Röviden a Kazincbarcikai Sakk Klubról

Városunkban a ’60-as években aktív sakk-közösség létezett. Megyénk sakk-életében 1963 óta van jelen a klub, amely akkor a még épülő könnyűbetongyárból indult, majd mostoha körülmények között, állandóan változó támogató intézmények neve alatt működött.

Kik voltak a “hőskor”-ban a csapat szervezői? Udvardi Ignác, Bagyinszki Ferenc, Hronyecz Ferenc, Uzsoki Antal, Kovács István és e sorok írója. Az évtizedek során számos kiválóság nevelkedett a klub színeiben, akik nem csak a sakkban, de az élet más területén is eredményesek voltak. 1987-től kisebb megszakítással az NB II-ben szerepel a csapat.

A városi sakk-klubnak 52 igazolt, minősített versenyzője van. Három csapatot működtetünk., NB II-est, megyei I. és II. osztályost. Tizennyolc ifjú versenyzőnk van. A megye egyik legeredményesebb ifjúságnevelő egyesülete vagyunk. Megyei egyéni és csapatversenyeken fiataljaink rendszeresen dobogón végeznek. 1997-ben Zabiák József, az NB II-es csapat éltáblása volt az év megyei ifjúsági bajnoka. 1998-ban a megye női ifjúsági bajnoka Elek Emese, a Ságvári Endre Gimnázium jeles tanulója. Egyébként 1998 eddigi történetünk legeredményesebb éve volt, hiszen NB II-es csapatunk a 3. helyen végzett. Elismerően írt rólunk a Magyar Sakkszövetség lapja, a Magyar Sakkélet. Második csapatunk a megyei I. osztályú bajnokságon ismét bronzérmes, harmadik csapatunk a megyei II. csapatbajnokságon ezüstérmes lett. E csapatban 7-8 fiatal rendszeresen játszik.

Egyéni versenyeken főleg fiatalokat szerepeltetünk, akik szépen fejlődnek, s némelyeket már országosan is jegyeznek, ismernek és elismernek, így a Zabiák testvéreket: Józsefet és Norbertet, Zámbó Zoltánt, Károlyfalvi Zoltánt és Elek Emesét. Igen eredményesen szerepeltek a “3 Szombat” elnevezésű egyéni versenyen az Elek testvérek: Emese, Mónika és Sarolta, továbbá Váradi Alexandra, aki megnyerte az 1998. évi korcsoportos megyei döntőt. Tizenhat fővel megrendeztük Kazincbarcika egyéni bajnokságát is, amelyen Simon József mesterjelölt lett az első, aki Nemzetközi Sakkszövetség Élő-számmal rendelkezik. A városi diáksportbizottsággal minden évben megrendezzük a város általános és középiskoláinak egyéni és csapatbajnokságát, de közreműködünk a megyei döntőn is, mint potenciális résztvevők.

Működésünkhöz anyagi támogatást főképp a városi önkormányzat és a Bau-Mout ’92 Kft. biztosít, de számos kisebb cég, intézmény és magánszemély is nyújt szerény anyagi támogatást. Igen jelentős segítség részünkre, hogy a sportközpontban kaptunk otthont, amely ideális feltétele az eredményes működésnek. Ez elsősorban az ízig-vérig sportember Darai Imre igazgatónak köszönhető. A sakk-klubot négyes fogat irányítja: Dósa Lajos, Szabó László, ifj. Tóth Zoltán és e sorok írója:

Tóth János

One comment

  • Négyesi György

    Négyesi György sakktörténész, Bagyinszki Ferenc életét kutatnám és csak annyit tudok 1930-ban született és Kazincbarcikán élt. Tudnának segíteni nekem? Előre is köszönöm Tisztelettel Négyesi György 30 4358481 negyesigy@gmail.com

Leave a Reply to Négyesi GyörgyCancel reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .