Ötórai tea az Edda-alapító Adam Hyllel, azaz Fancsik Zoltánnal

Kálmánné Katalin írása

Kálmánné Katalin írása

Közösségünket az a megtiszteltetés érte, hogy a Németországban élő Adam Hyll, azaz Fancsik Zoltán trombitaművész, zeneszerző, karmester, zenetanár, az ős-Edda Művek alapító tagja részt vett a Baráti Kör és az Öt Órai Tea Gitárzenekar közös rendezvényén, az Ötórai teán, valamint elfogadta meghívásunkat és felkérésünket egy zenés beszélgetésre, amelyre július 26-án került sor.

Ezen a jó hangulatú, vidám délutánon csodás zenei világba csöppentünk. A közönség élvezte az előadás minden pillanatát. Azon túl, hogy megismertünk egy rendkívüli embert, egy lenyűgöző előadót, megismertük a trombitazene szépségét, művészetének színes, széles skáláját. Ámulattal hallgattuk erről szóló előadását és a csodás, fülbemászó dallamokat, ami természetesen mind saját szerzeménye volt.

A kezdetekről, zenei indíttatásokról nem kellett sok szót ejtenie, hisz azt már ismerjük Fancsik József életútjából, munkásságából.

A Kazincbarcikán a Pollack Mihály úti iskolában végzett Zoltánt eredetileg is a fúvós hangszer vonzotta, ám az élet úgy hozta, hogy különféle zenekarokban gyakran billentyűs hangszereken játszott.

Az Edda elődje, a Griff egyetemi zenekarként indult 1973-ban. 1974-ben Eddaként folytatták tovább, Fancsik Zoltán ebben a zenekarban billentyűzött. Klubokban, bálokban, ötórai teákon léptek fel. Törzshelyük Miskolcon, az egyetemmel szembeni Boci-bár volt, Kazincbarcikán heti egy alkalommal, keddi napokon állandó klubjuk volt. Minden hétvégén fellépésre mentek, persze az ismeretségért tenni is kellett. Zenésztársának, Halász József dobosnak volt egy P20-as Pannónia motorja, azzal járták a megye összes települését, hordták szét a zenekar saját maguk készítette plakátjait, saját maguknak csinálták a propagandát. Nem sokkal Pataki Attila érkezése után – aki énekesként került a csapatba – elhagyta a zenekart, de a zenélést tovább folytatta. Korábbi zenésztársaival, Béli Katalinnal, Ferenczy Zoltánnal (Citrom) megalapították a Tandem együttest.

1976-tól a Szegedi Szimfonikus Zenekar tagjaként zenélt. 1978-tól a Miskolci Szimfonikusok szólótrombitása volt, a Miskolci Nemzeti Színházban is dolgozott. Itteni munkásságához kapcsolódik a Csongor és Tünde zenei vezetése, a Holdbéli csónakos komponálása, valamint a La Mancha lovagja dirigálása is. 1992-től 17 éven keresztül önálló zenekarával dolgozott Németországban. Jelenleg egy öttagú rézfúvós együttessel lép fel.

A németországi munkája előtt öt éven keresztül a kazincbarcikai zeneiskolában tanított, illetve a Flamingó és a Gold együttesben billentyűs-énekesként vett részt. Szeretettel gondol vissza kedves kollégájára, Hámori György tanár úrra.

Zoltán három fiúgyermek édesapja. Noha gyermekei, annak ellenére, hogy szüleiket állandóan a színpadon látták (lehet épp ezért, jegyzi meg mosolyogva Zoltán), nem művészi pályát választottak. Mind a három gyermek anyanyelve magyar, nagyon szépen, választékosan beszélnek magyarul. Zoltán vallja, attól függetlenül, hogy nem hazánkban tartózkodik, ő szívvel-lélekkel mindig itthon van.

A műsorvezető, Szalainé Szatmári Katalin azon kérdésére, hogy mi volt eddigi életének csúcspontja, nem is igazán tudott válaszolni. Rengeteg felemelő zenei élményben volt része, de számára a színházi dirigálás a legfantasztikusabb.

A beszélgetést Adam Hyll szerzeményei, zenei előadásai színesítették. Érdekességként bemutatta a Silent sea of dreams című dalát, melyet előbb a technikai lehetőséget kihasználva, gépi kísérettel, majd élő zenei kísérettel hallottunk.

Láthattuk azt a zenevideót-kisfilmet is, amelyet Káel Csabával közösen készítettek, a dal címe Bossadom.

A kazincbarcikai Káel Csaba film- és színházrendező, producer, a Müpa vezérigazgatója. Számtalan szakmai díj birtokosa. Legismertebb rendezése a Bánk bán operafilm. Annak idején Csaba (aki egyébként Zoltán unokaöccse) egyik vizsgafilmjének Fancsik Zoltán volt a zeneszerzője.

Fancsik Zoltán imádja a színpadot, az élő zene és tánc varázsát, azt a csillogó szemű közönséget szereti, az Ötórai tánc résztvevőit is, akik megértik a zene ritmusát és üzenetét – mondta.

A rendezvény technikai segítségét Gál Gábor és Fancsik József biztosították.

Fotók: Gál Gábor

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .