Mozaik

A magyar kultúra napján ünnepség volt a kazincbarcikai ÁFÉSZ székházában. A rendezvényen – első alkalommal – polgármesteri dicséretben részesültek azok a személyek, akik az elmúlt években a legtöbbet tették Kazincbarcika kulturális életének fejlesztéséért, nevezetesen Selényi Gyuláné, az Ádám Jenő Általános Iskola igazgatóhelyettese, országos hírű kórusvezető, Filip Gabriella, az Észak-Magyarország c. napilap kulturális rovatvezetője és Scserbin János, az Egressy Béni Művelődési Központ citerazenekarának vezetője.

 ➡ A Kazincbarcikai Vegyész Szakszervezet január 10-én ügyvivő titkári ülést tartott. Napirenden a kollektív szerződés módosításához érkezett vélemények összesítése szerepelt, és az első fél év feladatait tárgyalta a testület.

 ➡ Az Egressy Béni Művelődési Központban – a hónap kiemelkedő kulturális eseményeként – január 13-án összevontan rendezték meg a Ki mit tud? vetélkedőt és az amatőr gálát. A műsor többségét hangszeres produkciók tették ki.

 ➡ A Nagy László nevével jegyzett megyei fizikaversenyt március 8-9-én rendezték meg a Ságvári Endre Gimnáziumban, a megye 10 gimnáziumából érkezett résztvevőkkel. Az összetett versenyt a mezőkövesdi Szent László Gimnázium tanulói nyerték meg, 2. helyen a Ságvári Endre Gimnázium, míg a harmadikon a tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium csapata végzett. A barcikai diákok elsős csapata az első helyet szerezte meg.

 ➡ Az április 15-ével kezdődő héten az óvodai környezeti nevelésről háromnapos konferenciát tartottak az Egészségügyi és Óvónőképző Szakközépiskolában. A szakmai tanácskozásra az országból 160 szakember érkezett. Előadást tartott Baross Gábor, az Aggteleki Nemzeti Park igazgatója, dr. Csonka Csabáné, a Művelődési és Közoktatási Minisztériumból és Etlerné Nagy Erzsébet, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumból.

 ➡ A Szabadon Szárnyaló Írók és Rímfaragók Társasága (SZIRT) és a Lilla Irodalmi Cukrászda május 19-én a Szabadság téren zenés tavaszi majálist rendezett. Felléptek a SZIRT előadói és alkotói: Horváth Regina, Jakab Éva, Balogh Adrienn, Bukovinszky Péterné és Nyíri László. A rendezvényt kerékpár- és aszfaltrajzverseny, vers-, prózamondó, ének- és dalverseny színesítette.

 ➡ A XIII. ifj. Horváth István Nemzeti és Nemzetközi Amatőr Színjátszó Fesztivált július 3-7. között rendezték meg. A fesztiválon 12 magyar amatőr művészeti együttes mellett belga, kolumbiai, német, román, és erdélyi magyar csoportok vettek részt.

"A király halódik" a színjátszófesztiválon. A Teátrul Ludic Iasi (Románia) produkciója                       Fotó: Szathmáry-Király Ádámné

„A király halódik” a színjátszófesztiválon. A Teátrul Ludic Iasi (Románia) produkciója Fotó: Szathmáry-Király Ádámné

➡ Kazincbarcika német testvérvárosa, Burgkirchen jún. 29-től júl. 6-ig azt a 12 kazincbarcikai gyermeket látta vendégül, akik a német nyelvi versenyt megnyerték. Utazásukat támogatta a kazincbarcikai polgármesteri hivatal és a Don Bosco Iskola (autóbusszal).

 ➡ A SZIRT ismét hallatott magáról: augusztus 24-25-én országos költő- és írótalálkozót rendezett, melynek megnyitója 24-én volt az áfész-székházban, 25-én pedig Őszelő címmel zenés irodalmi műsort adtak.

 ➡ A Kazincbarcikai Vegyész Szakszervezet által rendezett nyugdíjastalálkozón, melyet ezúttal is a BorsodChem Rt. melletti műjégpályán tartottak, mintegy 600 BVK-s KVSZ-tag jelent meg. A rendezvény támogatói a Baró Bőr üzletház, a Családi Csemege, Ecker Tibor vállalkozó, a Ferró Platz Kft., a városi polgármesteri hivatal, valamint a Polimer Szolgáltató Kft. voltak.

 ➡ Szeptember 8-án Egerben kb. 500 néző előtt került sor a két nagy rivális: Eger és Kazincbarcika csapatainak bajnoki labdarúgó-mérkőzésére. A barcikaiak egyik játékosa 11-est hibázott, s a mérkőzés 0-0-s eredménnyel zárult. A mérkőzésről Kálmán Vilmos, a kazincbarcikai csapat edzője így vélekedett: „Végig mi diktáltunk ezen a mérkőzésen, az történt, amit akartunk, és közben naggyá tettük a hazaiak kapusát.”

 ➡ A Herman Ottó Általános Iskola néptánctagozatának tanulói a nyári szünidőben, a németországi Jeddelochból érkezett táncos barátaikkal 9 napot töltöttek együtt a város balatonszepezdi üdülőjében.

 ➡ A Kazincbarcikai Városszépítő Egyesület október 2-án díjkiosztó ünnepséget rendezett. A megjelenteket Gonda Ferencné elnök köszöntötte. Az egyesület 1995. évi újjáalakulása óta ez volt a második díjátadás, amelyen 7 kategóriában 42 díjazott volt. A számtalan szép környezetű objektum mellett díjazott volt a felső-barcikai ref. templom is a szépen gondozott esztétikus környezetével.

 ➡ Szeptember 22-én Budapesten került sor annak az országos versenynek a díjkiosztó ünnepségére, amelyen a kazincbarcikai katolikus diákénekkar Petró Józsefné vezetésével eredményesen szerepelt. Az ünnepi szentmisén a kazincbarcikai Avilai Szent Teréz ifjúsági csoport énekelt.

 ➡ Az Egressy Béni Művelődési Központban október 22-én könyvbemutatót tartottak, Kiss Viktória Falevélfirkák című első önálló verseskötetéről. A könyvhöz az előszót Sajó Attila, az Egressy Béni Művelődési Központ igazgatója írta.

➡ A Kazincbarcikai Vegyész Szakszervezet november 8-án tartotta választói küldöttértekezletét, melyen a VDSZ képviseletében jelen volt Főcze Lajos és Paszternák György, a BorsodChem Rt. vezetőségét Kovács F. László elnök-vezérigazgató képviselte. A 112 küldött imponáló többséggel (111 szavazat) ismét Eördöghné Pataki Irént választotta a szervezet titkárává. A pénzügyi ellenőrző bizottság elnökévé Czakó Zoltánnét választották a küldöttek.

A Mozaikot összeállította:

Széplaki Kálmán

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .