Sajókazinc és környéke az MTI bűnügyi híreiben 1921-1950 – I. rész

Takács Zsolt összeállítása

A Magyar Távirati Iroda (MTI) „kőnyomatos” hírei közül válogattuk az alábbi összeállítást. Kőnyomatoknak nevezték a hírügynökségek litográfiai módszerrel sokszorosított híranyagait, amelyeket többnyire a szerkesztőségeknek küldtek ki. Ezek a híranyagok kerültek be az újságokba és a rádiók műsoraiba, rövidítve vagy kiegészítve. Sajókazinc, Barcika, Berente, Tardona akkoriban leginkább a bűnügyi hírek között kapott figyelmet.

1921. január 7. A Magyar Jövő írja: Borzalmas kegyetlenséggel végrehajtott gyilkosság történt karácsony másodnapján a Borsod megyei Tardonán. Kis Lajos 20 éves tardonai legény karóval agyonverte idősb Lovas István gazdálkodót. A gyilkos felett szerdán ítélkezett a statáriális bíróság, amely Kis Lajost szándékos emberölés miatt kötél általi halálra ítélte. Az elítélt és védője kegyelemért folyamodtak.

1925. december 16. Hetekkel ezelőtt Sajókazinc községben megjelent egy fiatalember, aki Kristóf József építőmesternek adta ki magát, és a gazdáktól házépítésre és egyéb vállalkozásokra 60 millió koronát vett fel. A fiatalember mind ez ideig nem kezdte meg a beígért építkezéseket, és ezért a munkaadók feljelentették a miskolci rendőrségen, amely elrendelte a fiatalember országos körözését.

1927. november 12. Tegnap éjjel Borsod megyében orkánszerű szélvihar dühöngött. Sajókazinc községben a vihar kidöntött egy jegenyefát, amely rázuhant a villanyvezetéket tartó betonoszlopra, azt darabokra törte, továbbzuhantában pedig halálra sújtotta az éppen arra elhaladó Magyary Barna 18 éves péksegédet, akit csak reggel találtak meg holtan a fa törzse alatt. A vihar Borsod megye északi részében sok helyütt megrongálta a telefonvezetékeket is.

1928. szeptember 24. Sajókazinc községben vasárnap cigánylakodalom volt, amelyre meghívták Nagy József cigánymuzsikus bandáját is. Nagy József nem akart azonban enni a sátoros cigányok főztjéből, amiből parázs verekedés támadt. Farkas Ferenc sátoros cigány Nagy József hátába szúrt éles késével, egy másik cigány pedig vasvillával ütötte fejbe Nagy Józsefet. Ez menekülni igyekezett, a sátoros cigányok azonban utánavetették magukat, és Farkas Ferenc baltával a szó szoros értelmében lemetszette Nagy József karját. A sátoros cigányok közül kettő azonnal jelentkezett a csendőrségen. Nagy Józsefet kórházba szállították, ahol a halállal vívódik.

1929. március 16. A környékbeli Tardona községben az iskola udvarán összeverekedett Jenei Károly és Kis Lajos tizenkét éves iskolásfiú. Kis Lajos a kerítéshez vágta Jeneit, aki eszméletlenül terült el a földön, és másnap sérüléseibe belehalt. A vizsgálat megindult.

1929. április 6. Ma délelőtt Tardona községben Debreceni Béla 10 éves kisfiú az egyik utcában patront talált, és azt feszegetni kezdte. A patron felrobbant, és jobb kezének öt ujját leszakította, a szerteröpülő szilánkok bal szemét kiverték és fején több helyütt megsebesítették. A kisfiút életveszélyes állapotban kórházba szállították.

1929. október 10. A Sajókazinc mellett fekvő herbolyai bányatelepen talált két ismeretlen holttest kilétére ma fény derült. Fejes Mihály és Ripkó János bányászok a napokban az üzemen kívül helyezett bányába hatoltak, és saját részükre szenet akartak fejteni. Az időközben felgyülemlett szén-dioxid azonban megölte őket.

1931. november 9. A miskolci rendőrség ma letartóztatta Farkas István büntetett előéletű volt segédjegyzőt, aki a Berentei Szénbánya Részvénytársaságtól és a Központi Tejcsarnok egyik fiókjától furfangos módon nagyobb összegeket próbált kicsalni. Farkas István beismerésben van.

1931. december 14. A Borsod megyei Tardona községben Lábas Mihály földműves 19 hónapos Zsuzsanna nevű leánya ma reggel a konyhában játszott, és miközben szülői távol voltak, a tűzhelyről magára rántott egy forró tejjel telt fazekat. A gyermek feje és teste teljesen összeégett. A segítségül hívott orvos már nem tudott segíteni, és a kislány néhány perc múlva belehalt harmadfokú égési sebeibe.

1933. május 4. Sajókazinc községben ismeretlen tettesek behatoltak Lichtschein Jenő ottani földbirtokos magtárába, ahonnan több ezer liter szilvóriumot loptak el. A földbirtokos kára mintegy 3000 pengő. A tolvajok kézre kerítésére a rendőrség megindította a nyomozást.

1935. június 8. A Borsod megyei Berente község korcsmájában Magyar Imre államvasúti pályaőr és Szabó Sándor előmunkás között borozgatás közben vita támadt valami jelentéktelen kérdésben. A vita verekedéssé fajult, melynek során Szabó kést rántott és hasba szúrta barátját, aki eszméletlenül esett össze. Beszállították a miskolci kórházba, ott műtétet akartak rajta végrehajtani, de műtét közben meghalt. Szabó Sándort a csendőrség letartóztatta.

1936. július 6. Buron György 66 éves berentei (Borsod-Gömör-Kishont megye) napszámos a napokban kukoricát ment kapálni a község határába, ahonnan nem tért vissza. Keresésére indult fiai a Sajó egyik fűzfáján fennakadva megtalálták kalapját. Valószínűnek látszik, hogy Buron György a Sajón való gyalogos átkelés alkalmával görcsöt kapott és a vízbe fulladt. Buron György kb. 170 cm magas, hosszúkás arcú, rövidre nyírott ősz hajú, hosszú, szőke bajuszú. Ismertetőjele: jobb alkarján szív alakú tetoválás, amelyben B. Gy. betűk vannak tetoválva. Ruházata: sötétbarna cérna munkásnadrág és kabát, világoskék ing. Lábbeli nem volt rajta. A csendőrség az eltűnt férfit, illetve holttestét keresi.

1937. január 16. Berente községben Berentés Józsefné eltávozott lakásáról, és otthon hagyta két gyermekét, akik közül az idősebbik hároméves, a másik pedig tizenhét hónapos. A gyermekek gyufával kezdtek játszani, és felgyújtották az ágyban lévő szalmát. A lakás tüzet fogott. Mire a szomszédok a kisgyermekek segítségére siettek, a kis tizenhét hónapos apróság már megfulladt, a másik pedig súlyos égési sebeket szenvedett. A vizsgálat megindult.

1939. május 11. Barcika község határában az Ormospuszta felé haladó tehervonat mozdonyvezetője észrevette, hogy a sínen egy kisgyermek ül. Rásípolt és fékezett, a gyerek azonban nem ment el, s a vonatot már nem lehetett megállítani. A kerekek derékban kettészelték a gyermeket, akiről megállapították, hogy Györkei Miklós kétéves fiúcska. A gyermek szülei ellen gondatlanság miatt megindították az eljárást.

💡

A korabeli híreket a jobb olvashatóság miatt a mostani helyesírási szabályok szerint közöltük.

Forrás: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának „MTI kőnyomatos hírek” adatbázisa

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .