„Rímfaragók” találkoztak Kazincbarcikán

A Szabadon Szárnyaló Írók, Rímfaragók Társasága (SZIRT) kétnapos országos találkozót rendezett irodalmi-kulturális körök és folyóirat-szerkesztő­ségek képviselőinek részvételé­vel városunkban, augusztus 24-25-én, az áfész-székházban.

A megjelent – mintegy ötven – alkotók a következő irodalmi körök tagjai: a Budapesten megjelenő Kláris című iro­dalmi-kulturális folyóirat (Tárkányi Imre szerkesztő veze­tésével mutatkoztak be); a szintén a fővárosban tevékenykedő Krúdy Gyula Irodalmi Kör tagjainak üdvöz­letét Szénási Sándor költő tol­mácsolta; a nyíregyházi Váci Mihály Irodalmi Kört és Rím Könyvkiadót a Kelet Felől c. irodalmi és művészeti folyóirat felelős szerkesztője, Madár János képviselte; a Pécsi Új Hang c. folyóirat alkotói Né­methné Benkő Erzsébet főszer­kesztő vezetésével érkeztek; a nemrégen alakult Hegyaljai Alkotók Társulását (HAT) – többek között – Lindák Mihály képviselte, Miskolcról az AKIOSZ tagjai közül pedig Szigethy Ilona jelent meg. Az ünnepélyes megnyitón a városi önkormányzat nevében dr. Király Bálint polgármester köszöntötte a megjelent alkotó­kat. Majd arról fejtette ki a gondolatait, miért van szükség ilyen jellegű fórumok, lehető­ségek megteremtésére. S örö­mét fejezte ki, hogy a városi millecentenáriumi rendezvé­nyek sorát ezen érdekes és ér­tékes irodalmi-kulturális talál­kozó is gazdagítja.

A megemlé­kezés művészi színvonalát olyan kiváló előadóművész fellépése biztosította, mint a Budapesten élő Sellei Zoltán, aki – többek között – Arany János Rege a csodaszarvasról, Vörösmarty Zalán futása (Előhang), Garay János Álmos, és Vörösmarty Szózat című művével nyűgözte le a hallga­tóságot. S a találkozón az a Kersák József költő is megje­lent, akinek a Szonettkoszorú millecentenáriumra című alko­tását augusztus 20-án a Város­háza előtt hallgathatták meg az érdeklődők – a SZIRT előadóinak tolmácsolásában. A mozgalmas két nap során a jelenlévők beszélhettek iro­dalmi körük, folyóiratuk célki­tűzéseiről, tevékenységéről, gondjairól, előadhatták művei­ket, hallgathattak vitaindító előadást, folytathattak eszme­cserét, ismerkedhettek váro-s­unkkal, felfrissülhettek a Lilla irodalmi cukrászdában, hangu­latos estét tölthettek Billatárón, s változatos hangulatba „ringathatták” magukat a két nap alatt fellépő, mintegy ötven zenei közreműködő (a Bukovinszky házaspár – zon­gora és gitár, Nyíri László – tangóharmónika, az Egressy Béni Művelődési Központ és Könyvtár citerazenekara, a Pom-Pom Familia, az Újvárosi Iskola Tilinkó együttese s nem utolsósorban Putnok város női énekkara) muzsikáját hallgatva. De nem szabad megfeledkezni azokról a szponzorokról sem – név szerint pusztán csak azért nem említjük meg őket, mert a sor igen hosszú -, akik, amikor Kiss Béla, a SZIRT vezetője felkérte őket, melléálltak a jelentős kezdeményezésnek. Amiért ezúton is köszönetet mond.

Bagi Aranka

(Átvéve a Kazincbarcikai Közélet 1996. szept. 5-i számá­ból.)

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .