Miért nem Paul McCartney?

Takács Zsolt írása

2019 októberében John Lennon-emlékoszlopot avattak a megújult Fő téren. Sokan, érthető módon, nem tudták, tudják mire vélni a dolgot: mi köze van az egykori Beatle-nek a városunkhoz? Elárulom a helyes választ már a bevezetőben, hiszen bizonyára sejtik is az olvasók: semmi. De akkor miért Johnról lett elnevezve az alkotás, miért nem Ringóról, George-ról vagy Paulról? Róluk is elnevezhették volna, hiszen nekik sincs semmi közük Kazincbarcikához… De a sztori természetesen ennél jóval érdekesebb, és az időben is egy kicsit messzebbre vezet.

„Mr. Lennon?” – kérdezte a gyilkos a New York-i Dakota-ház előtt 1980. december 8-án, majd lőtt. Ötször. Az egyik mellément, a többi Lennon hátát és vállait érte. Az egyik lövedék az aortáját találta el. A legenda belehalt a súlyos vérveszteségbe. 40 éves volt…

*

…én 13. A szüleim korosztályának még nem lehetett ikon a Beatles, az én korosztályomnak pedig már nem. Ennek ellenére ők is (kevésbé), én is (a kevésbénél valamivel jobban, sőt manapság egyre jobban) szerettük a gombafejűek dalait, Lennon közéleti tevékenységével pedig – már amennyire az az akkori sajtóból megismerhető volt – tisztában voltunk, és az szimpatikus is volt (részükről természetesen megint csak kevésbé…). Így hát nem csak az iskolában, a barátok között, de otthon is téma volt a gyilkosság. A szüleim megengedték azt is, hogy a szobámat félig „kitapétázzam” Lennon- és Beatles-fotókkal – az ifjúsági magazinokból nem volt nehéz hozzájuk jutni. Mondhatni, ez volt az én Lennon-emlékfalam. Aztán persze, mi mást is tehetne egy 13 éves kamasz, gyorsan túltettem magam a dolgon: kinyílt a (zenei)világ másfelé.

Egy másik John Lennon-falnál, Prágában

*

Nagy tömeg gyűlt össze a Dakota-ház körül Lennon halálának éjszakáján. Yoko Ono arra kérte őket, hogy másnap jöjjenek össze a Central Parkban egy csendes, tízperces imára. A csendes gyűlésre való felhívást világszerte megfogadták. Magyarországon is – persze mint akkoriban minden, ez is némi késéssel jutott el a vasfüggönyön túlra, és hivatalosan csak nagyon kevesek értesülhettek róla. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában az ügyről több, egykor szigorúan titkos jelentés található.

1980. december 10-én az I. István Gimnázium kapujára ismeretlen személy kézzel írott cédulát helyezett el, az alábbi szöveggel: „Aki egy csokor vagy egy szál virágot szeretne letenni John Lennonért, jöjjön december 10-én, szerdán 14.30 – 14.45 között a 15-ös busz Szabadság téri megállójánál lévő parkba. Akár esik a hó, akár nem!”

Intézkedés: Figyelőszolgálatot szerveztünk és megállapítottuk, hogy a jelzett időpontban egy kb. [körülbelül] 8-10 fős csoport jelent meg a Szabadság tér déli sarkában, ahol egy „Virágot Lennonnak” feliratú háromszögletű fekete táblát helyeztek el. A táblára három szál vörös szegfűt kötöttek. … Az intézkedő rendőr elvtársak a tér elhagyására és a tábla eltávolítására szólították fel őket.

1980. december 12-én és 13-án a Belváros területén – Károlyi Mihály utca, Felszabadulás tér13, Kossuth Lajos utca, Tanács krt. [körút]14 – kézzel, fekete filc-tollal írt felhívások jelentek meg (21 db) az alábbi szöveggel: „Aki szerette, tisztelte John Lennont, 1980. december 13-án, szombaton 1.30-kor jöjjön a Hősök teréhez a szoborhoz.”

Az operatív és közrendvédelmi állományból alakult akciócsoport tagjai, udvarias felszólításokkal és igazoltatásokkal akadályozták a széleskörű csoportosulás kialakulását.

16 h és 16.30 h között a Filmmúzeum bejáratánál 15-20 fő fiatal jelent meg. Ezzel párhuzamosan kisebb csoportokban érkeztek a fiatalok a Hősök terére magnetofonnal, John Lennon-jelvénnyel, egyesek fekete gyászszalaggal. 17 órára kb. [körülbelül] 200-250 fiatal gyűlt össze. Kiszorításukat követően a jugoszláv nagykövetség előtti területen várakoztak, majd további intézkedéseink hatására kisebb-nagyobb csoportokban elindultak a Népköztársaság útján – a forgalmat nem akadályozva – a November 7. tér irányába. Két fekete drapériát vittek John Lennon felirattal, 1 fő gyertyát égetett, és a Beatlesek egyik számát, a “Védjük a békét” énekelték. A menetből – intézkedéseink nyomán – többen lemaradtak, míg a kíváncsiskodók közül esetenként számuk szaporodott. A Vörösmarty térre érve körbeállták a fenyőfát, elénekelték [a] fenti éneket, majd a Felszabadulás térre mentek. Létszámuk ekkor kb. [körülbelül] 30 fő volt. Itt a csoportosulás – a folyamatos intézkedések miatt – feloszlott, a fiatalok különböző közlekedési eszközökkel eltávoztak.

Az intézkedések során megkérdezett fiataloktól nyert értesülések alapján megállapítható, hogy szervezett akcióról volt szó, az összejövetel céljáról azonban különféle információk terjedtek el. Többen úgy nyilatkoztak, azért jöttek el, hogy néma tiszteletadással adózzanak John Lennon emlékének, míg mások azt hitték, hogy koncert lesz.

1980. december 17-én a II., III., IV. és VI. kerület forgalmas helyein újabb 5 db felhívást találtunk, amely John Lennon tiszteletére december 17-én 15.30 h-ra a Szabadság térre részvétnyilvánításra szólított fel. A plakátok kivitelezéséből ítélve, azokat fiatal személyek készíthették.

Intézkedés: A jelzett időre operatív biztosítást szerveztünk. Megállapítottuk, hogy kb. 20-25 fiatal – kb. 14-16 éves – jelent meg a helyszínen kisebb csoportokban. Volt, aki John Lennon nagyított színes fényképét transzparensként vitte magával, néhány leány egy-egy szál virággal jelent meg. Feltűnő öltözetük, rendetlen külsejük miatt 5 személyt igazoltattunk, közülük 3 segédmunkás, 2 betanított munkás volt. Felszólításunkra a fiatalok elhagyták a teret.

Tájékoztattuk a kerületi kapitányságot, valamint a KISZ Budapesti Bizottságát, ahonnan “lebeszélő” ifjúgárdisták jelentek meg, de közbelépésükre, illetve rendőri intézkedésre nem került sor.

Folyamatosam tájékoztattuk a BM III/III-2. Osztályt.

A jelentésekből azért az valamennyire világosan látszik, hogy nem igazán John Lennon „emlékétől” féltek az állambiztonsági szolgálatok, hanem a „csoportosulásoktól”. Ettől függetlenül azért ekkoriban még messze vagyunk attól, hogy Lennonról bármilyen köztéri alkotást elnevezzenek Magyarországon…

*

Pedig a 80-as évek elején, közepén megint egyre aktuálisabbá vált Lennon üzenete: Give Peace a Chance. A hidegháborús fegyverkezési verseny új, „végső” szakasza kezdődött el ekkor, amely az évtized végére a Szovjetunió felbomlásához vezetett. Reagan 1983-ban hirdette meg az USA csillagháborús terveit, súlyos anyagi terheket róva mindkét szemben álló félre.

Egy lehetséges háború rémképe, még ha – szerencsére – nem is ivódott be teljes mértékben a hétköznapokba, és főleg nem olyan szinten és „stílusban”, mint az ötvenes években (lásd: béketábor, Békeváros stb.), azért mégiscsak a közbeszéd, a közgondolkodás tárgya lett (nemcsak nálunk, Nyugaton is): 1982-ben rendezték meg az első pusztavacsi békefesztivált, az akkori „Szigetet”, a középiskolákban pedig terjedtek (terjesztette a KISZ) a másik oldal fegyverkezését elítélő aláírási ívek.

*

Oh, Yoko…

Lennon 1980-as halálát követően Yoko Ono megismerkedett Sam Havadtoy festő, lakberendező és galériatulajdonossal, az 1980-as évek New York-i művészvilágának jelentős tagjával, akivel aztán húsz éven keresztül élettársi kapcsolatban élt. Yokónak innen ered az érdeklődése Magyarország iránt, s ennek köszönhető, hogy többször is ellátogatott hazánkba, sőt alkotásaiból adományozott a budapesti Ludwig Múzeumnak is. Sam Havadtoy ugyanis magyar származású: Havadtőy Sámuel magyar szülők gyermekeként született Londonban. A család 1956 elején hazatért Magyarországra, s innen csak 1971-ben, illegálisan tudtak visszatérni Angliába…

Yoko először 1981 nyarán járt Magyarországon, és természetesen érdeklődött az itteni zenei élet iránt is, így nagy szenzációt keltett azzal is, hogy egy akkor még szinte ismeretlen zenekart látogatott meg a stúdióban Budapesten. Ez volt az East, akik aztán 1986-ban a BNV A pavilonjában rendezett Yoko Ono-koncerten az előzenekar voltak.

John Lennon tehát abban az időben, 1986-ban többszörösen is benne volt a honi köztudatban: mint az egykori Beatles tagja, mint békeharcos, mint rocksztár, és persze Yoko révén is, mint legenda. Jópofa és vagány ötlet volt a kazincbarcikai pollackos és kertvárosi úttörők részéről, hogy róla nevezzenek el – egy békeklubot…

Közülük egy akkori úttörőt sikerült elérnem, de sajnos már nem emlékszik, hogy pontosan mi volt az apropója a klubalapításnak. Nekem viszont rémlik valami olyasmi, hogy akkoriban az osztályok választhattak más iskolából egy osztályt „testvérosztálynak”, valószínűleg ezért pollackosok és kertvárosiak a képen szereplő úttörők, akik aztán előálltak az oszlop ötletével. Elképzelésük lelkes fogadtatásra talált „felsőbb szinten”, azaz az engedélyt kiadó tanács részéről – ezért szerepel a fotón Takács István akkori tanácselnök is. Na meg persze azért is, mert mint a cikk elején említettem, nagyjából képben volt Lennont illetően…

Az emlékoszlop avatásakor készült fotó. Az úttörők között balra Takács István, jobbra Kréti tanár úr

…és ő volt az is, aki 11 évvel később, 1997-ben tévesen nevezte John Lennon-emlékoszlopnak az alkotást. Így írt a Barcikai Históriás hasábjain Emlékművek, emléktáblák városunkban című cikkében:

A létesítmény tervezőjének, beruházójának és kivitelezőjének megnevezését, valamint az építés idejét feltüntető tábla városunk több épületén, vagy épületében – Irinyi János Középiskola, Jókai Mór Középiskola, Városháza, Kazinc Áruház – is látható. Ezek jellege és rendeltetése eltér az összehasonlításban bemutatottaktól. Viszont nagyon is hasonló jellegű volt a John Lennon emlékoszlop, amely 1986-ban a Kertváros II. számú Általános Iskola egyik tanárának és tanulóinak kezdeményezésére és közreműködésével készült, és a Jubileumi park egyik sétánya mellett állott. Az oszlopot vandál kezek tönkretették, és sajnos, mára csak fényképfelvétel maradt róla. Záruljon az összeállítás az emlékoszlop fotójának bemutatásával.

Ha Takács István rosszul is emlékezett az emlékoszlop nevére és létrejöttének körülményeire, 23 évvel ezelőtt papírra vetett sorait örvendetesen felülírta az idő… Pétervári György kezdeményezésére újra, sőt új életre kelt az egykor a Békeligetben található Békeoszlop.

Ha olykor-olykor értetlenkedő turistákat észlelünk ezek után az oszlop környékén, akik azt próbálják megfejteni, miért állítottak a kazincbarcikaiak emléket a legendás zenésznek, csak mosolyogjunk rájuk kedvesen, de ne áruljuk el a históriáját. Legyen ez a mi titkunk… 😊

Ja, és hogy miért nem Paul McCartney? Fogalmam sincs…

 

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..