Nyelvstúdió a Ságváriban – “Fertőz az internet a gimiben”

A borsodi ember gyakran panaszkodik arról, hogy ebbe a térségbe nehezen jut el az információ, a fiatalok előtt nincs meg az a szemmel látható technikai fejlődés, amely javítja a világszemléletüket, formálja elképzelésüket a jövőről, segíti a pályaválasztásukat.

A Ságvári Endre Gimnázium tanulói 1998-ban olyan nyelvstúdiót vehettek birtokukba, amelyet mind a tanárok, mind a diákok még 16 óra hosszat használnak naponta. A speciális nyelvi szaktanterem tartalmazza mindazokat a 90-es évekre jellemző technikai vívmányokat, amelyek feltétlenül szükségesek a mai modern nyelvoktatáshoz. Népszerűségének oka a fejhallgatók, audiók, videók, számítógépek kombinációjának széles körű használati lehetősége az idegen nyelvi órákon. A diák mindig vevő az újra, az izgalmas dolgokra, amellyel élményt szereznek – az Internet pedig ilyen. A világháló lehetőséget ad tesztek kitöltésére, nyelvi gyakorlatok megoldására, ellenőrzésére, a tanuló rá van kényszerítve, hogy bővítse szókincsét, idegen nyelvi jártasságát szinte megerőltetés nélkül. A tanuló szabadon barangolhat a világban, levelezhet a világ legtávolabbi országának lakóival, elolvashatja a legújabb információkat az autókról, a divatról, a technikáról és nem utolsósorban közvetlenül levelezhet a gimnázium igazgatójával, talán segíti munkáját. A gimnázium egyre több tanulója fertőződött meg az internet varázsával, de legújabb “áldozatai” a tanárok, akik szintén egyre többet barangolnak az internet világban, egyelőre ingyen.

Nyelvstúdiónknak azonban csak egyik alkotórésze az internetes rendszer. Nem kevésbé fontos az, hogy egyetlen teremben rendelkezésre áll a tanári vezérlőpulton mindaz, ami a korszerű nyelvoktatást szolgálhatja. A diákok tetszőleges csoportokban párbeszédet folytathatnak egymással a technika segítségével, a pedagógus bármelyik beszélgetésbe akármikor belehallgathat, vagy beleszólhat. Nyelvi laboratóriumunk a megye legjobban berendezett nyelvi szaktanterme, amelyet ebben az évben is több alkalommal mutatunk be a város és vonzáskörzete, valamint a megye érdeklődő szaktanárainak.

Biztosak vagyunk benne, hogy ez a technikai felszereltség igen jól elősegíti 74 nyelvi csoportunk tevékenységét, még ha nem is minden csoport élvezheti szolgáltatásait. Bízunk benne, hogy szolgáltatásai és a jól képzett pedagógusok munkája nyomán a végzős gimnazisták középfokú, C típusú nyelvvizsgáinak aránya még a jelenlegi 25%-os mértéket is meg fogja haladni.

Kovács László

igazgatóhelyettes

Hozzászólás