Régi/új arcok városunk közéletében

Bacskay András, a Timpanon Ingatlankezelési Kft. ügyvezető igazgatója

bacskay_andras1950. április 8-án Szin községben (Borsod m.) született, és 1963-tól lakik Kazincbarcikán. 1968-ban a miskolci Zalka Máté Gépipari Technikumban technikusi minősítést, majd 1991-ben Budapesten ingatlankezelés területére jogosító felsőfokú képesítést szerzett.

1968-ban a BVK gázüzemében kezdett dolgozni technikusként, majd 1979-ben a Városgazdálkodási Vállalathoz került, ahol műszaki ellenőrként, később csoport-, majd osztályvezetőként dolgozott. A vállalat megszűnése után az 1992. január 1-jével alapított Timpanon Kft. ügyvezető igazgatója lett. 1998. január 1-jével a városi önkormányzat a Reálporta Kft.-t beolvasztotta a Timpanon Kft.-be, s ezzel egyidejűleg az ügyvezető igazgatói megbízását 2000. június 30-ig meghosszabbította.

Célkitűzései: A kft.-hez tartozó több mint 1000 bérlakás kezelésével járó feladatok jó színvonalon való teljesítése, az esedékes karbantartások és felújítások megfelelő időben és minőségben való elvégzése, az önkormányzattal együtt korszerű lakbérrendszer kialakítása.

Dr. Batta István, a Kazincbarcikai Gyámhivatal (Építők útja 11.) vezetője

drbatta_istvanKazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete 1997. november 1-jei hatállyal hozta létre a városi gyámhivatalt, amely Kazincbarcikán kívül 30 település gyámügyeit intézi az 1997. évi XXXI. törvényben foglaltak szerint. A gyámügyi feladatokat 5 fő magasan kvalifikált ügyintéző végzi az Építők útja 11. sz. alatti hivatalban.

A hivatal vezetője, dr. Batta István 1957. április 23-án született Sárospatakon. Az általános iskola 1-7 évfolyamát Tiszakarádon, míg a 8. évfolyamot Mezőkövesden emelt szintű általános iskolában végezte, majd 1975-ben Sárospatakon a Rákóczi Ferenc Gimnáziumban érettségizett. 1975-től 1978-ig az Orvos Továbbképző Intézet (OTKI) Egészségügyi Főiskola közegészségügyi járványügyi ellenőrképző szakának hallgatója volt, majd az államvizsga letétele után a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Köjál-nál dolgozott, miközben Pécsett és Nyíregyházán sorkatonai szolgálatot teljesített. Leszerelése után a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem állam- és jogtudományi karán tanult, ahol 1987-ben cum laude minősítéssel jogi doktori diplomát szerzett.

Dolgozott a karcsai, a cigándi és az edelényi téeszben jogtanácsosként, majd a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságrendészeti osztályán nyomozóként. A jogtanácsosi munkakör mellett alap- és középfokú, ingatlanok és állóeszközök értékbecslésére és forgalmazására jogosító, nemzetközileg is elfogadott normarendszer alapján működő szaktanfolyamot végzett.

Célkitűzései: a gyermekek jogairól és érdekeik védelméről szóló törvényben foglaltak maximális érvényre juttatása a hivatal munkájában; a hivatalban kollegiális munkakapcsolatban a jogszabályok alapján humánus ügyintézés megvalósítása.

Bazsó Bertalanné szül. Kuzsel Magdolna, a Herman Ottó Általános Iskola igazgatója

bazso_bertalanne1951. május 22-én született Sóskúton (Pest m.). Az általános iskola elvégzése után Érden érettségizett a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban, majd 1974-ben az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán biológia-mezőgazdasági ismeretek és gyakorlatok szakán szerzett tanári diplomát, majd 1977-ben ugyanitt kémia szakos tanári diplomára is szert tett. 1977 februárjában elvégezte a közoktatás-vezetői szakot a Budapesti Műszaki Egyetem Természet- és Társadalomtudományi Karán. 1975-ben került Kazincbarcikára, ahol a Georgi Dimitrov Általános Iskolában tanulószobás nevelőként, majd alsós és felsős napközis csoportvezetőként dolgozott. Néhány év után szaktanárként, osztályfőnökként és igazgatóhelyettesként is megismerte a pedagógusi pálya és a vezetői munka örömeit és nehézségeit. 1985-ben a kazincbarcikai városi pártbizottságra került, de az oktatástól nem szakadt el, mivel feladata a város és vonzáskörzetének oktatással kapcsolatos ügyeinek intézése, a pedagógusok és a tanulók érdekeinek a képviselete volt. Eközben óraadóként továbbra is tanított. 1990-ben visszakerült a Georgi Dimitrov Általános Iskolába, és 1992. augusztus 1-jétől a közben Herman Ottó Általános Iskolára keresztelt intézménynek az igazgatója.

Jelenleg az ELTE közoktatási menedzserképző szakán tanul, és tagja a Magyar Pedagógiai Társaságnak, valamint a Környezetvédő Tanárok és a Tiszta Forrás Egyesületnek, úgyszintén a Kazincbarcikai Igazgatók Egyesületének. 1997. június 20-án Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete 5 évre újból megbízta a Herman Ottó Általános Iskola vezetésével.

Célkitűzései: Megteremteni a feltételeit annak, hogy az intézménybe kerülő tanulók nyugodt, kiegyensúlyozott, családias légkörben fejleszthessék egyéni képességeiket és tudásukat; olyan nevelőközösség kialakítása, amely képes az együttműködésre, fejlődésre, a gyermekközpontú nevelés megvalósítására; annak a sokoldalú tevékenységnek a folytatása, amelyet az iskola évek óta biztosít a tanulóknak (Honismeret-Életmód program, művészeti tevékenység – néptánc, citera, képzőművészet, környezetvédelmi tevékenység, nyelvtanulás, számítástechnika stb.).

Danada János, az Árpád Fejedelem Téri Általános Iskola igazgatója

danada_janos1939. október 12-én Csanádalbertin (Csongrád m.) született. Az általános iskolát Pitvaroson végezte, a középiskolát pedig Makón, ahol a József Attila Gimnáziumot 1958-ban fejezte be. 1963-ban Szegeden a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett matematika-fizika szakos tanári oklevelet. Kazincbarcikára 1963-ban került, s augusztus 1-jétől az Újvárosi Általános Iskola tantestületében dolgozott. 1969. április 1-jével nevezték ki a Kun Béla (ma: Árpád Fejedelem) Téri Általános Iskola igazgatójává. A városi önkormányzat képviselő-testülete 1997. augusztus 1-jével újabb öt évre meghosszabbította igazgatói kinevezését.

Danada János a legrégibb közoktatási intézményvezető, már majdnem harminc éve igazgatója az Árpád Fejedelem Téri Általános Iskolának, s emellett a Kazincbarcikai Városi Sport Egyesület röplabda- szakosztályának elnöke.

Célkitűzései: Az iskola hosszú távú pedagógiai tervének és a helyi tantervnek elkészítése; a mintegy 30 éves iskola fizikai állagának karbantartással és felújítással való javítása, a számítástechnikai és audiovizuális eszközökkel való ellátottság növelése, s a tanári karban a nyugdíjazások miatt szükségessé váló utánpótlás megoldása.

Lengyel Lajos, a Kazincbarcika és Vidéke ÁFÉSZ elnöke (Kazincbarcika, Fő tér 39.)

lengyel_lajosA több mint 3000 tagot számláló, 1997-ben mintegy 745 millió forintot forgalmazó, és tizenegy településen tevékenykedő szövetkezet elnökét 1997. május 23-án választotta meg az Áfész küldöttgyűlése. Az új elnök 1947. február 15-én Sajókazán született. Ugyanitt végezte el az általános iskolát, ami után az Ózdi Közgazdasági Technikum tanulója lett, és 1965-ben itt szerzett technikusi képesítést. Első munkahelye a MüM 106-os számú Vájáriskola volt Kurityánban, ahol könyvelőként dolgozott 1967-ig. Ezután 1979-ig szintén könyvelői munkakört töltött be a Borsodi Szénbányák Vállalat Szuhavölgyi Bányaüzemében, a sajókazi Megértés, illetve a putnoki Egyetértés Mgtsz-ben.

1969-ben került a nagybarcai Bánvölgye Mgtsz-hez főkönyvelő-helyettesi, majd 1986-ban főkönyvelő beosztásba. Innen 1992-ben útja a Kazincbarcika és Vidéke ÁFÉSZ-hez vezetett, ahol szintén főkönyvelőként dolgozott elnökké választásáig.

Az Áfész elnökeként szeretné elérni, hogy a szövetkezet

  • gazdálkodása eredményes legyen,
  • vagyona gyarapodjék,
  • a kereskedelemben álljon helyt a piaci versenyben,
  • tagságának bizalma erősödjék az ÁFÉSZ iránt.

Móricz József, a Kazinc Távhő Kft. ügyvezető igazgatója

moricz_jozsef1962. július 18-án született Miskolcon. Mind a nyolc általánost, mind a középiskolát Kazincbarcikán végezte a Pollack Mihály Úti Általános Iskolában, illetve a Ságvári Endre Gimnáziumban, ahol 1980-ban érettségizett.

Utána a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Vegyipari Automatizálási Főiskolai Kar gyárszerelő szakán tanult, és 1984-ben gyárszerelő üzemmérnök képesítést szerzett. Még abban az évben helyezkedett el a BVK-nál, tervezőmérnökként a konstrukciós főosztályon. 1986-ban átkerült a Borsodi Hőerőmű Vállalathoz, ahol a beruházási osztályon műszaki ellenőr, majd rekonstrukciós létesítményfelelős, kazántechnológus, kazánüzem-vezető, üzemviteli osztályvezető, majd pedig üzemeltetés-vezetőként dolgozott. A Kazinc Távhő Kft. ügyvezető igazgatói munkakörét 1997. december 22-től tölti be.

Célkitűzései: A hőszolgáltatás berendezéseinek biztonságos és gazdaságos üzemeltetésével a fogyasztók hőigényének lehetőség szerinti problémamentes kielégítése, korrekt kapcsolat kialakítása a fogyasztókkal, a lakossági hőellátás szabályozásának megvalósítása, a kft. pénzügyi helyzetének javítása a tartozások (kinnlévőségek) csökkentésével.

Spisák Andrásné szül. Kosik Zsuzsanna, az Éltes Mátyás Általános Iskola igazgatója

spisak_andrasneMiskolcon, 1957. április 13-án született. Az általános iskolát Bódvaszilason, a középiskolát Edelényben végezte. 1977-ben érettségizett az edelényi Izsó Miklós Gimnáziumban, ami után a Tornanádaskai Kisegítő Iskola és Nevelőotthonban helyezkedett el, majd a budapesti Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanár-képző Főiskolán tanult, ahol 1981-ben oligofrén-pedagógia-pszichológia szakon sikeresen államvizsgázott. 1985-től 1986-ig a Kurityáni Kisegítő Iskola és Nevelőotthonban, majd 1986-87-ben az Edelényi Nevelési Tanácsadóban dolgozott. Jelenlegi munkahelyére, az Éltes Mátyás Általános Iskolába 1987-ben került, és öt évig alsó tagozaton tanított. 1992-ben nevezték ki az iskola igazgatójává, majd 1997-ben – pályázat révén – öt évre ismét kinevezték az intézmény igazgatójává.

Célkitűzései: Fontos feladatának tekinti a nemzeti alaptanterv (NAT) 1998. szeptember elsejei bevezetését, továbbá az iskola pedagógiai értékeinek, működési rendjének, hagyományainak tiszteletben tartásával a gyógypedagógiai szakmai munka továbbfejlesztését, hogy tanulmányaik befejezésével a gyermekek továbbtanulásra képes, a társadalomba zökkenőmentesen beilleszkedni tudó emberré váljanak.

Veres Istvánné szül. Tóth Judit, a Berentei Általános Iskola és Óvoda megbízott igazgatója

veres_istvanne1952. december 3-án Sátor-aljaújhelyen született, és 1971-ben Pécsett, a Janus Pannonius Gimnáziumban érettségizett. Néhány évig Semjénben képesítés nélküli tanítóként dolgozott, majd Sárospatakon a Comenius Tanítóképző Főiskolán tanult, amit 1977-ben a tanítói oklevél megszerzésével fejezett be. Ezután Ragályban tanított, majd 1978-ban Kazincbarcikára került, ahol a Központi Általános Iskolában, 1983- január 1-jétől pedig a Berentei Általános Iskolában tanított. Ugyanitt 1991-től az igazgatóhelyettesi feladatokat is ellátta.

A városi önkormányzat képviselő-testülete 1997. augusztus 1-jével egy évi időtartamra megbízta a Berentei Általános Iskola és Óvoda igazgatói teendőinek végzésével.

Célkitűzései: A helyi pedagógiai program és a helyi tanterv jó színvonalú elkészítése, és a helyi óvodai program előkészítése; az intézmény működéséhez szükséges szakmai és tárgyi feltételek fejlesztése, az 1996-ban összevont iskola és óvoda egységes közoktatási intézménnyé való összekovácsolása.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .