Kazincbarcikai alkotóportrék: Landenberger László

Kálmánné Katalin interjúja

Valamikor a néptáncmozgalom nagyon népszerű volt, hatalmas tömegeket mozgatott meg, táncházak működtek, rendezvények kiegészítő programjaként szerepelt a néptánc. Így volt ez Kazincbarcikán is. Volt a városunknak egy nagyon népszerű, nagy sikereket elért, több díjat elnyert néptáncegyüttese, a Borsod Néptáncegyüttes, amelynek leghosszabb ideig Landenberger László volt a vezetője. „Landi”, a jellegzetes bajuszos néptáncos a magyar néptánc kiemelt közvetítője volt Kazincbarcikán. Hírnevet szerzett a városnak, a városban és a néptáncosok között. Landenberger Lászlóval a helyi néptáncéletről, néptáncos múltjáról beszélgettünk. 

Laci, a magyar népdal szájról szájra terjed, hogyan van ez a néptánccal, egy hozzám hasonló laikus számára hogyan tudnád bemutatni, miben különbözik a magyar néptánc a többi stílustól, honnan, hogyan lehet megtanulni?

A néptánc tanításának célja, feladata, hogy a hagyományokat tovább adja a következő generációnak. A magyar néptánc Európa legnagyobb kiterjedésű tánca. Fajtáit a néprajzi tájegységek szerint különböztetjük meg, hasonlóan, mint ahogy a jó borokat is tájegységek szerint csoportosítjuk. 48 tájegység található a magyar néptáncon belül. A magyar néptáncot a jellegzetes ritmusáról és a lépéseiről lehet felismerni, amit nem lehet könyvekből megtanulni, mint például a balettet, a modern táncot vagy a salsát. A magyar néptánc tanulásához gyűjteni kell az idősebbektől, tanulmányozni kell a lépések sokaságát. Valóban, ahogyan a magyar népdal szájról szájra terjedt el, ugyanez a helyzet a néptánccal is. Megtanulni tánciskolában lehet, vannak kiváló néptánc együttesek, ahová be lehet iratkozni és sok-sok szorgalommal gyakorolni.

A néptánc alapja a ritmusérzék, a kéz-láb koordinációja, a jelentkezőket kellet-e válogatni, rostálni?

A kazincbarcikai Borsod Néptáncegyüttesbe a lelkes amatőr jelentkezőket szeretettel vártuk és fogadtuk. Különösebb felvételi nem volt. Egy kis ritmusgyakorlat volt, ritmusokat kellett visszatapsolni. Aki szorgalmas volt és szeretett táncolni, úgy is ott maradt, aki nem bírta a kiképzést, az lemorzsolódott.

Hogyan építetted fel a megtanítandó anyagot, voltak-e megmunkált koreográfiák, vagy kimondottan fontos volt számodra a hagyományőrzés, és csak a hagyományra alapoztál?

Mindig hagyományőrző koreográfiát dolgoztunk fel, illetve tanultunk meg. A magyar tájegységek táncait és erdélyi táncokat.

Tulajdonképpen önképzés útján tanultátok meg a néptáncot, váltatok szakemberekké, mondhatnám profikká. Hogyan biztosítottátok munkátokhoz a tiszta forrást, vagyis azt, hogy mindig az eredeti népzenére táncoljatok, oktassatok?

Az ország különböző helyein évente több alkalommal volt hétvégenként meghívásos oktatóképző kurzus. Ott tájegységenként gyűjtött eredeti tánc- és zenei anyaggal ismerkedtünk meg. Többek között az ott tanultakat adtuk tovább.

Az Újkazinci Baráti Körnek köszönhetően számtalan zenés-táncos rendezvényen veszünk részt, és a vendégek nemegyszer megkérdezték tőlem, hogy „ki az a bácsi, olyan jó mozgása van?”. És persze egy-egy jó cigányzenére is láttunk már tőled spontán bemutatót. A többi tánccal milyen a kapcsolatod?   

Minden táncstílust szeretek nézni és táncolni is. Anno mikor még az Egressyben sok amatőr művészeti csoport működött, időnként benéztünk a szalontáncosok próbájára és ott is mozogtunk egy kicsit. Néha pedig ők ugrottak be a mi próbánkra. A két tánccsoport között nagyon jó volt a kapcsolat. A néptáncosok jó kis fiatal csapat volt. Próbák után gyakran többen még elmentünk a Napfény vagy a Barcika zenés vendéglőbe táncolni, beszélgetni. Akkor még voltak ilyen szórakozóhelyek.

Fiatalkorunkban mi is sokat jártunk a Napfénybe, hasonlóan, mint ti, csak mi a vasárnapi mérkőzések után a játékostársakkal vacsorázni, és volt egy táncos fiatalember, akinek többször csodáltuk a tánctudását.

A táncos, akire gondolsz, Rónyai Józsi volt, ő is alapító tagja a Borsod Néptáncegyüttesnek.

Rónyai József

Elevenítsük fel a kazincbarcikai kezdeteket, mikor kerültél kapcsolatba a néptánccal? Milyen volt az akkori kulturális élet?

Fiatalemberként a 60-as évek elején találkoztam Tóth János bácsival, aki miskolci táncpedagógus volt. Ő hívott, menjek el Berentére egy táncpróbára, hátha megtetszik a dolog. Megtetszett, és ettől kezdve szorgalmasan jártam a próbákra. Akkor még nem voltak olyan jó körülmények, buszjárat, személyautó. De ez nem fogott ki rajtunk. Barcikáról a BVK mögötti földúton mentünk Berentére a próbára Rónyai Józsival és Tóth Józsival (Figaró). Órákkal korábban elindultunk, és néha egy pohár sör is belefért az időbe. Eleinte a tánccsoport elég hányatott körülmények között működött, előfordult, hogy néha nem is volt helyünk próbálni. Ilyenkor a Hőerőben vagy iskolákban próbáltunk. Nem sokkal később János bácsi két táncost hívott a miskolci Avas együttesből, hogy új koreográfiát tanítsanak be nekünk. Ők pedig elcsábítottak engem az Avas táncegyüttesbe, és ettől kezdve hosszú éveken keresztül táncoltam mind a két együttesben. 1969-ben János bácsi visszavonult, és azt szerette volna, hogy én vegyem át tőle a csoport vezetését. Ezt jelezte a művelődési ház igazgatójának, hogy méltó utódjának tartana és bízza rám a csoport vezetését. Akkor Serfőző Sándor volt az Egressy Béni Művelődési Központ vezetője, és felkért a néptáncegyüttes irányítására.

A néptáncegyüttes híresen egy remek összetartó közösség volt, együtt egymásért.

Ez így igaz. A szabadidőnk nagy részét is együtt töltöttük. Nyáron még a Balatonon is együtt nyaraltunk. Ifjú házasként, mikor a lakásunkba beköltöztünk, még bútorunk alig volt, a táncosok már jöttek házavatóra. A szoba tele volt, a földön ültünk, hoztak ajándékba műanyag vödröt, és abból ittuk a sört. Nagyon jól éreztük magunkat, közösen örültünk a lakásunknak.

Erre a jó hangulatra én is emlékszem. Ugyanis mi is itt laktunk, lakunk, az első lakók voltunk, talán egy időben költöztünk. Nagyon jó lakóközösség voltunk, a házban nagyon sok gyerek volt, ráadásul egyidősek voltak. Visszatérve hozzátok: a néptáncszenvedélyből lett a házasság?

1969 februárban jött egy új táncos lány az együttesbe. Falcsik Mariann, nekem rögtön megtetszett. Udvarolni kezdtem neki, és addig meddig táncoltunk, hogy 1971-ben összeházasodtunk… Ez azóta is tart. Két nagyon klassz gyerekünk született, és négy csodálatos unokának nagypapija vagyok. A miénken túl is több táncosházasság szövődött. Többek között táncosházasság lett a Hanuder Piroska‒Nagy Imre, Hatnai Marika‒Gál István, Szerencse Laci‒Csulák Judit párosból.

Mariann és László

A gyönyörűen kidolgozott fellépőruhákat, egyéb kellékeket honnét szereztétek be, hiszen a néptánchoz hozzátartozott a népviselet is.

A repertoárunk egyre bővült, és egyre több garnitúra ruhára volt szükségünk, ami nagyon költséges volt. Részben a művelődési központ csináltatta a ruhákat. Timár Sándor budapesti koreográfus nagyon jó segítője, patronálója lett az együttesnek. Fellépésekre nemegyszer a Budapesti Bartók együttestől kaptunk kölcsön garnitúrákat, de a miskolci Avas együttes is mindig segítőkész volt, hiszem velük megmaradt a nagyon jó kapcsolat.

Hogyan zajlottak a próbák, hol tartottátok, volt-e állandó helyetek?  

Az Egressy Béni Művelődési Központ átadása után, 1969-ben, nagyon jól szervezett körülmények között, a művelődési ház művészeti csoportja lettünk. Hetente két próbát tudtunk tartani, és ilyenkor csak a miénk volt a színpad és az öltözők. Serfőző Sándor igazgatónak köszönhetően a 70-es évek elején fellendülő időszaka kezdődött a Borsod Néptáncegyüttesnek. Ő volt az, aki meghívta a budapesti Bartók Néptáncegyüttes vezetőjét, Tímár Sándor neves koreográfust, hogy új táncokat tanítson meg az együttesünknek. Ilyenkor az eredményesség érdekében nagyon intenzív próbák voltak. Hetente több alkalommal gyakoroltunk, sőt elég gyakran hétvégi edzőtáborokba is vonultunk. Nagyon fárasztó munka volt, de a táncosok rendkívül élvezték, a hangulat is mindig kitűnő volt.

Abban az időben rendszeresek voltak a fesztiválok, szakmai megmérettetések. Merre jártatok?

Nagyon sok fellépésünk volt, tulajdonképpen mind nagy élmény volt, hiszen ha a táncos színpadon szerepel, az mindig nagy öröm és élmény. A nagyobb fesztiválok szinte állandó résztvevői voltunk. A teljesség igénye nélkül: Miskolc Barátság fesztivál, Domaháza, Gyöngyös, Székesfehérvár, Veszprém…, és már pontosan nem is emlékszem. Többször is arany minősítést ért el az együttes. 1975-ben a gyöngyösi fesztiválon Rónyai József „Aranysarkantyú” díjat nyert. Volt vendégszereplésünk Bulgáriában és az NDK-ban, de jártam az Avas Néptáncegyüttessel Franciaországban és Lengyelországban is.

Rónyai József „Aranysarkantyú” díját ünneplik

Ki finanszírozta a sok-sok fellépést, utazásokat, és egyáltalán a működést?

Az Egressy Művelődési Központ művészeti csoportja volt a Borsod Néptáncegyüttes, így a fellépéseket a művelődési központ finanszírozta.

A táncegyüttesnek volt-e zenésze, élő zenére táncoltatok, vagy csak énekkíséretek voltak?

Előadásokon, fesztiválokon élő zenére táncoltunk. Sándor István, a táncosoknak Pista bácsi, kitűnő zenei vezetője volt az együttesnek. Próbákon ő volt a zongorakísérő. Ő tanította a sok-sok éneket is. Híresen jól énekeltek a Borsod Néptáncegyüttes lányai, élen a Hanuder lányok, Keti, Maca, Eta és Pirkó. Ezt minden fesztiválon, minősítésen ki is emelték.

A 70-es évek elején indultak a táncházak, ti tartottatok-e táncházakat?

Időnként rendeztünk táncházat a magunk szórakoztatására, a magunk örömére, szabadon is táncolni, de nyílt táncházakat is tartottunk. A közönség nagyon kedvelte, népszerű, sikeres rendezvények voltak. Egy emlékezetes, a Radnótiban rendezett táncházban a híres Sebő együttes muzsikált.

Biztosított volt-e az utánpótlás, jöttek fiatalok a csoporthoz?

Természetesen. A középiskolákban időnként volt toborzás, és a táncosok is hívták ismerőseiket, hogy csatlakozzanak a csoporthoz. A 70-es évek elején egy toborzásnak köszönhetően 15-20 nagyon tehetséges fiatal lány és fiú érkezett a csoporthoz. Többségük a Ságvári Endre Gimnáziumból és az akkori 105-ös szakmunkásképzőből, de gyermeknéptánccsoport is működött Brassó Erzsike vezetésével, onnan is volt utánpótlás

Szakmai elismeréseket, kitüntetéseket kaptatok?

A Szakszervezetek B.-A.-Z. Megyei Tanácsától 1971-ben oklevelet és tárgyjutalmat kaptam az öntevékeny néptáncmozgalomban eltöltött 10 év munkásságom elismeréséül. Az Egressy Béni Művelődési Központ és Könyvtártól 1984-ben oklevél és tárgyjutalomban részesültem a 25 éves Borsod Néptáncegyüttes érdekében kifejtett aktív tevékenységért.

Ki és mikor vette át tőled a stafétabotot?

1978-ban fejeztem be a táncoktatást. Ez elég hirtelen történt, utánam rövid ideig Kállai Panni, az egyik táncos vette át a csoport vezetését. Később felkérték a miskolci Avas együttestől Kulcsár Lászlót. Kassai Imre táncos ekkor katona volt, majd 1979-ben leszerelt, és utána már ő vette át a vezetést, és tovább folytatódott a sikeres munka.

Utólag hogyan jellemeznéd, számodra a néptánc főállás vagy hobbi volt, és mit nyújtott neked a néptánc?

A felnőtt életemben a tánc mindig előkelő helyet foglalt el. Később, mikor megnősültem, akkor már a feleségemmel együtt minden szabadidőnket a tánc töltötte ki. Mindig amatőr táncos voltam, de rendkívül komolyan vettem, és remélem, profi módon műveltem.

Szerinted ma milyen a magyar néptánc elfogadottsága, népszerűsége, hogy látod, van jövője a néptáncnak?

Megítélésem szerint a magyar néptánc elfogadott és népszerű, mindenképen van jövője. Az országban nagyon sok kitűnő, híres néptáncegyüttes működik. A fiatalok szívesen művelik a néptáncot, csak meg kell velük ismertetni.

Ismerek olyan sportolót, aki aktív sportolói pályafutását befejezve nem jár mérkőzésekre, és a televízióban sem néz meccseket. Te eljársz-e néptáncos rendezvényekre, figyelemmel kíséred-e a televízióban a Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató versenyt, vagy az ehhez hasonló műsorokat?

Nagyon szívesen nézek néptáncot és minden stílusú táncot, ha alkalom és lehetőség adódik, táncolok is. Szívesen nézek táncbemutatókat élőben is, ha van rá lehetőségem, de figyelem a televízióban vagy interneten is. Például a Fricska együttesben táncoló fiúkat nagyon csodálom, már szinte a fizika törvényeit meghazudtoló tánclépéseket és koreográfiákat mutatnak be.

Természetesen figyelemmel kísérem a Felszállott a páva tehetségkutatót is. A felnőtt- és gyermekműsorát is. Nagyon szurkoltam a miskolci Szinva együttesnek, ráadásul egy táncosunk, Czene Tündének a lánya is táncolt abban az együttesben. A gyerekeknél nagyon tetszettek a kis szólótáncos fiúk és párosok. Felnőtteket meghazudtoló módon táncoltak. Nagyon ügyesek voltak. Szerintem, akik a képernyőre kerültek, mind győztesek. Itt is látszik, hogy van jövője a magyar néptáncnak.

Ez nagyon frappáns befejezése a beszélgetésünknek, de azt még megkérdezem, jut-e eszedbe valami nagyon erős élmény, ami a tánchoz kapcsolódik?

Minden fesztiválon való szereplés és külföldi turné nagy-nagy élmény volt, olyannyira, hogy ezekből egyet nem is lehet kiragadni. A kitűnő, vidám táncosokkal együtt lenni és sikereket elérni feledhetetlen élmény volt. Az előbbiekben beszélgettünk a majálisokról, a jó hangulatú felvonulásokról. Nos, ahogy most is esik az eső, eszembe jut, hogy anno 30-40 évvel ezelőtt mindig táncoltunk a majálisokon, általában több helyen is. Berentén, Barcikán a sportpályán. Mikor elkapott az eső a színpadon, a lányok a felső szoknyájukat a fejükre hajtották, és úgy szaladtak fedél alá.

A néptánchoz kapcsolódva, zárszóként a Barcikai Históriás „Töredékek Kazincbarcika kulturális krónikájához” című, 1989-ben megjelent írásából Serfőző Sándortól, az Egressy Béni Művelődési Központ hajdani igazgatójától idézek:

„Megjelentek a Borsod Néptáncegyüttes tagjai is, hogy szeretnének a ’házhoz’ jönni. Én előbb kicsit bizonytalan voltam, hisz úgy véltem, hogy egy fiatal városban inkább van létjogosultsága a társastáncnak, de ezek a fiatalok addig jártak a ’nyakamra’, amíg engedtem a kérésnek. Ma már látom, hogy nagyon jó döntés volt… Elkezdtük járni a környéket: Tardonát, Kazát, Dédestapolcsányt, és gyűjtöttük a hagyományokat. Nagyon szép időszak volt. Az egyszemélyes művelődési házból (A BVK Radnóti Miklós Művelődési Házról van szó ‒ a szerk.) a komplex Egressyn át a megyei feladatokon keresztül jutottam el húsz éve az Állami Népi Együttesbe, ahol Tímár Sándor volt a művészeti vezető, s én az őt segítő igazgató. De ez egy másik történet. Az viszont igaz, hogy minden valahol itt kezdődött, s ezért bennem Kazincbarcika és az Egressy mindig szép emlékeket ébreszt. Szép volt!”

2019, Don Bosco Sportközpont, Borsod Néptáncegyüttes jubileumi találkozó. Laci és Hanuder Piroska újra ropja:

Köszönet a fotókért Landenberger Lászlónak. A felirat nélküli képek a Borsod Néptáncegyüttes 1970-es évekbeli korszakában készültek.

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .