Kazincbarcika – 1997: Az év krónikája

Január

2. Dr. Király Bálint polgármester és Fóris István osztályvezető köszöntötte az év első kazincbarcikai újszülöttjét, Forgács Esztert és édesanyját. Ugyanezen a napon városunk legidősebb lakóját, a 96 éves Lipták Istvánt is meglátogatták és köszöntötték.

13. Klubnapot rendezett a Fogyasztóvédelmi Egyesület kazincbarcikai szervezete és az 1996 decemberében alakult Kazincbarcikai Egyesületek Fóruma (KEF). Garai István, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület titkára vitaindító előadásában hangsúlyozta: “Az egyensúlyt hivatottak biztosítani a civil szervezetek, amelyeknek nem elsősorban pénzre, sokkal inkább hittel teli önbizalomra van szükségük.”

14. Átadták rendeltetésének az Egressy Béni úti totó-lottó kirendeltséget. A felújítás 8 millió forintba került, mely összegből nem csak megszépült a helyiség, de modern technikával is gazdagodott.

22. A magyar kultúra napja alkalmából rendezett ünnepségen Nagy Imre alpolgármester mondott köszöntőt, majd dr. Király Bálint polgármester polgármesteri dicséret elismerést nyújtott át Bartha Istvánnak, az Egressy Béni Művelődési Központ dolgozójának, Gonda Ferencnek, a Nemzeti Filharmónia miskolci kirendeltsége vezetőjének és Kótai Béla prímásnak.

hist10

30. Megtartotta 1997. évi első rendes ülését a városi önkormányzat képviselő-testülete. Első napirendi pontként a Billa-tárói üdülőről tárgyaltak a képviselők, s az ivóvízellátás megoldására tanulmányterv elkészítéséről döntöttek. Ezután a testület a fedett uszoda helyzetéről tájékozódott, tudomásul véve, hogy februárban elkezdődik a hévízfúrás. E napirend után hosszas vita bontakozott ki az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok átvilágítására előterjesztett javaslatról, majd a továbbiakban a testület tudomásul vette a Kazincbarcikai Fogyasztóvédelmi Egyesület munkájáról előterjesztett beszámolót, kötelezettséget vállalt az Egressy Béni Művelődési Központ és Könyvtár informatikai rendszerének fejlesztésével kapcsolatban felmerülő költségek fedezésére,

  • hozzájárult ahhoz, hogy az Irinyi János Középiskolában az 1997/98-as tanévben érettségire épülő vállalkozói ügyintéző és számviteli ügyintéző szak induljon,
  • döntött arról, hogy a Jószerencsét út 8. sz. alatti ingatlant időskorúak elhelyezésére kell hasznosítani.

* * *

Több mint ezer résztvevője volt annak a nagygyűlésnek, amelyet a Munkáspárt tartott a Fő téren, a Városháza előtt. Back István, a tiltakozó gyűlés szónoka éles hangnemben szólott a kormány lakosságot sújtó politikájáról. A résztvevők egyhangúlag elfogadták azt a 12 pontot, amelyben a helyzetet javító követelések fogalmazódtak meg.

Február

7. Soron kívül ülést tartott az önkormányzat képviselő-testülete, amely módosította az önkormányzati képviselők, bizottsági elnökök és tagok tiszteletdíjáról szóló 2/1995. (I. 20.) sz. önkormányzati rendeletet, majd megtárgyalta a város önkormányzatának 1997. évi költségvetési javaslatát, és azt a 2/1997. (II. 10.) sz. rendeletében 3 milliárd 457 millió 886 ezer forint bevétellel és ugyanannyi kiadással jóváhagyta.

8. A Múcsonyi úti vasúti átjáróban egy Skoda Favorit személygépkocsi a Miskolcról Ózdra tartó személyvonatnak ütközött. A gépkocsiban utazó házaspár életét vesztette, kisfiukat pedig életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. (Az átjáróban a két nappal korábban leszerelt sorompó helyett fénysorompó működött.)

14. Gyárfás Ildikó országgyűlési képviselő meghívására városunkban tartózkodott Kiss Péter munkaügyi miniszter, aki látogatást tett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ Kazincbarcikai Kirendeltségén, hogy tájékozódjék Kazincbarcika és térsége munkaügyi helyzetéről.

18. Magas rangú vendége volt városunknak és a BorsodChem Rt.-nek. Göncz Árpád köztársasági elnök kétnapos Borsod megyei programja során látogatott el a barcikai vegyigyárba, ahol a társaság helyzetéről és tevékenységéről Kovács F. László elnök-vezérigazgató tájékoztatta a vendéget. A köztársasági elnök a cég több üzemébe is ellátogatott.

hist18

24. A Fogyasztóvédelmi Egyesület és a KEF fórumán bemutatkozott a Felföldi Fotográfusok Szövetsége, majd a résztvevők meghallgatták a művelődési központ igazgatójának, Sajó Attilának az előadását “Egy város kulturális, művészeti fejlesztésének céljai”-ról, és Hazag Mihály megyei főtanácsos tájékoztatóját a készülő közművelődési törvényről.

28. Nőnapi ajándékként sajtótájékoztatóval egybekötött bemutatót tartott a Kézcsók Magazin szerkesztősége. (A lap első száma március 5-én jelent meg.)

* * *

Februári soros ülésén a városi önkormányzat képviselő-testülete módosította a szociális ellátásokról szóló törvény végrehajtására, a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételére és a térítési díjakra vonatkozó rendeletét, majd megtárgyalta a képviselő-testület tisztségviselőinek és a bizottságok munkájáról készített beszámolókat. A továbbiakban

  • elfogadta a Kazinc Távhő Kft., a Timpanon Ingatlankezelési Kft., az Arborétum Városüzemeltetési Kft., a Reálporta Ingatlanközvetítő Kft. és a Telekép Kft. 1997. évi üzleti tervét,
  • döntött önkormányzati tulajdonú lakások értékesítéséről,
  • tájékozódott a távfűtéssel kapcsolatos panaszok intézéséről és a közvilágítás korszerűsítésének munkálatairól,
    elfogadta a fűtéskorszerűsítés 1997. évi programját.

Március

7. Megalakult városunkban a Miskolci Nagycsaládosok Egyesületének kazincbarcikai csoportja. A szervezet célkitűzéseiről – a nagycsaládosok életvitelének javítása, érdekének védelme és képviselete – Kerekes Tiborné, a csoport vezetője tájékoztatta a résztvevőket.

10. Az anya- és csecsemővédelem időszerű kérdéseiről tanácskoztak a Kazincbarcikán és a környék településein dolgozó védőnők. A helyzetről és a feladatokról dr. Fövényesi József, a városi kórház szülész-nőgyógyász osztályvezető főorvosa, dr. Varga Gyula, a gyermekosztály vezető főorvosa, dr. Gulyás Friderika gyermekorvos főorvos, dr. Garay Zoltán főorvos és dr. Kiss Miklósné vezető védőnő tájékoztatta a tanácskozás résztvevőit.

* * *

Jelentős számú érdeklődő előtt mutatkozott be a Szabadon Szárnyaló Írók és Rímfaragók Társasága a Gyermekkönyvtárban. A rendezvényen Kiss Béla elnök tájékoztatója után Horváth Regina és Jakab Éva a társaság tagjainak verseiből adott elő, míg Nyíri László miskolci zenetanár tangóharmonikázott, a Bukovenszki házaspár pedig zongorán és csellón előadott számokkal szórakoztatta a jelenlévőket.

14. A BorsodChem Rt.-nél ünnepélyesen átadták a 125 millió forintért épített új 800 személyes öltözőt.

* * *

Halálos üzemi baleset történt a BorsodChem Rt.-nél. A már nem üzemelő savüzem bontásánál Tóth Pál 55 éves lakatos, kazincbarcikai lakos több méter magasból a szétszerelt vasakra zuhant és életét vesztette.

14-15. 14-én este 6 órakor az Egressy Béni Művelődési Központban megkez-dődtek az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulójának ünnepségei. Dr. Király Bálint polgármester beszédét követően “Itt élned, halnod kell…” címmel a sárospataki Művelődés Háza művészeti csoportjai és az ugyancsak sárospataki Árpád Vezér Gimnázium diákjai nagy sikerű zenés-táncos történelmi dramatikus játékukkal hazánk történelmének egyes meghatározó epizódjait elevenítették meg.

hist45

15-én délelőtt került sor a hagyományos kerékpártúrára Tardonára és gyalogtúrára az örvénykői Jókai-emlékhelyre. Délután ˝ 5 órakor a városi önkormányzat, a politikai pártok, néhány civil szervezet és a középiskolák képviselői helyeztek el koszorút, virágcsokrot a Jókai téri Jókai-szobor talapzatára.

* * *

“A nők egészsége – a családok egészsége” címmel rendezett kétnapos programot a kazincbarcikai Védőnő Szolgálat és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).

A program első napján dr. Lakó Magdolna, városi tiszti főorvos megnyitója után dr. Keresztes András szülész-nőgyógyász szakorvos tartott előadást. A második nap délelőttjén a központi tanácsadóban rákszűrést, valamint ingyenes vérnyomás- és vércukor-ellenőrzést végeztek, délután pedig a védőnők vezetésével ismerkedtek a fiatalok a tanácsadószolgálat és a gyermeknőgyógyászat működésével. A kétnapos program játékos vetélkedővel zárult.

21. A Kazincbarcikai Városszépítő Egyesület és az Arborétum Kft. várostakarítási napot szervezett. Felhívásuk – sajnos – nem talált nagy visszhangra. Mindössze a Berentei Általános Iskola tanulói és egy-két lakóépület lakói vettek részt az akcióban.

24. A KEF rendezvényének résztvevői a Hadigondozottak és Hadiárvák Egyesületének munkájával ismerkedhettek Horváth Mihálynak, a helyi szervezet elnökhelyettesének tájékoztatójából, majd meghallgatták Szathmáry-Király Ádám előadását a városunkban is esedékes tömbépületek rehabilitációs kérdéseiről.

27. A III. honismereti konferenciát rendezték meg a Dózsa György Úti Általános Iskolában. A rendezvényen a felsőzsolcai Kazincy Ferenc Általános Iskola, az izsófalvi Izsó Miklós Általános Iskola, a Sajókazai Általános Iskola, a kazincbarcikai Újvárosi Általános Iskola, a Herman Ottó Általános Iskola és a Dózsa György Úti Általános Iskola adott számot az ún. Dózsa-program adaptációjában szerzett tapasztalatokról és eredményekről.

* * *

Soros ülésén a városi önkormányzat képviselő-testülete

  • jóváhagyta az 1996. évi költségvetés teljesítéséről készült beszámolót (4 milliárd 65 millió 384 ezer forint összes bevétel, és 3 milliárd 667 millió 960 ezer forint kiadás),
  • elfogadta az 1996. évi pénzmaradvány felhasználására tett javaslatot,
  • elfogadta az Irinyi János Műszaki Középiskola működéséről szóló beszámolót,
  • ugyancsak elfogadta a Prosperitás Alapítvány 1994-96. évi működéséről készített beszámolót,
  • határozatot hozott az egészségügyi alapvető és sürgősségi ellátás néhány kérdéséről,
  • módosította az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek elidegenítésének szabályaira vonatkozó rendeletét.

Április

3-5. A „Környezetvédelem a közoktatásban” címmel 10 év után ismét városunkban tartott országos tanácskozáson vitatták meg és cserélték ki tapasztalataikat az óvodai, az általános és középiskolai pedagógusok. A témáról elhangzott nívós előadásokat szekciókban folytatott vita és tapasztalatcsere követte. A rendezvény harmadik napján négy civil szervezet mutatkozott be: a Körlánc, a Környezetvédelmi Nevelési Egyesület, a Környezetvédelmi Oktató Központok Országos Szövetsége (KOKOSZ) és a Természet- és Környezetvédő Tanárok Egyesülete. A háromnapos konferencia a viták összegzéseképpen ajánlások megfogalmazásával és feladatok meghatározásával zárult.

12. Mozgalmas hétvégéje volt városunknak.
Küldöttgyűlést tartottak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szocialisták az Egressy Béni Művelődési Központban, amelyen a választások óta eltelt két év munkájáról adtak számot a résztvevők és állást foglaltak a további két év feladatairól. A küldöttek dr. Szabó György volt népjóléti miniszter személyében új megyei elnököt választottak.

A Béke mozi helyiségében nagy érdeklődéssel kísért nagygyűlésen ismertette Csurka István, a MIÉP elnöke pártja stratégiai programját. (A nagygyűlést bombariadó előzte meg, mely vaklármának bizonyult.)

Kutyaszemlének is helyszíne volt városunk ezen a napon. A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete helyi szervezetének rendezésében nagy érdeklődés mellett zajlott a nem mindennapi program.

15. A Kazincbarcikai Városszépítő Egyesület évi közgyűlésének résztvevői megvitatták a vezetőség beszámolóját a szervezet 1996. évi munkájáról, elfogadták az 1997-re szóló feladattervet és újraválasztották a vezetőséget. Az elnöki tisztet továbbra is Gonda Ferencné tölti be, ügyvezető alelnök Fancsik József, vezetőségi tagok: Boros Béla, Literári Nagy Gabriella és Neszádeli Gyula.

18. Színvonalas műsorral szórakoztatták a Ságvári Endre Gimnázium jelenlegi és volt tanulói az Egressy Béni Művelődési Központ színháztermét zsúfolásig megtöltő közönséget. A Ságvári show című programban komoly- és könnyűzenei produkciókat, énekszámokat, paródiákat, népi táncokat és ritmikus sportgimnasztikai bemutatókat láthattak az est résztvevői.

19. Egressy Béni születésének 183. évfordulójáról (a születésének napja 1814. április 21.) a nevét viselő művelődési központban mintegy 200 résztvevő családias hangulatú összejövetelen emlékezett meg.

20. A nap folyamán többször szállingózott a hó, sőt hózivatar is volt, amit néha havas eső váltott fel.

21. Megtartotta évi küldöttgyűlését a Kazincbarcikai Takarékszövetkezet. A küldöttek a szövetkezet 1996. évi munkáját eredményesnek minősítették.

22. Negyedik alkalommal találkoztak megyénk zeneiskolásai városunkban. A 14 iskola 141 növendékének részvételével zajló rendezvény Hámori György, a kazincbarcikai Kodály Zoltán Művészeti Iskola igazgatójának köszöntőjével kezdődött, majd dr. Király Bálint polgármester megnyitója után mintegy két órán át a részt vevő tanulók hangverseny keretében mutatkoztak be a nagyszámú érdeklődőnek.

24-26. Városunk középiskolás diákjai három napon át szórakoztak a hagyományos városi diáknapok keretében (részletesen lásd a Mozaikot).

25. Soros ülésén a városi önkormányzat képviselő-testülete rendeletben állapította meg a távhőszolgáltatás legmagasabb hatósági díját és a hődíj mértékét. Szintén rendeletet fogadott el az önkormányzat fenntartásában működő közoktatási intézményekben igénybe vett szolgáltatásokért fizetendő térítések és tandíj összegéről, illetve a fizetés szabályairól, majd

  • módosította az 1997. évi költségvetésről szóló rendeletét,
  • megtárgyalta a Jókai Mór Középiskola és a Szociális Szolgáltató Központ működéséről szóló beszámolót,
    tárgyalt az óvodai hálózat racionalizálásának tapasztalatairól,
  • döntött 8 első lakáshoz jutó személy, illetve család pénzügyi támogatásáról és más ügyekről (a Barcika TV Kft.-vel kötött szerződés vizsgálatára létrehozott adhoc bizottság jelentése, a házi gyermekorvosi körzetek területi kötelezettségének megállapítása, vállalkozó fogorvosokkal kötött szerződés módosítása, városi emlékhely kialakítása és egyéni kérelmek elbírálása).

Május

1. A munka ünnepén a Csónakázó tónál a Munkáspárt és az MSZP sátra várta az ünnepség résztvevőit. A város legnagyobb munkáltatójánál, a BC Rt.-nél működő szakszervezetek nem állítottak sátrat, és nem tartottak majálist, így juttatva kifejezésre azt az elégedetlenséget, amit a cég dolgozóiban a racionalizálás és a létszámcsökkentés módja váltott ki.

5. A Kazincbarcikai Egyesületek Fórumán a városban 1991. szeptember 17-e óta működő polgárőrségről dr. Nagy Béla ny. rendőr alezredes, a helyi szervezet vezetője tájékoztatta a jelenlévőket, majd az 1996-ban alakult Aranyalma Kertszövetkezetről, illetve az 1992-től Aranyalma Kertgazdálkodási Egyesületként működő társulásról Tóth János elnök, a polgárosodással összefüggő kereskedelmi etika kialakításáról Kovács Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Idegenforgalmi Hivatal igazgatója tartott előadást.

10. A várostól és iskolájuktól búcsúztak középiskoláink végzős diákjai. Az Irinyi János Középiskola, a Jókai Mór Középiskola és a Ságvári Endre Gimnázium végzősei a Városháza előtti téren vettek búcsút a várostól, ahol dr. Király Bálint polgármester köszöntötte a ballagókat, akik ezután az iskolájukban vettek részt a ballagási ünnepségen, csakúgy, mint a 105-ös és a 112. sz. Ipari Szakmunkásképző és Szakközépiskola végzős tanulói.

hist21

18. Tavaszi zsongás címmel nagy sikerű irodalmi-zenés műsort rendezett a Szabadon Szárnyaló Írók és Rímfaragók Társasága, a SZIRT (Részletesen lásd a Mozaikot).

23. A képviselő-testület elfogadta a Kazincbarcikai Könyvtárpártoló Közalapítványról szóló beszámolót, és a városban működő karitatív szervezetek tevékenységéről készült tájékoztatót. A továbbiakban adhoc bizottságot hozott létre a BorsodChem rt.-s részvények eladási körülményeinek kivizsgálására, majd hosszas vita után döntött a Tardona-völgyi ingatlanok hasznosításáról és az augusztus 17-én tartandó repülőnapról.

Évi rendes és tisztújító küldöttgyűlést tartott a Kazincbarcika és Vidéke ÁFÉSZ. A leköszönő Csordás Ferencné elnök helyére a küldöttek Lengyel Lajosnak, az Áfész addigi főkönyvelőjének szavaztak bizalmat, míg alelnöknek Czink Zoltánt választották meg.

23-25. Gyermeknapi rendezvények zajlottak városunkban. Az Irinyi János Középiskola tornacsarnokában 23-án dél-után a Felsővárosi Óvodához tartozó Kertvárosi, a Mátyás Király Úti, az Építők Útjai és a Kikeletközi Óvodai Egységek óvodásai ritmikus sportgimnasztikai bemutatót tartottak, körjátékokon és játékos sportvetélkedőkön szórakoztak, és szórakoztatták a lelátót zsúfolásig megtöltő nézőket. 24-én a Szabadság téren a Lilla cukrászda egész napos programján játszottak és szórakoztak a gyerekek, 25-én pedig a Gyermekek Házánál zajlott egész napos gyermeknapi program.

hist37

29. Dr. Király Bálint polgármester köszöntötte városunk pedagógusainak képviselőit az Alsóvárosi Óvoda Csokonai Úti Óvodai Egységében rendezett pedagógusnapi rendezvényen. Az ünnepségen 17 pedagógus részesült polgármesteri dicséretben, Szigeti Kálmánné, Forgó Istvánné és Jarina Péterné arany diplomát kapott, és bejelentették, hogy Papp Sándorné, a Jókai Mór Szakközépiskola tanára Kazinczy-díj kitüntetésben részesült.

* * *

Az Ádám Jenő – Központi Általános Iskola tanulói gálaműsorral búcsúztak az 1996/97-es tanévtől. Kisbenedek Tiborné igazgató köszöntője után az iskola kis- és nagykórusa énekszámokat adott elő, míg a helyi, megyei és országos vers- és prózamondó versenyeken helyezést elért tanulók egy-egy vers vagy elbeszélés előadásával adtak számot tudásukról.

30. Az Építők Úti Óvodai Egység fennállásának 35. évfordulója alkalmából átalakította az óvoda udvarát. Füvesítettek és cserjéket ültettek, a fémből készült játszóeszközöket pedig faanyagúra cserélték ki.

31. Ballagtak a Don Bosco Szalézi Szakiskola végzősei, akiket páter Havasi József tartományfőnök köszöntött, dr. Király Bálint polgármester pedig két tanulónak: az érettségiző Balogh Gizellának és Tóth Gábor kőműves szakmunkástanulónak polgármesteri dicséret elismerést adott át.

Június

3-4. A kazincbarcikai rendőrök holland kollégáikkal együtt láttak el szolgálatot, és közösen járőröztek a városban.

4. Az MDF által szervezett lakossági fórum vendége Pozsgai Imre volt, aki ez alkalommal „Nemzeti megújhodást” hirdetett a mintegy 60 résztvevőnek. Előadása után a hozzá intézett kérdésekre válaszolt.

* * *

A Prosperitas Alapítvány fórumán mintegy 80 kis- és középvállalkozót tájékoztatott Gyárfás Ildikó, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területfejlesztési Tanács elnöke és dr. Király Bálint, a Kazincbarcika és Vonzáskörzete Területfejlesztési Önkormányzati Társulás elnöke az 1997. évi gazdaságfejlesztési programra kiírt pályázatok feltételeiről.

4. Nagy érdeklődés kísérte a IV. Kazincbarcikai Termékbemutató és Vásár megnyitórendezvényét a Fő téren. Dr. Király Bálint polgármester köszöntőjében történelmi pillanatnak minősítette a vásár megnyitását, tekintve, hogy a lengyel Knurow és a német Burgkirchen város részvételével a vásár nemzetközivé vált. Gyárfás Ildikó országgyűlési képviselő, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke pedig a megnyitóbeszédében arról a csodálatos fejlődésről szólott, amelynek eredményeként már mintegy 60 kiállító vesz részt a termékbemutatón és vásáron.

A megnyitón első ízben adtak át díjakat, melyekben a következő kiállítók részesültek: Power Kft., Knurow és Burgkirchen városok, Nord Holding Vállalat, Fotimpex Kft., General Calor Bt., Borsodgáz Kft., Szabó Szuzuki cég, Dafix Árnyékolástechnika, Armon Bt., Robina Lakberendezési és Irodabútorok Stúdió, Matáv Rt. Miskolci Igazgatósága és a Hollókő Udvarház Bt.

hist38

5. Az 1997. évi könyvhét megnyitójára a Béke filmszínházban gyűltek össze az érdeklődők, akik részesei lehettek az Egressy Béni Művelődési Központ és Könyvtár, valamint a Ságvári Endre Gimnázium diákszínpada előadásában az „Elvarázsolt betűk” című műsornak.

6. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ Kazincbarcikai Kirendeltségén tartott Munkáltató klub ülésén Kovács F. László, a BorsodChem Rt. elnök-vezérigazgatója tartott előadást a társaság elmúlt hét évéről, mely idő alatt a cég kilábalt a válságból, és ma a térség legsikeresebb gazdasági egysége.

11. 30 éves fennállásáról emlékeztek meg a Belvárosi Óvoda Pollack Mihály Úti Egységében. Az ünnepi alkalomra az óvoda udvara új játszóeszközökkel gyarapodott.

11-15. Dr. Király Bálint polgármester vezetésével a lengyel testvérvárosban, Knurowban járt városunk küldöttsége, valamint a Borsod Néptáncegyüttes és a művelődési ház citerazenekara.

20. A városi önkormányzat képviselő-testülete rendes ülésén

  • a város közbiztonsági helyzetéről tárgyalt és elfogadta a városi rendőrkapitány erről szóló beszámolóját,
  • megbízta 1997. augusztus 1.- 2002. július 31-ig tartó időre Danada Jánost az Árpád Fejedelem Téri Általános Iskola, Bazsó Bertalannét a Herman Ottó Általános Iskola, Balázs Lászlót az Irinyi János Középiskola, Spisák Andrásnét az Éltes Mátyás Általános Iskola és Darai Imrét a Kazincbarcika Sport Központ vezetői feladatainak ellátásával,
  • tájékozódott a város foglalkoztatási helyzetéről és a munkanélküliség alakulásáról (6786 fő regisztrált munkanélküli, a korábbihoz képest 182 fővel kevesebb),
  • döntött az önkormányzati vagyon biztosításáról,
  • módosította a távhőszolgáltatásról és az 1997. évi költségvetésről szóló rendeletét,
  • meghallgatta és elfogadta a Pollack Mihály Úti Általános Iskola működéséről készített beszámolót,
  • elfogadta a testület 1997. II. félévi munkatervét,
  • egyetértett a BorsodChem Rt. területén ipari park létesítésével,
  • határozott a városi élelmiszerpiac korszerűsítéséről és
  • megbízta a városi fedett uszoda kivitelezésével az Észak-magyarországi Kereskedelmi Szolgáltató Kft.-t.

21. Juniálist rendezett a BorsodChem Rt. Vegyész Szakszervezete a műjégpályán. A rendezvényen Kiss Péter munkaügyi miniszter a munka törvénykönyve módosításáról és foglalkoztatáspolitikai kérdésekről tájékoztatta a résztvevőket. Délután és este vidám kulturális műsorok szórakoztatták a rendezvény vendégeit.

21-22. Lezajlott a VII. Kazincbarcikai Sörfesztivál, amelyen jobbnál jobb sörökön kívül kultúrszomjukat is csillapíthatták a résztvevők.

hist39

30. Az egy hétig tartó kánikulának heves zivatar vetett véget. Az erős szél megtépázta a fákat, és a hirtelen leesett nagy mennyiségű eső utakat öntött el, nem egy helyen 4-5 cm-es iszapot hagyva maga után. A villámok több lakásban megrongálták a tv-készüléket.

Július

2. Egészségügyi dolgozókat köszöntött dr. Király Bálint polgármester a Városházán rendezett Semmelweis-ünnepségen. Polgármesteri dicséret elismerésben részesítette Berényi Albertné védőnőt, dr. Szabó Katalin ifjúságvédelmi főorvost, valamint dr. Benyó Mihály és dr. Erdei Sándor háziorvosokat.

3. Nyílt nap keretében tájékoztatták a BorsodChem Rt. vezetői a városkörnyéki települések polgármestereit a társaságnál végrehajtott fejlesztésekről, az 1997. évi környezetvédelmi célkitűzésekről, a biztonságtechnikai és tűzvédelmi helyzetről.

4. Sajókaza határában elkészült a városi új hulladékgyűjtő telep, amely mintegy 30 évig alkalmas a Kazincbarcikán és a környék településein keletkező hulladék befogadására.

11. A városi önkormányzat képviselő-testülete soros ülésén

  • tárgyalt Berentének a városról való leválásáról, illetve úgy foglalt állást, hogy Berentén városrészi önkormányzat alakuljon,
  • módosította az 1997. évi költségvetésről szóló rendeletét,
  • elfogadta a Kazincbarcika Város Kommunális és Kulturális Fejlődéséért Alapítvány működéséről készült beszámolót, és döntött az alapítvány módosításának előkészítéséről,
  • tájékozódott a közterület-felügyelet munkájáról,
  • döntött együttműködési megállapodás megkötéséről az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatósággal (Évizig), és ingatlan vásárlásáról Herbolyán orvosi rendelő létesítése céljából,
  • megbízta Veres Istvánnét 1997. augusztus 1. – 1998. július 1-jéig a Berentei Általános Iskola és Óvoda vezetői feladatainak ellátásával.
  • 24. Megnyílt a felújított és átalakított Kazinc Áruház, amelyet dr. Hatvani Zoltán országgyűlési képviselő, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés alelnöke adott át a létesítményt működtető kereskedőknek és a vásárlóknak. (Részletesen lásd a Kereskedelmi újdonságok című részt a Mozaikban.)

Augusztus

4-10. Második alkalommal rendezték meg városunkban a sajóvölgyi folklór fesztivált. A rendezvényen, amelyet 4-én dr. Király Bálint polgármester nyitott meg, a hazai Hegyalja (Sátoraljaújhely) és a Borsod Néptáncegyüttes (Kazincbarcika), a Sajó Népizenekar (Miskolc), a Los Andinos (Székesfehérvár), a Rece-Fice (Budapest) együttesek, a Kerékkötő, a Garabonciás és az Aranyeső citerazenekaron (Kazincbarcika) kívül részt vett a Canterini di Bolo (olasz), a Pallieterke (belga), a Kardi (észt) és a Búzavirág (szlovák-Rozsnyó) néptáncegyüttes. Az együttesek a kazincbarcikai szereplésen kívül felléptek Edelényben, Miskolc-Lillafüreden, Ózdon, Sajóbábonyban, Sajógalgócon és Szuhakállóban.

hist40

9. Hazánk NATO-ba való belépése elleni tiltakozó gyűlést szervezett a Munkáspárt kazincbarcikai szervezete. A NATO-hoz való csatlakozás hátrányairól Vajnai Attila, a Munkáspárt alelnöke tájékoztatta a résztvevőket, akik helyeslő egyetértéssel fogadták a hallottakat.

15. A bányász-fúvószenekarok hagyományos kazincbarcikai találkozójának ünnepélyes megnyitójára a Fő téren került sor. A majorettek látványos műsora után a Sajómenti Egyesített Fúvószenekar, az ózdi, a szolnoki, a tótkomlósi és a rudolftelepi fúvósok zeneszámokat adtak elő, elsőként Egressy Béni Klapka-indulóját. A megnyitó után Csizmás Attila, a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének képviselője köszöntötte a találkozó résztvevőit és a közönséget, majd vázolta a bányászkultúra kialakulásának történetét, fejlődését és jelenlegi állapotát. A rendezvény második és harmadik napján az együttesek a város különböző helyszínein léptek fel.

17. Nagyszabású, látványos repülőbemutató zajlott a Sajón túli Szelesi tónál. A rendezvény mintegy 15-20 ezer résztvevőjének bravúros légi parádéban volt része.

A repülőnap programja a Sajón átívelő ideiglenes függőhíd felavatásával kezdődött. A söröshordót dr. Király Bálint polgármester és Nagy Imre alpolgármester, a rendezvény főszervezője gurította át a hídon.

20. Városunkban lovasbemutatóval és sportrendezvényekkel kezdődött, a Fő téren tartott szentmisével, délután majorettek és néptáncosok felvonulásával, majd a Városháza előtti ünnepséggel folytatódott és este színpompás tűzijátékkal fejeződött be augusztus 20. megünneplése.

22. A városi önkormányzat képviselő-testülete a soros ülésén

  • beszámolót tárgyalt és fogadott el az önkormányzat 1997. I. félévi gazdálkodásáról,
  • módosította az 1997. évi költségvetésről szóló rendeletét,
  • döntött pályázatok támogatásáról és a Kazinc Távhő Kft.. gazdálkodásának átvilágításáról.

29. Balatonszepezden tartotta ülését a városi önkormányzat képviselő-testülete, amely

  • döntött a közmunkaprogram megvalósítására pályázat benyújtásáról, s ahhoz a saját erő fedezetéről,
  • támogatta az Euroschule Kft.. vállalkozás-fejlesztési, illetve munkahelyteremtő pályázatát,
  • hosszas vita után döntött a LURA Kft. strandkorszerűsítési pályázatának támogatásáról, és
    a Barcika TV Kft. részére a Vármege-völgyben terület eladásáról sípálya, sífelvonó és motel építése céljából, 4 év és 6 hónap beépítési kötelezettséggel, és ötéves visszavásárlási joggal,
  • tájékozódott az egészségügyi ágazat részére gép-műszer beszerzések helyzetéről és
  • egyhangúlag elfogadta a balatonszepezdi tábor működéséről szóló tájékoztatót.

29-31. A szokásos programokkal rendezték meg a Borsodi Hőerőműben a villamos napokat. Az erőmű két dolgozója: Balázs Sándor, a karbantartó műhely 51 éves vezető szakmunkása és Dán Kálmán 52 éves műszaki vezető életműdíjban részesült az ünnepség első napján. A rendezvény harmadik napja – új színfoltként – látványos tűzijátékkal zárult.

31. Dr. Király Bálint polgármester és Tanka Zsigmond jegyző utazott Bulgáriába, hogy részt vegyen Dimitrovgrádban a város 50. évfordulójának ünnepségein. Ennek keretében írták alá a két város közötti, 1964 óta fennálló, de 1989 óta szünetelő kapcsolatok felújításáról szóló egyetértési memorandumot.

Szeptember

5. A Városi Védőnői Szolgálat “Természetesen: anyatejjel” címmel szervezett bensőséges ünnepségen köszöntötte azokat az édesanyákat, akik anyatejjel táplálják csecsemőjüket. A rendezvényen dr. Kiss Miklósné, a szolgálat vezetője és dr. Gulyás Friderika főorvos az anyatejjel való táplálás fontosságáról szólott, dr. Váradi József főorvos pedig a bababarát kórház programot (Rooming-program) ismertette. A rendezvényen megemlékeztek a 70 éves védőnői szolgálatról, amely Zöldkeresztes Szolgálat néven jött létre és működött hosszú ideig.

Az ünnepségen Szendrei Örsné 30 éves védőnői szolgálatáért jubileumi jutalomban részesült.

8. A Fő téren és az Áfész boltjainál megkezdődött a Kazincbarcika és Vidéke ÁFÉSZ hagyományos őszi vására, amelyen a bolti és a piaci áraknál olcsóbban lehetett mezőgazdasági termékeket vásárolni (burgonya 25 Ft/kg, hagyma 45 Ft/kg, mák 499 Ft/kg).

12. Mintegy ötszázan vettek részt a BorsodChem Rt. vegyészszakszervezete által rendezett nyugdíjastalálkozón a Lombik étteremben. A résztvevők megválasztották az Év nyugdíjasait, akik: Pataki Sándorné, Péter Anna, Holló Barnabás és Tóth István. Szendrei József 50 éves szakszervezeti tagsága alkalmából ajándékot kapott.

21. Beiktatták a Kazincbarcika-alsói Egyházközség új lelkipásztorait, Tóth Sándort és Tóthné Magyar Ágotát. Az ünnepi istentiszteleten dr. Mészáros István mondott szentbeszédet a nagyszámú résztvevőnek.

26. Munkaterv szerinti soros ülésén a városi önkormányzat képviselő-testülete

  • rendeletet fogadott el a távhőszolgáltatás 1997. október 1-jétől alkalmazandó legmagasabb hatósági díjáról,
    módosította az 1997. évi költségvetési rendeletet,
  • megtárgyalta és elfogadta az Ádám Jenő – Központi Általános Iskola működéséről, valamint a városi strandfürdő üzemeléséről szóló beszámolót,
  • határozatot hozott a Reálporta Kft. 1998. január 1-jével történő beolvasztásáról a Timpanon Ingatlankezelési Kft.-be,
  • döntött a Kazincbarcikai Gyámhivatal 1997. november 1-jével történő létrehozásáról,
  • beszámolót vitatott meg a fedett uszoda beruházásáról,
  • 6 millió forintot átcsoportosított az első lakáshoz jutók pénzügyi támogatására,
  • hozzájárult, hogy a Kazincbarcika-felsői Református Egyházközség temploma előtti teret Bocskai Istvánról nevezzék el, és új templom építésére 855 m2 telket adományozott a Berkenye úton,
  • döntött pályázat benyújtásáról anyagi támogatás elnyerésére a Kazincbarcika-Berentén kiépítendő gázhálózatra és a fedett uszoda építésének befejezésére.

28. Felsőbarcikán felszentelték a református templom előtt kialakított teret, a Kazincbarcika-felsői Református Egyházközség emlékhelyét, amelyet Bocskai Istvánról neveztek el.

29. Az Egressy Béni Művelődési Központ és Könyvtár ünnepélyesen megnyitotta az 1997/98-as közművelődési évadot. Megnyitóbeszédet Földiák András mondott, aki felavatta a Mezey István grafikusművész “Múzsák-művészek-művészetek” című, az előcsarnokot díszítő 14 m2-es alkotását.

A megnyitón nagy sikerrel szerepelt a Gömöri Zenei Műhely, valamint a szuhakállói Dányi Krisztián színművész, aki Molnár Ferenc Színházi kellékek című prózáját adta elő. A művelődési ház Aranypáva díjas Aranyeső citerazenekara népzenei számokkal szórakoztatta a megnyitó résztvevőit.

Október

2. A Kazinczy Ferenc – Kertváros II. Általános Iskolában bensőséges ünnepséget tartottak abból az alkalomból, hogy az iskolában működő Regionális Környezetvédelmi Oktatási Központ a két éve elhunyt Szalay-Marzsó Lászlóné Enikő emlékére alapított Enikő-díj elismerésben részesült. Az ünnepség résztvevőit Horváthné Lénárt Ilona igazgató köszöntötte, az oktatási központ eredményeit Kassai Imréné, a városi önkormányzat osztályvezetője méltatta, Kiss Balázs, a központ vezetője pedig megköszönte a résztvevőknek a környezetvédelmi oktatáshoz nyújtott segítséget.

* * *

Kötetlen vitaestet rendezett az MSZP Szegfű klubja, amelynek vendégei és vitavezetői Krausz Tamás és Nagy Sándor szocialista párti politikusok voltak.

* * *

Megalakult a Magyar Polgárvédelmi Szövetség kazincbarcikai szervezete, melynek vezetőjévé Kiss-Molnár Sándort, alelnökévé pedig Somosi Zsoltot és Örkényi Lászlót választották meg.

4. Kora délutántól késő estig tartó, a fél várost elárasztó dübörgő zene és esti tűzijáték tette emlékezetessé sok kazincbarcikai lakónak a Rádió Top harmadik születésnapját.

6. Az aradi vértanúkra emlékezve az MDF, a MIÉP, a KDNP és az FKGP helyi képviselői koszorúztak az Egressy Béni Művelődési Központ és Könyvtár melletti kopjafánál.

9. A posta világnapján Miskolcon rendezett szakmai vetélkedőn első helyezést értek el városunk postás versenyzői. Ez alkalommal részesült 40 éves törzsgárda elismerésben Makovnyik Emil, a kazincbarcikai posta vezetője.

17. Soros ülést tartott a városi önkormányzat képviselő-testülete, melyen a napirendek tárgyalása előtt dr. Király Bálint polgármester bejelentette, hogy 16-án a Magyar Népművelők Egyesületének gyűlésén a közművelődés átlagon felüli támogatásáért elismerő oklevelet és plakettet vett át az önkormányzat nevében.
A továbbiakban a testület:

  • módosította az SZMSZ-ről, az ebtartásról, az 1997. évi költségvetésről és a polgármesteri hivatal szervezetéről szóló rendeletét (ez utóbbit kibővítette a november 1-jével létesített gyámhivatallal),
  • beszámolót tárgyalt a Kazincbarcikai Sport Központ működéséről, a történelmi városrészek (Barcika, Berente, Sajókazinc) közműellátottságáról és a városi köztemető üzemeltetéséről. A közműellátottsággal kapcsolatban határozott arról, hogy 1998-2003 között Alsó- és Felső-barcikán, Sajókazincon és Berentén megépítteti a szennyvízhálózatot,
  • tájékozódott az önkormányzat intézményeinél 1996-ban végzett ellenőrzések tapasztalatairól.

15-21. Sok résztvevője volt az idősek hete rendezvényeinek, amelyet a Béke moziban 15-én nyitottak meg. A résztvevőket dr. Király Bálint polgármester köszöntötte, majd Sneiderné Horváth Regina versekkel, a Miskolci Nemzeti Színház művészei operettdalokkal, a citerazenekar pedig népdalokkal szórakoztatta. A hét további programjaiban Ki mit tud ? vetélkedő, szüreti batyusbál és filmvetítés szerepelt.

20. A Május 1. úton Diákbolt néven nyitott újabb, immár harmadik tanboltot a 105. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola. Ezzel az intézet majdnem 500 kereskedelmi szakmunkás- és szakközépiskolai tanulója újabb lehetőséghez jutott a választott szakma gyakorlásához.

23. A város önkormányzata este ˝ 7 órakor gyertyás megemlékezést tartott az Egressy Béni Művelődési Központ és Könyvtár melletti kopjafánál. Ünnepi beszédet Nagy Imre alpolgármester mondott. Délután 5 órakor az FKGP, a KDNP, a MIÉP, az MDNP, a Fidesz-MPP és az MDF helyi szervezeteinek képviselő tartottak együttes megemlékezést.

26. A napok óta tartó hideg után szokatlanul korán leesett az első hó.

30. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ Kazincbarcikai és Edelényi Kirendeltsége által szervezett állásbörzén 54 munkáltató több mint 500 állást kínált a mintegy ezer munkát kereső érdeklődőnek.

* * *

Az MSZP Szegfű klubjában Jánosi György, az MSZP alelnöke időszerű politikai kérdésekről tájékoztatta a résztvevőket.

* * *

Hulladékgazdálkodási konferenciát rendezett városunkban a Köztisztasági Egyesülés, amelyen bemutatkozott az Észak-magyarországi Hulladékgazdálkodási Rt.

November

3. A hatékonyabb bűnmegelőzést és üldözést szolgáló együttműködési megállapodást kötött a kazincbarcikai rendőrkapitányság és a polgárőrség. A megállapodást a „két Nagy”, Nagy Gábor rendőr alezredes kapitányságvezető és Nagy Béla ny. rendőr alezredes, a polgárőrség helyi vezetője írta alá.

5. Kazincbarcika Város Önkormányzata soron kívüli testületi üléssel egybekötött közmeghallgatást tartott városunk közrendjének és közbiztonságának helyzetéről. A testületet és az érdeklődőket Nagy Gábor rendőr alezredes, a városi rendőrkapitányság vezetője tájékoztatta Kazincbarcika bűnügyi helyzetéről és a rendőrök bűnüldöző munkájáról.

13. A Jószerencsét úton, a Fő tér közelében megnyílt a Penny Market Kft. kazincbarcikai áruháza.

16. Városunk 28 szavazókörzetében a választói névjegyzékbe felvett 27 449 szavazó közül 13 823-an (50,36%) vettek részt a NATO-hoz való csatlakozásról tartott népszavazáson. A 13 750 érvényes szavazat közül 11 855 (86,2%) volt az igen szavazat, míg 1895 (13,8%) nem szavazattal ellenezték, hogy hazánk az Észak-atlanti Szerződés Szervezete tagja legyen.

17-19. Az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium szervezésében a BorsodChem Rt.-nél szlovák és magyar vegyipari cégek vezetői találkoztak, és a két ország vegyipari együttműködésének időszerű feladatairól tárgyaltak.

21. A városi önkormányzat képviselő-testülete a soros ülésén rendeletet fogadott el

  • a városban alkalmazandó építési és szabályozási előírásokról, valamint az egyes építési munkák engedélyezéséről,
  • a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. sz. törvényből eredő helyi feladatokról,
  • a víz- és csatornahasználat díjának megállapításáról.

Megtárgyalta és elfogadta

  • a Paulus Rt. jelentését a Kazinc Távhő Kft. átvilágításáról,
  • a Herman Ottó Általános Iskola működéséről szóló beszámolót,
  • a város közművelődési helyzetéről készült beszámolót, és arról döntött, hogy “meg kell vizsgálni a Táncsics Mihály Úti Művelődési Házban egy helytörténeti gyűjtemény és faluház létrehozásának lehetőségét”,

tájékozódott

  • Kazincbarcika történelmi városrészeinek köztisztasági helyzetéről,
  • az 1997. évi költségvetés teljesítéséről,

döntött

  • a nagycsaládosok karácsonyi megajándékozásáról,
  • és kifejezte szándékát a BorsodChem Rt.-vel közösen egy önálló gázalapú kogenerációs erőmű beruházásáról.

22. A megye citerásainak hagyományos, ezúttal 13. alkalommal megrendezett találkozóján 20 citerazenekar, népzenei együttes, népdalkör és néptáncegyüttes vett részt.

28. W. G. Mc Ewen, Kanada magyarországi nagykövetségének konzulja Balogh Ákosnak, az InterPower Corporation magyarországi képviselőjének társaságában látogatást tett a polgármesteri hivatalban és a BorsodChem Rt.-nél. A vendégek dr. Király Bálint polgármesterrel, Nagy Imre alpolgármesterrel és dr. Kovács F. Lászlóval, a BorsodChem Rt. elnök-vezérigazgatójával városi fűtőerőmű létesítéséről folytattak tárgyalást.

December

3. A Szabadság téren megnyílott az „Aranykapu”, a kazincbarcikaiak hagyományos karácsonyi vására. A sátrakban 18 kiskereskedő portékáiból lehetett vásárolni ajándékoznivalót. A téren felállított karácsonyfánál óvodások csoportjai karácsonyi dalokat énekeltek és verseket mondtak.

12. Dr. Keller László, a Népjóléti Minisztérium politikai államtitkára látogatást tett a városi kórházban, és az egészségügy gazdasági kérdéseiről megbeszélést folytatott dr. Király Bálint polgármesterrel, Gyárfás Ildikó országgyűlési képviselővel és dr. Trencsényi Erzsébettel, a kórház orvos-igazgatójával. A megbeszélés után sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.

13. Soron kívüli ülést tartott az önkormányzat képviselő-testülete, amely módosította a helyi iparűzési, valamint a gépjárműadóról szóló rendeletét. Arról is döntött a testület, hogy a városi kórház gép-műszer beszerzési keretét 9 millió 520 ezer forinttal kiegészíti, és ugyancsak kiegészíti 22 millió 566 ezer forinttal a berentei gázhálózat kiépítésének saját forrását.

18. Dr. Torgyán József, a Független Kisgazdapárt elnöke és miniszterelnökjelöltje mintegy két és fél órás előadás keretében ismertette az Egressy Béni Művelődési Központ és Könyvtár színháztermét zsúfolásig megtöltő hallgatóság előtt a párt programját és pártja szemszögéből az ország helyzetét.

19. A városi önkormányzat képviselő-testülete a soros ülésen módosította az első lakáshoz jutók pénzügyi támogatásáról szóló rendeletét, valamint a köztisztasággal és a települési szilárd hulladékkal összefüggő rendeletét, elfogadta az 1998. január 1-jétől fizetendő távhőszolgáltatás legmagasabb hatósági díját, a helyi közlekedés 1998. január 1-jétől alkalmazandó díjtételeit, módosította az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatát és az 1997. évi költségvetésről szóló rendeleteit.

A testület a továbbiakban megtárgyalta és elfogadta az Abrorétum Kft. működéséről készített beszámolót, a testület 1998. I. félévi munkatervét, döntött pályázat benyújtásáról a Munkaügyi Minisztérium Közmunka Tanácsához közmunkaprogramra a város területén levő parkok és övárkok tisztítására, a Széchenyi, a Dózsa György és a Jószerencsét utakon a szennyvízhálózat kiépítésére.

23. A Nagycsaládosok Egyesülete és a Lilla cukrászda karácsonyi ünnepséget rendezett a Kazincbarcikai Sport Központban, amelyen kb. 200 gyermek és 100 felnőtt vett részt. A kulturális és művészeti csoportok műsora után dr. Király Bálint polgármester ajándékokkal kedveskedett a nagycsaládosoknak.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .