Kerekes László 1957-ben pedagógusi diplomája megszerzése után érkezett Kazincbarcikára. Előtte a Herbolyai Bányaüzem fatelepén kezdte munkáséletét. Jól keresett. Mint mondja, annyira jól, hogy az akkori egy-évi keresetéből rendezkedtek be. Egy évig Tardonán tanított, majd 1959-től a kazincbarcikai Központi Általános Iskola tanára, később igazgatóhelyettese volt. 1965-től a városi tanács művelődési osztályának tanulmányi felügyelői posztján találjuk, és nemsokára osztályvezető, mely munkakörben 1979-ig dolgozott.
Ez az időszak a város kulturális, oktatási fejlesztésének dinamikus szakasza. A szebbnél szebb óvodák, iskolák egymás után épültek, melyeket a tanács a legmodernebb berendezésekkel, felszerelésekkel, oktatási anyagokkal látott el. Kiemelkedő felkészültségű fiatal pedagógus nemzedék került ebben az időszakban a városba, vagy azonnal, de legkésőbb egy éven belül lakáshoz is jutottak. Ez idő tájt hat általános iskola, gimnázium, egészségügyi és vegyipari szakiskola, két ipari tanulóintézet és nyolc óvoda működött a városban. A kiemelkedő személyi és tárgyi feltételek eredményeként vette kezdetét a “szaktantermi mozgalom”, amely Kazincbarcikáról indult és országos méretűvé terebélyesedett. Az itt folyó tevékenységre épült az első országos pedagógiai tanácskozás, amely háromévenként ismétlődött, és szerencsére a rendszerváltozás után is folytatódott. E tanácskozások kapcsán több mint ötezer pedagógus szerzett tapasztalatot a kazincbarcikai példából, élvezte a város és a kollégák vendégszeretetét. Olyan kiemelkedő személyiségek, mint Erdey-Grúz Tibor, az Akadémia akkori elnöke, Polinszky Károly művelődési miniszter, Gazsó Ferenc művelődési miniszterhelyettes és több professzor tartottak előadásokat.
Kerekes László számára a kazincbarcikai évek egyéni élete és szakmai fejlődése kiteljesedését is jelentették. Mint mondja: “Szerencsére olyan emberek társaságában dolgoztam, akiktől mind vezetői munkámhoz, mind emberi tartásomhoz sokat kaptam.” A város fejlődésének lendülete nemcsak őt ragadta magával, hanem a tanácsi apparátusban dolgozó munkatársait is, akik hivatali kötelességeiken túl is sokat tettek a közösségért. Különösen jó szívvel gondol az oktatási-nevelési és közművelődési intézmények vezetőire, kiemelkedő pedagógusaira, akikben nemcsak munkatársakra, hanem barátokra is lelt. És jó szívvel emlékszik azokra a herbolyai bányászokra is, akikkel – mint korábban említettük – együtt dolgozott.
A pedagógustársadalom tevékenységének is köszönhetően a tanulók sorra nyertek országos versenyeket. A pedagógusok számtalan szakmai pályázaton kaptak díjakat, elismeréseket és kitüntetéseket.
A közművelődés, illetve a kulturális élet fejlődése is ebben a korszakban vette kezdetét. A rendszeres színházi előadások, a komolyzenei hangversenyek, a népi kultúra, a néptánc megjelenésének figyelemre méltó színterévé vált Kazincbarcika. Az először országos, majd azóta is rendszeresen ismétlődő nemzetközi színjátszó fesztivál, a gyermekrajz-, fotó- és képzőművészeti kiállítások bizonyították az alkotó művészek tehetségét. A komolyzenei hangversenyeken a Zeneművészeti Főiskola karnagy szakos hallgatóit az ország legrangosabb művészei, zenepedagógusai, pl. Petrovics Emil vizsgáztatták.
Kerekes László hálásan gondol vissza a város akkori vezetőire. Azokra, akiktől az emberekkel való humánus bánásmódot, vezetői határozottságot tanulhatta el. Véleményét nem rejti véka alá, amikor kijelenti: Takács István akkori tanácselnöknek köszönheti a legtöbbet, aki mindig bízott benne, támogatta törekvéseit. Az ő szerénysége, egyénisége, de egyben határozott célratörése ma is érződik a városon. Konzekvens tudott lenni.
Annak ellenére, hogy Kerekes László a városból régen elköltözött, legkedvesebb városának Kazincbarcikát tartja. Időnként a különböző rendezvényekre visszajár. Az 1994. február 1-jén tartott tudományos tanácskozáson a város kulturális-szellemi életének fejlődéséről tartott nagy érdeklődéssel kísért előadást. Mindig örül, ha régi kollégáival, ismerőseivel találkozhat s mindig új élményekkel tér vissza Budapestre.
1979-ben Miskolcon a megyei művelődési osztály vezetőhelyettese, majd 1984-től kerül a fővárosba, ahol a Művelődési Minisztérium osztályvezetője. 1990-ben vonult nyugdíjba, de a munkában szerzett tapasztalataira most is igényt tartanak, több kerületi művelődési osztály fejlesztési programjának elkészítésére kérték fel.
Tiszabercelen született, ugyanakkor legkedvesebb városa Kazincbarcika.
Kerekes László 1957-ben pedagógusi diplomája megszerzése után érkezett Kazincbarcikára. Előtte a Herbolyai Bányaüzem fatelepén kezdte munkáséletét. Jól keresett. Mint mondja, annyira jól, hogy az akkori egy-évi keresetéből rendezkedtek be. Egy évig Tardonán tanított, majd 1959-től a kazincbarcikai Központi Általános Iskola tanára, később igazgatóhelyettese volt. 1965-től a városi tanács művelődési osztályának tanulmányi felügyelői posztján találjuk, és nemsokára osztályvezető, mely munkakörben 1979-ig dolgozott.
