Krónika, tájékoztatók

1991. december 20-ai ülésén a Városi Önkormányzat rendeletet fogadott el a közterületek elnevezésének szabályairól. A városban utcát, teret, stb.-t elnevezni, vagy meglévő elnevezést megváltoztatni csak a rendelet előírásai szerint lehet. A rendelet 1992. január 17-én lépett hatályba.

1992. január 24-ei önkormányzati testületi ülésen a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről született rendelet, mely február 13-tól hatályos.

1992. december 22. A Városi Önkormányzat gyámhatósága hatvannyolc 3-18 éves árva és félárva gyermeknek rendezett bensőséges karácsonyi ünnepséget. A műsoros rendezvényen a gyerekeket megvendégelték és megajándékozták – tájékoztat Béres Lászlóné gyámügyi csoportvezető, az akció kezdeményezője.

1992. január 15. Kazincbarcikán nyílt meg az ország első közkórházi gyógyszertára Hospiphane Kft. néven. A gyógyszertár létesítéséhez a Városi Önkormányzat egymillió forinttal járult hozzá, a városi kórház pedig másfél millió forint kölcsönnel támogatta a létesítést.

1992. január 23. Kupa Mihály pénzügyminiszter fórum keretében találkozott Kazincbarcika mintegy hatszáz lakójával. A több mint háromórás rendezvény résztvevőinek kérdései a munkanélküliségre, az inflációra, az alacsony nyugdíjakra, a fokozódó létbizonytalanságra, a lakosság egyre nagyobb hányadát érintő elszegényedésre vonatkoztak. A miniszter válaszai sok esetben keltettek megütközést és csalódást a résztvevők többségében, amit többször is füttykoncerttel és bekiabálásokkal fejeztek ki.

1992. január 30. A herbolyai kultúrházban 1988 óta hasznosidőközpont néven működő ifjúsági foglalkoztató, s 1991. szeptember 1-jétől alternatív speciális iskola Don Bosco nevét vette fel. Az intézmény hivatalos neve 1992. január 31-től: Don Bosco Speciális Szakiskola.

(Don Bosco olasz pap volt /1815-1888., aki a kallódó fiatalok megmentése érdekében iskolát alapított.)

1992. február 28. A városi önkormányzat egy milliárd 581 millió 125 ezer forint bevétellel és ugyanilyen összegű kiadással elfogadta Kazincbarcika 1992. évi költségvetését. A kiadások kb. 90 %-a a város működtetésére fordítódik, míg 133 millió 738 ezer forintból fejlesztés valósul meg. Az önkormányzat az idén 16 millióval támogatja azokat, akik első ízben jutnak lakáshoz.

1992. március 2-án nyílott meg a Gyermekek úti 1. számú bölcsőde helyén az Idősek Gondozói Háza, amely március 9-től 22 rászoruló részére éjjel-nappali, hét végén, továbbá ünnepnapokon is szakszer. gondozást és ellátást tud nyújtani.

Kazincbarcikán hamis márkák kerültek forgalomba – adta hírül a Népszabadság 1992. március 19-ei száma.

♦ ♦ ♦

A Kazincbarcikai Önkormányzat Polgármesteri Hivatala szorosan együttműködve a Kisvárosok Országos Szövetségével, valamint a rimaszombati és szepesi polgármesteri hivatallal, 1992. május 15-16-án az aggteleki Cseppkő Szállóban regionális konferenciát rendez. A tanácskozáson szó lesz a vámmentes területek létrehozásáról a határmenti övezetekben, vegyes vállalatok létesítéséről, művészeti csoportok, zene- és táncegyüttesek fellépéséről egymás régiójában, diák- és gyermekcsoportok csereüdültetéséről, az idegenforgalom fejlesztéséről, környezetvédelmi problémák együttes megoldásáról és kommunális beruházások megvalósításáról. A rendezőbizottság meghívta a „CSÁMBORGÓ” együttest Kassáról, amely muzsikájával majd néhány oldottabb percet biztosít a konferencia résztvevőinek – tájékoztat Ivánfi Jenő alpolgármester.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .