Kazincbarcika templomai és régi temetői

Ez a fejezet annak köszönheti a létrejöttét, hogy Kazincbarcika elődtelepüléseinek mindegyikén templom – templomok – voltak, melyekhez temetők társultak. Ez önmagában még nem lenne elég ok, de a kazincbarcikai köztemető 1965-ös megnyitása után majd mindegyik temetőben a temetkezést felhagyták. Mostanára ezek a temetők olyannyira elhanyagoltak és lepusztultak lettek, hogy ha a folyamat tovább tart, akkor az utókornak már csak az emlékeiben élhetnek tovább. Ezt azért is tartottam fontosnak, mert Kazincbarcikán ezeken a helyeken kívül nem sok helyszín van, ahol több évszázados emlékek között sétálhatunk. Ezért szerettem volna egy pillanatképet megörökíteni az utókor számára.

Elvileg a jövő még jót is hozhat, hiszen a 2015-ös IVS – Integrált Városfejlesztési Stratégia – (25) előirányozta a régi temetők helyrehozatalát, sétálóparkká való átalakítását. Reméljük, hogy ez meg is valósul, mert sürgető a helyzet!*

Azért egy kicsit szkeptikus vagyok: már 2006-ban ígéret született arról, hogy a régi zsidó temetőt rendbe hozatja az önkormányzat… (31)

A volt kazincbarcikai temetőkről nem lehet anélkül írni, hogy ne említenénk meg a településeken jelen lévő történelmi egyházakat és azok történetét is.

Református egyház

Felső-Barczika

A reformátusok XVI. századvégi megjelenése előtt katolikusok** lakták elődközségeinket. Az első templomot a XII. században építhették, mert a felső-barcikai református templom legutóbbi felújításakor – 2007-ben – ilyen jellegű falmaradványokat és ablakot bontottak ki. A mostani templom elődje a XV. században épülhetett, így városunk legöregebb épülete. A XVI. században romos állapotba került, ekkor már a reformátusok használták. A XVII. században temploma miatt Felső-Barczikát Egyházas-Barczikának is hívták. A 150 éves török uralom folyamatos zaklatása miatt a falu – Felső- és Alsó-barczika – 1677-ben elnéptelenedett. Az 1700-as évek elején települtek vissza a reformátusok, ekkor a templom újjáépült, és egy kis fa harangtorony is került mellé. 1882-ben leégett az egész falu – a templom és a fa harangláb is. 1883-ban – torony nélkül – a templom újjáépült. 1891-ben készítették el az új tornyot. A templom elé az I. világháborús emlékmű 1931-ben került. A II. világháború nagyon megviselte a templomot, amit 1949-ben állítottak helyre. (22) Az azóta eltelt évtizedek során is történtek rajta kisebb-nagyobb külső és belső felújítások. Ekkor derült ki, hogy a templom eredetileg körtemplom volt.

A templom előtt lévő tér egy kis emlékhellyé alakult át 1990-től. Az I. világháború felső-barczikai elesettjei mellé felkerültek a II. világháború áldozatainak a nevei, valamint egy 1848-as emléktábla is. „Minden Magyarokért” kopjafát emeltek a templom bejáratának az egyik oldalára. A másik oldalon Szabó Sámuel lelkész úr sírköve látható. Emléktábla került a templom oldalára Bocskai Istvánra emlékezve, akinek a nevét a 2000-es évben vette fel a tér. Szép emlékművet állítottak a térre az aradi vértanúknak is.

Mivel XII. századi leletek is előkerültek a templomból, a Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium országosan védett régészeti lelőhellyé minősítette.

A temetője kezdetektől fogva a domb oldalában volt, a jelenlegi Tompa Mihály Református Általános Iskolával szemben. A Kiserdőben lehet megtalálni, nagyon rossz állapotban. Egy kriptán és három sírhelyen kívül – ebből már kettő jelöletlen – mást nem találtunk. A temető mérete soha nem haladta meg a 150×50 métert. Mivel Felső-Barczika nagyon sokáig megőrizte református voltát, így református temetőről beszélhetünk. (Feltételezhetően az 1700-as évek elejére tehető a kialakulása, amikor Felső-Barczika újra benépesült.)

Az első – 1958-as – rendezési terv alapján a felső-barcikai temetőt először meg akarták tartani – de a fejlesztését nem javasolták –, ellenben a második rendezési terv – 1969-es – már a szanálását irányozta elő.

Demkó Katalin szerint sok sírt exhumáltak, és az 1965-ben megnyílt köztemetőbe kerültek az elhunytak. (Köszönet az információért! 🙂 )

Sajókazinc

Kezdetben ez a településrészünk is katolikus** volt. Katolikus temploma** már az 1332-es évben állt. 1552-ben a törökök a falut kirabolták és lakóit elhurcolták. 1564-ig csak 17 ház állt, ezek lakói már reformátusok voltak. 1576-tól az 1526-ban épült templomot vették birtokukba. 1659-ben egy újabb törökdúlás után a falu majdnem teljesen elnéptelenedett. 1700-ban még csak egy fatemploma volt a gyülekezetnek, majd 1732-ben már a helyreállított templomot használták. Ekkor az egykori temető közepén álló templom igen jól karban volt tartva. 1792-ben építették újjá a templomot, amely tornyot is kapott. 1825-ben leégett, 1826-ban helyreállították és átalakították.

Ebben a templomban keresztelték meg városunk híres szülöttjét, Egressy Bénit – eredeti nevén Galambos Benjámint –, akinek az édesapja abban az időben a gyülekezet lelkipásztora volt. Műemlék jellegű templom. A sajókazinci egyházhoz tartozott – sőt a mai napig is odatartozik – Alsó-Barczika és Herbolya-bányatelep. (32)

A templom körüli temetőt még az 1700-as években felszámolták¤, a sírokat exhumálták, és egy közös sírba kerültek a csontok a sajókazinci temetőben. (Az információért köszönet a templomot nekünk bemutató szolgálatkész hölgynek!) Természetesen az 1980-as években a környéken történt nagymérvű építkezések miatt még előkerültek csontok a földből.

A sajókazinci temető

Bejárva a régi sajókazinci temetőt, rá kellett jönnöm, hogy ennek a felmérése jóval összetettebb, mint hogy erről egy rövid összefoglalót írhatnék. Ráadásul rengeteg félreértés és hibás adat került elő, aminek a pontosítását – a magam egyszerű módján – szeretném megtenni…

Először is nézzük a történelmi előzményeket!

Az utolsó törökdúlás után (1659) Barczikán, Kazinczon és Berentén az új betelepülők mind református vallásúak voltak. A reformátusok a régi kazinczi templomot építették újjá a maguk számára – 1732-ben –, és ahogy abban az időben szokás volt, a templom környékén temetkeztek. A Kazincbarcika-alsói református egyház honlapja*** így ír erről:

„1746-ban 59 házban laktak reformátusok és csak 6 házban katolikusok. Ekkor az egykori temető közepén álló templom igen jó karban volt.”

Egy 1789-ben kiadott úrbéri térképen**** már megjelent a hegy alatti református temető, és attól pár száz méterre a zsidó temető kezdeménye is. Ekkorra a környék nagybirtokosainak egy része már zsidó volt. Érdekes, hogy a térképen a templom körül már NINCS temető, négy új ház áll a területen, egy vonalban. (Kérdéses, hogy 40 év alatt ilyen változás létrejöhetett-e, főleg úgy, hogy a toronnyal 1792-ben újjáépített templom csak később épült fel. Mi történhetett ebben a 40 évben? Vagy az „egykori temető” arra utal, hogy már ekkor sem volt itt a temető?)

Ebben az időben jöhetett létre a zsidó temető is. (1780 környéke.)

Mivel az 1890-es évekig főleg reformátusok lakták Sajókazincot, így nem meglepő, hogy „keresztény temetőről” kell beszélnünk. Páran már megkérdezték tőlem, hogy miért nem református és katolikus temető? A válasz egyszerű: mivel a többi felekezet bevándorlása – főleg Sajókazincon, Berentén és Alsó-Barczikán – csak a bányászat beindulásával vette kezdetét, így a „hőskorban” nem volt a katolikusok és a reformátusok számára elkülönített rész a temetőben. A katolikus egyház templomai is csak az 1910-es évek elején épültek meg Sajókazincon és Berentén. 1910-ben Sajókazinc telekcsere révén bővítette a temetőt. Érdekes, hogy az alapvető temetői „elkülönülés” ennek ellenére is csak a 20-as, 30-as évektől figyelhető meg a temetőben. (Barczikán nem is épült katolikus templom!)

Az elkülönülés a legjobban az 1940-es évektől figyelhető meg a temetőben a katolikusok és a reformátusok között. (Természetesen a zsidók a temetkezési előírásaik és szokásaik miatt kezdettől fogva külön temetkeztek.) A tulajdonképpeni négy temető a teljes összenövését 1965-ben érte el, mielőtt a kazincbarcikai köztemetőt 1965-ben megnyitották volna. A négy temető mérete eléri a mostani köztemető méreteit! Megjegyezném, hogy a régi sajókazinciak a temetőt „Patkónak” hívták.

Az izraelita egyház 1806-os megjelenésével „erősödött meg” a sajókazinci zsidó temető szerepe is.

Mielőtt belekezdenék a temető részletezésébe, egy dolgot meg kell jegyeznem: a temető jelenleg sincs bezárva, ha valaki oda szeretne temetkezni, megtehetné. (Van olyan sír a területen, ahol 1971-ben, sőt 2003-ban helyezték a sírba az elhunyt házastársát!)

Lássuk először is a térképes anomáliákat, amit ez a temető okoz:

1.: Köztemető
2.: Régi sajókazinci temető

1.: Köztemető
2.: Régi keresztény temető
3.: Főleg református sírok
4.: Főleg katolikus sírok
5.: Zsidó temető
6.: Voltak itt sírok? Most BIZTOS, hogy nincsenek már sírkövek sem…

A köztemetővel már foglalkoztam pár fejezettel ezelőtt, ezért most elkerülném az ismertetését. Mindenesetre annyit megjegyeznék, hogy annak idején a templomoktól a régi temetőkhöz a volt Temető utca egyenesen kivezetett.

A régi keresztény temetőrész

Ezen a területen lehet a legrégebbi sírokat megtalálni. Sajnos a legtöbb sírkő már olyannyira tönkrement, hogy a felirat nem azonosítható rajtuk. A legrégebbi, még olvasható sírkő – amit megtaláltunk – 1890-es. Ez a rész van a legrosszabb és legtönkretettebb állapotban. Itt található a legtöbb sír is, amit már nem látogatnak.

A református temetőrész

Az 1940-es évektől találhatóak itt sírok, de van egy-két régebbi is. Ezeknek a síroknak a nagy részét még látogatják. A terület állapota megfelelőnek mondható.

A katolikus temetőrész

Ez a rész már a mostani köztemető fölé nyúlik. Itt is van még jó pár látogatott sír, és az egész temető egyetlen épségben megmaradt kriptáját is itt találhatjuk meg. A szeméttől eltekintve ennek a temetőrésznek a nagy hányada is jó állapotban van.

A zsidó temetőrész

Ez a több mint két évszázados temetőrész annak ellenére – viszonylag – jó állapotban van, hogy az idő viharai és a barbárok folyamatosan rongálták. Érdekessége, hogy neológ zsidó temető képét mutatja, ilyet a megyében nem nagyon lehet találni. Az is érdekes, hogy a hegy északi felén található, s mivel a zsidók kelet-nyugati irányba temetkeztek, így a sírok merőlegesen helyezkednek el a mellette lévő katolikus részhez képest. A feliratok vagy csak héber, vagy héber és magyar felirattal rendelkeznek. (Már ahol a rongálók a héber részt nem törték le.) Sajnos az időpontok számomra nagyrészt nem azonosíthatóak, mivel nem tudok héberül. Így csak a magyar feliratot tartalmazó sírok alapján lehet egyes időpontokat behatárolni.

Mivel a sajókazinci zsidó hitközség kezdetben neológ volt, később vált az ortodox hit követőjévé, így a temető is változatos képet mutat.

A térképen temetőnek jelölt rész

A területet átnézve se sírkövet, se sírokból adódó megsüllyedéseket nem találtunk. Az egyetlen sírkövet – ami a régi temetőből esetleg lezuhanhatott – közvetlenül a köztemető felett elvezető út alatt találtuk meg.

Nemrég kiderült, hogy itt nincsenek sírok, de a terület a református egyházhoz tartozik.

A sajókazinci temető jelenlegi állapota

Katasztrofális állapotok uralkodnak a területen. A város szemetének nagy része itt található meg, a vandálok „keze nyomát” is viseli a temető, és a hajléktalanok által épített nejlon szálláshelyek sem szépítik a látványt. Teljes az elgazosodás, egy-két ösvény vezet csak végig a területen…

Ez a teljes temető megérdemelné, hogy a szeméttől és a gaztól megtisztítsák és helyreállítsák, akár egy nagyon szép történelmi séta színhelyévé is válhatna a terület. (2016-ban a területet szemétmentesítették. Félek tőle, hogy nem sokáig marad így.)

A temetőről több mint 150 (!) fényképet készítettünk a családommal. Ennek csak igen apró, kivonatos része került a leírásba. Ha majd lehetségessé válik, akkor a teljes képállományt közzétesszük…

Berente

A kezdeti időkről nem sokat lehet tudni. Kétszer pusztították el a falut a törökök, először 1586-ban, majd 1687-ben. 1598-ban már állt a református temploma. A második törökdúlás idején a templom rommá lett. 1711-ben népesült be a falu reformátusokkal. 1731-ben fatemplomot építettek, majd 1780-ban fa harangtornyot emeltek. (Megjegyzés: Azért épültek a régi református templomok mellé a harangtornyok, mert csak 1792-ben jelent meg a türelmi rendelet, ami már lehetőséget adott arra, hogy a református templomok is a templomhoz épült harangtoronnyal rendelkezhessenek.) A ma is látható templom 1783-ban épült, állítólag a rommá lett középkori templom helyén és anyagainak a felhasználásával. (20) Temetője a templom felett volt mindig – feltételezhetően szintén az 1700-as évek elejétől –, és a mai napig használatban van, pedig ez a temető is felszámolásra volt ítélve már 1973-ban…

Mint látható, a reformáció terjedésével a református egyház uralta egész Kazincbarcika területét a XIX. század elejéig. Ez nem azt jelenti, hogy ezután elvesztette volna a dominanciáját, csak annyit, hogy ekkor indult meg az egyéb felekezetek bevándorlása erre a területre. Ez annak is köszönhető volt, mert a XIX. század végén a bányászat megindulásával vegyes vallású emberek költöztek főleg Alsó-Barczikára, Sajókazincra és Berentére. Mivel ezeken a területeken a római katolikus lakosság létszáma lassacskán megközelítette a reformátusokét – sőt, egy-két helyen meg is haladta azt –, így a XX. század elején újabb templomok építése vette kezdetét.

Izraelita hitközség

A hitközség 1806-ban alakult meg, sajókazinci zsinagógájuk megépítésének pontos ideje ismeretlen. Azért egy kis nyomunk van: az 1789-es térképen még nincs rajta, ellenben az 1891-esen igen. Segítségünkre van még az 1929-ben megjelent Zsidó lexikon is, mely erről így ír a Sajókazinc címszó alatt:

„A zsidó hitközség 1806. keletkezett. Csak kevés számít, de nagyon buzgó tagjai példaadó áldozatkészséggel a hitélet megalapozását mindjárt azzal kezdték meg, hogy templomot építettek. Az erre vonatkozó eredeti jegyzőkönyv 17 tagot sorol fel, akik az építkezést előmozdították.”

Mivel 1869-ben önálló hitközséggé alakult, így feltételezhető, hogy az imaházuk ekkorra már régen megépült. (Tudom, hogy a (37) forrás 1638-at jelöli meg az építés idejének, de ez több történelmi okból is lehetetlen, ráadásul a térképek ezt meg is cáfolják.)

Soha nem volt nagy létszámú közösség – 1929-ben 94 fő, a II. világháború előtt pedig 64 fő –, ellenben gazdagságuk révén alapvetően befolyásolták Sajókazinc, Barczika és Berente mindennapi életét. Temetőjüket a dombon létesült sajókazinci temető felső részében hozták létre még a XVIII. században. (Lásd a sajókazinci temetőkről szóló szakaszt!)

A deportálások és a II. világháború után a hitközség 14 fővel újjászerveződött. 1959-ben az épületet felújították, és emléktáblát helyeztek az imaházba a II. világháború áldozataira emlékezve. Mivel a teljes berendezés a háború folyamán elpusztult, a teljesen kiirtott szikszói zsidó családok házaiból és a zsinagógájukból szerezték be a bútorokat, amivel az imaházat berendezték. Mementóként teljes egészében a maga műemléki mivoltában meg akarták tartani. (37)

A hitközség megszűnésének a pontos időpontja jelenleg ismeretlen. Zsinagógájukat 1977-ben bontották el az új városrész építése miatt. A zsinagóga az újkazinci városrészben, a volt Bányászklub helyén volt. (3,31)

A hitközség különlegessége még az volt, hogy a kezdeti időkben a neológ zsidó hitet követték – ez Borsodban nagyon ritka volt –, és csak később tértek át az ortodox zsidó hitre. Ez a síremlékeken is szépen tükröződik, így egy nagyon különleges zsidó temető található Kazincbarcikán!

Római katolikus egyház

Természetesen a reformáció elterjedése előtt már laktak Kazincbarcika területén katolikusok**, ellenben a török uralom ideje alatt a falvak kihaltak. Így az újabb katolikus betelepedés csak a XIX. században indult meg, első templomuk a XX. század elején készült el. Először a berentei Szent Kereszt Felmagasztalása-templom épült meg 1910-ben, majd 1913-ban a sajókazinci Avilai Nagy Szent Teréz-templom. (3) Kazincbarcika legfiatalabb temploma is római katolikus, amit 2007-ben szenteltek fel, ez a Szent Család-templom. Kezdettől fogva mindkét helyen a református temetőt használták temetkezési célokra. A Szent Család-templom építésekor a templom alsó részében urnasírhelyeket alakítottak ki.

Érdekes a berentei és a sajókazinci templomok esetében – mivel majd egy időpontban épültek –, hogy a tervek alapján a két templom eredetileg a másik településen állt volna. A sajókazinciak nyomására cserélték el Berentével a terveket…

Görög katolikus egyház

A görög katolikus egyház Szent János apostol és evangelista görög katolikus templomát 1995-ben szentelték fel Kazincbarcikán a Kórházdomb alatt.

Herbolya-bányatelep

Herbolya-bányatelep létrejötte Sajókazinc területén 1894-re tehető. Ekkor – a bányászat iparszerű megindulásával – sok bányász költözött Alsó-Barczikára, Sajókazincra és az újonnan létrejövő Herbolya-bányatelepre (3), változatos vallási közösségeket létrehozva. (Ekkor emelkedett meg hirtelen például a római katolikusok száma is elődtelepüléseinken. (3,31)) Mivel a református egyház szempontjából Alsó-Barczika is Sajókazinchoz tartozott (3), így a különböző vallású emberek igényeit a sajókazinci templomok látták el, ezért Herbolya-bányatelepen templom nem épült.

Létrejött viszont egy kis temető a Sáros-völgy bejáratánál, szemből nézve a bal hegyoldalon. A napokban bejártuk, és nagyon kellemes meglepetés ért minket! Egy nagyon különleges temetőről beszélhetünk: nagyon meredek hegyoldalban jött létre, elképzelni is nehéz, hogy a sírokat hogyan építették ki ezen a területen. A hegyoldal sarkából kis ösvény indul neki a hegynek, és igaz, hogy a cserjék és a fák már benőtték a területet, nagyon jól gondozott, tiszta ösvények vezetnek – a legtöbbször – karbantartott sírokhoz és sírhelyekhez. Egy kis labirintus ez a hely, már csak emiatt is javasolni tudom a bejárását! A temető érdekessége még az is, hogy 1965 utáni sírokat is lehet a területen találni. Egyébként 1973-ban már ez a temető is felszámolásra volt ítélve…

Hősök Emlékműve – Sajókazinc

Külön foglalkozom ezzel az emlékművel, mert rengeteg félreértés van körülötte. Nos, egy kis nyomozás után sikerült előrelépni…

Sokan keverik ezt az emlékművet a Hősök Kertjében régen állt emlékművel. Még a Wikipédián is rossz a leírás! Ellenben a barcikaihistorias.hu oldalán megjelent „Amikor én még kissrác voltam…” cikk jól írja le!

„Az első világháborús hősi emlékműről van szó, amelyet 1933-ban helyeztek el Sajókazinc főutcáján, majd annak szanálásakor – a nyolcvanas években – került jelenlegi helyére, a református templomhoz. Az emlékmű készítője Rözge László szobrászművész.” (10,11)

Tehát: Az emlékművet 1933-ban készítették és helyezték el a falu FŐUTCÁJÁN.

Majd – ahogy az idézetben is szerepel – 1989-ben helyezték át a sajókazinci református templom kertjébe, amikor a városrész rendezése bekövetkezett.

Az 1970-es években még majdnem egészében állt a Hősök Kertjében az emlékmű – köszönet az információért Szakács Lajosnak –, valamint az 1933-ban felállított emlékműnek volt tervezője is – tehát nem helyezték át –, így teljesen egyértelmű, hogy ennek az emlékműnek SEMMI KÖZE NINCS a Hősök Kertjében állóhoz! (Nem is így nézett ki: a Hősök Kertje emlékműve obeliszkszerű volt.)

Talán egy közös pontjuk mégiscsak van: mindkettő építéséhez Klamarik János akkori sajókazinci körjegyző neve fűződik. (37)

A Hősök Kertje – Sajókazinc

A Sajó-hidak feltérképezésekor hallottunk egy érdekes helyről, ami a Sajó partján helyezkedik el, a Hősök Kertjéről. Természetesen a hidak felkutatásakor az említett helyet is felkerestük és megörökítettük. Sajnos a hely érdemtelenül nagyon rossz állapotban van, megóvása – ha még lehetséges – nagyon sürgős lenne.

Hazaérve egy kis kutatómunkát végeztem, ahol az is kiderült, hogy Kazincbarcika 2005-ben a 44/2005-ös rendeletben helyi védelem alá helyezte. (Azonosító: +03502) Ez a védelem – sajnos – csak 2010-ig nyomon követhető, és a hely megóvása érdekében ez idő alatt semmi sem történt. (Kivételt képeznek a helyi lakosok, akik sokáig küzdöttek a hely karbantartásáért. Minden tiszteletem az övék!)

Mint kiderült, ez nem temető, hanem egy emlékmű volt. A talpazat még a helyén van, írást nem tartalmaz, ellenben a felső kő le van döntve – vajon kinek volt az útjában? –, és az átellenes oldalain felirat található. (A kőnek egyes részei le vannak törve.) Az emlékmű legfelső részét nem találtuk meg. (Obeliszkszerű volt.)

A KDK***** Facebook-oldalán – Képi Demokrácia Kazincbarcika – előkerültek információtöredékek, amikből nagyjából a hely leírása elkészíthető volt. (Köszönet a segítségükért!) Azóta pontosabb adatokhoz is sikerült hozzájutnom, így a története szilánkokból, de összeállítható.

Először is tudni kell, hogy Sajókazinc ezen környéke igen aktív terület volt, ezért is választották ezt a helyet egy emlékhely felépítéséhez. A Bika-réten volt a sportpálya – a Sajókazinci Önkéntes Tornaegylet pályája –, a Sajó mellett volt a vágóhíd, míg az egy-két térképen temetőnek jelölt területen pedig egy a II. világháború előtt épült betonbunker, ahol a leventék gyakorlatoztak. (37) (Megjegyzendő, hogy a bunkernek háborús szerepe sohasem volt, mivel az orosz katonák is tisztában voltak a hellyel, így seregeik elkerülték 1945-ben. (37))

Legújabb információm szinte hihetetlen a „Kerttel” kapcsolatban. A (37) forrás erről így ír:

„Hősi emlékmű, reviziózászló és hősiliget. Hősiliget avatása Sajókazincon. Felsőmagyarország hetilap 1934. július 1-ei száma. 3. évfolyam, 146 szám, 8.oldal.”

Először is megjegyezném, hogy NEM a kassai Felsőmagyarország újságról van szó – ekkor már nem is létezett –, hanem egy Miskolcon kiadott szélsőjobboldali hetilapról. Az említett példányt a Herman Ottó Múzeum őrzi Miskolcon. (Sajnos eddig még nem tudtam megtekinteni.)

Ez az eddigi ismereteinket azért írja felül, mert kiderül belőle, hogy a Hősök Kertje – vagy Ligete – egy évvel később került átadásra, mint a világháborús emlékmű Sajókazincon!

1969-ben még olvashatóak voltak a nevek a kövön – 29 név –, ami megegyezett azokkal a nevekkel, amik a sajókazinci templom előtt álló emlékművön is a mai napig megtalálhatóak. (37) Volt egy betontalpazat, amin a központi kő állt, és ezen volt az obeliszkszerű felsőrész. Valószínűleg egy-egy gesztenyefát ültettek az elesetteknek, és mindegyik alá egy körülbelül 50 cm magas legömbölyített oszlopot állítottak, rajta kék színű kör alakú – tűzzománc – emblémával, és alatta egy ún. sírhellyel. A központi kő két oldalán a mai napig olvashatóak az idézetek, ellenben a kő főoldaláról már a neveket tartalmazó márványtábla eltűnt. A (37) forrás megjegyzi, hogy 1969-ben még megvolt a tábla, és körülbelül 40-50 vadgesztenyefa volt akkoriban a környéken. Az obeliszk ebben az időben már a földön feküdt.

Azért erre a helyre helyezték az emlékkertet, mert mellette – a Bika-réten – volt Sajókazinc sportpályája, így május utolsó vasárnapján, a magyar hősök emléknapján – ma a gyermekek napja – a mérkőzés után átvonultak erre a helyre, és megemlékeztek az elesettekről. (12)

Más célja is volt a telepítés helyének. Az önkormányzat azt szerette volna, ha minden ünnepséget ezen a területen rendeznek. Ez azért nem sikerült, mert a Sajó folyamatosan áztatta, így vagy a sártól, vagy a szúnyogoktól szenvedtek a sajókazinciak. Egyébként is megvoltak a saját kedvenc kikapcsolódási helyeik, ahova járni szerettek.

Hova is jártak akkor a sajókazinciak? A falu pincéi a „Várdomb alatt” voltak – most Bondoralja-dűlő –, a barczikaiaké pedig a Pincesoron. Nos, ide szerettek kijárni, majd a Tardona-pataknál leülni, és az aktuális politikai kérdést a szomszéd falubeliekkel megbeszélni – akár egy-két pofon is elcsattant a meggyőzés érdekében. 🙂

1951-ben újrapróbálkoztak az építők a területtel: itt állították fel – a Hősök Kertje előtt – a szabadtéri színpadot, ami 1953-ig üzemelt, és csak két előadást tartottak – Luxemburg Grófja címmel –, de az egyiket majdnem meg kellett szakítani a szúnyoginvázió miatt. Ekkorra ők is megtapasztalták – amit már a helyiek nagyon jól tudtak 🙂 –, így a színpad a régi 1. sz. posta mellé került fel, a Fő térre. Sajnos a színpad építésekor rengeteg „sírhelyet” elpusztítottak. A színpadról így ír Papp Attila (37):

„Az obeliszk mögött egy rézsútos emelkedés látható. E mögött volt a vágóhíd épülete, ami öltöző lett. Ez elé került a színpad és az orchestra. Körbekerítették, és a rézsútos részre puha-deszkából ülőhelyek készültek.”

1952-ben a – még – község szerint a Ligetet – Hősök Kertjét – meg kell tartani, de a sportpályát nem! (37)

Sajnos a Sajó áradásai, a II. világháború, végül az esztelen rombolás mindent tönkretett. (12)

A felirat: „Mind hősök ők, mind férfiak, mind hű és hazafi” – idézet Garay János költő verséből. (A versben eredetileg a „hősek” szó szerepel.)

Érdekes kérdés még, hogy ez valójában temető-e? A legtöbb forrás határozottan állítja, hogy nem, csak egy emlékhely, ellenben vannak források, amelyek szintén határozottan amellett foglalnak állást, hogy a területen sírok vannak. (3) A fejezet elején, a tajertektar.hu térképén a vasútig terjedő erdős részt temetőként jelöli. (Az erdős rész a mostani Google térképen is jól látható. Lásd fentebb!) Ez azért is érdekes, mert elképzelni sem tudom, hogy a vasút vonalát követve „épült” volna ide temető, már csak azért sem, mert ez a vasúti delta csak 1954-ben készült el, jóval az események után! A (37)-es forrás azt is megemlíti, hogy a II. világháborúban elesett katonákat a temetőkben és a Mezőségben temették el. Márpedig Mezőség elnevezésű területe NEM volt Sajókazincnak…

Ráadásul – mint már többször rámutattam – a régi emberek igen logikusak voltak. Ártérre NEM telepítettek még háborús temetőt sem! Az áradások igen érdekes dolgokat műveltek volna. Ezt erősíti meg pár sajókazinci idős ember is, akik határozottan állítják, hogy a sírhelyek alatt NINCS eltemetve senki! Megfigyelhető, hogy Kazincbarcika ÖSSZES régi temetője hegyoldalban volt – van –, nem véletlenül. Pont a (3) forrás írja le – 49.oldal –, hogy az I. világháború harci cselekményei nem érintették Kazincbarcika területét, akkor miért lenne itt katonai temető? (II. világháborús se igazán lehetne, mivel közvetlenül Sajókazincot a háborús események – egy eltévedt gránát kivételével, ami két ember halálát okozta – szintén nem érintették.)

Érdekes még a ledöntött kő is, hiszen az átellenes oldalain felirat található. Sikerült a KDK-sok***** hathatós segítségével a feliratokat azonosítani.

A felirat: „Hiszek Magyarország feltámadásában” – Idézet az ún. Magyar Hiszekegyből, Papp-Váry Elemérné Sziklay Szeréna szerzeményéből.

Hősök Emlékműve – Kazincbarcika

A mostani Szabadság téren felállított II. világháborús emlékmű. 1958-ban került a helyére. Abban az időben a teret Hősök terének nevezték.

Világháborús sírhelyeink

Ha már a Hősök Emlékműve és a Hősök Kertje szóba került, nem lennék korrekt, ha nem említeném meg Kazincbarcika – és volt – területén fellelhető világháborús sírhelyeket is, amelyeket a háború áldozatainak emeltek, és ténylegesen katonasírokat fednek.

Ilyen volt a régi kazincbarcikai temetőkben is, de van kettő, amit nem temetőben állítottak fel.

Az egyiket Herbolya-bányatelepen, a másikat Berentén találjuk. Mindkettő II. világháborús katonasír. A herbolya-bányatelepiben egy orosz katona van a lovával együtt eltemetve, emlékművet is kapott 1952-ben. (12) A berentei Hősök sírja egy portának a kertjében van, több katonasír található itt. (20)

Érdekességként megemlíteném, hogy a berentei Bodnár-porta már a berentei önkormányzat tulajdonában van.

A herbolya-bányatelepi emlékművet 2017-ben felújították.

💡

*: Pillanatnyilag a sajókazinci temető tulajdonviszonya még tisztázatlan.
**: Katolikusok – A reformáció előtt nehéz katolikusokról beszélni, hiszen az egyház szakadása még nem történt meg. Valójában „keresztények” voltak, tehát csak az érthetőség kedvéért írok katolikusokat.
***: A kazincbarcika-alsói református egyházközség „megfelel” a régi sajókazinci református egyházközségnek.
****: A térkép a BAZ Megyei Levéltár tulajdona. A digitalizált anyagok felhasználását nem engedélyezik, ezért nincs a térkép a leírásban!
*****: Nagyon nagy hálával tartozom a KDK Facebook-csoport tagjainak, hogy ezt a részt összeállíthattam. Nagyon sokat segítettek. Kiemelnék pár személyt, akiknek a hozzászólása a legfontosabb volt a számomra: Ombodi Károly, Husonyicza Gábor, Demkó Katalin, Szakács Lajos és Kolumbán Áron.

¤: Pontosítást igénylő adat!

➡

Források (az összes részhez)

1.: Kazincbarcika Földrajza – 1979
2.: Kazincbarcika, zsákutca vagy útelágazás? ‒ 1995
3.: Csurák Zsuzsanna: Kazincbarcika története ‒ 2004
4.: Bagyinszki Zoltán: Kazincbarcika 1954‒2004 ‒ Fotók
5.: Ifj. Truskovszky Gyula: Bükkvidéki kalauz ‒ 1898
6.: Erdey Gyula: Bükk útikalauz ‒ 1956
7.: Örvös János: Bükk utikalauz ‒ 1962
8.: Dely Károly: Bükk útikalauz – 1970
9.: Dr. Hevesi Attila: Bükk útikalauz – 1977
10.: Barcikai Históriás újság (Takács István)
11.: Barcikai Históriás online változata (Takács Zsolt ‒ www.barcikaihistorias.hu)
12.: Husonyicza Gábor, Kazincbarcika volt állomásfőnöke
13.: Géczi Gyula–Nagy Gyula: Szemtanúk szavaival ‒ 1956
14.: www.kisvasut.hu – A KBK honlapja
15.: 200 éves a borsodi szénbányászat 1786‒1986 ‒ 1986
16.: Rónaföldi Zoltán: Múltba nézek… A borsodi – Ózd-vidéki ipar- és bányavasutak rövid története ‒ 2014
17.: Bombicz István, Herbolya-Tervtáró volt főmérnöke, bányamérnök
18.: Moór Attila – A Kisvasutak Baráti Szövetségének a régi vonalhálózatokkal foglalkozó tagja
19.: www.wikipedia.hu
20.: Szőke Lajos: Vázlatok és helytörténeti leírások Berentéről ‒ 2004
21.: Hidász Almanach 2007
22.: Lovas Tiborné: Tükörcserepek – 2009, Tükörcserepek 2 ‒ 2016
23.: Kazincbarcika Széchenyi 2020: Megalapozó vizsgálat Kazincbarcika város Integrált Településfejlesztési Stratégiájához. 2015
24.: BNK Kft. ‒ Bányavagyon-hasznosító Nonprofit Közhasznú Kft.
25.: Kazincbarcika 2015-ös Integrált Városfejlesztési stratégiája. 2015
26.: Sütő László: A felszín alatti bányászat domborzatra gyakorolt hatásai a kelet-borsodi-szénmedencében.
27.: Rónaföldi Zoltán: Kronológia ‒ 2012
28.: Bertalan László–Dr. Szabó Gergely: Mederfejlődési vizsgálatok a Sajó hazai szakaszán, és a debreceni egyetem által készített felmérés a Sajóról 2014-ből. Mindkettő a debreceni egyetem munkája.
29.: Dr. Izsó István: A miskolci bányakapitányság területének bányaipara ‒ 2011
30.: Ifjúvá serdült város 1954‒1979 ‒ 1978
31.: Markovics Laura: A zsidótörvények végrehajtása Borsod megyében – 2014
32.: www.tirek.hu
33.: Takács István: 20 év Kazincbarcikáért – 1989
34.: Rónaföldi Zoltán: Kandó Kálmán és a borsodi szénbányászat, valamint az „Imperiál-ügy” ‒ 2015
35.: Balla László: Magyar vasúttörténeti dokumentumok – www.vasut.tk
36.: Papp Attila: Ismerkedjünk Kazincbarcikával – 1974
37.: Papp Attila meg nem jelent könyvei és összeállításai (A könyvek a kazincbarcikai Egressy Béni Városi Könyvtár tulajdonát képezik.)
38.: Id. Alliquander Ödön: Magyarország szénbányászata 1940-ben – Miskolc 1989.
39.: Kazincbarcika 1971‒1975

➡

A könyvben általánosan használt térképekről

A legnagyobb segítségemre az online térképek voltak, ilyen a terkep.google.hu, a terkep.turistautak.hu, a www.tajertektar.hu, a www.openstreetmap.hu és a mapire.eu. Természetesen a legfontosabb információkat tartalmazó térképeket segítőimtől és lektoraimtól kaptam, ezeket a megfelelő helyen megjelöltem.

A mapire.eu ellenben külön is szót érdemel: Itt lelhető fel az I., a II. és a III. Katonai felmérés online térképe, valamint a Magyar Királyság térképe is. Az utóbbi időben felkerült az 1941-es katonai térkép is a honlapra. Ezeket egy kicsit bővebben is taglalnám.

I. Katonai Felmérés (1763‒1787): Magyarország területét 1782 és 1785 között térképezték fel.

II. Katonai Felmérés (1806‒1869): Mivel a térképen már szerepel az 1871-ben megnyitott Miskolc‒Bánréve vasútvonal tervezete, így a térkép elkészülésének idejét 1869-re lehet tenni. (Találtam forrást, ami az 1829 és 1866 közötti időpontot jelöli meg.)

III. Katonai Felmérés (1869‒1887): Magyarország területét 1883‒1884-ben térképezték fel.

Magyar Királyság (1869‒1887): Mivel ez a térkép megegyezik a III. Katonai Felmérés térképével, így a felmérés időpontja azzal megegyező. Csak két különbség van a térképek között: az egyik, hogy „magyarosították” a neveket, valamint, hogy a méretaránya 1:25000.

Meg kell még említenem a www.vasutallomasok.hu-n szereplő 1910 körüli katonai térképet is: azért írom 1912 utáninak a könyvben, mert már szerepel rajta az 1912-ben megnyitott Ormospusztáig vezető normál nyomtávú vasút is.