1996 utolsó napján levelet hozott részemre a postás. A levél a sajókazinci születésű, és mai is kazincbarcikai lakos Bányász Józsefné szül.: Réthy Zsuzsanna nyugalmazott általános iskolai tanártól jött.
A kissé megkésett névnapi, és az éppen időbeni újévi kívánságokat tartalmazó levélen kívül más is volt a borítékban. Olyan „dolgok”, amelyek annak bizonyítékai, hogy Bányászné, illetve ahogyan őt a sajókazinciak ismerik: Réthy Zsuzsa, igazi lokálpatriótához méltóan nagy becsben tart mindent, amely szülőhelyéhez valamiképpen is kapcsolódik.
Azt írja levelében: „A régi dolgok között keresgélve találtam egy sajókazinci képeslapot. A 40-es évek elejéről való, és gyermekkezek összevarrták valami ajándékká… A másik lapot én akartam elküldeni egy osztálytársamnak, de itt maradt. Ez 1955-ből való: a Méhes-dombról fényképezték az épülő BVK-t. Sok-sok dolgot össze tetszett gyűjteni a faluról, talán ezek is kellenek közéjük.”
A sajókazinci képeslapon a falu két temploma, az I. világháborús hősi emlékmű és valószínű a főutca egyik épülete látható. Azért feltételezem a fő- utcát, mert a kép két valamilyen boltot ábrázol, és Sajókazincnak csakúgy, mint más falvaknak is, boltjai főleg a falu fő- utcáján helyezkedtek el.
Az 1955-ös képeslapon már a BVK jellegzetes építményeinek: a nagy műtrágyaraktárnak, a sav- és műtrágyaüzemnek a tömbjei és a hűtőtornyok körvonalai bontakoznak ki.
És ami a képeslapok további sorsát illeti, gyűjtöm és mindaddig magamnál őrzöm azokat – sok más tárggyal együtt -, amíg nem kerülhetnek azok a város történetének dokumentumait, tárgyi emlékeit őrző és bemutató helyre. Remélem, egyszer lesz ilyen Kazincbarcikán is.
És még egy melléklet a borítékból: egy Pósa Lajos-vers, melynek címe: Anyám intése. És a vers sorai:
El ne add az ősi házat,
El ne add az ősi telket,
Hol a csűrön késő őszig,
Gólya madár kelepelget.
Ha elfáradsz a világban:
Gyere haza megpihenni,
Az öreg fák árnyékában
Szép időkre emlékezni.
Rád nevet, mint hajdanában
A cseresznye, piros alma,
Gyermek leszel újra fiam,
S belefogsz egy régi dalba.
El ne add az ősi házat,
El ne add az ősi telket,
Hol a csűrön késő őszig,
Gólya madár kelepelget.
