Ki volt Bendicskó Gyula?

bendicskoHatgyermekes ózdi munkás­család sarja. Édesapja a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű ózdi vas- és acélgyárá­ban hengerész-for­rasztár volt. Ő a hat elemi, majd a cég ta­nonciskolájának elvégzése után, 1917-ben gépesztergályosi szakmával lett az ózdi gyár dolgozója.

Fiatalon ismerkedett meg a munkás­moz­galommal. Tagja volt az Ifjú­munkások Országos Szövetségének, 1919-től pedig a szakszervezetnek. Ugyancsak 1919-ben vöröskatona­ként harcolt, amiért a felsza­badulás után megkapta a Tanácsköztár­sa­sági Emlékérmet.

Munkásmozgalmi tevékeny­sége miatt 1921-ben elbocsá­tották az ózdi gyárból. Egy ideig munkanélküli volt, majd a Di­ósgyőri Vasgyárban sike­rült elhelyez­kednie. Innen a mis­kolci Fried-féle gép­gyárba, majd Csepelre, a Weiss Manf­réd-gyárba került, ahonnét 1924-ben Barcikára vezetett az útja, ahol a Borsodi Szén­bá­nyák Rt. Barcikai Villanytele­pén, a kiserőműben helyezke­dett el. Szorgal­mas, pontos és fegyelmezett munkája folytán előbb csoportvezető, majd 1939-től művezető a telepen. 1950-ben rábe­szélésre és a ta­nács­tagok bizalmából e mun­kát cserélte fel a tanács vb-elnöki megbízatásá­val.

Bendicskó Gyula tanoncként jeles eredményeivel, dolgozó­ként szorgal­mas és megbízható munkájával ér­demelte ki fe­letteseinek elismerését. Erről a György fiánál dokumentum­ként őrzött sok-sok levél ta­núskodik. A vb-elnöki munka idegen volt neki, e munkakör­ben nem érezte jól magát. Nem szerette az olyan tanácsi fel­adatokat, mint a beszolgáltatás (értsd: padlásseprés), kulákká minő­sítés (kuláklistázás), ami az ’50-es évek elejére jellemző volt. Felettesei fegyelmit indí­tottak ellene, s az 1952. január 25-i fe­gyelmi véghatározat­ban az azonnali ha­tályú felfüg­gesz­tését, majd pedig a már­cius 25-i el­bocsátását így in­dokolták:

„…jobboldali szoc­dem tevékenysé­get fejtett ki… Molnár Dezső volt malomtu­lajdonos befolyása alatt állt”.

Elbocsátása után csak fizikai munkát kaphatott, mert „…megalkuvó magatartást tanúsított az osztályellenséggel szemben” – szólt a Borsodi Hőerőmű 1952. szeptember 8-i levelének indoklása.

Bendicskó Gyula az őt ért igazságta­lan­ság miatt nem fel­lebbezett. Bele­törődve sorsába, keményen dolgozott előbb Diós­győrben a Nyugati Erő­műben, majd 1953-tól a Ka­zincbar­cikán épülő Borsodi Hőerőmű Vál­lalatnál, ahol előbb műve­zető, majd főmű­vezető beosztást kapott, és 1960-ban bekövetkezett halá­láig e munkakörben dolgozott.

Halálát korunk gyógyíthatatlan kórja okozta, de – fia szerint – hozzájárult a vele szemben tör­tént igazságtalan­ság, amit élete végéig nem tudott el­fe­lejteni.

* * * * *

A Kazincbarcika Községi, illetve Városi Tanács további munkájáról a Barcikai Históriás 1990 novemberében megjelent Búcsúzásképpen – Néhány töredék a 40 éves tanácsrendszer történetéből című írásában és az 1994. évi számában A város közigazgatása és vezetői cím alatt lehet olvasni.

2 hozzászólás

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..