Keresztmetszet egy városról ‒ információs jelentések: 1985. november hó

Nagy felháborodást váltott ki 1985 novemberében, hogy a közkedvelt tejbolt helyén söröző lesz, emlékeink szerint Gösser söröző nyílt, majd nem sokkal utána ebből lett a Tini Grill. Vagy fordítva? A Tini Grill után lett söröző?

Városunkat is érintette az országosan jelentkező kenyérügy november 7-én. Sok dolgozónk véleménye szerint nem volt megfelelő a boltok nyitvatartási idejének a vásárlókkal való közlése.

Borsodi Hőerőmű Vállalat

Dolgozóink között nagy felháborodást váltott ki, hogy a Lenin úti tejbolt helyén söröző lesz. Mi ennek az oka, talán kevés az italbolt?

ÉRV

A Tini Grill (Forrás: Józsa Gábor – KDK)

Sok jelentésben megemlítik, hogy nagyon örülnek az új műjégpálya átadásának. Örömmel vették tudomásul, hogy ebben a hónapban a BVK nagyvonalúsága következtében nem kell belépődíjat fizetni, valamint, hogy a jégpálya büféjében nem árusítanak szeszes italt. Észrevételezték, hogy a büfé lehetne kicsit olcsóbb, hiszen főleg a gyerekek veszik igénybe.

A Ságvári E. Gimnázium pártalapszervezete jelezte, hogy egyre feszítőbb gond az iskolában a túlzsúfoltság, a tanteremhiány. Az iskola két osztályának óráit a Központi Ált. Iskolában kell megtartani. A VII. ötéves tervi előzetes elképzeléseket ismerve remélik, hogy az iskola bővítése meg fog valósulni.

MSZMP Pedagógus Bizottsága

Dolgozóink és a város lakossága kifogásolja a vasútállomás felé vezető útszakasz rossz állapotát. Ez a szakasz évek óta ilyen állapotban van. Ez évben az illetékesek még a tavaszi kátyútlanítást sem végezték el. Kérjük, hogy a tél beállta előtt javítsák meg ezt az útszakaszt.

Borsodi Hőerőmű Vállalat

Ismételten felvetődik a város úthálózatának javítása. Elérkeztek a fagyok, melyek csak tovább rontják a meglévő állapotot. Nem tudjuk elfogadni e témában a Városi Tanács VB műszaki osztályának egysoros válaszát, korábbi felvetésünkre. „A város útjainak megkezdett javítását tovább folytatjuk.” (XXII. asz. és agit. biz.)

BVK

Keresztmetszet egy városról (1984-1988) – a kiadványt szerkesztette: Takács István (a fotók illusztrációk, az eredeti kiadványban nem szerepeltek)

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .