Megőrizni a helyet és pillanatot, „Láss az én szememmel!” ‒ ez a mottója Szűcs Mara fotósnak, és képei is ezt az üzenetet közvetítik. Leginkább abban a fényvetésben mutatják meg környezetünket, amelyben rögzíthető a mozdulat. Képeit „Mara fotó” névjeggyel jelzi. Országosan egyre ismertebbé vált, és évek óta már külföldre is hívják, nemzetközi fotós lett. Szűcs Mária a Magyar Alkotók Nemzetközi Egyesület Fotográfiai tagozat művészeti vezetője. Szintén tagja az Aranycsillag Irodalmi és Művészeti csoportnak, ahol háromszor nyerte el a hónap fotója címet. Tagja az Újkazinci Baráti Körnek, és több kazincbarcikai civil szervezetben aktívan tevékenykedik. A Kazinci Művészeti Klubnak fotós, szerkesztő munkatársa, valamint Szurasenkó Dániel (blockflöte-művész) koncertfotósa.
Számtalan kiállításodon vettem részt, neves fotós vagy, sokan csak Marának ismernek. Kérlek, röviden mutatkozz be az olvasóknak.
Egy Borsod megyei kis faluból, Felsőnyárádról származom. 1963-tól élek Kazincbarcikán. Iskoláimat is itt végeztem, a Ságvári Endre Gimnáziumban érettségiztem. Tanulmányaim befejeztével a távközlés területén helyezkedtem el. Amíg lehetett, ezen a vonalon maradtam.
A Ságváriban párhuzamos osztályba jártunk, a mi osztályunknak fakultatív gyakorlaton lehetett fotózást, varrást és gépírást tanulni. Én Székely Tamásné Jolika néninél gépírást tanultam, de több osztástársam választotta a fotózást, nekik Hidas Gábor tanár úr volt az oktatójuk. Te is részt vettél fotós gyakorlati oktatáson?
Nem, én nem tanultam, a mi osztályunkban nem volt ilyen gyakorlati oktatás. A fotózás az első ajándékba kapott Smena fényképezőgéppel kezdődött, és a technika változásaival kitárult lehetőségek segítették fejlődésem, ettől a látványok megörökítése szenvedélyemmé vált. Fényképezem a családom, fotózok az ismerőseim családi ünnepein, utazásaimon, kirándulásaimon, rendezvényeken.
A későbbiekben sem tanultad a fotózás technikáját?
De igen. 2012-ben úgy döntöttem, hogy mélyebben elmerülök a fotózás titkaiba, ezért beiratkoztam Steiner Gábor fotóművész budapesti iskolájába. Elsajátítottam a modell-, az épület-, a mozgás-, a portré- és a tárgyfotózást. Ez az iskola lehetőséget biztosít minden évben a tanítványainak kiállításon való bemutatkozásra Budapesten. Ezen hét alkalommal vettem részt, és kétszer szerepeltem sikeresen az Észak-borsodi Fotópályázaton is. Miskolcon és Kazincbarcikán, valamint a környező településeken többször volt kiállításom. Rendszeresen hívnak rendezvények képi dokumentálására, és a helyi sajtóban is szoktak megjelenni fotóim ‒ a Barcikai Históriásban is…
Mi a kedvenc témád, mit szeretsz fotózni?
Érdekel a portréfotózás, ahol az emberek lelki kisugárzására koncentrálok. Szívesen örökítem meg a mozgás örömét, az élővilág ritka megnyilvánulásait, lovasbemutatók, koncertek, táncos mulatságok, könyvbemutatók vagy kiállítások élőképeit.
Az utóbbi két évben egy-egy portréd elnyerte a hónap fotója címet.
2018 februárjában az Ökrös Sándorról készült portré a hónap fotója lett, és megjelent a Magyar Alkotók Nemzetközi Egyesületének kiadványában, a Lélekkapocs antológiában is. A másik fotó az újkazinci baráti körös társamról készült, Kelemen Katiról, a fotó címe „A fény”, és az Aranycsillag Irodalmi és Művészeti csoport fotópályázatán, 2019 áprilisában a hónap fotója címet nyerte el.
Gyakran fotózol külföldön is, merre jártál?
A Miskolci Vitézi Rend fotósaként jártam Lengyelországban, a Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben, a Délvidéken.
A közelmúltban egy misszión vettél részt. A Tettre Kész Adományvonal csapatával segélymisszión voltál az albániai földrengésben kárt szenvedettek megsegítésére. A tiranai Magyar Nagykövetséggel együttműködve utaztatok Manez településre, ahová ruhákat és tartós élelmiszereket vittetek. Személyesen adtátok át az adományokat. Milyen érzésekkel tértél haza?
Igen. Ezt nagyon nehéz szavakban kifejezni, nagyon mély nyomokat hagyott bennem. Végig fotóztam az útjukat. Konténerházakban élnek az áldozatok. Hatalmas örömmel fogadták a ruhákat és az élelmeket. Megható volt látni, mennyire együtt voltak, összetartóak az emberek. Ott segítettek egymáson, ahol tudtak, a tábor szinte egy család.
Ezeket a fotókat lehet majd látni valahol?
Tervezek belőle kiállítást. Ott majd látható lesz, a jelenlegi járványhelyzet miatt időpontja még kérdéses.
Van-e ars poeticád?
Természetesen. „Ne kérdezd tőlem, mit miért fotózok s fotóztam. De azt sem, honnan jöttem, s merre tartok. Csak nézd meg jól a képeim! ‒ a választ megkapod.” (Pádár Sándor)
Köszönöm szépen, Mara, további sikereket kívánok, és várjuk a következő kiállításod!
➡
Közös kiállítások
2014. 09. 9. Gimi Galéria (Kazincbarcika)
2014. 11. 26. Rudolftelep
2015. 01. 13. Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ 1. sz. Idősek Klubja
2015-től többször Mini fotókiállítás Kazincbarcikán az Újkazinci Programszigeten (Újkazinci Baráti Kör)
2019. 11. 19. Ageing Art Kiállítás Magyar Tudományos Akadémia Székházában
Rendszeresen megjelennek képei a Kazinci Klub által időszakosan kiadott Ő-Szülő Kikelet irodalmi és művészeti folyóiratban, és bekerültek alkotásai antológiákba is.
2019.április 6. Oklevél / Magyar Alkotók Nemzetközi Egyesülete 2018. évi pályázatán elért eredménye elismeréséül fotó kategóriában
2019. április 6. NÍVÓDÍJ / Magyar Alkotók Nemzetközi Egyesülete (MANE) Művészeti tagozatán belül a Fotográfiai tagozat művészeti vezető tisztsége betöltéséért, valamint az életútja során elért kimagasló művészi tevékenységének elismeréséül.
