Ötórai tea Kottner Lászlóval és Kottner Tamással

Kálmánné Katalin írása

Kálmánné Katalin írása

Az Újkazinci Baráti Kör és az Öt Órai Tea Gitárzenekar ötödik alkalommal tartotta meg közös zenés rendezvényét, az Ötórai teát, melynek ismét a HBH Bajor Sörház adott otthont. Ahogyan eddig minden rendezvényen, most is a délután első felében zenei életpálya került bemutatása, mégpedig a Kazincbarcikán és környékén nagyon népszerű Kottner páros, Kottner László zenetanár, szintetizátoros és fia, a csodás hangú énekes, Kottner Tamás életútját kísérhettük végig, Szalainé Szatmári Katalin segítségével.

Ők már ötödik éve a Baráti Kör támogatói, minden nagy rendezvényünkön közreműködtek, csodás előadást adtak a Nem adom fel címet viselő gálánkon is. Az elmúlt évek alatt számtalan közös programban vettünk részt, állandó partnereink voltak a hátrányos helyzetű gyermekeknek rendezett Mosolyvadász és Élménynapokon. Vidéki meghívásoknál, nyugdíjasklubok találkozójára velünk tartottak, és előadásukkal minden alkalomkor óriási sikereket arattak.

Nagyon sokoldalú család, több hangszeren játszanak, szinte minden műfajban otthon vannak, felkészültek és széles repertoárral rendelkeznek. Ha kellett, magyar nótát énekeltek, ha kellett, operettet, sanzonokat, nosztalgia dalokat, mikor mire volt „vevő” a közönség.

Erre a bemutatkozó előadásra is egy impozáns műsorral készültek, és ismét új arcát ismerhettük meg Kottner Lászlónak. Most komolyzenét hallottunk tőle, Vivaldi: G-dúr hegedűverseny I. tételét adta elő, zongorán kísérte Kis-Paál Ágnes zongoratanárnő, a Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola tanára.

A komoly műfaj után a tánc sem maradhatott el, zenéjükre a közönség jól bemelegített, majd a rendezvény második felében az Öt Órai Tea Gitárzenekar muzsikájára ropták a táncot.

Az érdeklődés nem csappant, most is, mint korábban, telt házas volt a rendezvény. Ismét többen érkeztek vidékről, és nagy örömünkre köreinkben köszönthettük a Karib-tengeri körútjáról hazatérő Greizer Károly zongoristát, aki hosszú ideig óceánjáró hajókon zenélt. Már nagyon vártuk hazaérkezését, mert terveink között szerepel, hogy őt is felkérjük önálló bemutatkozó műsorra, de még előtte a már régóta várt Slamovits Tiborral találkozunk. Június 21-én nagy vágyunk végre teljesülhet, az Öt Órai Tea Gitárzenekar és a Baráti Kör meghívására Kazincbarcikára érkezik, és újra élvezhetjük rendkívüli gitármuzsikáját.

Kottner László még nem volt ötéves, mikor már hibátlanul tudott zongorázni. Hamarabb tudta a kottát olvasni, és írni, mint a betűket. Szülei második osztályos korában zeneiskolába íratták, ami annak idején a mostani Máltai Szeretetszolgálat helyén volt a faluban. Abban az időben kötelező volt egy másik hangszert is választani, így a zongora mellé a hegedűt választották. Hét évig hegedült, de a zongora közelebb állt hozzá, ha tehette, a zenei tananyag mellett könnyűzenét játszott. Akkoriban még nem voltak szintetizátorok. A középiskolai időszak alatt megszakadtak zenei tanulmányai, majd a katonaság után újra elkezdett a zenével foglalkozni. Beiratkozott a miskolci Jánosi József zeneművész-zenetanár iskolájába, ahol szintetizátort, tánc- és könnyűzenét tanult.

Oly gyorsan fejlődött, hogy két év után felkérte tanítani az oktatói munkaközösségébe. Így hamar a Harmónia Tánc- és Könnyűzene Oktatói Munkaközösség tagja lett. Olyan tehetségek kerültek ki a keze alól, akik az életben szép sikereket értek el. Többek között György Józsefné zenetanár lett, Putnokon él és tanít. Bartha Roland hangmérnök lett, Budapesten él, a Madách színház hangmérnöke, zeneszerzője. Fábián Richárd ózdi zeneművész, Csehes Péter bánhorváti zenész, aki Barcikán és környékén szórakoztatja a közönséget.

Közben hosszú évekig egy öttagú zenekarban is játszott. Horváth Árpád hegedűs, Kósik István dobos, Kersák József gitáros, Demjén Gyula énekes, ő maga pedig az orgonista és egyben a basszusgitáros is volt. Bálokban, lagzikban szórakoztatták a közönséget. Viszont időközben elvégezte a Miskolci Zeneművészeti Főiskolát, zeneelmélet – szolfézs, karvezetés szakon.

1991-ben megszületett Tamás fia, aki az évek során magába szívta a zenét, hisz állandóan apja mellett volt, mikor tanított. Ő is megpróbálta a szintetizátort, vizsgázott is belőle, de őt inkább a tánc vonzotta. Először népi táncot tanult, majd beiratkozott a Bencs Zoltán vezette Flesh Tánc Stúdióba, ahová 11 évig járt. Időközben kiderült, hogy nagyon jó hallása és szép hangja van, amit képezni kell. Először Boros Gézánál, majd dr. Romhányiné Marika néninél tanult, aki a Miskolci Színház primadonnája és egyben a színészek énektanára is. Most már édesapjával közösen lagzikon, bálokon, falunapokon, idősek napján szórakoztatják, mulattatják mindig nagy sikerrel a közönséget.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .