Ötórai tea: a doboknál Majancsik Elemér és Majancsik Csaba

Kálmánné Katalin írása

Kálmánné Katalin írása

Az Újkazinci Baráti Kör február 10-én, az Egressy Béni Művelődési Központ klubtermében megtartotta második Ötórai tea zenei klubnapját. Köszönhetően az Öt Órai Tea gitárzenekarnak, az előzőhöz hasonlóan ez is telt házas lett. A rendezvény első felében a népszerű dobos, Majancsik Elemér zenei életpályáját ismertük meg.

Az Ötórai tea zenei klubnapnak két meglepetése is volt, ráadásul nemzetközivé is sikeredett, ugyanis a Németországban élő Lini Gábor is tiszteletét tette, annak reményében, hogy egy kellemes estét tölthet el régi ismerősei között. Valóban úgy volt, mert diákkori ismerősökkel, régi szomszédokkal volt szerencséje találkozni.

A rendezvény első felében, a népszerű dobos, Majancsik Elemér zenei életpályáját ismertük meg beszélgető partnere, Landenberger Lászlóné Mariann segítségével.

Ezt követte az első meglepetés fellépő, Majancsik Elemér fia, a konga dobos Csaba, akivel az estére kiegészült a zenekar, és kongakísérettel adták elő a Shadows-dalokat. Az ismert dalokon kívül elhangzottak olyan magyar számok is, amik ma már nagyon ritkán hallhatók, mint a Miskolci villamoson című dal is, ami annak idején az ötórai teák elmaradhatatlan slágerei voltak. Az estén a villamoscsengőt Inzsöl Géza szólaltatta meg. Fokozva a hangulatot, a másik meglepetés vendég, a csodálatosan csengő hangú Bandula Judit volt, aki már többször fellépet az Újkazinci Baráti Kör nagy rendezvényein. Az Öt Órai Tea gitárzenekar rendszeressé kívánja tenni, hogy minden alkalomkor lehetőséget biztosít egy-egy fiatal tehetségnek, meghívja őket vendégszereplésre. Hamarosan találkozhatunk Ökrös Sándor unokájával is, aki a nagyapjához hasonlóan szintén gitározik.

Fancsik József, aki már nem tini, de örök fiatal, és számtalan szállal kötődik a zenekarhoz, a közönség óhajára egy dal erejéig elővette a trombitáját, és így a táncon kívül ő is közreműködője lett az estének.

A térdcsapkodástól az Öt Órai Teáig

Majancsik Elemér is, mint legtöbb dobos, először csak a térdét csapdosta, majd 14 évesen megkapta első felszerelését, és ettől kezdve már nem volt megállás… Az eltelt 40 év alatt volt szerencséje számtalan neves zenésszel egy zenekarban fellépni.

14 évesen már a Vénusz együttes tagja volt Tornanádaskán. Ebben az időben itt is lakott. Utána a bódvaszilasi Delta együttes következett, majd ebből a zenekarból alakult 1974-ben a a miskolci Reflex együttes. Ez az időszak két évig tartott, ezt követte 1976-ban a Rulette zenekar.

02 a

A Reflex együttes 1974-ben (Majancsik Elemér, Bárdos István, Kolencsik Imre, Kovács Kálmán) „1974-ben Balatonszemesen, nyári munkán, csaposként dolgoztam. Ott zenélt a Reflex zenekar mellettem minden este. Ezt a fényképet én csináltam egy Zenit fényképezővel… 🙂 Azt már le sem írom, hogy hogyan ügyeskedtünk az import sör és a Balatoni Világos árkülönbségéből adódó közgazdasági lehetőségekkel. Kreatívan. 🙂 Tizenhat évesen akkortájt még ilyen munkák is adódtak azon szerencséseknek, akiknek az anyukájuk vendéglátós volt” – mesélte el a fotó készítésének körülményeit Diósi István a KDK-csoportban.

1978-tól rövid ideig a Pelikán zenekarban dobolt. Ezzel elkezdődött a főállású vendéglátós zenélés, 17 éven keresztül, főleg Alberttelepen, de zenélt Edelényben a Kincsem presszóban, a Tip-Top Duóval a Napfény presszóban, rövid ideig Szilvásváradon, majd hat évig a barcikai a Halászcsárdában. A vendéglátóipar utolsó állomása az Eldorádó Band volt.

majancsik01

Majancsik Elemér és Antal László 1977-ben a J-ben

majancsik02

Grejzer Károllyal Albertelepen, 1978-ban

majancsik03

A Horváth Trióval 1980 és 1983 között játszott a Halászcsárdában (Horváth Aladár, Majancsik Elemér és Nemes Imre)

1996-ban került a Bravo zenekarba, ahol 15 évig zenélt, és részese volt a Soltész Béláék vezette, nagy sikerű nosztalgiaesteknek is.

Lakodalomban a Bravóval

Lakodalomban a Bravóval

2011-től a Kódex, és ez évtől már az Öt Órai Tea gitárzenekar dobosa is, emellett több zenekart kisegít.

Boldog, hogy fia örökölte a zene szeretetét, és nagyon büszke rá, hogy gyermekével zenélhet egy zenekarban.

Gedeon bácsi” is megirigyelhetné

Majancsik Csaba, amellett, hogy a konga dobot bűvöli, fodrászként dolgozik, mégpedig olyan szinten, hogy azt „Gedeon bácsi” is megirigyelhetné.

majancsikcsaba2

A „páciens” ezúttal Szőke Laci bácsi

Csaba, édesapjához hasonlóan, először a térdén verte az ütemet, mígnem 1988-ban elkezdődött az igazi dobolás. Édesapjával rengeteget gyakoroltak otthon, annyira a dobok bűvöletébe került, hogy még a tankönyveket is hanyagolta.

majancsikcsaba1

Édesapja vendéglátós időszaka alatt szinte minden este bent ült a Halász csárdában, és figyelte, hogyan zenélnek.

A 2000-es évek elején Siófokon nyaralt, ott találkozott a konga dobbal. Annyira megtetszett neki, hogy hazaérkezése után vett is egy alapfelszerelést, és elkezdődött a gyakorlás. Pár hónap múlva már fellépések sorozata következett. Először kisebb kocsmákban, klubokban, később már nagyobb szórakozóhelyeken, és ezt követték a külföldi fellépések. Szlovákia, Ausztria, Ukrajna, Románia. Rengeteg ismert dj-vel dolgozott együtt. Zenei útját segítette Gömöri István, de hasonlóan sok jó tanáccsal ellátta a Miskolc’m rádió munkatársa, Tóth Péter is. Négy éve minden nyáron Görögországban vendégszerepel.

Azt viszont kevesen tudják róla, hogy sikeres sporthorgász is, mint ahogy ez a fénykép is tanúsítja:

majancsikcsaba3Majancsik Csaba zenekarban most játszott először, és reméli, ennek még lesz folytatása is az Öt Órai Teával. Előadásukat látva, hallva, ebben bízunk mi is.

 Fotók: Gál Gábor

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .