Szomszédunk: Alacska

Alacska a Tardonai-dombság települése. A község Borsod-Abaúj-Zemplén megye északnyugati részében, Kazincbarcika és Sajószentpéter városok szomszédságában található. Közúton csak Sajószentpéter felől lehet jól megközelíteni, más településekről bekötőutakon érhető el. A Bükk hegység lábánál, szép környezetben fekvő település területe 855 ha, lakóinak száma pedig 900 fő. Alacska napjainkig tartó történetét Varga Szilvia helyi pedagógus 1991-ben szakdolgozatban írta meg. A Barcikai Históriás ezt használta fel a település történetének rövid, töredékes bemutatásához.

Töredék a település múltjából

A birtokosok

Alacska legrégibb és leghosszabb ideig tartó birtokosa az Alacskay család. Az első Alacskay birtokos neve már 1280-ban feltűnik, és még az 1700-as években is e család a falu birtokosa. A település neve is e családtól származik. (A falu nevéről ismeretes egy ún. népi magyarázat is, amely szerint a területén található sok istálló miatt korábban Olacska volt a neve. E név valószínűleg a latin Olacka változata lehet.)

1565-ben birtokos lesz Mihály Antal is, aki a szentpéteriekkel erőszakkal elfoglalja a falu felét, míg a másik felét zálogba veszi. A XVII. században a Nádasdyak szereznek birtokot, ami zálog címén a Báriusokhoz, az Alacskayak birtoka pedig ugyan- ilyen módon a Bárczyakhoz kerül. Ez utóbbiak révén a XVIII. században birtokosok lesznek a Fáyak, majd a Ragályiak, Szepessyek, a Kubinyi és más családok. A birtokosok közül meg kell még említeni Senyei Pétert, akit az Alacskayak örökös hiányában írattak be a birtokukba. A XIX. és a XX. században a birtokos családok közül a legnagyobb befolyással a Miklós család rendelkezett.

A huszita és a török idők

Alacska fejlődését és lakóinak életét a XV. században a husziták, a XVI–XVII. században pedig a hódító törökök zavarták. A husziták, majd azután, hogy Mátyás király seregei szétverték őket, azok maradványai, a zsebrákok Szentpétert és a környékbeli falvakat minden vagyonukból kifosztották.

A török 1554-ben érte el Borsod megye határát. Alacska 1556-ban pusztult el, más településekkel együtt hódolt terület lett, és Fülekre fizette az adót, amit a török folyton emelt és szolgáltatásokat is rótt a községre.

Dr. Borovszky Samu írja az 1909-ben megjelent Borsod vármegye történetében: “Alacska: Summája elsőben (1615-ben) volt 25, annak utána felment 35 forintra; mostan (1641-ben) summánk 66 forint és 3 köpü méh; elsőben semmit nem szolgáltunk, mostan szántunk, aratunk, kaszálunk, fát hordunk.” (A szolgabírók útján végzett felmérésből.)

A lakosság terhei a török veszély elmúltával sem csökkentek, sőt, új teherként jelentkezett az idegen – német – katonaság ellátása, ami súlyos anyagi áldozatot és személyes kiszolgáltatottságot jelentett a jobbágyság számára. A súlyos tehertételek miatt a község lakossága még a Thököly-szabadságharc iránt is érzéketlen maradt. Thököly 1683-ban Sárospatakról levélben szólította fel az alacskaiakat a személyes felkelésre, illetve arra, hogy ha személyesen nem tudnak részt venni a harcban, adjanak maguk helyett lovat.

Alacska urbáriumából

1771 fontos dátuma Alacska történetének: ekkor épült fel a református templom és a község ekkor kapta meg az urbáriumot, amely a jobbágyok és a földesurak viszonyának egységes és részletes szabályait tartalmazta. Ezt hosszas előkészítés előzte meg, melynek során a megyei megbízottak gyűjtötték össze a jobbágyok 9 kérdésére adott válaszait, amit Koszla András és Soós József alacskai lakosok hitelesítettek. A válaszokból kiderül, hogy Alacska “jó bortermő vidék, a szántóföldek termékenyek, a szomszéd helységben a kézi munkáért pénzt lehet kapni, a malom 2 órányira található a községtől, piac pedig egy mérföldre Miskolcon”, továbbá: “kevés a legelő, ezért más határban kell bérelni.” Fentiek alapján Alacskát a szántó tekintetében 4, a rét esetében pedig 3 osztály közül a másodikba sorolták, ami azt jelentette, hogy egy egész jobbágytelekhez 28 hold szántó és 10 hold rét tartozott. A község állandó telekállománya 5 telek volt. A falu 58 Ft házadót fizetett, ami azt jelentette, hogy az itt élő 63 jobbágy közül 58 rendelkezett házzal. A jobbágyság kb. háromnegyede zsellérsorba süllyedt. A jobbágyság évente 1356 nap kézi szolgálatot teljesített, az igás robot nagysága pedig 273 nap volt. A jobbágyok kötelezettségének és szolgáltatásainak mértékét a telek nagysága határozta meg.

1848–49-ről annyit őrzött meg a szájhagyomány, hogy a cári csapatok Alacskára is bevonultak és a község terén borban főzték a húst. Az 1848-as törvények közül a falu életében a legnagyobb jelentőséggel a jobbágyfelszabadítás bírt, mely jogilag szabaddá tette a jobbágyokat. A tényleges hatás csak az úrbéri viszonyok rendezése után, 1878-ban volt érezhető a paraszti gazdálkodásban.

Az ipar megjelenése

Alacskán a mezőgazdaság egyeduralmát a szénbányászat törte meg, amely 1867 után kezdődött az Alacska és Sajószentpéter közötti területen, az utóbbi település két birtokosa, a Xifkovics- és a Szirmay család által. Az első kutatóakna (1888), amiből az 1. sz. Erzsébet-telep létesült, Xifkovics Emil nevéhez fűződik, míg Szirmay Alfréd gróf az alacskai Fővölgyben próbálkozott bányanyitással. Itt építették meg az Alfréd-telepet.

A bányászat fejlődése folytán nőtt a település bányász lakóinak száma, s 1913-ban már 68 bányász élt Alacskán.

Az 1920-as években tovább fejlődött Alacska szénbányászata. 1921-ben az Alacskai Kőszénbánya és Villamossági Rt. a község területén, a Gyertyános- völgyben függőakna mélyítését kezdte el. Ebben a bányában 1935-ig folyt a termelés. A bánya tulajdonosa Kandó Kálmán volt.

Jellegzetes alacskai parasztház

Jellegzetes alacskai parasztház

Alacska község napjainkban

Alacska megyénk csökkenő lakosú településeinek sorába tartozik. Századunk első felében még 1100 lakója volt a túlnyomórészt törpebirtokosokból álló településnek, ma viszont 900 ember él a községben, amelynek életét nagyban meghatározza a közeli Kazincbarcika, Sajószentpéter és Sajóbábony nagyiparának a leépülése. Ennek következménye a munkalehetőségek korlátozott volta. Ma 98 fő a regisztrált munkanélküliek száma, ami kevesebb a megyei 17-18%-os átlagnál. A ’90-es években Alacskán is többen vállalkozni kezdtek. Ma 7 egyéni és 2 társas vállalkozás található a községben. Ezenkívül nonprofit szervezet is tevékenykedik. A vállalkozások némileg enyhítik a foglalkoztatási gondokat.

A 900 lakos 258 lakóépületben él, melyek közül 205-ben (79,4%) vezetékes ivóvíz-szolgáltatás van. Zárt közcsatorna-hálózat még nem épült ki a községben, viszont 129 háztartásban és 4 kommunális létesítményben már gázzal fűtenek. 1996-ban 76 telefon-előfizetőt tartottak nyilván. Az utak állapota jó, a községben valamennyi út szilárd burkolatú, portalanított.

A községben egy önkormányzati fenntartású óvoda, és ugyancsak egy önkormányzati iskola, valamint postahivatal működik.

A település életét a 8 tagú önkormányzati képviselő-testület irányítja dr. Simon László polgármester vezetésével és Bogdánné Lengyel Marianna jegyző közreműködésével.

A település intézményeinek működtetését és a lakosság szociális, kommunális stb. igényeinek kielégítését az önkormányzat évi 20-23 millió forintos költségvetése és 17,5 millió forint értékű vagyona szolgálja.

A jövő terveiről

Az önkormányzat testülete a jelen feladatai mellett fontosnak tartja Alacska jövőbeni fejlesztését is. Terveik között előkelő helyen szerepeltetik a szennyvízcsatorna-hálózat megépítését és a sportélet újbóli fellendítését.

E célból a kastélyhoz tartozó kertben sportpálya létesítését tervezik. Ez is hozzájárulna a falu közösségének formálódásához, az emberek közötti kapcsolatok erősítéséhez, akárcsak a dalárda és valamilyen zenei együttes megalakítása, vagy a falunapok évenkénti megrendezése. Tavaly már megtették a kezdő lépéseket e cél felé. Felelevenítették a település húsz éve megszakadt hagyományát, a szüreti felvonulást és bált, amelyhez borverseny is kapcsolódott. Szintén tavaly készült el a helytörténeti kiállítás, amelynek megnyitóján sikerrel mutatkozott be a majorettcsoport.

A helytörténeti kiállítás felélesztette a lakókban szunnyadó lokálpatrióta érzéseket. A padlásokon kutatva értékes tárgyak kerültek elő, amelyek a kiállítás anyagát gazdagítják. Ezek egyike a múlt századbeli honvédegyenruha két darabja: a piros katonanadrág és sapka.

Értékes darabja a kiállításnak az a posztócsizma is, amit Jókai Mór a tardonai bujdosásakor adományozott az egyik, akkor tardonai, ma alacskai embernek.

No és szövődnek a tervek a szép táj, a falu határában lévő erdők idegenforgalmi hasznosítására is. A természet adta lehetőségeket a falusi turizmus szolgálatába szeretnék állítani a község vezetői.

Alacska hírneves emberei, családjai

1754. december 6-án Alacskán született Gelei József író, műfordító, tanár. Jászberényben, Kiskunhalason és Sárospatakon tanított. Segédszerkesztője volt Szacsvay Magyar Curírjának, és 1832-ben az Akadémia levelező tagja lett. Elsőként ő fordította magyarra a Robinsonról szóló könyvet “Ifjabbik Robinson, íródott a gyermekeknek gyönyörködtető és hasznos mulatságokra” címmel.

A Miklós család

(Miklós-vári)

Borsod vármegyei nemes család, amely Erdélyből, a székelyföldről veszi eredetét, és a Rákócziak mozgalmas korában szakadt Magyarországba. A másik ág Erdélyben maradván, most is Miklósvárott és környékén létezik. A magyarországi ágból Miklós János már 1659-ben megyei társbíró volt. A család kiemelkedő tagjai: Miklós Gyula és Miklós Ödön.

Miklós Gyula (1832–1894)

A szabadságharcban huszárfőhadnagyként vett részt, majd rövid időre besorozták az osztrák hadseregbe. 1861-ben kapcsolódott be a politikai életbe. Országgyűlési képviselő lett, 1879-ben pedig országos borászati kormánybiztos. Szőlészeti és borászati kérdésekkel foglalkozott, ilyen témájú szakkönyveket írt, megtervezte a Magyar Királyi Központi Mintapincét és létrehozta a magyar konyakipart. Elsőként szerkesztette meg Magyarország borászati törzskönyvét és a Borászati Lapok munkatársa volt.
Alacskán kastélyt építtetett, amelyben ma iskola, könyvtár és kultúrotthon működik.

Miklós Ödön (1856–1923)

Tanulmányait Budapesten a műszaki egyetemen végezte, gyakorlati munkásságát a Budapest–Zimony vasútvonal építésével kezdte, majd a budapesti gabonaelevátor építésének vezetője lett. 1892-ben országgyűlési képviselővé választották. 1893-tól földművelésügyi államtitkár, 1900-ban pedig a párizsi világkiállítás magyar kormánybiztosa. 1906-ban főrendházi taggá nevezték ki. “Mezőgazdaságunk és gabonakereskedelmünk érdekében” és “A technikusok helyzete az állam szolgálatában” címmel jelentek meg munkái. Miklós Ödönt Alacskán temették el, sírja a Miklós család kastélyának kertjében található.

Dr. Ladányi József

1927. november 29-én született Alacskán, bányász szülők gyermekeként. Alacskán járt elemi iskolába, a polgárit Sajószentpéteren végezte, majd Miskolcon a Deák Ferenc Kereskedelmi Középiskolában tanult és itt érettségizett 1947-ben. 1960-ban – munka melletti tanulással – az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán doktorált, 1968-ban pedig politikai főiskolai végzettséget szerzett.

Az 1989-ig tartó közigazgatási pályafutását is Alacskán kezdte, ahol a községházán kisegítőként dolgozott, majd a megye különböző településein – Sajókápolnán, Dédesen, Sajóbábonyban, Mezőkövesden és a B.-A.-Z. Megyei Tanácson a közigazgatás több területén és beosztásokban dolgozott (segédjegyző, körjegyző, adóhivatal-vezető, vb-elnök, vb-titkár, elnökhelyettes). 1968. október 1-jétől 1989. december 16-ig, nyugállományba vonulásáig, több mint 21 évig volt a B.-A.-Z. Megyei Tanács elnöke.

Minden beosztásban munkáját a lakók iránti elkötelezettséggel végezte, alapvető kötelességének tekintve a kommunális, egészségügyi és kulturális igények kielégítését. Nagy része volt abban, hogy megyénk településein ezrével létesültek bölcsődei és óvodai férőhelyek, a lakások tízezrei, általános és középiskolák, kórházak, rendelők épültek, fejlődött a kereskedelmi és szolgáltató hálózat, az ivóvízhálózat, elkezdődött a vezetékes gázhálózat kiépítése, több ezer munkahely létesült a nők foglalkoztatására stb.

Munkáját a kormányszervek több magas kitüntetéssel ismerték el. Nyugdíjazása óta Miskolcon él.

Varga Szilvia szakdolgozatából

Szakdolgozatában Varga Szilvia Alacska e századbeli oktatási helyzetéről is ír. Megemlíti, hogy 1924-ben már 82 tanulója volt az egy tanerős iskolának, amely 1925-ben vált két tanerőssé. „Ebben az időben – írja – még az egyház és az iskola szoros kapcsolatban állt egymással… Nagyon szigorúan vették az iskolában a gyermekek erkölcsi nevelését. De ebben nagyon sokat segítettek a falu lakói is. Ha valaki illetlenül viselkedett valahol, vagy valakivel szemben, akkor szóltak a tanítónak. Volt egy kis vers, amit ilyenkor el kellett mondania a tanulónak. Az Aranyszabályt minden tanulónak tudnia kellett.”

Az Aranyszabály a következőképpen hangzik:

Járj az utcán illendően,
Akárhová vagy menőben,
Ne andalogj, ne kiabálj,
Ne légy pajzán, ne hajingálj.

Ruhádat félválladra ne vedd,
Kezed lábad ne hányd, ne vesd!
Nagyobb ember elől térj ki,
Illendően köszönj néki!

Ha megszólít, kérdésére
Szólj bátran és nézz szemébe!
Hajtsd meg egy kevéssé magad,
Szokott címzetét megadd!

Míg szavát elvégzi, megvárd,
Beszédét keresztül ne hágd!
Végre elbúcsúzván tőle
Menj el díszesen előle!

(id. Kis Imréné elmondása szerint.)

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .