Negyedszer is Megismerni az ismeretlent

2015. október 26-án immár negyedszer kerül sor a Megismerni az ismeretlent című rendezvényre, Schág Éva népszerű előadására. A Mezey István Művészeti Központban 18 órakor kezdődő program a La Cosa Nostra csoport jóvoltából meglepetést is tartogat.

2012. október 5-én, péntek délután népes és lelkes csapat gyülekezett az Egressy Béni Művelődési Központ előtt: sokan nem ismeretlenként, hanem régi ismerősként köszöntötték az érkező Schág Évát. A közös fotózkodás után a közönség gyakorlatilag megtöltötte az Egressy színháztermét. Éva akkor megígérte, hogy egy év múlva újra eljön, és beszámol a legújabb kutatási eredményekről.

A 2013. október 18-i rendezvényre Éva meglepetés vendéget is hozott magával. Az első meglepetés azonban őt magát érte, mivel a vendég sehogysem akart előkerülni a kezdésre…

Kiderült közben, hogy a vendégnek vissza kellett mennie a szállásra, mert ott felejtette az előadáshoz szükséges CD-t. A hotelhez még odatalált, ám visszafelé már az autóbusz-végállomás környékén kereste az Egressyt. „De csak azért, mert már sötét volt” – mentegetőzött. Hittük is, nem is, pedig látszott rajta, hogy úgy ismeri Barcikát, mint a tenyerét. Azt mindenesetre tudta, hogy mi az a „masnis ház”…

„Az este nagyon sokszínű volt, hiszen Schág Éva mellett a rendkívül jó humorral és ‘beszélőkével’ megáldott férj is színpadra lépett. Dr. Bokor Gyula mint pszichológus tartott rövid előadást az ufók világáról, és zongora mögé is ült. Sokak számára ekkor derült ki, hogy Gyula az egykori Color együttes alapító tagja, énekese, billentyűse. Szinte üstökösként tűnt fel a 70-es évek végén egy fiatal debreceni zenekar, a Color. Alapítói a Bokor fivérek voltak, közülük Gyula 1975-től 1984-ig játszott a zenekarban, több szerzeménye is slágerlistás lett. Most ezek közül hallhatott néhányat a barcikai közönség, köztük a feleségének írt, Féltelek című ismert dalt is, kicsit másképp, kicsit más hangszerelésben.

A rendkívül jó hangulatú rendezvény kötetlen beszélgetéssel ért véget, szeretetteljes, hamisít(hat)atlan KDK-s hangulatban…” – írta a „korabeli” sajtó.

„2014. október 17-én immár harmadszor tart előadást az amerikai űrkutatási központ, a NASA kutatómérnökeként dolgozó, kazincbarcikai kötődésű Schág Éva az egykori szocialista városban, ahol ugyan soha nem neveztek el még csak egy pici teret sem Gagarinról vagy Tyereskováról, ám annak idején minden rendes úttörő járt csillagászszakkörbe, és szakirodalomként természetesen a Lenin úti újságosbódéban kapható Galaktika magazint olvasgatta lefekvés előtt” – olvasható a Barcikai Históriáson is a harmadik rendezvény beharangozója.

Ez a rendezvény a frissen átadott „Mezeyben” került megrendezésre, így az érdeklődők nem csupán Éva előadására csodálkozhattak rá ismét, de megismerhették, bejárhatták az új központot is, sőt Pelle Anna (Idővár Nyugdíjas Kulturális Klub) révén egy Várospuzzle játékban is részt vehettek.

Mindhárom előadás a Képi Demokrácia Facebook-csoport szervezésében, a BarcikaArt támogátásával jött létre – ez a „hagyomány” folytatódik a negyedik előadáson is, ahol ezúttal a meglepetés a La Cosa Nostra csoport lesz. A rendezvény 18 órakor kezdődik a Mezeyben.

A teljes fotógaléria elérhető itt.


Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .