Ötórai tea: a basszusgitárnál Ökrös Sándor

1966-ban a miskolci nagyszüleimtől kaptam egy gitárt karácsonyra. Annak idején az évszakok még mind megvoltak, kemény volt a tél, és én nagyon szerettem szánkózni, de mégis a gitározást választottam helyette. Nagyon fájtak az ujjaim a sok gyakorlástól. (Abban az időben még nem is hallottunk nejlonhúrokról.)

Kazincbarcikán, a szomszédunkban lakott egy lány, aki már hamarabb elkezdte a gitározást, tőle elkértem az akkordokat, amik le voltak rajzolva, és egy pár táncdalt, aminek a szövege fölé voltak írva az akkordok, ebből gyakoroltam. Az első dal, amit megtanultam, Németh Lehel akkori nagy slágere, az Őszi eső volt.

Édesapám azt szerette volna, ha harmonikázni tanulok, de én mégis a gitározást választottam. Akkoriban kezdődött a beatkorszak, a Beatles együttes egyre nagyobb teret hódított, egyre népszerűbb lett.

Szorgalmasan gyakoroltam ott, és amikor eljött a tavasz, lementem a gitárommal Balogh Elemér barátomhoz, ő segített nekem a gitározás elsajátításában. Megmutatott egy-két dalt, amit ő már el tudott játszani. Általános jelenség volt, főleg a nyári időszakban, hogy a parkokban odamentünk ahhoz, aki gitározott, és a fortélyokat ellesve segítettük egymást.

Tizenhat éves koromban ‒ másodikos voltam a 105-ös szakmunkásképzőben ‒ alakult egy iskolai zenekar, ahová basszusgitárost kerestek. Az előttünk „végzett” nagy sikerű zenekarnak Slamovits Tibor volt a vezetője, akivel később volt szerencsém együtt zenélni.

Az első zenekari basszusgitárom a Csehszlovákiában gyártott Jolana márka volt, és mint minden hangszer, erősítő, dobfelszerelés, ez is az iskola tulajdonát képezte. Emlékszem rá, hogy a basszusgitár nyaka el volt törve, és Epokit ragasztóval volt megragasztva.

A kezdő zenekar neve Anonymus volt. Tagjai: Zakariás Gábor (szólógitár, orgona), Legeza István (ritmusgitár), Tőkei István (dob), Szimcsák Demeter (ritmusgitár) és jómagam mint basszusgitáros. Zenekarunk menedzsere Magyar István tanár úr volt. Neki utólag is nagyon köszönöm az áldozatkész munkáját. 🙂 Másik mecénásunk Hidas Gábor tanár úr volt.

Kezdetben nagyon sokat próbáltunk az iskolában, és nagyon boldogok voltunk, amikor közösen el tudtunk játszani egy-két slágert.

Csak kimondottan gitárzenét játszottunk, akkoriban nem énekeltünk. Amikor összeállt egy pár órás műsor, akkor vállaltunk fellépéseket rendezvényeken, bálokon. Zakariás Gábor „Shakespeare” volt a zenekar legképzettebb tagja. Minden hangszeren tudott játszani, minden saját számunknak ő volt a szerzője. A zenekar többi tagja a hangszerelésben vett részt. Híresebb saját számaink: Nem nyújthatok sokat, Túl sokat kaptál tőlem, Whisky.

Játszottunk többek között az egykori Lombik étteremben, szalagavatókon hatalmas sikerrel. Nagyon szerettek minket a fiatalok.

Két egymást követő évben aranyérmesek lettünk a Sárospataki Diáknapokon, már Anonymus együttesként. Emlékszem, hogy a zsűri elnöke Komjáthy György volt, a rádió könnyűzenei szerkesztője (Vasárnapi koktél, Csak fiataloknak, Töltsön egy órát kedvenceivel), aki elismeréssel beszélt a szereplésünkről.

Előfordult, hogy lakodalomban is játszottunk. Egyik nyáron Tibolddarócon vállaltunk egy ilyen zenélést, de szünidő lévén az iskola zárva volt, a hangszerek pedig az emeleten voltak bezárva. Mindenképpen szükségünk volt rájuk a fellépéshez, ezért, hogy le tudjuk őket hozni, odavittünk egy kosárlabdapalánkot, és benyomtuk az ablakot. Elég keserves, kimerítő munka volt, ráadásul a BVK 2-es portájáról mindent láttak. Így sikerült időben odaérnünk a lakodalomba és nagy sikerünk is volt. Iskolakezdéskor, amiért illegálisan lehoztuk a hangszereket az emeletről, az évnyitón mindannyian igazgatói intőt kaptunk, amit aztán Magyar István tanár úr segítségével a tanév végén dicsérettel sikerült kompenzálni.

Nagyon emlékezetes volt egy szalagavató bál is. Hajdúböszörménybe meghívták a zenekart, ahová tél lévén, zárt kocsival el is szállítottak minket, de reggel nem volt, aki hazahozzon bennünket. Nagy könyörgésre kértek a tsz-től egy tehergépkocsit, csak az volt a legnagyobb probléma, hogy az nyitott volt. Előtte szalmát szállítottak rajta, annak a maradékával takartuk be magunkat, akinek jutott dob, az a fejére húzva védekezett a hideg ellen.

A zenekar viselkedésére jellemző volt, hogy amikor megérkeztünk Barcikára, beszereltünk a színpadra és próbáltunk, mert vasárnap kezdődött az öt órai tea.

Sokat jártunk a környező falvakba is bálokon zenélni, főleg Felsőkelecsénybe. Ott szinte már mindenkit ismertünk. Akkoriban még nem volt senkinek személyautója, a zenekari szerelés szállítását úgy oldottuk meg, hogy elhívtunk még néhány barátunkat, és kiosztottuk egymás között, kinek mit kell vinnie. Először vonattal és busszal, átszállással tudtunk eljutni Felsőkelecsénybe. Azokban az időkben vasárnaponként tartották a bálokat, mi pedig a bál után, hétfőn nagyon álmosan mentünk iskolába.

Utolsó évfolyamban felfigyelt a zenekarunkra a Radnóti Miklós Művelődési Ház igazgatója, Serfőző Sándor. Elhívta a zenekarunkat, hogy az iskola elvégzését követően ott zenéljünk. Abban az időben kezdődtek el az ötórai teák. Minden vasárnap 17 órától 22 óráig tartott. Eleinte nem sokan voltak, csak pár barátja a zenekarnak, később azonban már alig fértek el a nagyteremben. Nagyon jó hangulatú bulik voltak, szinte olyanok voltunk, mint egy nagy család.

Amikor vége lett az ötórai teának, a fiatalok tömegesen gyalog jöttek fel a városba. Az eleje a városban volt, a vége még a kultúrháznál.

A kultúrház a BVK-hoz tartozott, így tudtunk venni komolyabb felszereléseket is. Én Marshall erősítővel és Musima NDK-s gitárral játszottam, de volt Selmer erősítőnk is. Itt már volt Matador orgonánk, amit sajnos mindig hangolni kellett. „Shakespeare” – nyakában a gitárral – az orgonán is ragyogóan játszott. Nemcsak zenészek, jó barátok is voltunk.

Az EDDA együttes megalakulásakor eljött Slamo az Ötórai teára, és én is a basszusgitáros-jelöltek között voltam.

Az Egressy Béni Művelődési Ház színpadán mi adtunk először koncertet karácsonykor, az átadás után. Részt vettünk az Országos Amatőr Zenekarok Fesztiválján is 1970-ben, Budapesten, ahol V. helyezést értünk el. A döntőben akkor szerepelt először óriási sikerrel Deák Bill Gyula.

A zenekarunk több tagcserén is átesett. Dobosnak Látó Jancsi került hozzánk, aki előtte a Borsodi Hőerőmű zenekarában játszott. Nemrég a Favágók együttesben dobolt, az ismert tévériporterrel, Vágó Istvánnal.

Sajnos a zenekarunk feje, agytrösztje – „Shakespeare” – itt hagyta a zenekart, hazaköltözött Debrecenbe. Utána még voltak próbálkozások Slamovits Tiborral, az EDDA gitárosának bátyjával is, ám sajnos a zenekar végérvényesen feloszlott.

Az 1970-es évek elején nagy sikerű műszaki bálokat rendeztek. Itt ismerkedtem meg az edelényi Frekvencia zenekarral. Felvettek maguk közé basszusgitárosnak. Évekig zenéltem velük, jó hangulatú bálokon, lakodalmakon. Közben rockzenekarokban is zenéltem Putnokon és Sajószentpéteren. 1973-ban Gyöngyösön voltam katona, ahol a helyi tiszti klubban is zenéltem. Leszerelésem után visszatértem a Frekvencia együtteshez.

1980-tól 85-ig Szeles-aknán dolgoztam a bányában. Ott is alakítottunk egy új együttest. Minden bálon, amit a bányaüzem rendezett, nagy sikerekkel játszottunk, és nagyon sok lakodalomba elmentünk zenélni. Itt a zenekari felszerelést a bányaüzem biztosította számunkra. A Bükkaljai Bányaüzem KISZ-zenekara voltunk. Az akkori zenekar tagjai Lakatos Ferenc szólógitár, Smaltig György orgona, Stubnyán Gyula dob és jómagam basszusgitár voltak.

Amikor az edelényi tánczenekarban játszottam, Fancsik József hívott az alakuló zenekarába, a Gold együttesbe, de én nemet mondtam, amit később meg is bántam. Nagyon nagy sikerekkel szerepeltek bálokon a városban és lakodalmakon. Később már hiába szerettem volna, nem fértem be a csapatba.

1985-től vendéglátós helyettesítő zenészként szinte az összes barcikai étteremben zenéltem. 1977-ben megalapítottuk a Bravo együttest, amiben négy évig játszottam. A volt Béke mozi előcsarnokában játszottunk minden pénteken nosztalgia zenét. Ezzel a zenekarral a Fő téren, sörfesztiválokon, augusztus 20-án a tűzijáték előtt, majálisokon, minden alkalommal elsöprő sikert arattunk. Általános iskolákban alapítványi bálokon, lakodalmakban léptünk fel, és Budapesten a Benczúr Hotelben.

Ezután még egy évig voltam egy zenekarban, ám már nem voltunk ilyen sikeresek. Akkoriban nagyon sok munkám volt a privát munkahelyemen, a bútorboltban, ezért felfüggesztettem a zenélést. Idehaza volt egy Yamaha gitárom, amin néha pengettem.

Tavaly tavasszal felhívott Fancsik Józsi, hogy szükség lenne rám az In Aeternum Gospel kórusnak, mert kilépett tőlük a basszusgitárosuk. Egy próba után igent mondtam, pár nap múlva már fellépésünk volt, amit még számtalan sikeres szereplés követett. Nem sokkal később felvételünk készült az RTL Klub stúdiójában, ugyanis meghívták a kórust a Hungary’s Got Talent tehetségkutató műsorába.

Amikor megint elkezdtem zenélni, arra gondoltam, létre kellene hozni egy gitárzenekart. Olyat, amilyennel az iskolazenekarban kezdtem. Nagyon örültem, hogy a Bravo együttesből két tag igent mondott a meghívásra. Szólógitárosunk, Kónya Boldizsár és dobosunk, Majancsik Elemér. Már csak ritmusgitárost kellett keresnünk. Több jelölt is volt, de vagy nem vállalta, vagy a munkája tette bizonytalanná a zenélést. Dr. Szomolya Zoltán segítségével találtam ismét Ternyik Bandi barátomra, akivel már szintén zenéltünk együtt Putnokon. Körülbelül három hónapja alakultunk meg Öt Órai Tea gitárzenekar néven. Van egy ötödik tagunk is, aki a háttérből segíti a munkánkat, Ternyik Dávid hangmérnök. Ő tervezte a zenekar logóját, Facebook-oldalát, hang- és videofelvételt készített. Később a zenekarral ő is fel fog lépni.

Három próba után, december 14-én nagy sikerrel szerepeltünk az Újkazinci Baráti Kör évzáró rendezvényén a HBH Bajor sörházban. Nagyon köszönjük a nyilvános bemutatkozási lehetőséget, és azt a bizalmat, hogy a zenekart úgy hívták meg, hogy még nem is hallották.

A zenekar létrehozásával az a célunk, hogy visszahozzuk az ötórai teák forró hangulatát, megszerettessük ezt a fajta gitárzenét. Arra törekszünk, hogy a fiatalok is megkedveljenek bennünket. Terveink között szerepel, hogy később énekelni is fogunk. Szeretnénk fiatal tehetségeket bemutatni, szerepelni az utánpótlással.

Nagyon sok munka, gyakorlás előzi meg azt, hogy színpadra léphessünk. Nagyon hálásak vagyunk családtagjainknak, hogy támogatnak minket, meghallgatják harmincszor is ugyanazt a számot, amikor gyakorolunk. A zenekar fizetsége a taps. Kérjük is, fejezzék ki így a véleményüket – akkor is, ha tetszik, akkor is, ha kevésbé. A zene és a közönség szeretete alakítja ki ezt a csodálatos hangulatot, amit mindannyian együtt élünk meg, annak ellenére, hogy nagyon sok zenészkolléga már örökre elköltözött közülünk. Ők már máshol zenélnek tovább, de örökre hálás leszek nekik.

Mindenkit szeretettel várunk következő klubnapunkon, 2016. február 10-én 17 órakor az Egressyben!