a 45 éves városból

Dr. Benyó Mihály nyugalmazott körzeti főorvos életében négy település játszott meghatározó szerepet: Békéscsaba, Szeged, Vajdácska és Kazincbarcika. Békéscsabán született 1932. december 22-én szövőgyári szülők gyermekeként. Itt töltötte a gyermek- és ifjúkori éveit, itt érettségizett 1951-ben, és gimnazistaként a helyi Balassi Táncegyüttes tagjaként itt ismerkedett meg a néptánc szépségeivel. És itt kötött házasságot 1955-ben Kvasz Erzsébettel és itt született első leánygyermekük, […]

Read more

Sportmozaik

Városunk sportéletével a Barcikai Históriás eleddig csak érintőlegesen, egy-egy sportesemény néhány mondatos ismertetésének erejéig foglalkozott. Mind az 1998., mind pedig az 1999. év nevezetes esztendeje volt városunk sportéletének és történetének. 1998. október 10-én került sor a régen várt fedett uszoda felavatására, majd az év végén Kazincbarcika Nemzeti Sportváros cím elismerésben részesült. 1999-ben több rangos sportesemény színhelye volt városunk: többi között […]

Read more