Régi-új arcok városunk közéletében

Gyárfás Ildikó,
a 7. sz. választókerület országgyűlési képviselője

gyarfas_ildikoAz 1998. évi országgyűlési képviselő-választás május 24-én megtartott második fordulójában négy évre ismét megválasztották a 7. sz. választókerület, s benne Kazincbarcika országgyűlési képviselőjévé.

Az 1950. november 26-án Abaújszántón született Gyárfás Ildikót jól ismerik Kazincbarcikán. Tízéves korától nem csak itt él a városban, de karrierjét is, amely a törvényhozás házába vezette és megyénk közgyűlésének elnöki tisztébe emelte (e munkakört 1998. október 30-ig töltötte be), városi tanács- és vébétagként, a városi tanács elnökhelyetteseként, majd elnökeként, és 1990-től 1994-ig városi önkormányzati képviselőként Kazincbarcikán alapozta meg. De talán frissek városunk lakóinak azon ismeretei is, amelyeket a választási kampány idején a helyi sajtó és televízió jóvoltából, no meg különféle rendezvényeken személyes találkozások alkalmával szerezhettek róla.

Országgyűlési képviselőként a választási kampányban hirdetett célkitűzések megvalósításáért kíván dolgozni, nevezetesen:

  • városunkban és a térségben a munkalehetőségek bővítéséért,
  • a települések népességmegtartó erejének növelése végett az infrastruktúra – útépítés,
    víz- és gázellátás, szennyvíz-csatornázás, közvilágítás korszerűsítése stb. – fejlesztéséért,
  • a közbiztonság további javításáért,
  • a fiatalok életkezdési esélyeinek javításáért,
  • igazságos és méltányos közteherviselésért és
  • hatékonyabb szociálpolitika érvényesítéséért.

Dr. Király Bálint
polgármester

kiraly_balint1944. február 20-án Nagysajón (Románia) született. Az általános iskolát Ófehértón, Turistvándiban és Nyírbátorban végezte, a középfokút szintén Nyírbátorban a Batthyány István Gimnáziumban, ahol 1962-ben érettségizett. Tanulmányait Debrecenben a Kossuth Lajos Tudományegyetem kémia–fizika szakán folytatta és 1967-ben középiskolai tanári képesítéssel fejezte be.

Az 1967/68-as tanévben a mándoki (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) gimnáziumban kezdett tanítani, innen Kazincbarcikára, a 105. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetbe került, s közben 1970-ben természettudományi doktori címet szerzett. 1972-től a B.-A.-Z. Megyei Tanács V. B. művelődési osztályán főelőadói munkakört töltött be, majd 1974-től 1995. január 11-ig a kazincbarcikai Irinyi János Vegyipari Szakközépiskola igazgatói feladatát látta el. 1994. december 12-én Kazincbarcika polgármesterévé választották, majd az 1998. október 18-ai önkormányzati választáson öt jelölt közül ismét bizalmat kapott a polgármesteri tisztség betöltésére.

Célkitűzései a választási programjával egyezően az alábbiak:

  • munkahelyteremtő beruházások megvalósításának segítése,
  • a kor követelményeihez igazodóan a város jelenlegi óvoda- és iskolahálózatának működtetése,
  • a kórház halaszthatatlan rekonstrukciójának elvégzése,
  • a szociális étkeztetésben részesülők számának növelése, az idősek emelt szintű otthonának befejezése,
  • a fűtéskorszerűsítés folytatása és egy önálló fűtőmű létesítése,
  • az úthálózat javítása és korszerűsítése,
  • a város tisztaságának, a közterületek rendjének javítása,
  • a szennyvízhálózat kiépítése a még ellátatlan területeken (Felsőbarcika, Sajókazinc),
  • a város lakói kulturális igényeinek kiszolgálása,
  • a sportolás tárgyi feltételeinek további javítása egy új sport-szabadidőcentrum létrehozásával.

Nagy Imre,
Kazincbarcika alpolgármestere

nagy_imre1949. december 6-án Hajdúnánáson (Hajdú-Bihar megye) született. Itt végezte az általános és a középiskolát. 1968-ban érettségizett, majd a Debreceni Tanárképző Főiskola népművelés–könyvtár szakán tanult és 1972-ben képesítést szerzett. Kétévi katonai szolgálat után 1974-től a BVK alkalmazásában a Radnóti Miklós Művelődési Ház igazgatója volt 1993-ig, amikor munkaviszonya megszűnt.

Az 1994. évi önkormányzati választás eredményeképpen lett a városi képviselő-testület tagja, majd 1998-ban ismét képviselővé választották. 1995. január 20-tól a város alpolgármestere. E tisztségre az 1998. október 30-ai alakuló ülésen újból megválasztották.

Tevékenységének is eredménye a városi fedett uszoda tavalyi elkészülése és a Virágos Magyarországért mozgalomban városunk nívódíjban való részesítése.

Madarasi Jánosné szül. Mészáros Irén,
az Újvárosi Általános Iskola
(Kazincbarcika, Rákóczi tér 9.) igazgatója

madarasi_janosne1951. március 5-én született a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kállósemjénben. Az általános és a középiskola befejezése után 1971-től a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola nappali tagozatán folytatta tanulmányait, és 1975-ben matematika–fizika szakos tanári képesítést szerzett.

1976-tól él Kazincbarcikán és dolgozik az Újvárosi Általános Iskolában. A több mint húszéves pedagógiai munkája során dolgozott napközis nevelőként, volt osztályfőnök, szakkörvezető, csapatvezető, szakszervezeti főbizalmi, igazgatóhelyettes és 1988-tól az Újvárosi Általános Iskola igazgatója. A városi önkormányzat képviselő-testülete a június 19-ei ülésén 1998. augusztus 1-jétől 2003. július 31-ig szóló időtartamra ismét megbízta az intézet igazgatói feladatainak végzésével.

Célkitűzései:

  • A tanulókat olyan biztos tudáshoz juttatni, amely jó alap a továbbhaladásukhoz. Emellett továbbra is színes, sokoldalú iskolai élet, sokféle tevékenységi forma biztosítása, ahol minden tanuló megtalálja a képességének és érdeklődésének megfelelő képzést;
  • Olyan iskolai légkört teremteni, amelyben a gyermek, a felnőtt jól érzi magát, ahol az emberi, a társas kapcsolatok a kölcsönös tiszteleten alapulnak, ahol mindenki teljes értékű emberként élheti meg önmagát.

Jakab Mária,
a Május 1. Úti Általános Iskola igazgatója
(Kazincbarcika, Május 1. út 11.)

jakab_mariaA Hajdú-Bihar megyei Nagyrébén született 1946. december 17-én. Az általános iskola elvégzése után Berettyóújfalun az Arany János Gimnáziumban tanult és 1965-ben érettségizett. 1970-ben Debrecenben a Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett történelem–orosz szakos középiskolai tanári képesítést, majd 1987-ben elvégezte az Országos Pedagógiai Intézet vezetőképző tanfolyamát, 1996-ban pedig a Budapesti Műszaki Egyetem közoktatás-vezető és emberismeret tanfolyamán multiplikátor képesítést szerzett.

1970-től 1979-ig a Május 1. Úti Általános Iskolában tanított, majd 1983-ig a város úttörő- szervezeteinek munkáját irányította. 1984-től a Május 1. Úti Általános Iskola igazgatója. E feladattal 1998. augusztus 1-jétől 2003. július 31-ig ismét megbízta a városi önkormányzat képviselő-testülete.

1998. október 18-án a városi önkormányzat testületének tagjává választották.

Fancsik József,
az Arborétum Városüzemeltetési Kft. ügyvezető igazgatója
(Kazincbarcika, Mátyás király út 36.)

fancsik_jozsefDr. Király Bálint1942. december 31-én született Budapesten. Az általános iskolát Kurityánban, a középiskolát (gimnázium) Ózdon végezte, majd 1958-ban Tiszavasváriban gépszerelő szakmai végzettséget szerzett, és az Igrici Állami Gazdaságban helyezkedett el, onnan pedig a Szuhavölgyi Bányaüzemhez került, ahol gép- és motorszerelőként dolgozott. Közben munka melletti tanulással Putnokon technikusi képzettségre tett szert. Technikusként került Kazincbarcikára 1967-ben, ahol a városgazdálkodási vállalat virág- és dísznövény-kertészeti telepén különböző beosztásokban dolgozott. Ezután szakmai ismereteit a Tiszántúli Talajjavító Vállalatnál, a budapesti Rozmaring Mgtsz-nél, a Miskolci Kertészeti Vállalatnál, a Bánvölgye Mgtsz-nél, valamint a sajószentpéteri tanács városüzemeltetési vezetőjeként hasznosította és gyarapította.

Szintén ismereteinek gyarapítása végett 1977-ben Gyöngyösön elvégezte a kertészeti főiskolát, és részt vett környezetvédelmi, vízrendészeti, valamint meliorizációs szaktanfolyamokon.

1992-ben visszakerült Kazincbarcikára és pályázat útján lett az Arborétum Városüzemeltetési Kft. ügyvezető igazgatója, mely munkakör betöltésével 1995-ben három évre ismét megbízta a városi önkormányzat képviselő-testülete. E feladatra 1998. július 1-jével 2000. december 31-ig megint bizalmat kapott a testülettől.

Fancsik József nevéhez fűződik városunk több parkjának a tervezése (pl. a kórházdombi Penyo Penyev-, ma Déryné-park) és kivitelezésének irányítása (Minivadon, újkazinci parkok). Megalakulásától tagja a Kazincbarcikai Városszépítő Egyesületnek, 1995 óta pedig egyik vezetője a szervezetnek.

Célkitűzései:

  • a város parkjainak és játszótereinek módszeres felújítása, főleg a tájba és a környezetbe jól illeszkedő Csónakázótó melletti park, valamint a Völgy-park színvonalának javítása;
  • a virágosítási kultúra széles körű elterjesztése egyrészt a város közterületein (pl. a város utcáin, terein kőedényekben, közvilágítási oszlopokon virágtartókban virágok elhelyezése), másrészt a lakók bevonásával a lépcsőházak, erkélyek, előkertek virággal való díszítése;
  • a város köztisztaságának javítása;
  • az Újkazinc városrész lakótömbjeiben a “dühöngők” zajcsökkentett kivitelezése.

mezey_barcika

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .