Kazincbarcika 1998: Az év krónikája

Január

5. Városunk legidősebb lakóját, az 1902-ben született Lipták Istvánt és a legfiatalabbat, a 3 napos Nagy Petrát köszöntötte és ajándékozta meg dr. Király Bálint polgármester és Fóris István, a polgármesteri hivatal szociálpolitikai osztályának vezetője.

13. Az életmódklubok vezetői találkoztak a Kazincbarcikai Sport Központban, ahol az 1997. évi munkájukat értékelték, és megbeszélték az 1998-ra tervezett programokat.

15. Elkészült, és átadták rendeltetésének a 25 fő elhelyezésére bővített hajléktalanok szállásán a nappali melegedőt és csomagmegőrzőt.

21. Az év első lakossági fórumát rendezte meg a Kazincbarcikai Egyesületek Fóruma, a KEF. A fórum résztvevőinek bemutatkozott a Nagycsaládosok Országos Egyesületének helyi csoportja és a Denevér Sportegyesület, majd dr. Király Bálint polgármester és Nagy Imre alpolgármester válaszolt a város lakóit érintő kérdésekre, míg Gyárfás Ildikó, a B.-A.-Z. Megyei Közgyűlés és a B.-A.-Z. Megyei Területfejlesztési Tanács elnöke az 1998. évi területfejlesztési pályázati lehetőségekről tájékoztatta a résztvevőket.

22. A magyar kultúra napja alkalmából az áfész székházában rendezett ünnepségen dr. Király Bálint polgármester méltatta az ünnepet, majd polgármesteri dicséret elismerést adott át a zenetanár Bukovinszky házaspárnak, Landenberger Istvánnénak, az Egressy Béni Művelődési Központ és Könyvtár igazgatóhelyettesének, valamint Kassai Imrének, a Borsod Néptáncegyüttes vezetőjének.

24. A kazincbarcikai polgárőrök munkáját értékelő rendezvény vendége volt dr. Forgács László országos rendőrfőkapitány és dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke. Mindketten elismeréssel szóltak a polgárőrök közbiztonságot javító munkájáról.

30. A városi önkormányzat képviselő-testülete az évi első ülésén

  • megtárgyalta és 4 milliárd 222 millió 903 ezer Ft összbevétellel, valamint ugyanilyen összegű kiadással elfogadta az önkormányzat 1998. évi költségvetését,
  • módosította a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról, a képviselő-testület egyes hatáskörgyakorlásának átruházásáról, a szociális ellátásokról szóló törvény végrehajtásáról, a lakások és helyiségek bérletéről, valamint a köztisztviselők jogállásáról szóló korábbi rendeleteit,
  • megtárgyalta és elfogadta a Berentei Általános Iskola és Óvoda beszámolóját, továbbá a szociális étkeztetésről készült beszámolót, s határozatban mondta ki, hogy indokoltnak tartja a szociális étkeztetés bővítését,
  • jóváhagyta a Ságvári Endre Gimnázium pedagógiai programját,
  • megállapította a Balatonszepezdi Ifjúsági Tábor 1998. évi térítési díjait,
  • döntött arról, hogy a Kazincbarcika Város Önkormányzata által fenntartott közoktatási intézmények vezetőit a jövőben 5 évre bízza meg,
  • döntött céltámogatási pályázat benyújtásáról a Széchenyi, a Dózsa, a Rózsa és a Jószerencsét utak szennyvízhálózatának kiépítésére,
  • forrást biztosított az 1998. évi céltámogatás egészségügyi gép-műszer beszerzésére pályázat benyújtásához,
  • egyetértett azzal, hogy Herbolyán és a Mátyás király úton közforgalmi gyógyszertár létesüljön.

Február

6. A Magyar Demokrata Fórum helyi szervezete lakossági vitát rendezett a Pollack Mihály Úti Általános Iskolában a fogyatékos emberek esélyegyenlőségéről. A rendezvényen részt vett Szekeres Pál paraolimpiai bajnok.

12. Viharos lakossági fórum volt a Pollack Mihály Úti Általános Iskolában, amelyet Gonda Ferencné városi önkormányzati képviselő, az MDF országgyűlési képviselőjelöltje kezdeményezett. A fórum résztvevői elégedetlenségüket fejezték ki amiatt, hogy a városi önkormányzat egyetértésével az áfészszékház, illetve az abban üzemelő boltok megközelítése céljából a Fő téri parkban utat akarnak építeni.

18. Kazincbarcika sportéletének kérdései szerepeltek a KEF soros lakossági fórumán. Az országos sporthelyzetről Tóth József, az OTSH főosztályvezetője, a helyi sportéletről pedig Darai Imre, a Kazincbarcikai Sport Központ igazgatója tartott ismertetőt.

* * *

Közoktatási társulást alapított Kazincbarcika város és 25 városkörnyéki önkormányzat azzal a céllal, hogy közoktatással összefüggő körzeti jellegű szolgáltatásokat végezzen. Az erről szóló megállapodás aláírására Kazincbarcika Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatalában került sor.

25. Mintegy ötszázan vettek részt az Egressy Béni Művelődési Központ és Könyvtárban az MSZP által rendezett lakossági fórumon. Gyárfás Ildikó országgyűlési képviselő rövid bevezetője után Horn Gyula miniszterelnök, az MSZP elnöke válaszolt az érdeklődők kérdéseire, és reagált az elhangzott véleményekre.

27. A városi önkormányzat képviselő-testülete a soros ülésén

  • új rendeletet fogadott el a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről és a térítési díjakról,
  • rendeletben határozta meg a közművesítési hozzájárulás mértékét, amely szerint a város közigazgatási területén a gázelosztóról lecsatlakozást igénylőknek csatlakozóvezetékenként 30 000 Ft hozzájárulást kell fizetniük,
  • megtárgyalta és elfogadta a polgármester és az alpolgármester beszámolóját az 1997. évi munkájukról, továbbá a Kazinczy Ferenc – Kertvárosi Általános Iskola működéséről szóló beszámolót,
  • jóváhagyta az Irinyi János Középiskola és a Jókai Mór Középiskola pedagógiai programját,
  • döntött arról, hogy támogatja az AES Borsodi Energetikai Kft. területén ipari park kialakítását,
  • meghatározta a város közigazgatási területén szennyvízvezeték létesítésének sorrendjét (Felsőbarcika, Kazincbarcika-Berente, Tölgyfa, Fenyő és Hársfa utca, Alsóbarcika, Sajókazinc),
  • döntött a civil szervezetek és egyházak 1998. évi támogatásáról,
  • jóváhagyta a Burgkirchen (Németország) és Kazincbarcika városok együttműködési és barátsági szerződésének szövegét,
  • meghatározta az 1998/99. tanévben indítandó első osztályok számát.

Március

5. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulójának városi ünnepségsorozata a Dózsa György Úti Általános Iskola szervezésében a Gyermekkönyvtárban a “Trombita harsog, dob pereg” címmel meghirdetett gyermekrajzpályázatra érkezett legjobb munkák kiállításának megnyitásával vette kezdetét.

12–15. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulója alkalmából * * *

12-én a Dózsa György Úti Általános Iskolában értékelték az “Oh, szabadság, hadd nézzünk szemedbe” című országos műsorkészítő pályázatra érkezett munkákat, és ünnepi műsor keretében átadták a díjakat.

13-án Felsőbarcikán, a Bocskai István téren általános iskolások és óvodások tartottak megemlékező ünnepséget, a Jókai-szobornál a MIÉP, a KDNP és az FKGP képviselői koszorúztak.

14-én Tardonára és a Bükkbe szervezett Jókai-emléktúrán vettek részt kazincbarcikai fiatalok, délután pedig a Béke moziban a Föltámadott a tenger című filmet mutatták be az érdeklődőknek.

15-én a városban működő intézmények, vállalatok, pártok és szervezetek képviselői megkoszorúzták Jókai Mór szobrát, az Egressy téren Egressy Béni emléktábláját, a művelődési háznál pedig Egressy Béni mellszobrát. Ezt ünnepi előadás követte, amelyen Gyárfás Ildikó országgyűlési képviselő, a B.-A.-Z. Megyei Közgyűlés elnöke mondott ünnepi beszédet. A díszelőadás után a városházán dr. Király Bálint polgármester adott fogadást, amelyen részt vett a németországi Burgkirchen város küldöttsége is.

13. A városházán a privatizáció tapasztalatairól tartottak konferenciát, amelyen részt vett és előadást tartott dr. Csiha Judit, a privatizációt felügyelő tárca nélküli miniszter is. A BorsodChem Rt. privatizációs tapasztalatait dr. Kovács F. László elnök-vezérigazgató ismertette a konferencia résztvevőivel.

20. A Pollack Mihály Úti Óvodai Egységben gyermekrajz-kiállítás nyílott a Víz világnapja alkalmából. A kiállításon a város óvodásainak a témával kapcsolatos rajzait mutatták be.

21. Szeszélyes időjárással kezdődött a csillagászati tavasz. A nap folyamán hideg szél fújt, és többször havazott.

25. A helyi kábeltévé és a csillagpontos kábelhálózat kiépítésének kérdéseiről parázs vita bontakozott ki a KEF rendezvényén, amit a nagy érdeklődés miatt a Béke moziban tartottak. A fórumon bemutatkozott az 1959-ben alakult Városi Bélyeggyűjtő Kör és az 1992-től működő Egyedülállók Klubja.

27. A városi önkormányzat képviselő-testülete a soros ülésén

  • megtárgyalta és elfogadta az 1997. évi költségvetés teljesítéséről szóló beszámolót,
  • módosította a szociális igazgatásról és ellátásról szóló 1996. évi rendeletét,
  • elfogadta a Pedagógiai Szolgáltató Központ tevékenységéről készült beszámolót, valamint az óvodai intézményhálózat racionalizálásának tapasztalatait tartalmazó beszámolót,
  • döntött az 1997. évi pénzmaradvány elszámolásáról, és a pénzmaradvány terhére 20 millió forinttal megemelte a Kazinc Távhő Kft. törzstőkéjét,
  • jóváhagyta a vállalkozói pályázatok elkészítésének támogatására elkülönített pénzalap felhasználásának rendjét,
  • döntött a pályázatok benyújtásáról a B.-A.-Z. Megyei Területfejlesztési Tanácshoz autóbusz-leálló sávok létesítésére a Tardonai úton, szennyvízcsatorna kiépítésének támogatására a Széchenyi, a Dózsa, a Rózsa és a Jószerencsét utakon, valamint a városi kórház részére gép-műszer beszerzés támogatására,
  • döntött pályázat kiírásáról önálló hőtermelő mű létesítését célzó részletes megvalósíthatósági tanulmány készítésére.
    A testület a továbbiakban indítványok alapján területvásárlási kérelmekről és mezőgazdasági földek értékesítéséről döntött.

Április

4–5. A Munkáspárt kazincbarcikai tagjai a Szabadság téri emlékműnél és a városban található szovjet és román katonasíroknál virág elhelyezésével és kerékpárverseny rendezésével emlékeztek meg hazánk felszabadulásának 53. évfordulójáról.

8. A költészet napja alkalmából tartott rendezvényen mutatta be Horváth Gyula költő a Kazincbarcikán élő Szőke Lajos Múltam palatáblájáról című verseskötetét, amely a 2. a költő eddig megjelent verseinek gyűjteményéből.

9. Választási gyűlést tartott a Munkáspárt, amelyen dr. Thürmer Gyula pártelnök tájékoztatta az érdeklődőket a párt választási programjáról, amit a résztvevők nagy figyelemmel hallgattak. A rendezvényen bemutatkozott Filipcsin Károly, Bencs László, Kardos Mihály és Montág Gábor, a Borsod megyei 5-ös, 6-os, 7-es és 8-as sz. választókerületek munkáspárti országgyűlési képviselőjelöltje.

14. A városházán ünnepélyesen aláírták azt a megállapodást, amit a MÁV a B.-A.-Z. Megyei Területfejlesztési Tanáccsal, valamint Kazincbarcika, Ózd és Putnok városok önkormányzatával kötött. A megállapodás szerint 1998. május 24-től a Miskolc–Ózd vasútvonalon a MÁV az Intercity járatokhoz csatlakozó ún. InterPici vonatot közlekedtet. Ennek anyagi költségeit a megállapodó felek együttesen viselik.

17. Névadó és szoboravató ünnepséget tartottak a volt 105-ös tanintézetben. A rendezvény első része a Radnóti Miklós Művelődési Házban zajlott, ahol Eperjesi Dezsőnek, az intézet igazgatójának megnyitója után Rácz Lajos történész ismertette és méltatta a névadó Surányi Endre életútját és munkásságát, majd Gyárfás Ildikó országgyűlési képviselő, a B.-A.-Z. Megyei Közgyűlés elnöke tartott avatóbeszédet, s az intézet kertjében leleplezte a névadó mellszobrát.

22. “Te is a Föld gyermeke vagy” című rendezvényen ünnepeltek Kazincbarcika óvodásai, valamint Kazincbarcika és néhány környékbeli település általános iskolásai a föld napján. A Herman Ottó Általános Iskolában tartott rendezvény a címbeli rajz- és verspályázatra érkezett munkák értékelésével és a díjak átadásával zárult.

23–25. Felvonulással kezdődött és utcabállal fejeződött be a kazincbarcikai diáknapok gazdag rendezvénysorozata. Sport- és egyéb versenyeken, kulturális programokon szórakoztak városunk középiskoláinak diákjai. A versenyek legjobbjai – hasonlóan az 1997. évihez – a Deák Ferenc Szakképző Iskola tanulói voltak.

24. A városi önkormányzat képviselő-testülete soros ülést tartott, amelyen

  • módosította az 1998. évi költségvetését,
  • megtárgyalta és elfogadta az Éltes Mátyás Általános Iskola működéséről és a bölcsődék helyzetéről készült beszámolókat,
  • tájékozódott a Telekép Műsorszolgáltató Oktatási és Kereskedelmi Kft. működésének tapasztalatairól, továbbá a városi kórház munkájáról,
  • döntött hat első lakáshoz juttatott család, illetve személy pénzügyi támogatásáról,
  • határozatot hozott főző-, ételkiosztó- és étkezési helyek bővítéséről, a Csónakázótó üzemeltetésének kérdéséről, valamint a Jószerencsét út 8. szám alatti épület emelt szintű idősek otthonává való átalakításának gépészeti, elektromos és a kapcsolódó építőmesteri munkák kivitelezéséről.
  • 25. A Kazincbarcika és Vidéke ÁFÉSZ évi rendes küldöttgyűlésén Lengyel Lajos elnök adott számot a szövetkezet gazdálkodásának 1997. évi eredményéről.

27. Választási nagygyűlést tartott a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP), amelynek szónoka Giczy György pártelnök volt. A rendezvényen bemutatkozott a párt helyi országgyűlési képviselőjelöltje, dr. Székely Ferenc.

27–28. Országos szakmai tanulmányi verseny helyszíne volt a Jókai Mór középiskola, ahol 16 egészségügyi szakközépiskola 26 tanulója mérte össze tudását a háromfordulós (írás- és szóbeli, valamint gyakorlati) versenyen. A neves szakemberekből álló zsűri elnöke dr. Smerczel Matild, a pécsi klinika adjunktusa volt.

30. Ünnepélyesen is felvette Deák Ferenc nevét a város első ipari szakmunkásképző intézete, amely addig 112-esként volt ismeretes. Az iskola aulájában tartott névadó ünnepséget Ruszkay Sándorné igazgató nyitotta meg, avatóbeszédet Gyárfás Ildikó, a B.-A.-Z. Megyei Közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő tartott, majd leleplezte a névadót ábrázoló domborművet, Józsa Lajos szobrászművész alkotását. Az ünnepség utáni fogadáson dr. Király Bálint polgármester mondott pohárköszöntőt.

Május

1. Az országgyűlési választás jegyében zajlottak a majálisok a megszépült környezetű Csónakázótónál. A Fidesz-Magyar Polgári Párt az MDF-fel együtt, az MSZP, a Munkáspárt és a Magyar Demokrata Néppárt (MDNP) külön-külön ünnepelt. Az MSZP-nek az Olasz Szocialista Párt torinói titkárának személyében olasz vendége is volt, az MDNP sátránál pedig Szabó Iván pártelnök tett látogatást.

10. Városunkban is lezajlott az országgyűlési képviselő-választás első fordulója. A választás eredményeképpen egyik jelölt sem kapta meg a képviselőséghez szükséges szavazatot, ezért a 24-ei második fordulóban Gyárfás Ildikó (MSZP), Gonda Ferencné (Fidesz-Magyar Polgári Párt,–MDF) és Dobóczi Sándor (FKGP) indult a képviselői mandátum megszerzéséért.

12. Megtartotta évi közgyűlését a Kazincbarcikai Városszépítő Egyesület, amelyen a gyér létszámban megjelent tagok előtt Gonda Ferencné elnök számolt be az 1997. évi munkáról. A beszámolót élénk vita követte, majd a résztvevők elfogadták az 1998-ra szóló városszépítési tervet.

16. Ballagtak városunk öt középiskolájának végzős diákjai, akiket a városháza előtti téren dr. Király Bálint polgármester köszöntött, és a következő érettségizőknek adott át polgármesteri dicséret elismerést: Petrimán Zita és Lukács László (Ságvári Endre Gimnázium), Kovács László (Jókai Mór Középiskola), Vadnai Tímea, Dezső Szabolcs és Pipis Péter (Irinyi János Középiskola), Kovács Norbert, Törős Beáta és Bagyinszki Ádám (Surányi Endre Szakképző Iskola), valamint Balogh Hajnalka és Bíró Szilárd (Deák Ferenc Szakképző Iskola).

24. Az országgyűlési képviselő-választás 2. fordulójában a 7. sz. választókerület szavazásra jogosultjainak 52,99%-a voksolt. A leadott 22 288 szavazat 99,23%-a érvényes volt. Képviselővé 14 150 szavazattal (63,49%) ismét Gyárfás Ildikót (MSZP) választották meg. A második helyen Gonda Ferencné (MDF, Fidesz- MPP) végzett 6713 szavazattal (30,12%), míg Dobóczi Sándor (FKGP) 1425 szavazattal (6,39%) a harmadik lett.

27. A kihívás napján tartott sportprogramokban való részvétellel a Kazincbarcikához hasonló lélekszámú települések között városunk a 4. helyezést érte el.

* * *

A Surányi Endre Szakképző Iskolában Józsa János festő- és grafikusművész, valamint Józsa Lajos szobrászművész sok érdeklődőt vonzó kiállításának megnyitóján Nagy Bandó András előadóművész ismertette és méltatta a kiállítók munkásságát.

* * *

22. Színes kulturális programmal és az iskola növendékeinek munkáiból rendezett kiállítással ünnepelte a Május 1. Úti Általános Iskola az intézet fennállásának 35. évfordulóját.

25-étől 30-ig zajlottak a gyermeknap rendezvényei, amelynek keretében bábjátékokat nézhettek a legkisebbek, míg a nagyobbaknak nevető irodalomóra, diszkó, palacsintaevőverseny és sok más program nyújtott felejthetetlen szórakozást.

31. Másodszor rendeztek “Tavaszi zsongás”-t a SZIRT-esek (Szabadon Szárnyaló Írók és Rímfaragók Társasága). A többórás zenés-irodalmi műsorban neves előadóművészeken kívül sikeresen szerepelt az Ádám Jenő-Központi Általános Iskola énekkara, az Újvárosi Általános Iskola Tilinkó együttese, az Egressy Béni Művelődési Központ és Könyvtár citerazenekara, a Bukovinszky házaspár és Putnok város női énekkara.

Június

2. A városi sportközpontban tartották meg a pedagógusnapi megemlékezést.
A résztvevőket dr. Király Bálint polgármester köszöntötte, majd az alábbi személyeknek polgármesteri dicséret elismerést és pénzjutalmat adott át:

  • Spisák Andrásné – Éltes Mátyás Általános Iskola,
  • Balázs László – Irinyi János Középiskola,
  • Hámori György – Kodály Zoltán Művészeti Iskola,
  • Bradácsné Dinea Gyöngyi – Belvárosi Óvoda,
  • Papp Andrásné – Felsővárosi Óvoda,
  • Rizner Józsefné – Alsóvárosi Óvoda,
  • Ölveczki Gyula – Berentei Általános Iskola és Óvoda,
  • Dudás László – Herman Ottó Általános Iskola,
  • Csutak Gyöngyi – Kazinczy Ferenc-Kertvárosi Általános Iskola,
  • Stefán Györgyné – Árpád Fejedelem Téri Általános Iskola,
  • Nyíri Béláné – Május 1. Úti Általános Iskola,
  • Baán Béláné – Pollack Mihály Úti Általános Iskola,
  • Kiss Balázs – Környezetvédelmi Oktatási Központ,
  • Dr. Raisz Ivánné – Jókai Mór Középiskola,
  • Hegedűs Mária – Irinyi János Középiskola,
  • Hidas Gáborné – Ságvári Endre Gimnázium.

4-7. Mintegy ötven cég és egyéni vállalkozó vonultatta fel termékeit az V. Kazincbarcikai Termékbemutató és Vásáron, amit dr. Király Bálint polgármester nyitott meg, míg a rendezvény jelentőségéről Gyárfás Ildikó országgyűlési képviselő szólott. A megnyitón adták át a vásári díjakat, valamint a Tiszta, kiváló üzlet elismeréseket. A több ezer látogatót vonzó termékbemutatóhoz gazdag és színes kulturális programok kapcsolódtak, és sor került az árucsere bővítését szolgáló tanácskozásra is.

10. Képviselő-testületi üléssel egybekötött közmeghallgatást tartott a városi önkormányzat a sok vitát okozó, és a lakosság körében elégedetlenséget keltő kábeltévé kérdéseiről, többi között a csillagpontos rendszer megvalósításáról.

19. A városi önkormányzat képviselő-testülete a soros ülésén

  • megbízta Jakab Máriát a Május 1. Úti Általános Iskola és Madarasi Jánosnét a Központi Általános Iskola igazgatói feladatainak ellátására 1998. augusztus 1-jétől 2003. július 31-ig tartó időtartamra, Fancsik Józsefet pedig 2000. december 31-ig az Arborétum Városüzemeltetési Kft. ügyvezető igazgatói teendőinek vitelével,
  • módosította az 1998. évi költségvetési rendeletét,
  • megtárgyalta az Árpád Fejedelem Téri Általános Iskola működéséről szóló beszámolót, továbbá a Városi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság munkáját,
  • elfogadta a testület 1998. II. félévi munkatervét,
  • határozatot fogadott el a városi fedett uszoda belső szakipari és építészeti kivitelezéséről, és a befejező munkákra jóváhagyott 28 M Ft előirányzatot,
  • megtárgyalta a Berente városrészt a városközponttal összekötő út tanulmánytervét és döntött arról, hogy 1998. december 31-ig engedélyezésre alkalmas tanulmányterv készüljön,
  • területet jelölt ki a városi kórháznál gyógyszertár létesítésére,
  • és egyéb ügyekben döntött.

* * *

A Jugoszláv Kereskedelmi és Iparkamara vállalati vezetőkből álló küldöttsége látogatott el a BorsodChem Rt. ipari parkjába, ahol a park szervezési és működési kérdéseivel ismerkedtek.

24. A KEF évi utolsó rendezvényének témája a fogyasztóvédelem és a társasházakról szóló törvény volt. E kérdésekről dr. Fazekas Judit, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának professzora tartott előadást és válaszolt a résztvevők kérdéseire.

Július

1. Tizenegyedszer került sor az ifj. Horváth István Nemzeti és Nemzetközi Amatőr Színjátszófesztivál megnyitására, amelynek hazai együtteseken kívül Cseh-, Finn- és Lettországból, Litvániából, Romániából, Skóciából és Venezuelából voltak vendégei. Dr. Király Bálint polgármester köszöntője után a július 5-ig tartó rendezvényt Solténszky Tibor, a Magyar Színjátékos Szövetség titkára nyitotta meg.

* * *

Orvosi rendelőt avatott dr. Király Bálint polgármester a Kertvárosban a Gépész út 21. szám alatt, egy, a városi önkormányzat által megvásárolt és átalakított magánházban.

2. Semmelweis-napi megemlékezést tartottak a városi kórházban és a városházán. Az ünnepségeken az egészségügyben dolgozók munkáját méltatta dr. Trencsényi Erzsébet főorvos-igazgató, illetve dr. Király Bálint polgármester. Az ünnepségeken az alábbi személyek polgármesteri dicséret elismerésben részesültek: dr. Barna Béla főorvos, Fodor Józsefné ambuláns nővér, Iglai Istvánné mosodai dolgozó, Kerekes Tamásné szülésznő, Kréti Józsefné asszisztens, Lengyelné Bölömi Éva (ápolási oszt.), Szilágyi Jánosné röntgenasszisztens, dr. Trencsényi Erzsébet kórházigazgató-főorvos, Tóthné Kádár Berta (fül-orr-gége oszt.), illetve dr. Dienes Magdolna, Kovács Jánosné, dr. Magosi István, dr. Román Mária és Somodi Hornyák Györgyné.

6. Városunkban a X. Magyar Csipkehét alkalmából kiállításon mutatták be a hazai csipkekészítők legszebb munkáit.

10. Soros ülésén a városi önkormányzat képviselő-testülete

  • rendeletet fogadott el a szociálisan hátrányos helyzetben lévők adósságterhének enyhítéséről és a lakhatási körülmények javításáról,
  • tájékozódott a februárban létrejött közoktatási társulás működéséről, a városi kórház-rendelőintézet szakmai minimumfeltételeiről, a fedett uszoda környezetének rendezéséről, a városban folyó fűtéskorszerűsítésről,
  • módosította a Kazincbarcikai Sport Központ, az Egressy Béni Művelődési Központ és Könyvtár, továbbá a Prosperitás Alapítvány alapító okiratát, és
  • döntött egyéb ügyekben (helyiség juttatása a Pedagógiai Szolgáltató Központ és a Szociális Szolgáltató Központ részére, az Irinyi J. út 2. szám alatti ingatlan hasznosításáról rehabilitációs munkahely létesítése céljából stb.),
  • végül zárt ülésen 1998. augusztus 1-jétől 2000. július 31-ig szóló időre megbízta Veres Istvánnét a Berentei Általános Iskola és Óvoda igazgatójává, Szerbinné Radácsi Zsuzsát pedig a Telekép Műsorszolgáltató Oktatási és Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatójává 2000. december 31-ig.

23. “Kazincbarcikai Változást” címmel közéleti magazint jelentetett meg az Összefogás Választási Szövetség, amelyet a Fidesz-Magyar Polgári Párt, a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezete és a Társaság Kazincbarcikáért Társadalmi Szervezet hozott létre.

31. Soron kívüli ülést tartott a városi önkormányzat képviselő-testülete, amelyen

  • elbírálta a közvilágítás korszerűsítésére beérkezett pályázatokat és a munkák elvégzésére elfogadta a S. A. G. Magyarország Kft. ajánlatát,
  • döntött 41 228 100 forint átadásáról az ÉMÁSZ Rt. részére a közvilágítás korszerűsítése céljából,
  • tudomásul vette, hogy a KVSE röplabdaszakosztálya 1998. augusztus 1-jével önálló egyesületté alakul, és kötelezettséget vállalt arra, hogy az egyesületet három évig az előző évi támogatási összeg inflációs rátával növelt összegével támogatja,
  • hozzájárult ahhoz, hogy Izsófalva önkormányzata csatlakozzék a Kazincbarcikai Közoktatási Körzet Társuláshoz.

Augusztus

3. Cseh, francia, lengyel, nigériai, román, spanyol és szenegál, valamint magyar néptáncegyüttesek részvételével megkezdődött a III. Sajóvölgyi Folklórfesztivál.

13. A Virágos Magyarországért mozgalom bírálóbizottsága szemlét tartott a városban. A bizottság vezetője a szemle után megelégedéssel nyugtázta a látottakat és tapasztaltakat. A novemberben Tatán tartott ünnepségen nívódíjjal ismerték el az elért eredményeket.

15. Ismét soron kívüli ülést tartott az önkormányzat képviselő-testülete. Zárt ülésen megválasztotta a helyi választási bizottság tagjait, majd megtárgyalta az Egressy Béni út egy részének díszburkolattal való ellátását, s e célra 6,1 millió forinttal megnövelte a korábban engedélyezett 20 millió forint előirányzatot, 7 millió forintot pedig átcsoportosított a fedett uszoda parkosítási munkáira és az induláshoz szükséges eszközök beszerzésére.

19. Reggel 8 órakor dr. Király Bálint polgármester köszöntőjével, majd szalagátvágással megnyílt a korszerűsített zöldségpiac. A megnyitó résztvevőit kiflivel és egy pohár sörrel vendégelte meg a polgármester.

20. Az utóbbi években kialakult programok szerinti rendezvényeken ünnepelt és szórakozott városunk lakossága. Sok résztvevője, illetve nézője volt a lovasbemutatónak és díjugratóversenynek, a Fő téren tartott szentmisének, csakúgy mint az Egressy Béni úton végigvonuló majoretteknek és olasz zászlódobálóknak. Este sokan gyönyörködtek a 1 10 órakor kezdődött tűzijátékban.

21. Megkezdődött a bányász-fúvószenekarok és amatőr művészeti együttesek háromnapos találkozója. A nyitórendezvény a Fő téren volt, ahol a lengyel Knurow város bányászzenekara, a lyukóbányai, a királdi és a szolnoki bányász-fúvószenekar, valamint a Sajómenti Egyesített Bányász Fúvószenekar pattogó indulókkal és más zeneszámokkal szórakoztatta az érdeklődő nagyszámú közönséget. A rendezvényen bemutatkoztak a rudolftelepi és a kazincbarcikai majorettek, és műsort adott a Zala megyei Gellénházáról érkezett népdalkör és színjátszó társaság is. A találkozót Szalainé Pásztor Gabriella, a Bánya- és Energetikai Dolgozók Szakszervezetei Szövetségének alelnöke nyitotta meg.

28. A városi önkormányzat képviselő-testülete a soros ülésén

  • rendeletben elfogadta az önkormányzat 1998. I. félévi gazdálkodásáról szóló beszámolóját, és ugyancsak rendelettel jóváhagyta az AES ipari park részletes rendezési tervét,
  • módosította a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény végrehajtására vonatkozó rendeletét azzal a kiegészítéssel, hogy a felsőfokú iskolai végzettségű köztisztviselő alapilletményének 20%-áig jogosult illetménykiegészítésre,
  • tájékozódott az 1997. november 1-jétől működő gyámhivatal munkájáról,
  • határozott arról, hogy a Május 1. Úti Általános Iskola alsó tagozatos tanulói az 1998/99-es tanévben naponta háromszor ingyenes étkeztetésben részesüljenek,
  • tudomásul vette, hogy a KBSC “KBSC FC Sportszervező és Szolgáltató Kft.”-vé alakult át, és a kft.-t 2 millió forint egyszeri támogatásban részesítette,
  • 12,3 M Ft összegben meghatározta a városi fedett uszoda 1998. október 1-jétől december 31-ig terjedő időre szóló költségvetését és a belépőjegy-árakat,
  • döntött a Berente Gagarin út 2–4–6. és a 8–10–-12. számú épületekben gázfűtés bevezetésének pénzügyi támogatásáról,
  • tárgyalt önálló hőtermelő erőmű létesítéséről a városban,
  • majd egyéb ügyek között döntött lakások bérbeadásáról, pályázatok támogatásáról és helyiség juttatásáról a MIÉP és az FKGP részére.

Szeptember

6. Városunk bányászlakóinak egyik hagyományos ünnepét, a bányásznapot rendezte meg a Munkáspárt helyi szervezete, aminek az egész napos eső miatt kevés látogatója volt.

7–12. A Kazincbarcika és Vidéke ÁFÉSZ őszi vásárt rendezett a Fő téren és a boltjai közelében létesített árusítóhelyeken. Bőséges volt a kínálat burgonyából, hagymából, babból, mákból és más élelmiszerekből.

10. Csurka István, a MIÉP elnöke sajtótájékoztatót tartott, majd a Béke moziban lakossági fórumon beszélt és válaszolt az érdeklődők kérdéseire.

12. A Liga Szakszervezet megalakulásának 10. évfordulóját egész napos szórakoztató programmal ünnepelték a Csónakázótónál felállított sátraknál és a szabadtéri színpadon. A rendezvény vendége volt Király Lászlóné, a Munkástanácsok Országos Elnökségének tagja, Gaskó István, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának elnöke, Eőry Csaba politikai államtitkár, a Liga egykori elnöke, továbbá dr. Király Bálint polgármester és dr. Kovács F. László, a BorsodChem Rt. elnök-vezérigazgatója.

16. A Fidesz-Magyar Polgári Párt, a Magyar Demokrata Fórum, a Szabad Demokraták Szövetsége, a Keresztény Demokrata Néppárt helyi szervezetét, a Kazincbarcikai Nagycsaládosok Egyesületét és a Társaság Kazincbarcikáért Társadalmi Szervezetet tömörítő Összefogás tartott kampánynyitó rendezvényt, amelyen Vattay József polgármesterjelölt ismertette választási programját.

18. Herbolyán, a Don Bosco Szakiskolában Dobóczi Sándor, a Független Kisgazdapárt polgármesterjelöltje szólott a párt választási célkitűzéseiről.

25. A városi önkormányzat képviselő-testülete a soros ülésén

  • módosította a város helyi építési és szabályozási előírásokról és az egyes munkák engedélyezéséről szóló rendeletét,
  • határozattal elfogadta a város általános rendezési terve módosításának koncepcióját,
  • rendeletben jóváhagyta a Várhegy felé vezető út–a Herbolyai út–a Tardona patak és kelet felől a belterületi határ mentén lévő út által övezett terület építési szabályait,
  • módosította az önkormányzat 1998. évi költségvetéséről szóló rendeletét,
  • döntött arról, hogy 1998. december 31-ig nem emeli a távhőszolgáltatás díját,
  • megtárgyalta a Dózsa György Úti Általános Iskola, valamint a Timpanon Ingatlankezelési Kft. működéséről készült beszámolót,
  • megtárgyalta és elfogadta a polgármester, az alpolgármester és a bizottsági elnökök beszámolóját éves munkájukról,
  • tájékozódott a város közoktatási intézményeiben folyó szakképzésről, továbbá az önkormányzat intézményeinél 1997-ben végzett pénzügyi ellenőrzés tapasztalatairól,
  • döntött kilenc első lakáshoz jutó személy, illetve család pénzügyi támogatásáról,
  • megbízta a Kazinczy Ferenc Kertvárosi Általános Iskolát a körzeti pedagógiai szakmai szolgáltatásban való közreműködéssel,
  • határozott arról, hogy 1999-ben a Jókai tér 4., a Hámán Kató út 2., 4., 3., 5., 9., majd 2000-ben a Hámán Kató út 10., 12., 14., 16. és 15. számú lépcsőházak lakásainak fűtéskorszerűsítésére kerüljön sor,
  • ugyancsak határozatban döntött a városi kórház rekonstrukciójához címzett támogatási pályázat benyújtásáról,
    földterületet adott használatba biotermelésre a Kazincbarcikai Álláskeresők és Munkanélküliek Egyesületének, és döntött a közhasznú foglalkoztatottak létszámának növeléséről.

27. Bulival nyitotta meg az 1998/99-es közművelődési évadot az Egressy Béni Művelődési Központ és Könyvtár. A rendezvényen bemutatkoztak a művelődési központ csoportjai és kézműves művészeti szakkörei, majd vidám utcabál zárta az évadnyitót.

Október

2. A B.-A.-Z. Megyei Munkaügyi Központ Kazincbarcikai Kirendeltsége állásbörzét tartott, amelyen mintegy 400 állást kínáltak a jelen lévő kb. 700 munkanélkülinek.

* * *

A BorsodChem Rt.-nél felavatták az osztrák közreműködéssel egy év alatt elkészült 40 000 tonna kapacitású formalin- és a hozzá kapcsolódó műgyantagyárat.

4. A BorsodChem Rt. főbejárata melletti emléktáblánál megemlékezést rendezett a Kazincbarcikai Németnyelvű Kultúráért Egyesület. A résztvevők Ivánfi Jenő és Vattay József emlékbeszéde után megkoszorúzták a gyár építésében részt vett német és magyar hadifoglyok emléktábláját.

6. Az aradi vértanúk tiszteletére rendezett ünnepséget a Társaság Kazincbarcikáért Társadalmi Szervezet. Az ünnepi megemlékezés után több párt és szervezet képviselői helyeztek el koszorút a művelődési központ melletti kopjafánál.

10. Látványos ünnepség keretében avatták fel a város legújabb létesítményét, a BorsodChem Rt. és a Surányi Endre Szakiskola mellett felépített fedett uszodát. Dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke mondott avatóbeszédet, majd ő és dr. Király Bálint polgármester szalagátvágással üzemelésre adta át a létesítményt.

Az avatóünnepség vendége volt többi között Darnyi Tamás, olimpiai, világ- és Európa-bajnok, Rózsa Norbert, valamint Kerékjártó Tamás, többszörös ifjúsági Európa-bajnok.

18. Lezajlott városunkban is az önkormányzati képviselő- és polgármester-választás. (Az eredményről l. “Az 1998. évi választások Kazincbarcikán” című írást.)

19. Dr. Sándor László, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége elnökének részvételével zajlott a bányásznyugdíjasok találkozója. Sándor László beszélt a nyugdíjasokat hátrányosan érintő törvény kormány által tervezett módosításáról és a várható következményekről.

23. Gyertyás megemlékezéssel ünnepelték 1956-ot az Egressy Béni Művelődési Központ és Könyvtár melletti kopjafánál. Az ünnepi beszédet és műsort koszorúzás követte.

28. Halálos baleset történt az autóbusz-pályaudvaron. A Surányi Endre Szakképző Iskola egyik 17 éves tanulóját szakmai gyakorlat közben halálra gázolta egy autóbusz.

30. Ünnepi hangulatú ülésen alakították meg az október 18-án megválasztott képviselők városunk önkormányzatának új képviselő-testületét. Az ülést Ollári István korelnök nyitotta meg, majd Prókainé dr. Molnár Edit, a választási bizottság elnöke számolt be az önkormányzati választás lefolyásáról és eredményéről. A képviselők eskütétele után a polgármester rövid beszédben vázolta a testület előtt álló feladatokat, majd a képviselők Nagy Imre személyében megválasztották az önkormányzat alpolgármesterét, utána megállapították a polgármester és az alpolgármester illetményét és költségtérítésének összegét.

31. A fedett uszodában a kora délelőtti órákban fürdés közben a vízbe fulladt egy tíz éves iskolás gyermek.

November

6. Megtartotta első soros ülését a városi önkormányzat új képviselő-testülete, amely megalakította a testület bizottságait, majd megválasztotta azok elnökét, és az önkormányzat képviselő-, majd pedig a külső szakértő tagjait; ugyancsak megválasztotta az önkormányzati tulajdonú, illetve az önkormányzat részvételével működő gazdasági társaságok felügyelőbizottságának tagjait, hozzájárult ahhoz, hogy a polgármester a BorsodChem Rt. felügyelőbizottságának tagja legyen, és egyhavi illetményének (180 000 Ft) megfelelő összegű jutalmat szavazott meg a polgármesternek abból az alkalomból, hogy a Magyar Sportért kitüntetésben részesült. Arról is döntött a testület, hogy az államalapítás 1000. évfordulójára a Szent István téren emlékpark létesüljön. Ezután hosszas vita után öt pályázó közül a Gátépítő Kft.-t (Sárospatak) választotta ki a Széchenyi, a Dózsa és a Jószerencsét utak szennyvízcsatorna-hálózatának kivitelezésére.

* * *

A Herman Ottó Általános Iskola jubileumi ünnepséget rendezett, amelyen dallal, zenével, tánccal, a tanulók munkáit bemutató kiállítással ünnepelték a résztvevők az intézet 25 éves fennállását. A volt és a jelenlegi dolgozók baráti beszélgetés keretében elevenítették fel a negyedszázad iskolai eseményeit és élményeit.

5. Megalakult a Cigány Kisebbségi Önkormányzat. A testület elnökévé Farkas Gyulát, helyettesévé Bordás Andrásnét választották meg.

16. A Május 1. úton megszüntetett boltja helyett a Mátyás király úton nyitott Diákboltot a Surányi Endre Szakképző Iskola. Az első vásárlókat Eperjesi Dezső iskolaigazgató köszöntötte, majd Csáki Imre, a B.-A.-Z. Megyei Közgyűlés főosztályvezetője adta át a boltot a diákoknak és a vásárlóknak.

23. Működése megkezdésének 10. évfordulójára emlékeztek a Don Bosco Szakképző és Általános Iskolában. Az ünnepségen részt vett Seregély István egri érsek és Havasi József szalézi tartományfőnök. Városunk önkormányzatát dr. Király Bálint polgármester képviselte a rendezvényen. (Az intézményt 1988-ban a városi tanács alapította és kezdte működtetni Herbolyán Ifjúsági Hasznosidő Központ néven. Az intézmény 1991. január 31-én vette fel a Don Bosco nevet, majd 1993-ban a városi önkormányzat az iskolát átadta a Don Bosco Szalézi Társaság Magyar Rend Tartományának.)

27. A városi önkormányzat képviselő-testületének soros ülésén a napirendek tárgyalása előtt Nagy Imre alpolgármester tájékoztatta a testületet arról, hogy november 25-én az árvízsújtotta kárpátaljai Técsőre szállították a város adományát, mintegy 10 tonna tartós élelmiszert, 1 tonna tisztálkodószert és kb. 7 tonna meleg ruhát. Az adományért tolmácsolta Técső polgármesterének köszönetét.

A napirendek tárgyalása során a testület

  • módosította az 1998. évi költségvetésről és az állattartásról szóló rendeletét,
  • tájékozódott az 1998. évi költségvetés I–III. negyedévi teljesítéséről,
  • megtárgyalta és elfogadta a város 1999. évi költségvetésének koncepcióját,

majd az indítványok tárgyalása során döntött

  • 7 950 000 Ft előirányzatról a műjégpálya önálló hidegenergia-ellátását célzó befejező munkák kivitelezésére,
  • 500 000 Ft juttatásról a nagycsaládosok és munkanélküliek karácsonyi megajándékozására,
  • 1 000 000 Ft felhasználásáról Técső város lakói részére élelmiszer- vásárlásra,
  • 7 340 100 Ft önrész előirányzásáról a városi kórház röntgengépparkjának rekonstrukciós pályázatához,
  • a Cirkont Hulladékgazdálkodási Kft. alaptőkéjének kétszázmillió-hatszázezer forintos emeléséről 1999. március 1-je után,
  • és egyéb ügyekről (földterület, pincehely eladása stb.) döntött.

December

2. Tudományos tanácskozást tartottak a városi kórházban, melyen a kazincbarcikai kórházi, valamint a házi- és gyermekorvosokon kívül az edelényi, a miskolci, az ózdi, továbbá a szlovák rimaszombati kórház képviselői vettek részt. A tanácskozás előadói a gyógyítás terén szerzett legújabb tapasztalataikról adtak számot.

* * *

A Szabadság téren délután két órakor kinyitott az aranykapu, a kazincbarcikaiak hagyományos karácsonyi vására. A megnyitó után, amit a vásár szervezője, Vass Jánosné tartott, estig szólt a szórakoztató zene és dal.

11. A városi önkormányzat képviselő-testülete soron kívüli ülésén a helyi iparűzési adóról szóló 1991. évi rendeletét módosítva 1999. január 1-jétől

  • az állandó jelleggel végzett iparűzés esetén az adó mértékét az adóalap 1,7%-ában,
  • az évi 1,5 millió forint nettó árbevételt el nem érő adóalanyoknál 8 ezrelékében,
  • a kezdő vállalkozóknál az indulás évében 0%-ában, utána az első évben 4, a másodikban 8, a harmadikban 12 ezrelékében állapította meg.

A rendelet szerint három évig teljes adómentességben részesül az a vállalkozó, aki

  • 500 M Ft-ot meghaladó beruházással legalább 30 főt foglalkoztató új munkahelyet létesít,
  • négy évig, aki egymilliárdot meghaladó beruházással legalább 50,
  • öt évig, aki 2,5 milliárdot meghaladó beruházással 100,
  • hat évig, aki ötmilliárdot meghaladó beruházással legalább 150 új munkahelyet létesít.
  • Aki a városban működő ipari parkokban végzi a fenti beruházásokat, további egy évig részesül adómentességben, de megszűnik az adómentesség, ha a létszám a meghatározott szám alá csökken.

Az építményadóról szóló 1991. évi rendeletét ugyancsak módosította a képviselő- testület, mégpedig 50-ről 100/Ft/m2/év-re emelte az adót.

A gépjárműadóról szóló 1995. évi rendelet módosításával az új adótétel 800 Ft, az adóalany minden megkezdett 100 kg-ja után. A motorkerékpár, lakópótkocsi, lakó- és sátras utánfutó adója 3500 Ft/év.

17. A városházán az OTSH megbízott elnöke, Studinszky Ferenc átadta dr. Király Bálint polgármesternek a Nemzeti Sportváros címről szóló oklevelet, amelyet 1998-ban Kazincbarcika Dunaújvárossal és Hódmezővásárhely városokkal együtt érdemelt ki a sportlétesítmények fejlesztése és sport terén elért eredményeiért.

18. Ismét a város lakóinak zsebét érintő kérdésekről döntött a városi önkormányzat képviselő-testülete, amely

  • rendeletet fogadott el a víz- és csatornahasználat díjáról, mely szerint 1999. január 1-jétől az ivóvíz maximált díja 235 Ft/m3, a csatornahasználat díja 118 Ft/m3, áfa nélkül,
  • megállapította a kéményseprői közszolgáltatás díját és a menetrend szerinti autóbusz-közlekedés 1999-ben alkalmazandó díját (teljes árú menetjegy 68 Ft, összvonalas havi bérlet díja 1190 Ft, kombinált összvonalas bérlet 1575 Ft, összvonalas tanuló- és nyugdíjasbérlet havi díja 380 Ft, a kombinált havi 510 Ft,
  • megtárgyalta és elfogadta a Ságvári Endre Gimnázium és a Kodály Zoltán Művészeti Iskola működéséről készült beszámolót,
  • megtárgyalta és jóváhagyta a testület 1999. I. félévi munkatervét,
  • meghatározta az Egressy Béni Művelődési Központ és Könyvtár könyvtári feladatait,
  • meghatározta a városi fedett uszoda belépőjegyeinek 1999. évi árait, valamint az 1999. január 1-jétől érvényes távhő-szolgáltatási díjat.

* * *

Évzáró, az 1998. évi munkát értékelő rendezvényt tartott a városi sportközpont, amelyen az év legjobb teljesítményét nyújtó sportolóit és edzőit, a szakosztályok vezetőit jutalomban részesítették. Dr. Király Bálint polgármester itt jelentette be, hogy Kazincbarcikának az OTSH Nemzeti Sportváros címet ítélt oda.

Ugyancsak e napon tartotta évzáró értékelő rendezvényét a Kazincbarcikai Egyesületek Fóruma.

3 hozzászólás

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..