Serfőző Sándor, Hazag Mihály és Sajó Attila a 30 éves Egressyről

OLYMPUS DIGITAL CAMERAAz 1969-es „újszülött”, az Egressy Béni Művelődési Központ és Könyvtár krónikáját két korábbi és a jelenlegi igazgató szavaival folytatjuk. E szavak az intézmény 30. évfordulójának ünnepségén hangzottak el, teljes terjedelemben pedig az évfordulóra készült „30 éves az Egressy” c. kiadványban olvashatók.

Serfőző Sándor: Az indulás és a 70-es évek

serfozo_sandorAmikor 1969. december 13-án átadták az Egressyt, új lehetőség nyílott a város közmű­velődésének kiterjesztésére… Szinte lubickoltunk a felada­tokban és a lehetőségekben. Nem volt olyan ötlet, amit ne lehetett volna megvaló­sítani. És ebben partner volt a gyár és a város vezetése is.

Az induláskor csi­náltunk egy szociológiai felmérést a városról, hogy tud­juk, merre induljunk el a munkánkkal. Hisz

a városba be­költözők magukkal hozott, illetve maguk mögött hagyott kultú­ráját ötvözni kellett egy újjal, ami a városban épp akkor teremtődött.

Nagy segítségemre volt az új kollektíva is, amely friss, ekkor vég­zett egyetemistákból verbuválódott. Tele voltunk ötletekkel és szerencsés helyzetben voltunk, mert lehető­ségeink is voltak, amivel mi éltünk is. A ház átadása után két évvel már nemzetközi rendezvényeket tar­tottunk. Elsősorban az ifj. Horváth István Nemzetközi Színjátszó Fesztivált említhetem, de a képzőművészet és a gyermekrajz terén is voltak ilyen programjaink. Nagyon fontos volt a sok közösség, alkotócsoport megjelenése. Nekem személy szerint a népművészettel való kapcsolatom is innen indult. Megjelentek a Borsod Néptáncegyüttes tagjai is, hogy szeretnének a „házhoz” jönni.

Én előbb kicsit bizonytalan voltam, hisz úgy véltem, hogy egy fiatal városban inkább van létjogosultsága a társastáncnak, de ezek a fiatalok addig jártak a „nyakamra”, amíg engedtem a kérésnek. Ma már látom, hogy nagyon jó döntés volt… Elkezdtük járni a környéket: Tardonát, Kazát, Dédestapolcsányt, és gyűjtöttük a hagyományokat.

Nagyon szép időszak volt. Az egyszemélyes művelődési házból (a BVK Radnóti Miklós Művelődési Házról van szó – a szerk.) a komplex Egressyn át a megyei feladatokon keresztül jutottam el húsz éve az Állami Népi Együttesbe, ahol Tímár Sándor volt a művészeti vezető, s én az őt segítő igazgató. De ez egy másik történet. Az viszont igaz, hogy minden valahol itt kezdődött, s ezért bennem Kazincbarcika és az Egressy mindig szép emlékeket ébreszt. Szép volt!

😉

Hazag Mihály: A 80-as évek

hazag_misiMi, akik a nyolcvanas években a város kulturális területén dolgoz­tunk – fiatalok, középkorúak és örökifjak – szerencsések voltunk. Szerencsések, mert Kazincbarcika extenzív fejlődése a 70-es évek kö­zepén és végén befejeződött, s a város vezetése az intenzív fejlesz­tést helyezte előtérbe, benne a kultúrát, a közművelődést, a lokál­patriotizmus erősítését.

A 70-es évek végén és a 80-as évek elején nemcsak városunkban, hanem országosan is változások következtek be a közművelődés el­méleti megközelítésében és gyakorlatában. Ez pedig a kultúra demokratizmusának, kiszélesítésé­nek igényéből táplálkozott.

Amikor 1978-ban kollégáimmal közösen elkezdtük közművelődési tevékenységünket, a szolgáltatások új rendszerének kialakítását, új dilemma elé kerültünk: hogyan lehet a kultúra demokratizmusát kiszélesíteni, hogyan lehetséges a művelődési központot mint épületet, egyfajta alkotói és szellemi központot a város „agórájává” változtatni, mennyiben lehetséges kialakítani olyan rendszert, hogy a város lakói ne csak rendezvények alkalmával kerüljenek kapcsolatba a „házzal”, lehetőséget teremteni arra, hogy az emberek, a fiatalok elfoglaltságot, önálló ismeretszerzésre és tevékenységre szóló alkalmakat kapjanak nálunk, díjtalanul. Ebből alakult ki az ún. nyitott ház, amely szakmai elismerést, a barcikai közvélemény szemében nagy tetszést aratott.

Ekkor volt a „nagy csöves korszak” kazincbarcikai hulláma is. Azt hiszem, sok fiatal talált egyfajta otthonra a „házban”.

Az 1980-as évek elején fel kellett ismernünk, hogy Kazincbarcika mint város akkor töltheti be városi, központi funkcióját, ha segíti a vonzáskörzetébe tartozó települések és intézmények közművelődési tevékenységét… 1984-ben hoztuk létre a városkörnyéki közművelődési társulást, amely azóta is létezik, és közművelődési szolgáltatásainkkal segíteni tudtunk, és kollégáink ma is tudják a kistelepülések munkáját.

Fontosnak tartottuk a nagy értékeket képviselő csoportok (néptánc, képző- és fotókör, citera) minőségi fejlesztését és támogatását, továbbá a már meglévő hagyományteremtő megyei, országos és nemzetközi rendezvények megerősítését. Büszkék voltunk a színjátszófesztiválok, az országos képzőművészeti pályázatok és kiállítások, a megyei citeratalálkozók stb. elismertségére, elfogadására. Örömömre szolgál, hogy ezek nagy része ma is megmaradt, s talán e korszak hatására újabb hagyományteremtő rendezvényekkel is bővült.

😆

Sajó Attila: A 90-es évek

sajo_attilaAmikor 1991. március 1-jén megbízott, majd június 1-jén kinevezett igazgatóként átvettem az intézmény irányítását, „jól működtek a dol­gok”. Az volt a célom, hogy a meglévő alapokra és tradíciókra építve tovább szolgáljam a város közművelődését, s az addig is jellemző nyi­tottság révén valóban egy szolgáltató kulturális intézmény legyünk, sok együttműködő partnerrel. Ezt teljesítettük, s az Egressy maximálisan szolgálatkész, mindenki számára nyitott és kulturális esélyegyenlőséget nyújtó intézmény.

Az érték mint értékteremtő és értékközvetítő funkció szerepelt a prog­ramban. A 90-es években tovább működtek művészeti csoportjaink, kulturális műhelyeink, s azok a megye kulturális életének jelentős ténye­zőivé váltak. Ma is egyik legfontosabb feladatunk az értékteremtés, az alkotókedv kibontakoztatásának támogatása, feltételeinek biztosítása. És emellett elérni, hogy a kortárs művészet állandóan jelen legyen a város­ban minden művészeti ágban. A folyamatos színházi előadások, pódiumműsorok, a képzőművészeti kiállítások és más rendezvények bi­zonyítják, hogy lehetőségeinkhez képest ezt meg is valósítottuk. S mindezt úgy értük el, hogy központi kérdésnek tekintettük a humánu­mot, azaz munkánk során az emberi kapcsolatok megőrzését és erősítését.

A 90-es évek derekára tovább erősödött intézményünk. Ekkor a modernizáció-minőség-tervszerűség prog­ramját céloztuk meg. Fontos, hogy állandóan megújuló szemléletünk mellett lépést tartsunk a technikai fejlődésével is. A multimédiás szá­mítógépek, a hang- és fénytechnikai fejlesztések, az intézményi felújítások mid mind ezt szolgálják, s a lakosság körében pozitív fogad­tatásra találnak.

Rendezvényeinkkel szemben is igényesek vagyunk, s művészeti cso­portjainktól is ezt várjuk el. Ezért látogatottak programjaink, s ezért rendelkeznek együtteseink a legmagasabb szakmai kitüntetésekkel és elismerésekkel.

A pontos tervezés, a megfelelő stratégiához a legmegfelelőbb taktika megválasztása a mai világban kincset ér. Pozícióink e téren nem rosszak.

Hosszú távú stratégiánk az, hogy a város közművelődési intézményrend­szere kulturális-információs-oktatási-közéleti-kereskedelmi-vendéglátó és szórakozási centrum legyen. Szolgálni sajátos eszközeinkkel a várost, annak polgárait, hisz a globalizációval úgy kell együtt élnünk, hogy el­sősorban a helyieket, az itteni embereket szolgáljuk.

Támogatjuk az alkotó műhelyeket, a nemzeti kultúra ápolásának és megőrzésének minden formáját, a kulturális önmegvalósítás megnyilvá­nulásának széles skáláját, a tudás és az információ terjesztését és biztosítását, a lokálpat­riotizmus erősödését.

Ha ezt megtudjuk valósítani, nincs okunk félni a harmadik évezredtől.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..