Karácsonyi és újévi üdvözlőlapok 1974-ből

Takács Zsolt írása

1974. december 5-én az MSZMP KB elfogadta az V. ötéves terv irányelveit. Irénkének, a postáskisasszonynak, bár a tényről értesült, tüzetesebben nem állt módjában elmélyedni a dokumentumban, ezért – vélhetően – még az előző ötéves terv szellemében ragadta magához postástáskáját, és indult a körzetébe, hogy időben kézbesíthesse a karácsonyi és újévi üdvözleteket a városlakóknak. Igyekeznie kellett…

Igyekeznie kellett, hiszen abban az évben nem csupán a családok, barátok, ismerősök jókívánságait vitte házhoz, a postaforgalmat igencsak fellendítette a várossá nyilvánításának 20. évfordulóját ünneplő Kazincbarcika üzemeinek, vállalatainak, szervezeteinek megnövekedett levelezési kedve is.

Irénke (a postáskisasszony) egy percre visszaemlékezett, micsoda felfordulás volt itt két hónapja is, amikor Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke az ünnepség miatt a városba látogatott. „Tiszta szerencse, hogy nem akart minden városlakónak személyre szóló levelet küldeni” – suhant át egy elégedett mosoly az arcán, aztán tényleg sietősre vette a lépteit.

Ha lett volna ideje, mint máskor, amikor kicsit ráérősebben rótta a város utcáit, elképzelhető, hogy benézett volna a február elsején átadott, a mozi épületében kialakított új kiállítóterembe – úgy hallotta, ott mindig van valami érdekes -, de még valószínűbb, hogy egyenesen a Fő térre ment volna, hogy ismét megcsodálja a június 6-án – az ő társadalmi munkájával is – elkészült szökőkutat és díszmedencét.

De sietnie kellett, ezért csak beugrott egy percre a december 13-án felavatott Szabó Lajos úti finompékáruboltba – már soron kívül kiszolgálták -, hogy vegyen egy kiflit és egy poharas tejet, illetve, hogy megkérdezze a „lányokat”, biztosan lesz-e az ünnepek alatt kenyér. Miután megnyugtatták, hogy lesz, elindult a Kun Béla tér 4. felé, hogy a táskáját nyomó jelentős mennyiségű üdvözlőlaptól „megszabaduljon”.

Így történhetett…

A szerző pedig annyira emlékszik még, hogy abban az évben minimum egy szatyornyi ilyen lap gyűlt össze Takács István egykori tanácselnök lakásának egyik beépített szekrényében. Nem mind a lakcímére érkezett, jó pár személyre szólót a hivatalból hozott haza. Ennyi maradt – nem sok, de nem is kevés 🙂

1974_20151224_0022

1974_20151224_0012

1974_20151224_0011

1974_20151224_0013

1974_20151224_0016

Kajdacsy Tibornak köszönhetően e képeslap alkotójának a nevét is tudjuk: „Anno a Mazsola cukrászda mellet volt a 96. sz. Ofotért. Az üdvözlőkártya Bódis Márta és férje, Laci idejében készült a 70-es években, Ivák Lajos grafikus keze munkáját dicséri…”

 

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .