Szomszédunk: Szuhakálló

Szuhakálló Borsod-Abaúj-Zemplén megye középső részén, a Szuha-patak mentén, Kazincbarcikától öt kilométerre fekszik. Közúton Kazincbarcikáról Múcsony-Alberttelepen keresztül, vasúton pedig a Kazincbarcika-­Rudabánya vonalon közvetlenül közelíthető meg. A ’60-as évek végéig Felsőbarcikáról a Sajó hídján áthaladva is megközelíthető volt, azonban a híd életveszélyessé vált, s le kellett bontani. A község területe 698 ha, 6,98 négyzetkilométer, lakóinak száma 1100 és 1200 fő között váltakozik.

A település múltjáról

Szuhakálló történetét 1992-ben Tamási József dolgozta fel, 1999-ben pedig Tóth Gabriella második osztályos szakközépiskolai tanuló írt a település történetéről díjnyertes pályázatot. Alapforrásként mindketten a Borsod vármegye története című, 1939-ben kiadott könyvet és más dokumentumokat használtak fel. Ezek alapján említik, hogy a település Karlo és Karlou néven már a XII. században előfordul, amikor a környékre németeket és cseheket telepítettek. A XII. és a XIII. században a település két részből állott: a jelenlegi Forrás-szögben nyolc, a tőle néhány száz méterre lévő Hrecska-tanyán pedig tizennégy lakóház és templom is volt. Ez utóbbit Templomfalunak nevezték.

A község a XIV. században már nagyobb település lehetett, mert 1356-ban megyei közgyűlés színhelye volt, amit Gara Miklós nádor vezetett. Tamási József így ír erről: „Ilyen alkalmakkor nagy tömeg volt együtt, ezért a gyűlést rendszerint szabad helyen, a mezőn tartották. A közgyűlések célja a go­nosztevők kiirtása is volt. Igazságot szolgál­tattak a jogkereső feleknek, főképp birtokpe­rekben, de döntöttek peren kívüli cselekmé­nyekben is. Vizsgálatokat folytattak, tanúkat hallgattak meg.”

A XIV. században a települést a Rátolt- nem­zetség családjával rokon Jolsvai- család birto­kolja, majd ennek kihalása után a Ztanchi-, a Széplaki- és a Redey- családok a birtokosok. Ebben az időben a település neve Karlov, Karlo, sőt Kálló formában is előfordul. Később a Thomai- család lesz a falu egy részének birtokosa, de a XVII. században már a Herencsényieknek is van birtoka. A XVII. században jelenik meg a Mladsovics- és a Geöcze-család, mely utóbbinak Göcze néven is ma vannak leszármazottai a faluban. A XVII. és a XVIII. században a birtok aprózódásával a birtokosok száma tovább növekedett.

Tatár- és törökdúlás, természeti katasztrófák

A tatárok dúlását és a törökök fosztogatását Szuhakálló sem kerülte el. 1555-ben a török felégette a községet, 1599-ben Lengyelország felől tatárok törtek be Borsodba, és sok falut, köztük Szuhakállót is teljesen kirabolták és felégették.

Természeti és egyéb katasztrófák is sújtották a települést. Az 1500-as évek második felében pestis következtében haltak meg sokan, az 1800-as évek elején tűz, jégverés és fagy pusztított; a környéken elszaporodott farka­soktól és a Szuha-patak áradásától, máskor az aszály következtében fellépő ínségtől szen­vedtek a kállóiak.

Az említett két régi település – Szuhakálló ősközsége – elhelyezkedése folytán sokszor volt kitéve a Sajókaza felől portyázó seregek támadásainak és a Sajó áradásának. Emiatt a XVIII. század vége felé már teljesen kipusz­tult, majd a település mai helyén épült fel, azon utak mentén, amelyek a környező falvak kereskedelmi útvonalai is voltak.

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc szuhakállói eseményeiről nincsenek ismeretek. Tamási József munkájában a megyére vonat­kozó események leírása található, amelyek valószínűleg Szuhakállóra is jellemzőek voltak. Néhány részlet ebből: „…1848 április elején küldöttségek mentek a falvak népéhez, hogy a változásokról, a papi tized eltörléséről, az úrbérrendezésről, a közteherviselésről és az ezekről alkotott törvényjavaslatokról felvilá­gosítsák a népet… Megindult a nemzetőrség szervezése, de igen lassan haladt. A megyei fegyvertárban lévő fegyvereket kiadták a járásoknak, de azok a rend fenntartására kevésnek bizonyultak. Egyidejűleg megindult a toborzás a honvédseregbe is. A megye részéről eleinte részvétlenség mutatkozott. A nemzetőrség és a honvédség kiképzése és élelemmel való ellátása nagyon sokba került a megyének… A pénzhiány miatti hiányos felszerelést a nemzetőröknél kaszával, villával pótolták. Így harcoltak Pákozdnál, Eperjesnél, Beregnél a Borsod megyei nemzetőrök és katonák…

Az 1849. június 23-ai megyei közgyűlés után megyénk is idegen megszállás alá került. Nemsokára katonai főparancsnok és polgári megyefőnök került az élre. Megjelen­tek az addig ismeretlen közigazgatási közegek: csendőr, pandúr, pénzügyőr, finánc, és most már nem lehetett szabadon dohányozni, mert adó alá esett. A megye fiai idegenbe kerültek, itt pedig többnyire idegenek tartották fenn a rendet… 1860–1865-ig tartott ez a nagyfokú elnyo­más a megyénkben, majd lassan a régi kerék­vágásban megy a közigazgatás rendje, persze az osztrákok felügyelete alatt.”

Szuhakálló a kiegyezés után

A település fejlődésében jelentős volt az 1870. év. Ekkor kezdett működni a Grossmann Ignác által épített 100 lóerős, 11 járatú malom, amihez kendertörő is tartozott. A tulajdonos 1921-beni elhalálozása után a malmot Dezső és Ernő fia üzemeltette az 1944-ben történt deportálásukig.

Az 1800-as évek vége felé szabályozták a Szuha-patakot és megépítették a Rudabányára vezető keskeny nyomtávú vasútvonalat, ami fellendülést hozott a település életében. Való­színűsítik, hogy ez idő tájt került sor a Kurityán felé vezető, a Szuhakállót átszelő út burkolására is.

Az 1986-ban kiadott „200 éves a borsodi szénbányászat” című könyv szerint 1918-ban Kositczky Ferenc főaknász Szuhakálló nyugati bejáratánál, a sajókazai út közelében tárót nyitott. A vállalkozáshoz 1919-ben betársult Winter Hermann budapesti fa- és szénnagyke­reskedő, aki 1924-ben lejtősaknát mélyített. Később a község északi kijáratánál, a Szuhakálló–Kurityán közút mellett létesült lejtősakna a Szuhakálló I. nevet kapta. (Itt történt 1952. december 16-án a vízbetörés, amelyről külön részben írunk.) Ez a bánya 1967-ig működött. Szuhakálló II. néven szin­tén volt egy bánya Rudolftelep és Alberttelep között. Ennek két lejtősaknáját 1955–56-ban hajtották ki, s 1960-tól 1972–74-ig folyt benne a széntermelés.

1912-ben létesítették a Sajókazinc–Rudabánya közötti vasútvonalat. Ennek vasútállomása a település közigazgatási határának megváltoz­tatása folytán Múcsony területén épült meg.

1913-ban olyannyira megáradt a Szuha-patak, hogy a település közúti és vasúti hídjait el­mosta a hömpölygő víz.

Világháborús események

Az első világháborúban 65 katona vonult be a faluból, akik közül tizenketten estek el a háború ismert harcterein. Hárman hadirok­kantként kerültek haza a háborúból. A máso­dik világháborúban a községben is keletkeztek károk. Több épület megrongálódott bomba- vagy aknatalálattól. A németek négy vasúti és egy közúti hidat felrobbantottak, amelyeket a község 1944. decemberi felszabadulása után építettek újjá.

1946-ban a földreform során a Radvánszky- és a Kissházy-birtokot felosztották a kis- és törpebirtokosok, illetve az ipari munkások között. 1959-ben termelőszövetkezet alakult a községben, amely 1961-ben egyesült az izsófalvai Aranykalász Mgtsz-szel. Ez a szövetkezet a rendszerváltozás után feloszlott.

Az ’50-es években jelentős építkezés kezdő­dött a településen. A szűkös munkaerőhelyzet miatt ekkor rabok is dolgoztak a bányákban, s a felügyeletüket ellátók részére ún. fegyőrlaká­sokat építettek. De sok egyéb is épült a felsza­badulás utáni években. 1949-ben község-, illetve tanácsháza, 1950-ben posta, 1953-ban két tantermes iskola, 1956-ban a vasútállomás épülete, 1958-ban tűzoltószertár, 1960-ban ravatalozó, 1965-ben orvosi rendelő. 1968-ban vezetékes ivóvizet kapott a falu, 1969–70-ben a Kurityán, illetve a Sajókaza felé vezető utat bitumenburkolattal látták el, 1978-ban meg­épült a takarékszövetkezet irodája, 1986-ban pedig gázcseretelep létesült.

A település közigazgatásában 1969-ben történt változás, amikor Szuhakállót Múcsonnyal egyesítették. A „házasság” 1991-ben felbom­lott, s azóta Szuhakálló ismét önálló község. A rendszerváltozás másik „hozadéka” a vezeté­kes gáz bevezetése a lakások mintegy 95 százalékába, és az általános iskola bővítése két tante­remmel és tornateremmel. Az alsó Kissházy-kastélyt felújították, s benne óvodát üzemeltet­nek. 1998-ban felújították a görögkeleti temp­lom homlokzatát.

A ma és a jövő Szuhakállója

A település életét irányító nyolctagú testület a következő személyekből áll: Tinyó Ottó polgármester, Dobos István alpolgármester, Csiszárik János, Csorba Tibor, Dányi József, Suga László, Tamási József és Váncza Györgyné. A falu jegyzője dr. Herczeg Tibor.

Az 1992-től polgármester Tinyó Ottó a tele­pülés mai helyzetét ekképpen vázolja: Jó az infrastrukturális ellátottság, a szennyvízháló­zaton kívül minden köz­művel rendelkezik a település; az oktatási és egészségügyi intéz­mények alkalmasak feladataik ellátására. Felszereltségük jó, az iskolában tévé és szá­mítógép segíti az oktatómunkát, az orvosi rendelőben az alapellátáshoz a legszüksége­sebb eszkö­zök megtalálhatók. A legnagyobb gond a foglalkoztatást nyújtó létesítmények hiá­nya, ami miatt 20 százalékos a munkanél­küliség. A település lakossága elöregszik. Ezen okok miatt jelentősek a szociális problé­mák.

A szociális ellátásokra a ren­delkezésre álló pénz kb. 10 százalékát, majdnem hétmillió forintot költünk évente.

A lakosság száma nagyjából állandó, mert az elhalálozottak helyére kazincbar­cikaiak köl­töznek többnyire. Jelentkezik bizonyos igény lakások építésére, de az önkormányzatnak nincsenek anyagi esz­közei építési telek előké­szítésére.

Elégedett a polgármester a kulturális élettel. Vannak saját, évente ismétlődő rendezvények, mint pl. a pünkösdi kulturális és sportnapok, a népdalkörök találkozója, a Magyar Continental Singers Énekegyüttes hangverse­nye, a bányásznap megünneplése, októberben a Hubertus-napi lovasbemutató, amelynek a Nyírségből, Szolnok megyéből, Mezőcsátról, Mezőkeresztesről és Ózd környékéről vannak résztvevői. A kazincbarcikai Egressy Béni Művelődési Központtal való jó kapcsolat révén részesei a Sajóvölgyi Folklórfesztivál­nak, a Tátika és más kulturális rendezvények­nek.

A képviselő-testület és a polgármester a jövő feladatai között tartja számon a szennyvízhá­lózat megépítését, az utak és a járdák állapotá­nak javítását, az orvosi rendelő és a polgár­mesteri hivatal épületének felújítását. Szeret­nének emlékművet állítani az I. és a II. világ­háborúban elesetteknek, valamint az 1952-es vízbetörés áldozatainak és hőseinek. Az em­lékmű tervei már körvonalazódnak, de a pénzügyi forrást még nem találták meg hozzá.

A polgármester bízik abban, hogy az elmon­dottak megvalósításával még jobb életkörül­ményeket tudnak biztosítani Szuhakálló lakói­nak, és az idegenek számára is vonzóbbá válik a település.