Kazincbarcikai alkotóportrék: Sütő Ágnes

Kálmánné Katalin interjúja

Sütő Ágnes rendszeresen, versenyszerűen sportolt. Ritmikus gimnasztika sportágban versenyzett, és korosztályos, majd felnőtt válogatott szinten űzte ezt a sportágat. Később biológia-testnevelés szakos tanár lett. Huszonhét évig tanárként, majd sportszervezőként közel másfél évtizedig városunk sportéletét egyengette. Ma már nyugdíjasként él, jógaórákat tart, és sikerült egyik nagy vágya, 2018-ban megjelent első kötete, a „nagybetűs életre” felkészítő (tan)könyv, a „Legyél tanuló az élet iskolájában!” címmel. Szerencsés embernek tartja magát, hiszen élete jelentős fordulópontjai mindig a jó irányba vitték, így a számára legfontosabb területeken dolgozhatott. Sosem unatkozik. Életéről, sikereiről, motivációról kérdeztem.

Édesanyád pedagógus, sportedző, természetszerű volt, hogy te is sporttal foglalkozol majd? Mikor volt az első találkozás a tornával, hogyan emlékszel vissza a gyermekkorodra?

Sportedző édesanyám már hatévesen levitt a tornaterembe, és onnantól kezdve rendszeresen, versenyszerűen sportoltam. Az edzések és a versenyek kitöltötték az egész gyermekkoromat. Sok-sok élményt, barátokat, emlékeket szereztem ebben az időben. Nagyon sok olyan dolgot tanultam meg a sport által, ami pozitívan befolyásolta a személyiségfejlődésemet. Már gyermekként életem részévé vált a sport, az egészséges életmód.

Példaértékű sportolói tevékenységed eredményei?

Rendszeresen és lelkesen sportoltam a Borsodi Bányász Sportegyesületben, Sajószentpéteren. Három évet szertornászként, aztán ritmikus sportgimnasztikásként. Sikeres szakosztály voltunk. Minden évben jó eredményeket értünk el országos szinten is. Egyéniben és csapatban is sok arany-, ezüst- és bronzérmet szereztünk. Én évekig voltam korosztályos bajnok, korosztályos, majd felnőtt válogatott. A válogatott tagjaként rendszeresen jártam a fővárosba edzésekre, és vettem részt nemzetek közötti versenyeken, és egyszer még egy világbajnokságon is, Várnában. Pályafutásom végén, 19 évesen, felnőtt országos 3. helyezett voltam. Csodás emlékek, csodás emberekkel.

Megemlítenél pár mérföldkövet az életedből?

Életem változatos volt, és most is az. Elsőként említhetem, amikor 6 évesen elkezdtem sportolni. Az előzőekben már ecseteltem ennek fontosságát és életemre gyakorolt jótékony hatását. Aztán amikor tizenkilenc éves koromban pályaválasztás előtt álltam. Egyértelmű volt számomra, hogy sporttal akarok foglalkozni. Nagyon szerettem a gyerekeket, nem állt tőlem távol a pszichológia, pedagógia sem, így elhatároztam: biológia-testnevelés szakos tanár leszek. Képesítés nélkül kezdtem el dolgozni és közben levelezőn végeztem a főiskolát.

Nem könnyű, de tanulságos, élményekkel teli időszak volt ez. Jó volt, hogy tanítottam, mert amit elméletben megtanultam, rögtön tudtam is alkalmazni. Mire elvégeztem a főiskolát, megismertem a pedagógiai munka csínját-bínját. Jól választottam. Imádtam tanítani. Azt mondtam mindig, ha ötször születnék, akkor is testnevelő tanár lennék. Jól megvoltam a gyerekekkel, úgy láttam, hogy ők is szeretnek engem. Fontosnak tartottam, hogy a tanítványaim érezzék, odafigyelek rájuk, foglalkozom velük, szeretem őket.

Tudom, hogy a mai világban – és ez már akkor is így volt – nehéz a tananyag nagysága, milyensége és mélysége miatt a gyerekek személyes fejlesztésére időt szakítani. Talán nekem, mint testnevelőnek ebből a szempontból könnyebb dolgom volt, mivel ez a tantárgy eleve szabadabb. Osztályfőnökként és testnevelőként tanórán kívül is odafigyeltem rájuk. Amikor csak lehetett, beszélgettem velük, sok közös programot szerveztem nekik. A kezeim alatt sportoló diákokkal sosem volt gondom. Igyekeztem tantárgyamat és a sportot játékos formában megismertetni a gyerekekkel, mert a célom az volt, hogy szeressenek mozogni, sportolni. Szerették is a testnevelést, szívesen jártak versenyekre, lelkesen és ügyesen sportoltak. Többen közülük kiváló sportolók és testnevelő tanárok lettek. Huszonhét évig tanítottam.

A pedagóguspályám során is azt éreztem, ahhoz, hogy az ember ne rutinból tanítson több évtizeden keresztül, kell valami változás. Azáltal, hogy több intézményben dolgoztam, többször kellett megújulnom. A tanítás mellett pedig rendszeresen tanfolyamokra jártam, így rengeteget jöttem-mentem és tanultam új dolgokat. Számítógépes tanfolyamot, önismereti tanfolyamot, mentálhigiénés osztályfőnöki tanfolyamot, aerobic-tanfolyamot, vezetőképzőt, emberek kezelése szemináriumot s a többi.

Azon túl, hogy folyamatosan képezted magad, mi az, amit a tanítványoktól tanultál?

Pedagógus pályafutásom és az életem során rengeteget tanultam a gyerekektől, tanítványaimtól is. Mindig megfogott gyermeki kíváncsiságuk, képzeletük, őszinteségük és szívből jövő nevetésük, jókedvük. A nyíltságuk, fantáziájuk, rácsodálkozásuk a dolgokra, példaértékű. Ők a pillanatnak élnek, spontánul cselekednek. Nekik nincsenek buta kérdések, ők mindent tudni akarnak, óriási a tudásszomjuk. Közlékenyek, és határtalan bizalommal fordulnak a felnőttek felé. Milyen jó lenne, ha ezek a tulajdonságok nem nevelődnének ki a gyermekekből, és felnőttként is ezzel a „gyermeki énnel” tudnánk élni, ezzel tudnánk szemlélni a világot. Tekintsünk tehát így rájuk, és mindig tartsuk szem előtt, hogy van mit tanulni a gyerekektől.

Pályaválasztás, család, majdnem egy időpontra esett, ami azt jelenti, több szempontból is nagyon hamar felnőtté váltál.

A főiskolai tanulmányaim megkezdése előtt, nyáron, 19 évesen férjhez mentem. Ettől az időszaktól már önálló életet éltünk. Házasságkötésünk után pár héttel elvesztettem édesapámat. Három hónap alatt vitte el egy betegség. Hatvannégy éves volt. Mivel egyik nagyszülőmet sem ismertem, ekkor néztem először szembe a halál élményével. Az akkori materialista gondolkodásommal szörnyű volt ezt megélni. Nagyon megviselt. Azóta már tanulásomnak, tudásomnak, fejlődésemnek köszönhetően materialista szemléletem átalakult istenhitté, és ezzel együtt elfogadom a reinkarnáció lehetőségét is. Jó azt gondolni, hogy a születés és a halál is valaminek a kezdete, és amit életünk során tanulunk, fejlődünk, nem vész kárba. Jó azt hinni, hogy a gyermekeimmel, a párommal, testvéreimmel, a szüleimmel, a barátnőmmel már találkozhattam előző életeimben, vagy majd még találkozhatok velük a következők valamelyikében is. Jó ezt hinni! Gondolhatják persze sokan, hogy ez badarság! De ne feledjük a mondást: „amiről nem tudunk, az nem azt jelenti, hogy nincs”. Nekem sokkal könnyebb így élni.

A főiskola elvégzése után, nemsokára megszületett első gyermekünk, Ádám, és rá öt évvel második fiunk, Bence. Okos, ügyes, sportos gyermekek. A család, a munka töltötte ki évtizedekig az életemet.

A pedagóguspálya elhagyásával életednek újabb szakasza következett, sportszervező lettél.

Igen, egy következő lényeges mérföldkő volt, amikor 27 év tanítás után testnevelő tanárból sportszervező lettem. Akkor fogtam fel és éreztem igazán, innentől tudatosult bennem, hogy az iskola milyen zárt világ. Ott egy burokban élünk, a gyerekek és mi, pedagógusok is, a dolog jó és rossz értelmében egyaránt. Védve vagyunk, mert sok olyasmi nem ér el bennünket, ami egyébként igen. Másrészről viszont, csak az adott korlátok között tudunk mozogni. A váltás után úgy éreztem, kinyílt előttem a világ. A sportszervezést is nagyon szerettem. Másfél évtizedig én szerveztem városunk sportéletét (diáksport, versenysport, szabadidősport). Kreatív, érdekes, szerteágazó munka volt. Nagyon élveztem a nyüzsgést, azt, hogy taníthatok kicsit és nagyot a sport szeretetére, rendezvényeinken, versenyeinken lehetőséget adva számukra, hogy életük részévé tegyék azt. Úgy érzem, ez idő alatt sokat tehettem és tettem azért, hogy városunk méltó legyen a „Sportváros” kitüntető címhez.

Ez idő alatt egy szomorú dolog történt velem, 31 év házasság után elváltam a gyermekeim édesapjától. Nehezen éltem meg ezt az időszakot, de most már tudom, mindennek oka van. Ennek így kellett lennie. Nem szabad ragaszkodni egy olyan kapcsolathoz, amely már nem okoz örömet a benne élőknek.

Nem sokkal ezután egy örömteli mérföldkő volt unokáim, Panni és Bence megszületése. Csoda volt az ikrek születése, és csodálatos élmények értek és érnek ma is, egy ikerpár nagymamájaként.

Hosszú szolgálat után nyugdíjba vonultál, de ugyanolyan aktív életet élsz, mint korábban. Sportolsz, tanulsz, oktatsz. Tudatosan készültél a nyugdíjas évekre?

Negyven év aktív munkavégzés után eljött az idő, nyugdíjas lettem. Csak nyugdíjazásomkor fogtam fel igazán, milyen szerencsés helyzetben voltam, hogy egész életemben olyan munkát végezhettem, amit szerettem, ami a hobbim is volt. Ennek ellenére már vártam, készültem erre az időszakra. Nyugdíj előtt pár évvel masszázstanfolyamot, jógatanfolyamot végeztem, és terveztem, hogy megírom a könyvemet, ami már akkor megszületett a fejemben.

A nyugdíjas korom kezdete még egy nagy változást hozott életembe. Összehozott a sors egy olyan emberrel, akivel úgy éreztük, egymással akarjuk leélni az életünket. Összeházasodtunk! Azóta is férj-feleségként, megértésben, szeretetben, boldogságban, egymást kiegészítve, vidáman éljük életünket. Ma már tudom, hogy mindenkinek van olyan párja, akivel minden természetes, akivel majdnem mindenben egyformán gondolkodunk, azonosak az értékeink, egymás helyet mondunk ki szavakat, mondatokat, és úgy fogadjuk el egymást, ahogy van. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ez nekem ebben az életemben megadatott.

Nagy öröm és boldogság volt, amikor kettő és fél éve, 2017-ben, megszületett a harmadik unokám, Samu. Sajnos ő és a szülei 1000 km távolságra vannak, de igyekszünk mindent megtenni, hogy a lehetőségeinkhez mérten ilyen távolságból is szerethessük egymást.

Voltak kudarcok, nehéz pillanatok, te miből tudtad, tudod meríteni az erőt, a motivációt?

Természetesen az én életemben is voltak kudarcok, nehéz pillanatok. Már most mégis azt érzem, hogy boldog, szerencsés ember vagyok, hogy ezt az életet élhetem, amelyiket most élem. Sok mindent mondhatnék, hogy hogyan jutottam el idáig. Sok mindent ajánlhatnék, hogy melyek, azok a módszerek, amik segíthetnek a nehéz helyzetekben. De legyen itt egy idézet, ami jól összefoglalja, mire van szükségünk, hogy az életet ne küzdelemnek, hanem egy játéknak fogjuk föl.

„A pozitív gondolkodás azt jelenti, hogy felismerem: minden, ami van, engem szolgál, és nekem segít még akkor is, ha kifejezetten kellemetlen vagy fájdalmas. Ennél fogva minden jó, úgynevezett negatív nem is létezik, csupán olyan kellemetlen jóról beszélhetünk, amelynek bekövetkeztét én tettem szükségessé.” (Kurt Tepperwein)

A belső tartás teszi az embert pozitív gondolkodóvá. Ismerjük meg és szeressük önmagunkat! Legyen önbecsülésünk, egészségünk, saját pszichológiai jólétünk. Az optimista, pozitív gondolkodás szoros kapcsolatban van ezzel az állapottal. Mivel az optimista derülátó, pozitív hozzáállású, bizakodó, ő a dolgok általános javulásában és a jó oldal szemléletében hisz. Ezzel a szemlélettel számára a világ jó és kedvező hely, az emberek jók. Ő mindig látja a fényt az alagút végén. Én igyekszem életemet ezzel a szemlélettel élni, ilyen emberré válni.

Évekkel ezelőtt beszéltél terveidről, akkor még gondolataidban volt a könyv témája, ma már mindenki kézbe veheti a „nagybetűs életre” felkészítő (tan)könyvet. „Ha nyitott vagy az élet dolgai iránt, ha tudod, hogy a könyvekből mennyi mindent lehet tanulni, és ha tudatosan akarod élni életed, ez a könyv Neked szól.” – mondod az ajánlódban. Mi késztetett e téma feldolgozására? Melyik korosztálynak szól?

Biológia-testnevelés szakos tanárként, sportszervezőként és két gyermek édesanyjaként sok mindent megéltem. Az elmúlt években ehhez jött még három unoka nagymamájának tapasztalata. A megszerzett ismeretek és tapasztalatok alapján ma már ki merem jelenteni, hogy a megfelelő, egészséges szokások és életmód kialakítása adta nekem azt a lehetőséget, hogy még most, 66 évesen is fitt, egészséges vagyok, és jól érzem magam a bőrömben.

Az én életmódreceptem a következő: optimista életszemlélet, tudatos életvezetés, megfelelő célok, egészséges életmód, rendszeres testmozgás, megfelelő pihenés, stresszkezelés, stresszoldás, és egy életen át tartó tanulás.

Pár éve teljesen világossá vált előttem, hogy amire szükségünk van az egészséges, boldog, sikeres élethez, azokat nem az iskolában tanítják. Az iskolákat pedig elvileg azért hozták létre, hogy felkészítsenek az életre. Az ott tanultaknak és az ott töltött időnek hozzá kellene járulnia ahhoz, hogy minden iskolába járó embert segítsen elérnie élete célját, céljait. Sajnos az iskolában tanult tantárgyak ma még csak kismértékben segítenek eligazodni a nagybetűs életben. Iskolarendszerünkön kívül kell keresni és megtalálni azokat az információkat, ismereteket, amelyek segítségével olyan emberré válhatunk, aki figyel, tapasztal, tanul és jól halad az élet sokszor rögös, de mégis csodálatos útján.

Ezért határoztam el évekkel ezelőtt, hogy egyszer majd leírom egy könyvben, szerintem mi hiányzik az iskolai oktatásból, illetve mi az, mik azok az ismeretek, amelyek még nagyon fontosak ahhoz, hogy életünket tudatosan, felelősséggel és megfelelő, egészséges beállítódással, lelkesen tudjuk élni. Olyan könyv megírását terveztem, amely érdekelhet kicsit-nagyot egyaránt. Olyan könyvnek a megírása volt a célom, amelyből mindenki tanulhat, és kiegészítheti azt a tudását, amit az iskolai tanulmányai során szerzett. Aztán 2018-ban megszületett a „nagybetűs életre” felkészítő (tan) könyv! Ez a könyv az én változásom, fejlődésem eredménye, melyben bemutatom világképemet, amely nem jó, nem rossz, csak ilyen. Ez az én véleményem, és csak abban bízom, hogy a könyvemben leírtak gondolkodásra motiválnak másokat is. Nem az igazság számít – hiszen nincs abszolút igazság, sőt, több igazság is létezhet egyszerre –, hanem a gondolkodás, a dolgok mögé nézés, a tudatosság.

Könyvemben ötleteket, hasznos tanácsokat kaphatnak, módszereket ismerhetnek meg az olvasók, melyek közül bármelyiket alkalmazva könnyebbé tehetik az életüket. Érettebb személyiséggé válhatnak, és tudatosan, felelősséggel irányíthatják az életüket.

Mert szerintem az élet célja, hogy békében legyünk önmagunkkal és ezáltal a világgal, hogy szeressük magunkat és az életet. Fejlődjünk, és szeretetteljes emberré váljunk. Olyan tevékenység legyen a munkánk, amelyet hobbiszerűen, lelkesen végzünk. Legyenek kiváló emberi kapcsolataink. Fordítsunk elegendő időt magunkra, családunkra, barátainkra. Ha így élünk, biztosan egészségesek és sikeresek leszünk. Na és határozzuk el, hogy boldogok leszünk.

Úgy gondolom, a könyvemben leírtak segíthetnek ilyen életet élni.

Kérdezed, melyik korosztálynak szól? Minél hamarabb érdemes megtanulni jól élni, és mivel tanulni sohasem késő, szerintem minden korosztálynak építő olvasmány lehet.

Egy kedves barátnőm, Tar Lívia véleménye is megerősíti előző gondolataimat, és kedves, dicsérő szavai melengetik szívemet.

„Szívemhez, lelkemhez közel áll et a könyv. Hiánypótlónak tartom Ági (tan) könyvét. Nagy öröm számomra, hogy végre könyv formájában, egyre több emberhez eljuthatnak a benne leírt szeretetteljes gondolatok, nézetek, ismeretek, tanítások. Úgy gondolom, kortól függetlenül bárki megtalálhatja a könyvben nyitottságának, önismeretének, szellemi szintjének megfelelő tanításokat. A fejezetek sokszínűsége, gazdag repertoárja, széles és gazdag választási lehetőséget kínál az olvasónak. Lehetőségeket kaphat az olvasó, nem pedig kötelezően követendő tanításokat. Lehetőségeket kaphat az olvasó ‒ aki lehet gyermek, tini, felnőtt vagy akár szülő, nagyszülő-, hogy egy boldogabb, harmonikusabb, kiegyensúlyozottabb, szabadabb életet élhessen. Ági úgy ír, mint egy mesélő, így rendkívül olvasmányos a könyv, a nehezebb témák, gondolatok is könnyen emészthetők, befogadhatóbbak ezáltal. A sorok között szinte érezni Ági szeretetteljes miliőét, önzetlen elfogadását és bátorítását. Nagyon szeretem a fejezetekhez csatolt odaillő idézeteket. Számomra nagyon hiteles a könyv, hisz Ági saját tapasztalatait is megosztja az olvasóval, ezáltal még bensőségesebb légkört teremtve. Meleg szívvel ajánlom mindenkinek, aki szeretne tanulni, többet megtudni önmagáról, esetleg változtatni az életén, hogy egy élhetőbb ÉLETteli LÉTe lehessen! Változtatni, fejlődni, tanulni soha nem késő! Hajrá mindenki!”

A könyv elérte célját, milyenek a visszajelzések?

E kérdésre válaszként, legyen itt még egy-két barátom véleménye a könyvemről.

Prof. dr. Bagdy Emőke:

 „A „nagybetűs életre” felkészítő (tan)könyvet tart kezében a tisztelt Olvasó.

Mást ígér, mint a szokványos iskolai tankönyvek. Közvetlen kapcsolat légkörét teremtve „beszélget” olvasójával, elsősorban a gyermekekkel, leginkább a serdülő és adoleszcens korúakkal, hogy megtudhassa, mit tartanak fontosnak, mit gondolnak az élet értelméről, céljáról, örömteli megélésének lehetőségéről. Kérdőíves tájékozódással deríti fel olvasói véleményét, hogy azután ő maga mondja el élettapasztalatokon nyugvó javaslatait, üzeneteit.

A szerző, Sütő Ágnes ízig-vérig pedagógus. Biológia-testnevelés szakos tanár, sportszervező, tanácsadó, aki szilárd meggyőződésekkel, erős hittel él, akit embersége, empátiás viszonyulása, életfilozófiája tesz vonzóvá, elhivatottsága pedig lenyűgöző. Annyira feltárulkozóan őszinte, hogy a bevezetőben önmagáról is vall, hitelessé és vonzóvá téve nevelői szándékait, gyermekszeretetét.

Tanításait egy-egy fejezetbe sűrítve tematizálja, ekképp rendkívül gazdag repertoárt nyit meg az olvasó előtt, mint pl. az élet értelme, célja, a személyes célok világa, önismeret, önkép, önbecsülés, hit, egészséges életmód, pozitív gondolkodás, egész életen át tartó tanulás, boldogság, családi élet, szeretet-nyelv, spiritualitás, test-lélek-szellem stb.

Zárjuk szívünkbe a nemes lelkű üzeneteket, és ki-ki azt vegye fel Sütő Ágnes tantervéből saját kurzus gyanánt, amiben személyes hiányait az üzenetek betöltik.”

 

Pelle Anna (nyugdíjas pedagógus):

 „Nem most ismertem meg Sütő Ágnest, a gyermeket, a diákot, a fiatalt, a kollégát, az édesanyát, a nagymamát, az életmód-tanácsadót, a jógaoktatót, az embert, a gondolatait.

Ismerem tetteit, életútját. Tisztelem, becsülöm és szeretem.

Hiteles embernek tartom. Ezt ezzel a könyvével is bizonyítja.

Gratulálok a könyv elkészültéhez, amit többek között azért tartok nagyon értékesnek, mert az önismereti kérdéseket lényegre törően taglalja, segítséget ad ezek elsajátításához. Ez pedig nagyon fontos, mivel ezen a területen eléggé gyenge lábon állunk.

Miközben a kéziratot olvastam, gyakran éreztem, hogy beszélgetünk. Olyan dolgokról, ami engem is érdekel, ami valamennyiünk témája, mert valóban tanulók vagyunk az élet iskolájában.

Egészség, boldogság, siker – önismeret, tudatosság, felelősség… Nagyon jó, nagyon fontos témák mindenki számára érthető formában fogalmazva. Fantasztikus idézetek, nagyszerű irodalom…

Komoly szerepe van annak a tanításának, hogy vágyaidat, álmaidat fogalmazd meg

Magadnak.

Igazából nem akarom részletezni, javaslom inkább elolvasásra mindenkinek.

Minden generációnak szól ez a könyv.”

Drótos András (jógatársam):

 „A legjobb iskola a könyvtár, szokták mondani. A másik pedig az élet, ezt mindannyian tudjuk. Utóbbihoz ad óriási segítséget ez a könyv, azoknak, akik hajlandóak és készek arra, hogy magukévá tegyék a benne leírtakat.

Volt szerencsém elsők között elolvasni, és rögtön az jutott eszembe, mennyire hiányzott már egy ilyen mű. Ebben megtaláltam annak a sok-sok elolvasott könyvnek az esszenciáját, amiket eddig ezekben a témákban olvastam, és nem mellékesen, világosan közérthetően leírva. Mert legyünk őszinték, a szakkönyvek elég kemény falatnak bizonyulnak néha, mert sokszor csak egy két oldal világít rá a kulcsfontosságú dolgokra.

A spiritualitással foglalkozó rész különösen tetszett. Sokan nem hisznek ebben a dologban, de ettől függetlenül ez működik, csak sokan mással próbálják magyarázni a velük megtörtént, látszólag érthetetlen eseményeket. Véletlenek nincsenek, minden dolog, minden találkozás okkal történik életünkben, írja a könyv, és ez szerintem is abszolút igazság.

A reinkarnáció ezekre is konkrét választ ad, amivel Ágnes külön foglalkozik. Ez is nagyon jó, mint a vonzás törvénye is, vagy gondolataink, amik meghatározzák életünket.

Nagyon tetszett az iskolarendszerünkről alkotott véleménye, maximálisan egyetértek vele.

Végezetül gratulálok még egyszer a munkához és kívánom mindenkinek, hogy tegye magáévá a benne foglaltakat, már csak azért is, hogy még a mainál is szebb világra ébredjünk holnap és kevesebb javítanivaló legyen majd következő életünkben.”

Vadász Zsuzsa (igaz barátom):

 „Elfogult vagyok! Lehetek! A Barátom írt egy könyvet.

Tisztelem a bátorságodat és a kitartásodat, amivel megvalósítottad a régóta dédelgetett tervedet és megcsináltad.

Elhivatott képviselője és hirdetője vagy a testi és lelki harmóniának. Ezt eddig csak hallhattuk és láthattuk Tőled, most kézbe vehető, olvasható formában is elénk tárod a gondolataidat.

Úgy gondolom, nem „egy ültőben olvassuk el” fajta könyv ez. Aki kézbe veszi és olvasni kezdi, mindenképpen szánjon rá időt, térjen vissza hozzá, lapozgassa, forgatgassa.

Tudom, így szeretnéd Te is!

Én pedig szeretem a nyitott személyiségedet és a hihetetlen energiádat!

Azt nem tudom, miben töröd eztán a fejed, de lefogadom, sikerülni fog, bármi legyen is az!

Gratulálok, és köszönöm, hogy megtiszteltél bizalmaddal, és még megjelenés előtt kíváncsi voltál a véleményemre.”

A vélemények után azért megjegyzem, van egy kis hiányérzetem. Szívesen mennék gyerekekhez, felnőttekhez, hogy elmondjam, átadhassam azokat az információkat, amelyekről a könyvemben írok. Tartanék órákat, előadásokat, melyekkel közvetlenül segíthetném az embereket életük jobbá tételében.

Lesz-e folytatás, lesz-e másik könyv?

Egyelőre most azt gondolom, nem! Bár tudom, ismerem a mondást: „soha ne mondd, hogy soha”!

Bár ha jól belegondolok, a könyvemben lévő témákról lehetne még mélyrehatóbban írni. Tudnék! Na, majd meglátjuk!

Büszke vagyok, hogy megírtam és megjelentettem ezt a könyvemet! Aki még szeretne róla több információt szerezni, megteheti honlapomon, és ha úgy érzi, szüksége van rá, ott meg is rendelheti.

A családodról is megtudhatnánk néhány információt?

Büszke vagyok a családomra is! Két csodálatos fiam van, akik ma már felnőttként önálló életet élnek. Két különböző személyiség, sok hasonló és sok különböző tulajdonsággal. Jó példák arra, hogy a nevelés az egy dolog, és egy másik dolog, amit öröklünk szüleinktől, amit a génjeikkel hozunk magukkal. Igyekszem őket feltétel nélküli szeretetemmel segíteni, támogatni.

Elég sokára jöttem rá, hogy anyaként nem tudom megvédeni őket az élet nehézségeitől, mert nekik is szükségük van jóra és rosszra is, hogy tanuljanak, hogy megtanulják jól élni saját életüket.

Törekszem arra, hogy a véleményemet életükkel kapcsolatosan csak akkor mondjam el, ha kérdezik. Egyszer, a válásunkkor, azt mondtuk nekik: „nem tudjuk, hogy jól neveltünk-e benneteket, de az biztos, hogy mindig a szeretet és a jó szándék vezérelt minket”.

Fiainkat a sport szeretetére neveltük. A nagyobb fiamról már pici korában kiderült, kiváló képességei vannak a sporthoz. Testnevelés tagozatos iskolába járt és focizott. Ahogy nőtt, mindig tagja volt a korosztályos labdarúgó válogatottnak, és alázatos, szorgalmas munkájának köszönhetően profi labdarúgóvá vált. Majd két évtizedig a hobbija volt a munkája. Futballistaként 20 éven keresztül élvezte a profi sport minden előnyét és hátrányát. Ma már szakmai vezetőként tevékenykedik az utánpótlás-labdarúgásban. Feletteseivel és edzőtársaival igyekszik a labdarúgó palántáknak biztosítani minden olyan lehetőséget, ami segítheti őket, hogy felnőttként kiváló labdarúgók legyenek.

Ádám fiam gyermekei, ikerunokáim kiváló, szeretnivaló kis emberek. Szüleik támogatásával rendszeresen sportolnak. Futball- és atlétika-szakosztályokban versenyeznek. Pannika a Miskolci Sportiskola sikeres atlétája. Bence pedig a diósgyőri labdarúgó-akadémia egyik tehetséges játékosa. Nagyon örülök, hogy a sport közelében élnek, mert nekik is hasznukra válik majd, amit a sport által megtanulnak, megélnek.

Kisebb fiam is szeretett sportolni. Egyetemista koráig naponta sportolt, azóta viszont csak időnként része ez életének. Bence már általános iskolában megfogalmazta magának, hogy építészmérnök akar lenni. Az lett! Nagyon szereti a munkáját. Kiváló szakember és szociálisan érzékeny ember. Életét a szakmájának és az emberek segítésének, támogatásának szenteli. Ő minden hétfőn kiírja a közösségi oldalára: hurrá hétfő! Édesanyaként nagyon jó ezt olvasni, hiszen azt jelenti, hogy neki a munkája a hivatása és a hobbija. Felesége, Zsófi, szintén építészmérnök. Nemcsak magánéletükben, de munkájukban is csodálatos társai egymásnak. Az ő gyermekük harmadik unokám, Samu. Fantasztikus kis srác! A szülei nagyon okosan nevelik, mindenkor, mindenben támogatják személyiségének kibontakoztatását.

Két testvérem van, akik párjukkal, családjukkal együtt élik a nyugdíjasok életét. Édesanyám 93 éves. Sajnos az utóbbi hónapokban nagyon leromlott az egészségi állapota.

Ahogy az előzőekben már említettem, 60 évesen újra férjhez mentem. Válásom után nagyon kívántam magamnak egy olyan társat, akivel tényleg jóban-rosszban, szeretetben, elfogadásban élhetek életem végéig. Megtaláltam. Ma már tudom, a boldog párkapcsolat nem a szerencse műve! A jó házasságért nap mint nap meg kell „küzdeni”! Folyamatosan kell dolgozni a kapcsolaton és legfőképpen önmagunkon! Mivel emberek vagyunk, mindig adódnak olyan helyzetek, amelyekkel meg kell birkózni. Naponta kell megoldani problémákat ‒ bár én azt mondom, nem problémák vannak, hanem megoldandó feladatok ‒, és minden nap építenünk kell kapcsolatunkat. Tudnunk kell, hogy sohasem lesz problémamentes a házasságunk/kapcsolatunk. Ezért a cél az, hogy legyen elég tudásunk, lelkierőnk és akaratunk a szembejövő problémák megoldásához.

Mindezt úgy, hogy közben ne váljunk egymás ellenségévé, hanem megértéssel, támogatással, egymást segítve küzdjük le a nehézségeket. Boldog párkapcsolat nincs magától! Csak úgy lehet boldog egy kapcsolat, ha azt a nő és a férfi boldoggá teszi! Mindenki a maga részéről.

Szeretnék megosztani itt most egy nagyon lényeges dolgot, a boldog, hosszú párkapcsolatot támogató tanácsot, szemléletmódot. Amikor én ezzel találkoztam és felfogtam, leesett az állam.

A párkapcsolatunkat érintő összes döntést a következő egyszerű kérdés alapján kell meghoznunk: „az a lépés, amelyet most készülök megtenni, építi vagy rombolja a párkapcsolatomat?” Ha a válasz az, hogy rombolja, ne tegyük meg! Ne mondjuk ki, ne csináljuk! Helyezzük a párkapcsolatunkat mindenek fölé! Ha a kapcsolatunkat érintő összes döntést a kapcsolat megőrzésének céljával hozzuk meg, akkor az ok-okozat egyetemes törvénye működésbe lép, és természetes módon biztosítja kapcsolatunk továbbélését.

Ilyen egyszerű? Igen! Azóta én minden párkapcsolatomat érintő dolognál felteszem magamnak a kérdést: „Ez, amit most készülök megtenni, építi vagy rombolja házasságomat?” A válasz alapján teszem meg a további lépéseket. Mert rajtam ne múljon!

A családról írt részt szeretném egy gondolattal bezárni. Igyekszem úgy élni, hogy szűkebb és bővebb családomban is békében, nyugalomban és szeretetben élhessek!

Ismerve téged, tudom, hogy biztos most sem tétlenkedsz, ezerrel pörögsz. Most mi a legfontosabb feladatod, mik a jövőbeni terveid?

Ma már azért nem pörgök annyira, élem a nyugdíjasok nyugodt, tartalmas életét. Szeretem az embereket, szeretek velük beszélgetni, találkozni. A párkapcsolatban, a családban, a munkahelyen is akkor érzem jól magam, ha szeretetteljes kapcsolatban vagyok. Ha hívnak, szívesen megyek, és segítek bármilyen sportrendezvényen. Már jó pár éve foglalkozom az egészséges életmóddal, ezért igyekszem az ezzel kapcsolatos ismereteimet is – bizonyos fórumokon – átadni azoknak az embereknek, akik erre igényt tartanak. Emellett rendszeresen sportolok, futok, jógaórákat tartok, és rengeteget olvasok, tanulok. Most a karanténos időszakot is arra használom, hogy tanuljak. Online tanfolyamokon bővítem tudásom az egészséges életmóddal kapcsolatosan.

Ősszel itt helyben lesz egy tanfolyam (SzuperNagyi) nagyszülőknek, aminek én vagyok a vezetője és felelőse. Már megkezdtem az előkészületeit.

Azt hiszem az „adás”, a „tanítás”, mindig hozzátartozik majd életemhez! Köszönöm a lehetőséget a beszélgetésre!

Sütő Ágnes weboldala: www.sutoagnes.hu

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .