Ki volt Bendicskó Gyula?
Hatgyermekes ózdi munkáscsalád sarja. Édesapja a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű ózdi vas- és acélgyárában hengerész-forrasztár volt. Ő a hat elemi, majd a cég tanonciskolájának elvégzése után, 1917-ben gépesztergályosi szakmával lett az ózdi gyár dolgozója.
Fiatalon ismerkedett meg a munkásmozgalommal. Tagja volt az Ifjúmunkások Országos Szövetségének, 1919-től pedig a szakszervezetnek. Ugyancsak 1919-ben vöröskatonaként harcolt, amiért a felszabadulás után megkapta a Tanácsköztársasági Emlékérmet.
Munkásmozgalmi tevékenysége miatt 1921-ben elbocsátották az ózdi gyárból. Egy ideig munkanélküli volt, majd a Diósgyőri Vasgyárban sikerült elhelyezkednie. Innen a miskolci Fried-féle gépgyárba, majd Csepelre, a Weiss Manfréd-gyárba került, ahonnét 1924-ben Barcikára vezetett az útja, ahol a Borsodi Szénbányák Rt. Barcikai Villanytelepén, a kiserőműben helyezkedett el. Szorgalmas, pontos és fegyelmezett munkája folytán előbb csoportvezető, majd 1939-től művezető a telepen. 1950-ben rábeszélésre és a tanácstagok bizalmából e munkát cserélte fel a tanács vb-elnöki megbízatásával.
Bendicskó Gyula tanoncként jeles eredményeivel, dolgozóként szorgalmas és megbízható munkájával érdemelte ki feletteseinek elismerését. Erről a György fiánál dokumentumként őrzött sok-sok levél tanúskodik. A vb-elnöki munka idegen volt neki, e munkakörben nem érezte jól magát. Nem szerette az olyan tanácsi feladatokat, mint a beszolgáltatás (értsd: padlásseprés), kulákká minősítés (kuláklistázás), ami az ’50-es évek elejére jellemző volt. Felettesei fegyelmit indítottak ellene, s az 1952. január 25-i fegyelmi véghatározatban az azonnali hatályú felfüggesztését, majd pedig a március 25-i elbocsátását így indokolták:
„…jobboldali szocdem tevékenységet fejtett ki… Molnár Dezső volt malomtulajdonos befolyása alatt állt”.
Elbocsátása után csak fizikai munkát kaphatott, mert „…megalkuvó magatartást tanúsított az osztályellenséggel szemben” – szólt a Borsodi Hőerőmű 1952. szeptember 8-i levelének indoklása.
Bendicskó Gyula az őt ért igazságtalanság miatt nem fellebbezett. Beletörődve sorsába, keményen dolgozott előbb Diósgyőrben a Nyugati Erőműben, majd 1953-tól a Kazincbarcikán épülő Borsodi Hőerőmű Vállalatnál, ahol előbb művezető, majd főművezető beosztást kapott, és 1960-ban bekövetkezett haláláig e munkakörben dolgozott.
Halálát korunk gyógyíthatatlan kórja okozta, de – fia szerint – hozzájárult a vele szemben történt igazságtalanság, amit élete végéig nem tudott elfelejteni.
* * * * *
Pingback: Ez egy igazi régiség: szüreti bál Barcikán a 40-es évek végén -
Pingback: Egy igazi régiség: szüreti bál Barcikán a 40-es évek végén -