Kazincbarcikai alkotóportrék: Angáné Nagy Anita

Kálmánné Katalin interjúja

A mesék világában legtöbbet az állatokkal találkozhatunk, mese a tyúkocskáról, a sündisznóról, a kedves kis sárkányról vagy éppen a maci lánykáról. Angáné Nagy Anita tardonai kortárs meseíró történetei is többségében állatokról szólnak, általában tanulságosak és mindig erőszakmentesek. Írásai már olvashatók antológiákban.   

Anita, elég rég elkerültél Kazincbarcikáról. Családoddal Tardonán élsz, de többször találkozunk veled barcikai irodalmi rendezvényeken, kiállításokon. Kérlek, röviden mutatkozz be a Barcikai Históriás olvasóinak.

40 éves vagyok, Tardonán élek a férjemmel és a két fiammal, akik 19 és 21 évesek. Jelenleg egy tanácsadóban dolgozom. Rajongok a gyerekekért, hiszem, hogy az ő lelküket a legkönnyebb megérteni. Valóban régen elköltöztem, férjem tardonai és 18 éves koromban kerültem Tardonára. Kazincbarcikán nőttem fel, szeretem ezt a várost. Nagyon sok emlék köt ide, és a mai napig barcikainak érzem magam.

Mesélj nekünk, mikor és hogyan kerültél kapcsolatba a meseírással, mikor fogalmazódott meg az első történeted?

Mindig szerettem az irodalmat, a verseket. Szerettem volna óvónő lenni, mivel rajongok a gyerekekért, de ezt az élet nem tette lehetővé számomra. Pár évvel ezelőtt egy kedves barátnőm kiállítását nyitottam meg, és akkor volt szerencsém megismerni P. Dányi Gabriellát. Beszélgetésünk alkalmával ő biztatott, hogy terveimet valósítsam meg. A meseírás magját tulajdonképpen ő vetette el bennem. Megszületett az első mese, amely egy eltévedt sündisznóról szól, aki segítségre szorul, és ezt azóta már sok-sok más mese követett.

A mese fontos szerepet tölt be a gyermekek életében, a gyermekeknek külön nyelvi világuk van. Elsősorban a szülőt kell, hogy megragadja a történet, mert ha neki nem tetszik, akkor meg sem veszi a mesekönyvet. Ezért laikusként úgy gondolom, hogy a meseírás egy nagyon nehéz műfaj.

Számomra nem nehéz, hiszen mindegyik szereplőt hozzám közel álló személyről formázom. Viszont valóban egyik nagyon fontos szempont, hogy figyelemfelkeltő legyen, felkeltse a gyermek és persze a szülő érdeklődését, és mindig lehessen valamilyen tanulságot levonni belőle. Számomra az is fontos, hogy pozitív hatása legyen a gyerekekre, és mesékből tanulhatók legyenek alapvető emberi értékek. Talán ez a szemlélet szülőknek is fontos, valamint felnőttként is gondolhatunk rá, hogy érdemes hinni az álmokban.

A mesében a valóság és a képzelet keveredik, mesélés során a gyermek és a felnőtt is kilép a saját valóságából, ezért valamelyest te is mesevilágban élsz. Hiszel az álmokban?

Igen, álmodozó típus vagyok, így hát hiszem, hogy az álmok egyszer valóra válnak. Véleményem szerint igazán jó mesét akkor tud az ember írni, ha hisz az álmokban és a csodákban. E nélkül alkalmatlan lennék rá. Úgy gondolom, hogy mindig akad egy kis csoda az életünkben, csak észre kell venni.

Modern meséket írsz, vagy olyan hagyományosat, hogy a királylány kezéért három próbát kell kiállni, vagy inkább tanulságos történeteket, miszerint a jó mindig elnyeri méltó jutalmát, a rossz pedig a büntetését?

Inkább modern mesének nevezném őket. Amiben nem is az a lényeg, hogy a rossz megkapja a büntetést, hanem hogy mennyire érdemes jó irányba fordulni. Mennyivel jobb jónak lenni, mint rossznak, hogy a rossz is meg tud javulni, ha szeretettel, kedvességgel fordulunk felé. Ahogyan a Tanya mesémben is átértékeli a viselkedését a kakas és a sündisznó is. Számomra fontos, hogy tanulságos legyen, gondolok itt arra, hogy küzdjünk a céljainkért, fogadjuk el azt, aki más, mint mi. Az első mesém is talán arra tanít, hogy segíteni jó, segítséget kérni nem szégyen, még ha ehhez néha le is kell győzni a büszkeségünket.

Ezek szerint hiszel a szeretetben, és a megbocsátásban is. Kinek szólnak a meséid, a nagyobb gyerekeknek, vagy olyan elalvás előtti mesék, esetleg korhatár nélküliek?

Azt gondolom, hogy mindenkinek. Mindenki magáévá tud tenni belőlük valamit. Fontos számomra, hogy a kicsiknek élvezhető legyen, ezért leginkább rövid meséket írok, de élvezzék a felnőttek is. A kicsik figyelmét még nem olyan könnyű sokáig lekötni, de azért akad egy-két hosszabb is, amik már a nagyobbaknak, akár a felnőtteknek is szólhatnak, a felnőttek is megtalálhatják bennük azt, ami esetleg számukra érdekes, fontos.

Hogy találod ki a kis karaktereket, hogy tervezed meg a történeteket, miből táplálkozik az írói világod?

Az első néhány meséhez kaptam segítséget a szereplőket tekintve. Aztán most már kialakult bennem, ha olyan impulzus ér, ami valamiért megérinti a lelkem, akkor érzem, hogy arról írnom kell. A karaktereim általában adott személyhez kapcsolódnak. Az írói világom az életből táplálkozik. Mindig van egy olyan pillanat, helyzet, találkozás, ami nyomot hagy a lelkemben és egy kis történet születik belőle.

Tulajdonképpen a valóságot építed a történetekben, és emberi tulajdonságokkal ruházod fel az állati szereplőket. Hogyan választod ki őket, vannak kedvenc állataid, kedvenc mesehősöd, aki esetleg több mesében is visszatér?

A szereplőket, mivel mindig kötődnek adott személyhez, inkább a jellemük alapján döntöm el, hogy milyen állat bőrébe bújtatom. Természetesen van kedvenc állatom, a medve, mert nekem olyan fenséges. Az én macifiúmat, Igort határozott, céltudatos, de kedves tulajdonságokkal ruháztam fel.

Kedvenc mesehőseim is vannak, Gábriel, a kis sárkány, Igor, a medvefiú, és Ancsa, a macilány. Egyelőre nem térnek vissza a szereplők, de tervezek mesesorozatot, ahol újra találkozhatunk velük.

Gyakorló nagyszülő, sőt már dédmama vagyok, és tapasztalatból tudom, hogy a képi világnak nagyon fontos szerepe van a meséskönyvben. A kicsik legtöbbször lapozgatás közben, a kép alapján választották ki a mesét, amit meg szerettek volna hallgatni. A meséidhez készítesz-e rajzokat, illusztrációkat?

Sajnos a rajzolás nem az erősségem, így hát az illusztrációt olyan emberekre bízom, akik ebben nagyon tehetségesek. Készülőben van a saját meséskönyvem, és abban természetesen lesznek rajzok, illusztrációk.

Családodban mennyire tartották fontosnak a mesemondást, mesehallgatást? Meséltél a gyermekeidnek? Van kedvenc meseíród, kedvenc meséd, amit gyermekkorodban te is szívesen meghallgattál többször is? 

Minden este meséltem a fiaimnak. Ők volt, hogy régi mesét kértek, Jancsi és Juliska vagy Babszem Jankó, de volt olyan, hogy azt kérték, magamtól mondjak mesét. Nagy kedvencem, Andersen Gyufaárus lánya vagy Móricz Zsigmond Hét krajcárja. Ezeket nagyon sokszor meghallgattam és olvastam.

Férjed, fiaid olvassák az írásaidat? Hogyan fogadják, véleményezik, nem mondják azt, hogy anya, ez hülyeség, vagy esetleg előfordult, hogy segítettek a meseírásban, adtak tippeket, hogy milyen témáról írj?  

Természetesen olvassák, és tetszik is nekik. Még sosem mondták, hogy anya ezt ne csináld, folyamatosan biztatnak. Számomra ez a legnagyobb boldogság, hogy ők büszkék rám.

Az íráson kívül van még más hobbid, a mesén kívül mennyire érdekelnek más műfajok?

Nagyon szeretek kiállításokat szervezni, táncolni, kirándulni, s persze olvasni. Kedvelem a verseket, József Attila, Petőfi, Ady veresei állnak a lelkemhez közel. Ezek megunhatatlanok.

Találkoztál már olyan ismert írókkal, akik irányt mutatnak számodra az alkotásban?

Igen, több olyan alkotó is van, akitől kaphatok iránymutatást, akik nem is feltétlenül az alkotásukkal inspirálnak. Inkább a lelkiviláguk, ami megragad és példakép számomra.

Mi a tapasztalatod, hogy látod, olvasnak még a gyerekek?

Sajnos azt tapasztalom, hogy egyre kevesebbet olvasnak a gyerekek. A technika vívmányainak köszönhetően nem érzik szükségét, hogy könyvet fogjanak a kezükbe. Pedig szerintem ez nagyon fontos volna.

Az olvasók hol találkozhatnak az írásaiddal?

A decemberben megjelent és bemutatott Álomkód című antológiában is olvashatnak néhányat és a negyedévente megjelenő irodalmi lapban, az Őszülő Kikeletben is találkozhatnak egy-egy alkotással. S nemsokára megjelenik a saját meséskönyvem is. Továbbá terveim között szerepel, hogy bábelőadás keretében bemutassam egy-egy mesémet.

Köszönöm szépen, Anita, és kérlek, tegyünk közzé egy tanulságos mesédet.

Tanyamese

A kerekerdő közepén egy kis tisztáson állt Józsi gazda tanyája, ahol sok állat élt együtt. Köztük a kakas, aki nagyon büszke volt rá, hogy ő a baromfiudvar ura. S itt élt még a bamba ló, aki egész nap csak bámult előre és semmi sem érdekelte.

Egyik nap egy sün jelent meg az udvarban, morogva, duzzogva érkezett.

‒ Nem hiszem el, hogy ebben az erdőben nincs senki, aki segíthetne, abban, hogy hazataláljak! Pufogott.

‒ No csak, no csak, kihez van szerencsém? ‒ kérdezte fennhangon a kakas.

‒ Jó napot! ‒ köszönt a bamba ló, aztán semmivel sem törődve újra a semmibe bámult.

‒ Sün Aladár vagyok és eltévedtem ebben a nagy erdőben, nem találok haza, de senki sem segít, hogy hazataláljak.

‒ S miből gondolja, hogy én majd segítek, nekem ez nem dolgom. Én a baromfiudvar ura vagyok, nekem nem az a dolgom, hogy holmi betolakodónak segítsek! ‒ mondta a kakas fennhangon.

Erre a sün nagyon mérges lett. Harsányan felnevetett.

‒ Haha, az lehet, hogy Ön itt az úr, de előbb-utóbb úgyis a fazékban végzi!

‒ Meg aztán milyen úr maga, ha még útba igazítást sem tud adni? ‒ kérdezte házsártosan a sün.

Ekkor már a kakasunk nagyon mérges volt, hogy beszélhet így vele bárki, hiszen itt ő a parancsnok. Ekkor már a bamba ló is felfigyelt rájuk és így szólt:

‒ Ugyan, ugyan, mit vitatkoznak, nem lenne jobb szépen, nyugodtan megbeszélni a dolgot?

A kakas is, a sün is elgondolkodott. Ha már ez a bamba ló is azt mondja, ahelyett, hogy vitatkoznak, inkább találjanak megoldást, akkor talán igaza lehet. Kakas koma most már kedvesebben mondta, hogy segít megmutatni az irányt sünföld felé. Így hát együtt elindultak megkeresni az utat, ami Sün Aladárt hazavezeti.

S valahogy kakas komát is örömmel töltötte el, hogy segíthetett valakin, s úgy döntött, hogy ezentúl sokkal kedvesebb lesz mindenkivel, mert jó érzés segíteni. S még a bamba ló is elmosolyodott, s végre felemelte mindig lógó fejét.

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .