Kazincbarcikáról Alacskára

Kismarton Zsolt írása

Kismarton Zsolt írása

Már volt olyan személy, aki megkérdezte tőlem, hogyan lehetne átgyalogolni Alacskára? Ez egy jogos kérdés, és sok emberben fel sem merül, hogy a távolság csak pár száz méterrel több, mint ha a belvárosból kisétálnánk Herbolya-Tervtáróra! Ez az út is rengeteg szépséget tartogat a számunkra, így érdemes is megtenni. Ráadásul, mivel az Ebecki-tetőn már többször jártunk, így egy másik szép útvonalat választottam…

Először is az adatok.

8Rterkep1

A túra útvonala (Térképalap: turistautak.hu)

Távolság: 5,2 km
Szintemelkedés: 141 méter
Szintsüllyedés: 124 méter
Szintkülönbség: 265 méter

Most Kazincbarcika autóbusz-állomásától fogunk indulni, és a Bondoraljáig a P jelzést fogjuk követni. Innentől kezdve sajnos már nincs turistajelzés, így a leírás eléggé részletgazdag lesz, nehogy eltévedjünk.

8Rterkep2

A túra szintkülönbsége (Térképalap: turistautak.hu)

1.: Kazincbarcika, autóbusz-állomás
2.: Bondoralja bejárata
3.: Bondoralja „teteje”
4.: A Zsidó-hegy alja ‒ Szurdék
5.: A Kazinci-völgy és a Gyertyános-völgy találkozása
6.: Alacska, faluközpont.

Az autóbusz-állomástól induljunk el a P jelzésen a Derkovits tér bal oldalán. Egy idő után keresztezni fogja az utunk a Herbolyai utat, elgyalogolunk a volt Jókai Mór Szakközépiskola mellett, és átkelünk a Tardona patakon. Kövessük a műutat teljesen a végéig. Itt szemben találjuk magunkat a „Méhessel”. (Régi kazincbarcikaiak jól ismerik ezt a helyet, a régi fekete kerítéssel…) Ettől balra van egy makadámút a völgybe befelé, ami Bondoraljára vezet. Majd ezen kell mennünk, de álljunk meg egy pillanatra…

Ha a túra hossza nem lenne kielégítő a számunkra, itt adok lehetőséget egy kis kitérőre.

8Rterkep3

A Sörkert feletti pincék (Térképalap: turistautak.hu)

Elindulhatunk először balra, majd az első elágazásnál a földúton felfelé – a Sörkert előtt elhaladva ‒, és meglátogathatjuk a Sörkert feletti régi pincéket. Ez egy háromszintes, nem túl nagy pincerendszer, amit az „idő vasfoga” erőteljesen kikezdett, régi látványához képest sajnos – egy-egy kivételt eltekintve – nagyon rossz állapotban van. Ennek oka az elhanyagoltság, a vandálok és a homokkő. (Nem túl időtálló dolog homokkőbe pincét vájni. Folyamatos gondozást igényel.) A három szint bejárása +1,6 kilométert vesz igénybe ahhoz, hogy visszatérjünk a Méhes aljához…

8R001

Erről jöttünk… (Fotó: Kismartonné M. Viktória)

8R002

…és majd erre megyünk tovább! (Fotó: Kismartonné M. Viktória)

Ha meglátogatjuk a pincesort, ilyen látványban lesz részünk…

8R042

A Sörkert. Jó lenne tudni, hogy mikor van nyitva… (Fotó: Kismartonné M. Viktória)

8R043

A legfelső pincesor… (Fotó: Kismartonné M. Viktória)

8R044

…és a legalsó (Fotó: Kismartonné M. Viktória)

Most pedig induljunk el az előre megadott úton. Először áthaladunk egy kerítésekkel övezett részen, ahol az út kettéválik. Itt forduljunk jobbra, ahol egy fákkal övezett „alagúton” haladunk át. Nemsokára az út megint kettéválik, a bal oldali közvetlenül a völgyben vezet tovább, mi a jobb oldalin, egy kicsit a hegyre felkapaszkodva haladjunk! És innen kezdődik a csoda! Először belebotlunk egy régi, magányos, piros telefonfülkébe 😀 , és már láthatjuk is a gondozott, nagyon szép víkend- és pinceházakat is. Haladjunk végig a soron úgy, hogy itt már, ahol az út balra fordul, kövessük azt. Egy utolsó balos kanyar után visszajutunk a völgyben vezető úthoz, ahol jobbra kell fordulni! Itt a házakat már felváltják a kiskertek. Egyre és egyre feljebb jutunk a völgyben, mindaddig, amíg az út hirtelen véget nem ér. Szembe velünk az erdő, jobbra tőlünk gyümölcsfák árválkodnak, balra pedig egy elkerített kiskert. Ezen a környéken érdemes alaposabban körbenézni, hiszen visszafelé megpillanthatjuk Kazincbarcikát, valamint a nyugati hegyünket is és a Vadnai-várhegyet…

8R003

Itt jobbra megyünk, a fák alatt… (Fotó: Kismartonné M. Viktória)

8R004

A fák alatt… (Fotó: Kismartonné M. Viktória)

8R005

Ez az újabb jobb oldali út. Már látszanak a pinceházak (Fotó: Kismartonné M. Viktória)

8R006

A magányos telefonfülke. 🙂 (Fotó: Kismartonné M. Viktória)

Erről Örkény István és egy egyperces novellája jutott eszembe! 🙂

Ballada a költészet hatalmáról

A körúton állt egy telefonfülke. Ajtaja sűrűn nyitódott-csukódott. Az emberek megtárgyalták ügyes-bajos dolgaikat, fölhívták a lakáshivatalt, megbeszéltek egy találkát, pénzt kértek kölcsön a barátaiktól, vagy féltékenységükkel gyötörték kedvesüket. Egy idős asszony, miután visszaakasztotta a hallgatót, egyszer nekidőlt a készüléknek és sírt. Ilyen eset azonban csak ritkán fordult elő.
Egy napsütéses nyári délutánon a fülkébe lépett a költő. Fölhívott egy szerkesztőt, és így szólt:
– Megvan az utolsó négy sor!
Egy piszkos papírszeletről felolvasott négy verssort.
– Jaj, milyen leverő! – mondta a szerkesztő. – Írd át még egyszer, de sokkal derűsebben.
A költő hiába érvelt. Hamarosan letette a hallgatót, és eltávozott.
Egy ideig nem jött senki, a fülke üresen állt. Aztán megjelent egy javakorabeli asszony, feltűnő kövér termettel, feltűnő nagyságú keblekkel, nagy virágos nyári ruhába öltözötten. Ki akarta nyitni a fülke ajtaját.
Az ajtó nehezen nyílt. Először nem is akart kinyílni, de aztán hirtelen kivágódott úgy, hogy valósággal visszalökte az utcára a hölgyet. A következő kísérletre az ajtó olyan módon válaszolt, hogy az már rúgásnak is beillett. A hölgy hátratántorodott, és nekiesett a postaládának.
Az autóbuszra várakozó utasok odacsoportosultak. Kivált közülük egy aktatáskás, erélyes fellépésű férfi. Megpróbált benyitni a fülkébe, de olyan ütést kapott az ajtótól, hogy hanyatt esett a kövezeten. Mind többen és többen gyűltek oda, megjegyzéseket tettek a fülkére, a postára és a nagy virágos hölgyre. Egyesek tudni vélték, hogy magas feszültségű áram van az ajtóban, mások szerint a nagy virágos hölgy meg a cinkosa el akarták rabolni a készülékben levő érméket, de idejében lefülelték őket. A fülke egy ideig némán hallgatta oktalan találgatásukat, aztán megfordult, és nyugodt léptekkel elindult a Rákóczi úton. A sarkon éppen pirosat jelzett a lámpa, a fülke megállt és várt.
Az emberek utánanéztek, de nem szóltak semmit; minálunk semmin sem csodálkoznak, legföljebb azon, ami természetes. Megjött az autóbusz, elvitte az utasokat, a fülke pedig vidáman ballagott végig a Rákóczi úton a verőfényes nyári délutánban.
Nézegette a kirakatokat. Elácsorgott a virágüzlet előtt, egyesek látták bemenni egy könyvesboltba, de lehet, hogy összetévesztették valaki mással. Egy mellékutcai italboltban felhajtott egy kupica rumot, aztán végigsétált a Duna-parton, és átment a Margitszigetre. Az egykori kolostor romjainál meglátott egy másik telefonfülkét. Továbbsétált, aztán visszafordult, végül átment a másik oldalra, és tapintatosan, de kitartóan szemezni kezdett a túlsó fülkével. Később, amikor már sötétedett, belegázolt egy virágágyba a rózsák közé.
Hogy éjszaka mi történt a romoknál, mi nem, azt nem lehet kideríteni, mert a szigeten rossz a közvilágítás. De másnap a korai járókelők észrevették, hogy a romok előtti fülke tele van dobálva vérvörös rózsával, a telefonkészülék pedig egész nap tévesen kapcsolt. A másik fülkének akkor már hűlt helye volt.
Ő pirkadatkor elhagyta a Szigetet, és átkelt Budára. Fölment a Gellérthegyre, onnan hegyen-völgyön át a Hármashatár-hegy csúcsára kapaszkodott föl, aztán leereszkedett a hegy oldalán, és nekivágott az országútnak. Soha többé nem látták Budapesten.
A városon kívül, a Hűvösvölgy utolsó házain is túl, Nagykovácsi községtől azonban jóval innen van egy vadvirágos rét. Akkora csak, hogy kifulladás nélkül körbe tudja futni egy kisgyerek, s olyan rejtve él a magas törzsű fák közt, mint egy tengerszem. Túl kicsi még ahhoz is, hogy valaki lekaszálja; ennélfogva nyár közepén már derékmagasságig nő rajta a fű, a gaz meg a virág. Ez az a hely, ahol a fülke letanyázott.
A kirándulók, akik erre vetődnek vasárnaponta, nagyon megörülnek neki. Kedvük támad megtréfálni valakit, aki még az igazak álmát alussza, vagy eszükbe jut hazatelefonálni, hogy tegyék a lábtörlő alá az otthon hagyott kulcsot. Belépnek a fülkébe – mely kissé rézsút dőlt a puha talajon –, s miközben az ajtón utánuk hajolnak a hosszú szárú vadvirágok, fölveszik a telefonkagylót.
A készülék azonban nem ad vonalat. Ehelyett négy verssor szólal meg a telefonkagylóban, olyan halkan, mintha hangfogós hegedűn… A bedobott pénzt a készülék nem adja vissza, de emiatt még senki sem tett panaszt.

Csak nem Kazincbarcikára költözött a fülke? 😀

8R007

A pincesor (Fotó: Kismartonné M. Viktória)

8R008

A pincesor (Fotó: Kismartonné M. Viktória)

8R009

A pincesor (Fotó: Kismartonné M. Viktória)

8R010

Ez már a völgyben vezető földút (Fotó: Kismartonné M. Viktória)

8R011

Ezek már a kiskertek… (Fotó: Kismartonné M. Viktória)

8R012

Visszatekintve. A háttérben a Várdomb… (Fotó: Kismartonné M. Viktória)

8R013

Észrevétlenül érjük el a 240 méteres magasságot és a földút végét. A háttérben Kazincbarcika és a Vadnai-várhegy (Fotó: Kismartonné M. Viktória)

Itt jön az utunk legnehezebb része, egy ösvényen kell a hegytetőre felmennünk – elég kaptatósan. (Időnként a talaj elég csúszós a nedvességtől!) Szerencsére itt csak 200 métert kell megtennünk. Alaposan nézzünk szét a gyümölcsfák és az erdő közötti gazosban – jobbra –, ott lesz a kis ösvény, amin el kell indulnunk. Ha megvan, menjünk végig az erdőben már jól követhető ösvényen, a végénél a Szurdéknak nevezett hegynyeregbe jutunk. Itt kitárul előttünk az „alacskai katlan”. Nagyon szép kilátás van Alacska felé!

8R014

Erre van az ösvény! (Fotó: Kismartonné M. Viktória)

8R015

Az erdőben már könnyebb helyzetben vagyunk (Fotó: Kismartonné M. Viktória)

8R016

Kilátás a Szurdékról Alacska felé (Fotó: Kismartonné M. Viktória)

Jobbra, az erdő és a szántóföld között indul el a földutunk lefelé. Kövessük ezt. 100 méter után ez az út belekanyarodik egy szélesebb földútba, haladjunk rajta tovább! Innentől kezdve nincs is más dolgunk, mint a völgyi utat követni. Ez a Kazinci-völgyön keresztül teljesen Alacskáig vezet.

Érdekességképpen megemlíteném, hogy annak idején három völgy is viselte ezt a nevet – igaz, még kazinczi formában –, mára már csak ez az egy maradt…

Megjegyzés: bármennyire is tetszik majd a Kazinci-völgy, nem célszerű a földutat elhagyni, mert a nem művelt területeken elhagyatott kutak és esetenként mocsaras területek is előfordulhatnak! (Igaz, hogy csak egy-kettő, de fő a biztonság!)

8R017

A Zsidó-hegy a Kazinci-völgyből fényképezve (Fotó: Kismartonné M. Viktória)

8R018

Aranyos „hegyecske” Berente felé (Fotó: Kismartonné M. Viktória)

8R019

A Kazinci-völgy (Fotó: Kismartonné M. Viktória)

8R020

A Kazinci-völgy pipaccsal és búzával (Fotó: Kismartonné M. Viktória)

8R021

A Kazinci-völgy (Fotó: Kismartonné M. Viktória)

8R022

A Kazinci-völgy (Fotó: Kismartonné M. Viktória)

8R023

A Kazinci-völgy (Fotó: Kismartonné M. Viktória)

8R024

A Kazinci-völgy (Fotó: Kismartonné M. Viktória)

8R025

A Kazinci-völgy. A háttérben már látszik az alacskai templom tornya (Fotó: Kismartonné M. Viktória)

E fénykép után nem sokkal belénk csatlakozik – jobbról – egy makadámút, amelyik a Gyertyános-völgyből érkezik. Ha ezen a ponton megfordulunk, elvileg előttünk egy tó lesz – a térképek szerint ‒, persze semmit sem fogunk belőle látni! 🙂 Eredeti irányunknak megfelelően haladjunk tovább Alacska felé, amit nemsokára el is érünk. Utunk során gyönyörködhetünk a dombon álló alacskai református templom látványában.

8R026

Visszafordulva: innen jöttünk, ez a Kazinci-völgy (Fotó: Kismartonné M. Viktória)

8R027

Visszafordulva: ez az érkező makadámút a Gyertyános-völgyből (Fotó: Kismartonné M. Viktória)

8R028

Az alacskai református templom – hátulról (Fotó: Kismartonné M. Viktória)

Alighogy beérünk a faluba, az út véget is ér, itt forduljunk jobbra a műúton. Nagyon szép és gondozott régi házak között haladunk. Az első jobbra vezető utcánál, ha bepillantunk, láthatjuk elölről a templomot és a bejáratát a dombon. Mi egyenesen haladjunk tovább! Elérünk egy nagyobb térre, ez Alacska főtere. Itt van a polgármesteri hivatal – benne a falumúzeummal. Ha tehetjük, nézzük meg! A téren áll a Hősök emlékműve és a Bányász emlékmű is. Ha továbbmegyünk, a tér után a főút balra kanyarodik – ezt követjük –, és 100 méter után egy újabb kis teret érünk el. Itt van a buszmegálló és egy kisbolt. Ez az utunk végpontja – elvileg…

8R029

Alacska (Fotó: Kismartonné M. Viktória)

8R030

Az első kis utca jobbra: a templom a bejárattal (Fotó: Kismartonné M. Viktória)

8R031

Útban a főtér felé (Fotó: Kismartonné M. Viktória)

8R032

A főtér (Fotó: Kismartonné M. Viktória)

8R033

A kis tér a bolttal és a buszmegállóval (Fotó: Kismartonné M. Viktória)

De ne álljunk itt meg! A főút jobbra fordul, de mi menjünk balra! A képen jól látszik, hogy az út pár méter után egy házhoz ér. Szintén látható a képen, hogy jobbra is vezet – felfelé ‒ egy út. Forduljunk jobbra, és kövessük az utat! Alig 50 méter után elérjük Alacska általános iskoláját, a Miklósvári Miklós család kastélyát. Ha a bejáratnál megfordulunk, nagyon jól rálátunk Alacskára, valamint a szemben lévő hegyoldalon az alacskai temetőre. Ha már eléggé szétnéztünk, akkor visszafordulhatunk a buszmegállóhoz, és ha szerencsénk van, Sajószentpéterre utazhatunk…

8R034

A Miklósvári Miklós család kastélya (Fotó: Kismartonné M. Viktória)

8R035

A Miklósvári Miklós család kastélya (Fotó: Kismartonné M. Viktória)

8R036

A Miklósvári Miklós család kastélya (Fotó: Kismartonné M. Viktória)

8R037

Kilátás a kastély bejáratától. A falu és szemben a temető (Fotó: Kismartonné M. Viktória)

8R038

Visszatekintés a bejárattól a buszmegállóra (Fotó: Kismartonné M. Viktória)

Ha már meglátogattuk Alacskát, nézzünk is szét!

8Rterkep4

Alacska nevezetességei (Térképalap: turistautak.hu)

1.: Kisbolt és a buszmegálló.
2.: A főtér
3.: Református templom
4.: Miklósvári Miklós család kastélya
5.: Miklósvári Miklós Ödön sírhelye
6.: Kandó Kálmán volt szénbányájának a maradványai
7.: A XIX. században működő andezittufa (!) bányák maradványai
8.: A Kazinci-völgy és a Gyertyános-völgy elágazása, de itt nincs tó!

Alacska első említése 1280-ra vezethető vissza. Temploma még biztos, hogy nem volt. Valószínűleg lakott település volt már a XIV. és XV. században, temploma is ekkor épülhetett. A török időben is lakott maradt. A reformáció után az 1600-as évek elején a teljes lakosság áttért a református hitre. Templomuknak a régi középkori kőtemplomot használták. A templom bővítése és a tornyának a megépítése 1771-ben készült el.* A dombon álló templomot a faluba tartó utunk során megkerüljük, bejáratát a fő tér mellett lévő utcából könnyedén megközelíthetjük.

A fő téren áll a polgármesteri hivatal, amiben falumúzeum – helytörténeti gyűjtemény ‒ is kialakításra került. Az épület előtt lévő téren található a Hősök emlékműve és a Bányász emlékmű.*

Alacska birtokosai majdnem 500 évig az Alacskay család tagjai voltak, valószínűleg innen eredeztethető a falu neve. Nagy hatású birtokosai voltak még a Miklósvári Miklós család tagjai is, akik 1850-ben kastélyt és kastélyparkot alakítottak ki a településen. Meglepően jó állapotú, felújított épület, mely jelenleg is iskolaként működik. A hátsó bejárat előtti előtető kovácsoltvas oszlopai és díszei nagyon szépek, innen valamikor a domboldalra lehetett kilátni, mely a kastélykert része volt, s ma már erősen benőtte az erdő. Így az erdős részen lehet megtalálni Miklósvári Miklós Ödön sírhelyét, és mellette az Áhitat című szobrot. Mivel a megközelítése nehézkes, érdemes segítséget kérni a kastély dolgozóitól, hogy a sírhelyet megtalálhassuk. A kastélyt 2008-ban felújították.*

Kezdetben Alacska mezőgazdasági település volt, főleg szőlőműveléssel. A címere is igazolja ezt, ami 1601-ből származik, és egy szőlőmetsző kést is ábrázol.* A XIX. században jelenik meg csak a bányászat, először a Hársas-hegyi andezittufa bányákkal. (Most Balázs-tető a hivatalos neve a helynek. Az andezittufa létének a magyarázatát a Tardona-vulkán részben fogom megadni!) A kibányászott köveket a környező településeken házépítéshez használták fel.

A szénbányászat csak a XIX. század legvégén jelenik meg, akkor készül el az első kutatóbánya. Kezdetekben még nincs nagy hatással a bányászat a falura, hiszen az összes szénbánya a település határában alakul ki, ezek közül is sok csak „kérészéletű”. A fellendülést az I. világháború befejezése és a trianoni események hozzák meg. 1921-ben jelenik meg a településen az Alacskai Kőszénbánya és Villamossági Rt., mely függőaknát mélyített a Gyertyános-völgyben, valamint kötélpályát építettek ki a berentei Imperial Vegyészeti Gyár Rt.-hez. A bánya, a kötélpálya és a gyár 1937-ig működött.** Újabb fellendülés a bányászatban a II. világháború után történt meg, amikor is az Alacska határában lévő bányák Sajószentpéterhez, a berenteiek pedig Kazincbarcikához kerültek. Ekkor indult el a nagyüzemi szénbányászat Berentebányán is, ami bőséges munkát biztosított a környéken lakóknak. A bányászat XX. század végi visszafejlődése, majd végleges megszűnése nagyon rossz helyzetbe hozta ezt a kisközséget is…

Mivel a település lakosságának nagy része megőrizte református hitét, így katolikus templom nem található a községben.

Ha még mindig nem túráztuk volna ki magunkat, akár vissza is gyalogolhatunk Kazincbarcikára! (Ezt azért is merem javasolni, mert Kazincbarcika és Alacska között NINCS közvetlen autóbusz-kapcsolat, ráadásul hétvégenként csak kora hajnalban és este jár a busz!)

8Rterkep5

Egyszerű, javasolt visszaút Kazincbarcikára (Térképalap: turistautak.hu)

Induljunk el a faluból azon az úton kifelé, ahol érkeztünk. Amikor elérjük a Kazinci-völgy és a Gyertyános-völgy elágazását, forduljunk a makadámúton balra! (Mint látható, itt egy tavat jelöl a térkép, de NINCS tó!) Sétáljunk végig a völgyön vezető makadámúton. Mivel ez a Gyertyános-völgy, elhaladunk a volt Kandó bánya romjai mellett is. (Balra, egy kis erdős rész.) A makadámút vége felé a völggyel összhangban az utunk folyamatosan balra tart, amíg el nem érünk egy kiépítetlen parkolóhoz, ahonnan – egyenesen ‒ egy földút vezet tovább. Ezen keresztül kapaszkodjunk fel a hegyre. Segítségünkre lesz az Ebecki-tetőn álló rádió-adótorony is, jó támpontot biztosítva! A bércen elérjük a kazincbarcikai P jelzést, amin először jobbra, majd pár méter után balra fordulva már leereszkedhetünk Kazincbarcikára. (Az út hossza Alacskától 6,2 kilométer, teljesen az autóbusz-állomásig.)

Ezzel a mai túránk is véget ért, remélem, hogy a bejárása kellemes kikapcsolódást biztosít a kirándulók számára, és ne felejtsük el:

8R039

Egy kacsa, … (Fotó: Kismartonné M. Viktória)

8R040

…öt kacsa, … (Fotó: Kismartonné M. Viktória)

8R041

… Alacska! 🙂 (Fotó: Kismartonné M. Viktória)

(Természetesen ez az utóbbi három kép is Alacskán készült! )

*: www.alacska.hu és www.wikipedia.hu
**: Rónaföldi Zoltán: Kandó Kálmán és a borsodi szénbányászat, valamint az “Imperiál-ügy”

Hozzászólás