Rövid városi körkép az összefogásról, avagy élet a járvány idején

Kálmánné Katalin írása

A világméretű járvány városunkat is fenyegeti, és alapjaiban írta, írja felül mindennapjaink megszokott ritmusát. Kazincbarcika lakossága fegyelmezetten betartja a szabályokat. A teljesség igénye nélkül egy rövid városi körkép.

Rendkívüli változások és intézkedések egy rendkívüli helyzetben. Így lehet összefoglalni az elmúlt napok koronavírussal kapcsolatos eseményeit.

Az új típusú koronavírus elleni küzdelem jegyében központi intézkedések születtek. Többek között nem szabad látogatni a játszótereket, közösségi tereket, sportlétesítményeket, a gyermekek nem járnak bölcsődébe, óvodába, iskolába. Annak érdekében, hogy minél jobban lelassítsuk a koronavírus terjedését, hivatalokban, bankokban mellőzni kell a személyes ügyintézést, ahol lehet, home office munkában dolgoznak az alkalmazottak. Idősávos vásárlási korlátozás lépett életbe, több üzlet rövidített nyitvatartással üzemel, de nem egy vállalkozás ideiglenesen bezárta kapuit. Emberi, társas, baráti kapcsolatok korlátok közé kerültek. Az emberektől pedig azt kérik, önmaguk és mások megóvása érdekében csak akkor hagyják el otthonukat, amikor valóban szükséges. Kijárási korlátozást rendeltek el, az idősek védelmére is stratégia került kidolgozásra. A járvány miatt vélhetőleg több ezer dolgozó veszítheti el állását, átrendeződhet a munkaerőpiac is. Gyakorlatilag megállt az élet.

A világméretű járvány városunkat is fenyegeti, és alapjaiban írta, írja felül mindennapjaink megszokott ritmusát. Kazincbarcika lakossága fegyelmezetten betartja a szabályokat. Emellett magánszemélyek, közösségek fogtak össze, rengeteg megható kezdeményezés indult el, melyekkel egymás helyzetét próbálják, próbáljuk könnyebbé tenni.

A teljesség igénye nélkül egy rövid városi körkép.

Sokan kedvességgel és nagylelkűséggel igyekeznek segíteni egymást, és sorra hozzák létre a kezdeményezéseket, melyekkel megkönnyíthetik mások mindennapjait, vagy segíthetnek csökkenteni az esélyt arra, hogy elkapják a vírust. Ilyen szándékkal jött létre a „Fogjál össze Barcika” nevet viselő, Facebookon alakult csoport, melynek jelmondata: „Összefogtunk! Segítünk, ahogyan tudunk!” Alig két hét alatt a tagok száma elérte a 3000 főt.

Létrehozója, Sándor László ezt mondta a kezdeményezésről: „Ugyanolyan katona vagyok, mint a Fogjál össze Barcika összes tagja, akik azon munkálkodunk, hogy a mostani nehéz időket a létező legkevesebb áldozat árán vészeljük át. Célkitűzésünk, hogy a városban és környékén élő, segítségre szoruló polgártársaink és a segítő kezek minél gyorsabban egymásra találjanak. A csoport Angyalai fáradtságot nem ismerve gyártják a szájmaszkokat, szállítják az előre megbeszélt átadási pontokra. Szerencsére a városban több üzlet is bevállalta, hogy átadási pontként vállal szerepet. Szeretném kihangsúlyozni, hogy a maszkokat ingyen kaphatják meg azok, akiknek szükségük van rá, de akinek módja és lehetősége van, egy jelképes összeggel honorálhatja a segítők munkáját, hogy további anyagot tudjunk beszerezni. Vannak tagok, akik bevásárlásban, ügyek intézésében nyújtanak segítséget. Igyekszünk minél több hasznos információt tartalmazó cikket is elhelyezni a csoport üzenőfalán, természetesen csak hiteles forrásból származó, ellenőrzött híreket. Vannak olyan tagjaink, akik különféle eszközöket (televízió stb.) ajánlanak fel. Igyekszünk mindenkinek segítséget nyújtani, ha mással nem, akkor jó szóval, szeretettel. Szeretném kihangsúlyozni, hogy a csoport a vészhelyzet végéig működni fog, aztán a többit majd meglátjuk.”

Sokan vannak, akik akár pénzzel, akár tárgyadományokkal, akár önkéntes munkájukkal szeretnének segíteni, számtalan magánszemély szájmaszkokat varr. Sokan szeretnének az egészségügyben dolgozókon is segíteni, akik maguk is összefogtak, és szájmaszkokat varrnak. A taxik kedvezményes fuvarokat vállalnak egészségügyi dolgozók részére. A Kazincbarcikai Kórház javára az utóbbi pár napban nagyon sok felajánlás történt, a csokiktól kezdve a milliós összegekig, és rengeteg kezdeményezés indult el. Ezen felajánlásokat fogja össze Rizner József a www.hirozon.hu oldalon. A beszámolók szerint a kórházban kifejezetten örülnek minden kezdeményezésnek, a legcsekélyebb adománynak is. Hasonló kezdeményezések, adományok érkeztek a mentősök számára is. A közelmúltban a kazincbarcikai önkormányzat vásárolt a helyi mentőállomás részére mosó-szárítógépet, melyhez 10 000 Ft értékben az Újkazinci Baráti Kör tagjai biztosítottak mosószereket és öblítőket. Szintén az ő javukra indítottak gyűjtést a Yellow Angels szurkolói csoport tagjai.

Nemcsak a kórházi, egészségügyi dolgozókat, hanem egymást is igyekeznek támogatni az emberek. A legtöbben az időseknek nyújtanak segítséget, hiszen a 60 év felettiek vannak a legnagyobb veszélynek kitéve. Házhoz visszük akciókat szerveznek az üzletek, vállalkozások, fiatalok. Elindult Kazincbarcikán a Fiatalok az idősekért mozgalom, aminek a lényege, hogy a városban élő fiatalok önkéntes alapon segítsék az időseket, illetve a járvány miatt veszélyeztetett személyeket. Segíteni kell az otthon maradó időseknek, az iskolabezárások miatt a gyerekükkel otthon ragadó szülőknek, ezért a város szinte minden vendéglátó egysége, étterme bővített menüvel házhoz szállítást vállalt, házhoz viszik az ebédet. Többen közülük élelmiszer-adományt is felajánlottak.

Gondoltak a tanulni vágyó szépkorúakra is. Ebben a kezdeményezésben nagy szerepe van az Idővár Kulturális Nyugdíjas Klubnak.

„Támogatjuk a miskolci Harmadik Kor Egyeteme képzési programját (EduSenior Karantén Képzési Program Lifelong learning program karanténban élő 65 éven felüli időskorúak részére), mely 65 éven felüli időskorúak részére indult. A járvány idejére önkéntesen vállalt karantén alatt, folyamatosan, egyéni tanrendbeosztással tanulhatnak otthon. A program az időskori társadalmi-közösségi életről szóló cikkek, tanulmányok, szak- és szépirodalmi könyvek, előadások diái, a hazai és nemzetközi elektronikus szakirodalom ingyenesen elérhető, magyar nyelvű ajánlásaival valósul meg. Ezen felül karitatív tevékenységet is végzünk, gondoltunk a hajléktalanszálló, a két Idősek Otthona lakóira, akikkel folyamatos kapcsolatot tartunk, nekik a héten juttatjuk el ajándékainkat, szájmaszkokat. De segítünk egymásnak a krízishelyzet megoldásában, a karanténviszonyok enyhítésében. Több tagunk maszkok készítését vállalta, segítséget nyújtunk az online tanulásban (telefonos, internetes…), de már készülünk a civilkapcsolataink segítésére, támogatására is” ‒ fejtette ki Pelle Anna klubvezető.

A Don Bosco Sportközpont munkatársai online vetélkedőkkel, szórakoztató feladatokkal, online tornával, képpályázattal próbálják a bezártságot enyhíteni. Sokan most jövünk rá, hogy online mennyi szolgáltatás elérhető, mennyi hivatalos ügyet el tudnunk intézni.

A másik nagyon aktív civil szervezet az Újkazinci Baráti Kör. Azon felül, hogy tagjaik maszkokat varrnak, mentősök részére mosószereket biztosítottak, a Kazincbarcikai Kórház és a hospice osztály számára is higiénés és fertőtlenítőszereket, szájmaszkokat adományoztak. Gondoltak a járóbeteg-ellátásban dolgozókra is, részükre egy uzsonnával kedveskedtek. A közeljövőben újabb célcsoportok részére juttatnak adományokat.

Nagyon komoly munka, felelősség hárul az önkormányzatunkra. Igyekeznek minden csatornán kellő felvilágosítást adni az óvórendszabályokról, védekezésről. Létrehozták a „Maradj otthon! Házhoz visszük!” akciót, amelynek célja, hogy összehozza a helyi vállalkozásokat és a kazincbarcikai vásárlókat. Ezzel segítve a helyi vállalkozókat a munkahelyek megtartásában, a bevételek fenntartásában, a termékeik népszerűsítésében. Ez a kezdeményezés napok alatt rendkívül népszerűvé vált, számtalan vállalkozás csatlakozott.

Egy új összefogást, szolidaritást is szült a koronavírus. Városunk szinte minden lakóterületén az otthon maradt emberek tapssal mondanak köszönetet a koronavírus-járvány elleni küzdelemben helytálló egészségügyi dolgozóknak, a jelszó: „Tapsoljunk együtt azokért, akik értünk dolgoznak”. Az ország több településén, pontban 20 órakor erkélyeken, ablakokban szólt a taps, ugyanígy városunkban is. A Csokonai úti téren egyik erkélyről a taps mellett kihangosítva felhangzott Varga Miklós Európa című dalának aktualizált, átdolgozott változata is. Végtelenül megható volt, ahogyan zengett tér. Hasonlóan a Deák tér, a Thököly tér, a Szemere tér, a Kazinczy tér közössége minden este nagyon szép zene mellett tapsol. Hallatszik taps a Fő térről, a Derkovits térről, és sorolni lehetne a többi utcát és teret is. Ez a szolidaritás nem tűnik soknak, de elismerés azoknak, akiknek dolgozni kell ebben a nehéz helyzetben is, és ha csak mosolyt csal az emberek arcára, akkor már ennyivel hozzájárulhattunk a mentális egészséghez, jókedvhez.

Végezetül házunk tájáról. A Barcikai Históriás szerkesztői elkészítettek egy letölthető újságot (illetve már a második száma is megjelent), mely reményeink szerint valamelyest enyhít a kényszerű szobafogság megpróbáltatásain, kicsit eltereli a figyelmet az előttünk álló nehéz időszakról. A „rendkívüli kiadással” rendszeres időközönként jelentkezünk. Ahogyan most mindenki, mi is azt kérjük: „Vigyázzanak magukra, és egymásra is!”

Fotó: Gál Gábor

A Barcikai Históriás letölthető külömszámai:

1. szám

2. szám

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .