Kazincbarcikai alkotóportrék: Gál Gábor

Kálmánné Katalin interjúja

Gál Gábor az Újkazinci Baráti Kör egyik legaktívabb, legsokoldalúbb, lexikális tudással rendelkező tagja, a társaság lelke. Én, mint a Baráti Kör képviselője, elfogult is vagyok vele, mert nélküle megállna a csoportélet. A kisebb programoktól kezdve a nagy rendezvényekig saját eszközeivel ő biztosítja a technikát, amelynek újítására, modernizálására nem keveset költ. Technikájával segíti a partnerklubok rendezvényeit is, számítanak szakértelmére. Mindemellett érdekes és elég ritka hobbit űz. Rádióamatőr, ezt pedig kiegészíti sajátos látásmódú fotózással, amit már sokan úgy emlegetnek, hogy „gáboros” fotók. Újabb hobbija a Segway lett, amivel bejárja és feltérképezi a várost és környékét. Járművével jelenség a városban. Tőle származik az az okos mondás is, hogy „Nincs fogyatékossággal élő, csak speciális ember van, aki olyan speciális helyzetekbe kerül, amit egyedül nem tud megoldani”.

Gáborunk, hogyan kezdődött a rádiós szenvedély, hogyan lettél rádióamatőr?

Az elektronika már középiskolás koromban, a hetvenes évek végétől érdekelt. A kilencvenes évek elején alakult rádióklub Pétervásárán, itt fordult érdeklődésem a rádiózás felé.

Milyen technikai feltételek szükségesek hozzá, és mennyire költséges?

Ma talán a legegyszerűbb adóvevő egy Kínából rendelt alkatrészcsomag, amiből tenyérnyi készülék építhető. Cserébe az antenna hosszú, jellemzően 20 m, és csak távíró üzemmódban működik. Gyári készülékek között választani lehet kézi hordozhatót néhány tízezer forintért, járműbe ajánlottat és asztalit egy-két nagyságrenddel drágábban. Az antennáról az a mondás: nem baj, ha hosszú, ha magasan van…

Ahhoz, hogy valaki rádióamatőr legyen, szükséges-e valamilyen előképzettség, engedély, oktatás, esetleg vizsga?

Sorrendben haladva belső indíttatásból elkövetett önképzéssel indul a folyamat. Szerencsés esetben van a közelben rádióklub tanfolyammal. Egyébként maradnak az interneten elérhető tananyagok, fórumok. Műszaki, forgalmazási, jogi és biztonságtechnikai témakörök vannak. Hírközlési hatóságnál lehet vizsgára jelentkezni. Van „HAREC” vizsga, amit más államok is elfogadnak, illetve opcionális távíróvizsga. Első sikeres vizsga után lehet kérni rádióengedélyt, ami rádióállomás üzemben tartására jogosít. Ebben szerepel az állomás hívójele, amit a rádióamatőrök vezetéknévként használnak. Például HG9IEG (operátor) Gábor.

Úgy tudom, hogy a rádióamatőrök éjszaka szörföznek az éterben vagy a hullámokon, hogy kell nevezni, és miért pont éjszaka?

Egyszerűen rádiózás. Kivéve, ha valaki ki akarja hangsúlyozni, hogy valamilyen aktivitáson, forgalmazási versenyen vesz részt.

Ahhoz, hogy a rádióhullámok nagy távolságra eljussanak a földgömbön, azaz a látóhatáron túlra lehessen rádiózni, szerencsére a Földön kialakult az 50‒250 km magasan lévő ionoszféra. Erről verődnek vissza a rövidhullámú adások. Szerkezetét a napsugárzás határozza meg, amit pedig a napfolttevékenység és a napszak. És hát az amatőrök alkalmazkodnak a terjedéshez.

Hogyan kell elképzelni egy amatőr rádiózást, és mire használható?

Stabil állomásnál, azaz lakásból rádiózva csak be kell kapcsolni a készüléket, majd belehallgatni a sávba, és vagy általános, vagy célzott hívást leadni, vagy más hívására válaszolni. A partner állomás hívójelének és a tőle kapott vételjellemzés vétele már teljes összeköttetés. Bővebben keresztnév, állomáshely, rádiókészülék, antenna, időjárás elmondása, és persze tegeződés és udvariasság. Időpontot nem kell adni, mert az egész Földön UTC-t használunk. Kitelepült állomásnál a helyszínre utazást a rádió, áramforrás, antenna összeszerelése követi. Gyalográdiós aktivitásnál mindent gyalog kell a hegytetőre felvinni.

Szerintem remek kikapcsolódás. Önképzés irányát adja meg az amatőr rádiózás.

Az éteren keresztül vannak-e már barátok?

Csupán attól, hogy valaki rendelkezik amatőr rádióengedéllyel, még nem változik meg a személyisége. Rádión keresztül több embert lehet megismerni, jellemzően szimpatikusak. Rádióamatőr-találkozókon pedig több száz amatőrt lehet személyesen üdvözölni, velük beszélgetni.

Rádiós összeköttetésből néha családi kötelék is kialakul, én ezért költöztem 1998-ban Kazincbarcikára.

Térjünk át a fotózásra. Amatőr fotósként több kiállításod volt. A Láss a mi szemünkkel fotókiállítás sorozatban nagyon érdekes, egyedi látásmódú, olyan „gáboros” fotókat láttunk, a közelmúltban pedig nagyon nagy nézettségű lett a karantén alatti városról készült képsorozatod, illetve a karanténos várost bemutató videód.

Tudom rólad, hogy nem szoktad átdolgozni a fotókat, nem vagy híve a manipulációnak. Számodra a fénykép lényege a validitás. Meglátni és megragadni a pillanatot. Képeid reálisak, inkább tudományos szemszögből készülnek. Legtöbbször az apró dolgokra fókuszálva, kiemelve azokat, amelyek mellett nap mint nap elmegyünk. De a szép, rendezett és az oda nem illő dolgokra is igyekszel felhívni a figyelmet. Jól fogalmaztam? Miért nem szereted a „beállított” fotókat?

Én is így látom. Szkeptikusként a fényképezést is úgy tekintem, mint a valóság egy mérését. Ha beavatkozok, akkor az már nem a valóság, hamisításnak érzem. Már az kellemetlen, amikor egy belógó faágat arrébb húzok. Nem magamat akarom kifejezni egy képpel.

Sajnos vagy sem, de néha mégis át kell állítanom magam megfigyelőből rendezővé, amikor az irányított kép jobban bemutatja a valóságot. Erre jellemzően rendezvényfotózáskor van szükség.

A fotózás egybeesik a rádiózással, vagy ez később vált szenvedélyeddé?

Mindkét hobbi erősen technikafüggő. Az amatőr rádiózásba a kilencvenes évek elején kapcsolódtam be, akkoriban liberalizálódott a szabályozás és váltak elérhetővé rádiók, illetve érett meg az elhatározásom a rádiózás iránt. Egy évtizeddel később jött el a digitális fényképezés lehetősége és kora az életemben. Előtte is fényképeztem, de a digitális gép sokkal nagyobb szabadságot ad.

Van, aki portré-, van, aki tájképfotózásra szakosodott, te mit szeretsz fotózni, mi a kedvenc témád?

A portré biztosan nem. „Úgy fotózz, hogy szép legyek!” – na, ez engem még inkább visszafog. De csodálom azokat a fotósokat, akik a belsőt megmutató külsőt varázsolnak. A tájkép, virág lehet szép, de unalmas. Kivéve talán ha villámlik vagy szivárványlik. Legjobban a városi környezetet szeretem, ahol sétálva egyszer csak mókus megy a zebrán.

Fotópályázatokon, alkotópályázatokon nem veszel részt, miért nem szereted ezt a fajta megmérettetést?

Fotópályázatoknál általában meg van adva a téma, én pedig nem téma szerint fotózok. Lehet, fordítva kellene, és a meglévő fényképeimhez lenne célszerű pályázatot keresni. De láthattak már pályázaton, kiállításon – nem mint fotóst, hanem mint alanyt.

Társaid, barátaid számtalan fotókiállításán részt vettél rendezőként, segíted munkáikat, számtalan jótékonysági rendezvény támogatója vagy, segíted a rászorulókat. Aktív közreműködője vagy a hátrányos helyzetű gyermekek rendezvényeinek, élménynapjainak. Rajonganak érted a kurityáni diákotthon tanulói, akik közép- és súlyos fokban értelmileg akadályozottak. Ezen tevékenységeidért, közösségi munkádért 2018-ban a B.-A.-Z. Megyei Közgyűlés elnökétől elismerésben és tárgyjutalomban részesültél. Miért fontos számodra a karitatív tevékenység?

Fontos, hogy a társadalom szövete minél erősebb legyen. Kényelmes buborékban élni, de az a brojlercsirke szintje. Szolidaritás, ami nélkül lehet élni, de kevéssé érdemes. Másrészt kipróbálom magamat új helyzetekben, feladatokban. A befektetett munka tőlem függ, és mivel örömet szerez, nem érzem a súlyát – az elismerést pedig mindig a környezet adja, tőlem függetlenül. Vallom: a végén nem azt bánja az ember, amit csinált, hanem amit kihagyott.

Köszönöm szépen, ez igazán „gáboros” befejezés volt! 

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .