Rudolftelep

banyaszemlekmu

A bányászemlékmű és készítői. Középen az ötletgazda Takács István. Fotó: Hasu

1999. augusztus 9-én helyezték el az alapkövet, és október 21-én már felavatták a képen látható székelykaput, amely részét és egyben bejáratát képezi a Rudolftelepen létesítendő országos bányászemlékhelynek. Térségünk eseményeiből

Rudolftelep régi bányásztelepülés, Kazincbarcikától néhány kilométerre. Bányáját mint gazdaságtalant 1992. február 13-án bezárták, de a hozzá tartozó munkásszállót a Rudolf Kft. azóta is irodaháznak használja, viszont a kihasználatlanul álló fürdő- és felolvasóépületet már kikezdte az idő. A tervek szerint ebben az épületben emlékházat alakítanak ki, amelyben a bányászattal kapcsolatos eszközök, relikviák kapnak helyet. De lehetőség lesz arra is, hogy az épület termeiben hazánk bányásztelepülései – Dorog, Komló, Oroszlán, Pereces-bányatelep, Salgótarján, Tatabánya, Tokod stb. – is helyet kapjanak, hogy bemutassák bányászkodásuk történetét és a hozzá tartozó emléktárgyakat.

Az emlékhelyre látogatót az elsőként megvalósult impozáns bejárat fogadja. Ennek fő része egy székelykapu, amelyen a bányászhimnusz fából kifaragott teljes szövege olvasható, s ugyanakkor a szöveg tartalma ábrán is követhető. A szöveg fölött a kaput az ismert bányászjelvény díszíti. Az alkotók és létrehozók az emlékművet kegyeleti helynek is szánják, amely azoknak a bányászoknak állít emléket, akik a bányában a munka frontján vagy a világháborúk harcterein áldozták életüket.

Amint a bejárat „csak” része a kialakítandó emlékhelynek, úgy maga az emlékhely is egy nagyobb szabású tervnek csupán egyik láncszemét képezi. Ugyanis az emlékhely ötletgazdája, a 73 éves Takács István nyugalmazott bányaigazgató, Múcsony nagyközség volt tanácselnöke és polgármestere már 1996–97-ben kidolgozott egy kerékpárúttervet, amely Tiszaújvárosból kiindulva a Sajó bal partján Miskolc, Edelény, Rudabánya, Aggtelek, majd a szlovák Pelsőc, Rozsnyó és Parád érintésével Zakopánén át Krakkóig vezetne. (Az idős nyugdíjas bányász fogadkozik, hogy akár 80 éves korában is végigkarikázik az úton, ha az addigra elkészül.)

1999-ben Takács István továbbfejlesztette a tervet, illetve azt beleillesztette az ún. Alpesi programba, aminek lényege, hogy az észak-magyarországi hegyvidéket – osztrák mintára – Egertől Sátoraljaújhelyig idegenforgalmi térséggé fejlesztenék, ahol az egészséges levegőn jókat lehetne túrázni, síelni, szánkózni, lovagolni, s a kilátást nyújtó panziókban a tájban gyönyörködni, pihenni és szórakozni. Ennek megvalósulása a térségben élő sok embernek nyújtana munkalehetőséget és általa megélhetést, létbiztonságot.

Mivel ilyen nagyszabású terv csak jelentős összefogással valósulhat meg, az ötletgazda Takács István elképzelésével megkereste a térség polgármestereit, több országos és megyei szerv vezetőjét, köztük a miniszterelnököt, az illetékes minisztereket, Budapest főpolgármesterét, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnökét, a bányászszakszervezet vezetőit stb. A megkeresésre adott válaszok többnyire egyetértenek az elképzeléssel, de konkrét anyagi támogatásra nem tesznek ígéretet. Ennek ellenére az ötletgazda nem adja fel a reményt, állhatatosan és kitartóan keresi a megvalósítás útját-módját, és bízik benne, hogy a már elkészült kapu után lépésről lépésre haladva egyszer a terv többi része is megvalósul.

* * * * *

Az emlékhely bejáratának megvalósítását több szerv is támogatta. Az ötletadó és tervező Takács István nyugalmazott bányaigazgatón kívül jelentős érdeme van a megvalósításban a Rudolf Kft.-nek és ügyvezető igazgatójának, Markó Istvánnak, Zilahy József aknász, népi fafaragónak, a Borsodi Bányász Hagyományokért Alapítványnak, az Országos Magyar Bányász-Kohász Egyesület (OMBKE) borsodi csoportjának, és nem utolsósorban a Bányaipari Dolgozók Szabad Szakszervezete Területi Tagozata elnökének, Molnár Istvánnak.

Hozzászólás