Jó hangulatú „Karácsonyi Kavalkád”

Zsúfolásig megtelt a HBH Bajor Sörház, Étterem és Panzió különterme hétfő kora estére. A közel 140 fős vidám társaság az Újkazinci Baráti Kör évzáró rendezvényére volt hivatalos.

Az egyre népszerűbb és rendkívül aktív civilszervezet a „Karácsonyi Kavalkád” elnevezésű színes, szórakoztató programmal zárta a 2015-ös esztendőt.

A rendezvényre a megyei és városi elöljárók mellett partnereiket, pártolóikat, támogatóikat hívták meg, akikkel vidám hangulatban tekintettek vissza az óesztendőre.

A Kálmánné Katika által tartott összefoglalóból kirajzolódott, hogy milyen tevékeny és gazdag évet tudhat maga mögött a baráti kör, és hogy milyen értékek szerint gondolkodnak, formálnak egyre erősebb, a városban is meghatározó közösséget.

Kálmán Vilmosné Katika, az Újkazinci Baráti Kör vezetője

Kálmán Vilmosné Katika, az Újkazinci Baráti Kör vezetője

A Karácsonyi Kavalkádon egy különleges programra is sor került, hiszen ekkor mutatták be hivatalosan a magánkiadásban és limitált példányban megjelent „Újkazinci kóstoló” című kötetet. A rendhagyó kiadvány írások, versek, élettörténetek, receptek és fotók segítségével enged betekintést az Újkazinci Baráti Kör tagjainak szívébe, lelkébe, mindennapjaiba, életébe.

Egy-két apró csemegét Bordásné Brigitta tolmácsolásában hallgathattak meg a jelenlévők, de egy nagy, közös és vidám játékra is sor került a kiadvány kapcsán.

11.

A civilszervezet ezzel az ünnepi kötettel és egy díszoklevéllel köszönte meg partnereik, támogatóik egész éves kitüntető figyelmét és segítségét.

22.

Mindemellett pedig kellemes hangulatban, jó zenével, programmal szórakoztatták a jelenlévőket a La Cosa Nostra Kreatív Csoport tagjai és az In Aeternum Gospel Énekegyüttes. Sőt, az egyik körtag, Bényei Lajosné saját versét is hallhatták.

Az ilyenkor stílszerű pohárköszöntőt a civilszervezet kiemelt támogatója, Walid Salha tartotta, méghozzá a „ház” karácsonyi különlegességével, az almás-fahéjas sörrel. Gondolatai nagyon őszinték és mélyek voltak, illeszkedve a közelgő ünnephez és az apropóhoz, a közösségformálás erejéhez, fontosságához.

Az estet egy igazi táncos buli zárta, melyhez a talpalávalót az Öt Órai Tea Gitárzenekar szolgáltatta, s ezzel kívánt mindenkinek boldog ünnepeket a baráti kör összes tagja!

(Forrás: Borsod-Média Ügynökség
Képforrás: Szűcs Mara)

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .