Legendás sportolóink: Munkácsy Dezső

Munkácsy Dezső 1937. október 29-én Sopronban született, itt töltötte gyerekkorát és fiatal éveit. Korán elkezdett sportolni, sok sportágat kipróbált, például sokan nem tudják róla, de kiváló atléta és toronyugró volt. Mégis a sportkalandozás végén a birkózás mellett kötött ki, s ez a szenvedélye élete végéig megmaradt.

A határszéli városban ismerkedett meg szerelmével, akivel 55 évig éltek boldog házasságban, miután 1955-ben Kazincbarcikára költöztek. Már itt születettek meg szeretett lányai, Magdolna és Szilvia.

Birkózóként 18 évesen a KMTK színeiben versenyzett, majd ő lett a legfiatalabb edző, aki mestere, Filácz Gyula bácsi után átvette a barcikai csapatot. Aztán az 1957-ben megalakult Kazincbarcikai Városi Sportegyesület birkózó-szakosztályának alapjait is ő tette le. Alig 20 évesen, ami akkoriban óriási dolog és nagyon kirívó példa volt.

birkozo2

1961-es barcikai birkózócsapat. Felső sor, balról a második Balázsi János, mellette Bendicskó Gyula. Az ülő sorban jobbról az első Munkácsy Dezső (Fotóforrás: Bendicskó Emese – KDK)

A 60-as években még Dezső bácsi is birkózott, de később inkább már csak edzőként tevékenykedett, s egészen nyugdíjba vonulásáig a szakosztály vezetőedzőjeként dolgozott.

Ő készítette fel Rónai Kálmánt, Kónya Lajost, Görcsös Józsefet és Lászlót, Csepregi Györgyöt, a Bakos testvéreket és a Bordás fivéreket, és még nagyon sok kiváló versenyzőt.

birkozo1

A KVSE NB I-es birkózócsapata edzőtáborban Billatárón (Fotóforrás: Széplaki Kati – KDK)

Munkáját mindig szívvel-lélekkel végezte, s teljes odaadással intézte a sportolók szakmai és magánéleti ügyeit egyaránt. Sokan csak úgy hívták őt, hogy a „második apánk”. Mindenki vidám, jó kedélyű embernek tartotta, sokszor viccmester volt, de egyben nagyon érző lélek is.

birkozo3

1974. május 1., a birkózó szakosztály felvonulása. Munkácsy Dezső, Kónya Lajos, Görcsös László (Fotóforrás: Papp Éva – KDK)

Életét a birkózás mellett a családja teljesítette ki, így utolsó éveit már visszavonultan, elsősorban unokáinak szentelte. 2010. november 15-én, 73 évesen távozott el közülünk, de emlékét a birkózóterem névadásán túl a róla elnevezett versennyel is ápolja és őrzi egykori klubja.

Fotó: Pálinkó Gábor / Opont

Az egykori kiváló birkózó, majd edző és szakosztályvezető elévülhetetlen érdemeket szerzett a napjainkban is kiváló kazincbarcikai birkózóélet megalapozásában, így 2011 óta a szakosztály edzéseinek helyet adó épület is az ő nevét viseli.

Az erről szóló emléktáblát öt éve avatták fel, s minden esztendőben ott is tartanak egy mini-megemlékezést, majd tisztelői elhelyezik a megemlékezés virágait fejet hajtva Munkácsy Dezső emberi és szakmai nagysága előtt.

Borsod-Média Ügynökség

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .