Manapság gyakran hallani, hogy „bezzeg régen milyen egészségesek voltak az emberek, milyen sokáig éltek, és nem volt ennyi betegségük, orvos alig látta őket”. Ebből egyedül az „orvos alig látta” őket felvetés igaz. Bár nem azért, mert ne lett volna rá szükségük, csupán kevés volt az orvos, gyenge az ellátás. Az 1842‒1901 között írt anyakönyvet vizsgáltam. Az embereket sújtó betegségek, járványok sok esetben diagnosztizálatlanok maradtak, gyakran csak sejtették, hogy mi lehet a baj. Gyűjtőneveket használtak a betegségekre, például a gyakori „vízi betegség”, mint halálok, több ödémával járó betegséget takarhat. A „Tardonai piacozók” összeállításában már kifejtettem, hogy Tardonának az 1700-as években bizonyíthatóan aktív kereskedelmi kapcsolatai voltak Miskolccal (Diósgyőr, Pereces), ami persze elősegítette az országos járványok Tardonán való megjelenését, hiszen ha egy világtól elzárt kis település lett volna, nem jelennek meg ugyanabban az időszakban a járványok, mint pl. Pesten az 1873-as kolerajárvány.
A vizsgált időszakban (1842‒1901) összesen 1199 fő halt meg az anyakönyv szerint. Ebből a 0‒3 éves korú elhaltak száma 497 fő. A kisgyermekek közül sokan csak néhány órát, hetet, hónapot éltek meg. Ennek oka az orvosi ellátás hiányából és az életmódból fakadt, hiszen a várandós nőket sem terhességük idején, sem kisgyermekes édesanyaként nem tudták huzamosabb ideig a munkából nélkülözni, ami a magas gyermekhalandóság egyik oka. Emellett a lakhatási körülmények, a manapság megszokott higiénia hiánya, a betegségek késői felismerése, a gyermekkori oltások hiánya mind-mind ahhoz vezettek, hogy a ma már könnyen elkerülhető és egyszerűen gyógyítható betegségekbe a vizsgált korszak kisdedei sajnos belehaltak.
A nők sok gyermeket szültek, hiszen minél több gyermekük született, annál nagyobb volt az esélyük arra, hogy lesz közöttük olyan, aki megéli a felnőttkort, és megöregedve, a nyugdíj hiányában az idős felmenő mindennapi betevőjének biztosításában a segítségére lesz. Ez odavezetett, hogy néhány, gyermekeit sorra elvesztő nő a 20-as évei elejétől egészen akár 39 éves koráig is szült, kisebb megszakításokkal.
60 év feletti elhunyt az 1199-ből csupán 170 fő volt, ebből a 170-ből pedig 46 fő volt 70 év feletti elhalálozásakor, 7 fő volt 80 év feletti, csupán 1 fő volt 90 év feletti és egy 100 éves korában elhunytat is regisztráltak.
Összes elhunyt: 1199 fő, ebből 0‒3 éves korú: 497 fő, 4‒59 év közötti 532 fő, 60 év feletti 170 fő
A vizsgált anyakönyv egyik érdekessége, hogy 1845 júniusától a teljes anyakönyvet Rácz Endre református lelkész vezette. Az a Rácz Endre, akinek Jókai Mór gyakori vendége volt bujdosása idején. A bejegyzések tanúsága szerint a halottakat búcsúzással, énekszóval vagy tanítással temették el. A temetéseket sok esetben nem a lelkész, hanem a kántor tanító végezte el. Ebben az időszakban Singler György, Kovács Sámuel, Katona Dénes, Ujvári Lajos, Kökényesdi Pál voltak egymást követő tanítói az egyházi iskolának.
Nem tudom, milyen egészségi állapotban élték le a tardonaiak az életüket, milyen közérzettel és állandó „nyavalyákkal” éltek együtt a hosszabb vagy hosszú életet megélt emberek, de valószínűleg azok, akik megélték a 4. életévüket, természetesen erősebbek voltak, mint azok a gyerekek, akik 3 éves életkort éltek csak meg. A rossz egészségük, higiénia miatt kegyetlen, természetes kiválasztódáson mentek keresztül az időszak emberei, ahol az erős túlélt, a gyenge elhalt. Nyilván voltak, akik erős immunrendszerüknek vagy az isteni gondviselésnek köszönhetően túlélték a himlő- vagy kolerajárványokat, és azokat a betegségeket is, melyek évről évre szedték főleg gyermek áldozataikat, mint például a vérhas.
Az 56-57 éves elhunytak halálokaként is gyakran szerepel az „öregség”, ami jelzi, hogy ezek a manapság középkorúnak számító emberek régen bizony „öregnek” számítottak. A kevés 80 év feletti elhunyt neve elé is beírták az „öreg” jelzőt az anyakönyvben.
⦁ Sok gyermek már születése pillanatában halálra volt ítélve, vagy komplikált szülést követően, halva született. A néhány percet, napot órát, hetet élt gyermekek halálokaként általában az „ismeretlen” vagy „esmeretlen” szavak szerepelnek. Az elhunyt koraszülöttek halálokaként 1873-tól használták az „időtlenség” megnevezést. A gyermekek leggyakoribb halálokai a következők voltak: „kelevény”, „sorvadás”, „köhögés”, „vérhas”, „sínlődés”, „fráz”, „himlő”, „veres himlő”, „torokgyík”, „ismeretlen”, „időtlenség”. A korszak (1842‒1901) születéseinek száma egyébként meghaladja a teljese halálozások számát, míg 1199 fő meghalt, 1357 fő született. Az időszakban 9 nő halt bele a szülésbe, egy pedig a „terhességbe” (ami akár lehetett terhességi vérmérgezés, toxémia is). Az édesanya halála aztán sok, akár egészséges gyermek életét is megpecsételhette. Ez történhetett 1870-ben Gór Mária ikerlányaival is, aki 33 éves korában vesztette életét a nehéz szülés miatt. Az édesanya halála után alig egy hónappal meghalt a Julianna nevű csecsemő, majd egy hét elteltével követte őt ikertestvére, Mária. Mindkét gyermek halálokaként az „éhség-anyátlanság” szerepel. 1877-ben pedig a 39 éves Kecske Istvánné halt meg szülés közben, gyermeke, József csupán 17 nappal élte túl, az anyakönyv szerint „táplálék hiány” okozta halálát. A betegségek mellett néhány gyermek halálát baleset okozta, „megégés” vagy „megforrózás” miatt 7, 8 hónap és 2 év közötti gyermek hunyt el. Egyetlen gyermek halálokaként szerepelt a „gilisztás” megnevezés (1895-ben egy 1 éves csecsemő), és két gyermek halálokaként a „fogzás”, az egyikük 6 hónapos, a másikuk 1 éves volt. Az anyakönyvi bejegyzések első rákbetegség miatti halálozása is egy gyermekhez kötődik, 1886-ban Diák Veróna, Diák István massai csordás leánya 3 évesen „rák betegség”-ben halt meg. 1891-ben pedig szintén egy 3 éves gyermek halálokaként nevezték meg a rákot. 1901. augusztus 2-án pedig egy 68 éves nő halt meg májrákban. (A rákot már az egyiptomiak és Hippokratész is diagnosztizálták, a rák ‒ cancer ‒ elnevezése Hippokratésztól ered)
De milyen betegségekben is hunytak el a Tardonaiak? Sorolom:
1842‒1850 között:
⦁ aszkór (bármi, ami legyengüléssel jár, sokszor tüdőbetegség)
⦁ cholera
⦁ „esméretlen” (ismeretlen, főleg újszülöttek és csecsemők esetében)
⦁ erőltetés
⦁ fulladás
⦁ forró betegség (magas lázzal járó betegség)
⦁ hektica vagy hectica (tüdőbaj, erős köhögés)
⦁ himlő
⦁ idegláz (lázzal járó idegbaj)
⦁ kelevény (tályog, furunkulus)
⦁ kólika (hasfájás, bélcsavarodás)
⦁ köhögés (szamárköhögés)
⦁ köszvény
⦁ nehéz nyavalya (többféle betegséget jelent, rohamok, görcsök, szenvedéssel járó betegségek, epilepszia is lehet)
⦁ „nyomorék születés”
⦁ nyilallás (mellkasi fájdalom, szívroham)
⦁ öregség
⦁ sínlődés (betegség szövődményekénti elgyengülés, újszülöttek esetében valamilyen rendellenességgel való születés, ami miatt szenved a gyermek)
⦁ sorvadás (izom, végtagok sorvadása)
⦁ szélütés
⦁ száraz betegség (tüdőbaj, tuberkulózis, tbc)
⦁ torokfájás (torokgyík)
⦁ tüdőgyulladás
⦁ veres himlő (bárányhimlő)
⦁ vérhas
A meglévő halálokok 1850‒60 között a következő betegségekkel egészültek ki (vagy csak az elnevezés változott)
⦁ fráz (csecsemő- és gyermekkori rángógörcs)
⦁ forró láz
⦁ gutaütés (agyvérzés)
⦁ görcsökben
⦁ gyomor görcsök
⦁ hasmenés
⦁ hideglelés (malária/váltóláz)
⦁ „megforrózás”
⦁ öngyilkosság
⦁ „pokolfakadás” (az egész korszak alatt ez az egyetlen ilyen bejegyzés, egy 2 éves gyermek halálának oka, a pokolfakadás jelentését nem találtam, pokolvar vagy bélpoklosság szavakat használtak lepra és lépfene betegségekre, ez itt nem valószínű)
⦁ szülés
⦁ szélütés
⦁ torokgyík
⦁ typhus
1861‒70 között a meglévő halálokok mellé, a következők kerültek:
⦁ anyátlanság
⦁ elmebetegség
⦁ forróság
⦁ hirtelen halál
⦁ meghülés
⦁ „szenyvedés” (tüdőgyulladás)
1871‒1880 között ezek a következőkkel egészültek ki:
⦁ bélgyulladás
⦁ erőtlenség
⦁ fogzás
⦁ időtlenség (koraszülött)
⦁ megszakadás (szívroham)
⦁ táplálékhiány
⦁ végelgyengülés
1881‒1890 között a meglévő halálokok közé bekerültek a következő betegségek:
⦁ „agygyulladás” (agyvelőgyulladás)
⦁ „differitis” (torokgyík)
⦁ rák
⦁ „rögtön halt” (halva született): 1882-ben szerepelt először, korábban a halva született magzatokat vagy be sem írták az anyakönyvekbe, vagy csak az év végi összesítésben szerepeltették, számszerűen az elhalt fiú és lány magzatokat
⦁ tüdővész
1891‒1901 között az alábbi felsorolással bővültek a halálokok:
A felsorolásokból szándékosan kihagytam azt a néhány gyilkosságot, balesetet és társadalmi érdekességet, amit az anyakönyv tartalmaz:
⦁ 1843-ban halt meg „Az öreg Tóth Péter”, „lehetett 100 esztendős”, a halálának oka pedig „öregséggel járó erőtlenkedés”.
⦁ 1846-ban Tardonán lelte halálát egy „idegen kóldus”, Bikkhegyi János, aki „körülbelő” 45 éves lehetett, a halálának oka, sínlődés volt.
⦁ 1854-ben egy 21 éves fiatalt, B. Tóth Andrást baleseti halál ért, „véletlen a fás szekér oda dűlt és agyon ütötte”.
⦁ 1855-ben egy nő kútba esés miatt halt meg.
⦁ 1856-ban „új magyar koldusnő” „40 év körüli”, sorvadás miatt halt meg, a 6-os számú házban.
⦁ Öngyilkosok is akadtak: 1852, 1858, 1865: egy-egy férfi önkezével vetett véget életének, mindhárman felakasztották magukat. 1878-ban a korszak egyetlen női öngyilkosa szintén felakasztotta magát, 1881-ben, egy fiatal fiú agyonlőtte magát, majd 1887-ben ismét egy férfi akasztotta fel magát.
⦁ 1861-ben Balla Péter 40 évesen balesetben hunyt el: „a fűrészmalom összetörte”.
⦁ 1861-ben a 26 éves Szabó Józsefgyilkosság áldozata lett, az anyakönyv egyebet nem közöl.
⦁ 1861-ben még egy gyilkosság történt, Anga Mihály 34 éves földművest „agyonverték”.
⦁ A legrejtélyesebb eset pedig 1863. augusztus 22-én történt, amikor „egy ifjú ember”-t „meggyilkoltan találtak az erdőben”. 18-20 év közötti. Mivel sem a neve, sem a pontos életkora nem szerepel, egy távolabbi helyről érkezhetett, vagy hozhatták a holtestet, amit a tardonai erdőben hagytak. A tardonaiak megtalálták, és két nap múlva a lelkész énekszóval el is temette Tardonán. Bizonyára felkavarta a községet, és talán még ma is tudnának valamiféle mesét az esetről az idősek.
⦁ 1866-ban is történt két baleset, az egyikben egy 42 éves férfit „a szekér fa agyon ütötte”, a másik balesetben pedig egy fiatal, 22 éves férfi hunyt el „birkózás közben megszakadt”.
⦁ 1867-ben is megöltek egy férfit „agyon vágatott”.
⦁ 1868-ban pedig egy 12 éves fiú, Anga István vesztette életét balesetben, „a harang agyon ütötte”, ugyanebben az évben egy cseléd férfit ló taposott agyon.
⦁ A legérdekesebb halálok pedig egy nyári fagyhalál: 1875. június 28-án Gyenes Péter katona koldus a tardonai 55-ös számú házban „megfagyott”, 54 éves volt.
⦁ 1881-ben egy 18 éves fiú „jégesővész” következtében halt meg.
⦁ 1882-ben egy 61 éves férfit „a föld agyon ütötte, a sír reászakadt”. Ebből arra következtetek, hogy már ekkor is az oldal-sírboltos temetkezés volt a szokás Tardonán, ami azt jelenti, hogy egy leásott sír oldalába vágnak a földbe egy sírkamrát, ide tolják be a koporsót. Ezt deszkákkal elzárják, és a fentről egyenesen leásott gödröt betemetik, a sírkő pedig erre kerül. Erre azért van/volt szükség, mert a család következő halottját tudták ezzel a módszerrel a sír újra kiásása után az előző halott bolygatása nélkül eltemetni. Így gyakorlatilag a sírba kerülő első halott nem a sírkő alatt nyugodott, hanem mellette.
⦁ 1884-ben egy 59 éves férfi „agyonveretett”.
⦁ 1891-ben is két baleset történt, egy 53 éves férfit a fa ütött agyon, egy 40 éves férfira pedig a „szekér reá dűlt, agyon ütötte”.
⦁ 1901-ben pedig bányai baleset történt, egy 18 éves fiú halálának oka volt a „bányai összetörés”.
A járványok gyakran tizedelték Tardona lakosságát, például a két kolerajárványban összesen 58 fő halt meg 2-2 hónap leforgása alatt. Az anyakönyv szerinti első járvány 1845-ben volt, június 26.‒augusztus 21. között, 6 gyermek halt meg vérhasban, a legfiatalabb áldozat néhány hetes volt, a „legidősebb” pedig 2 éves.
⦁ 1848. január 1.‒augusztus 10. között „veres himlő” pusztított, 14 halottja volt, az első halott egy 5 éves fiú volt, az utolsó pedig egy 46 napos lány. Az áldozatok 46 nap‒11 év közöttiek voltak.
⦁ 1849. július 29.‒szeptember 29. között 18 áldozatot szedett a „cholera” járvány. Az áldozatok életkora néhány hónap és 30 év közé esett. Az első áldozat egy 4 éves fiú volt, az utolsó pedig egy 30 éves nő. Voltak családok, ahol csak a férfi maradt életben, például Sipkás Tóth János először elveszítette a 37 éves feleségét, Balla Zsuzsánnát, majd a 4 éves Erzsébet nevű lányát, néhány nap múlva pedig a 8 hónapos Zsuzsanna nevű lányát.
⦁ 1853. július 25.‒október 23. között 12 halottja volt a vérhasjárványnak. Az áldozatok 1 éves és 48 éves kor közöttiek voltak.
⦁ 1858. április hónapjában három alig kétéves gyermek halt meg „veres himlő” miatt.
⦁ 1859-ben 2 gyermek halt meg himlő miatt.
⦁ 1869. január 28.‒április 6. közötti időben „köhögésjárvány” pusztított, ami valószínűleg szamárköhögést jelentett. 15 gyermek vesztette életét, az áldozatok 2 hónapos és 8 éves kor közöttiek voltak. Ugyanebben az évben további 3 gyermek halt meg himlő miatt, és 2 torokgyíkban.
⦁ 1873. június 1.‒augusztus 16. között volt a legtöbb áldozatot követelő „cholera” járvány Tardonán. Összesen 30 halottja volt, a halottak 5‒72 év közöttiek voltak. A járvány első áldozata egy 50 éves cselédnő volt, az utolsó pedig egy 29 éves férfi.
⦁ 1878. február 7.‒június 17. között ismét „veres himlő” járvány szedte áldozatait, összesen 8 fő halt bele a járványba, köztük a falu csordása is. Az áldozatok kivétel nélkül mind felnőttek voltak, 19‒30 év közöttiek.
⦁ 1888. február 27.‒június 7. között 9 gyermek halt meg himlő miatt, a legifjabb áldozat 5 hónapos volt, a legidősebb pedig csupán 8 éves.
⦁ 1899-ben két kisgyermek halt meg kanyaróban.
A felsorolásból és a halottak számából látszik, hogy korántsem voltak annyira egészségesek a falusiak, mint hisszük. A manapság megnövekedett élettartam annak köszönhető, hogy javult a higiénia és az orvosi ellátás, sokat fejlődött a világ. Manapság már egy alig 1 kg-os súllyal született csecsemő is jó eséllyel éri meg a felnőttkort. A vizsgált korszakot követő évtizedek egészségügyi helyzetének javulása és a még megmaradt természetközeli élet közös érdeme volt az, hogy manapság több 80-as, 90-es éveiben járó idős is „jó egészségnek örvend”, ami miatt azt gondoljuk, hogy mennyivel egészségesebbek voltak régen. Pedig az ún. „civilizációs” betegségek sem kerülték már el őseinket, de tény, hogy aki túlélte élete első 10 évét, erősebb lehetett, mint a többiek, és nyilván erősebb immunrendszerrel rendelkezhetett, mint manapság azok az emberek, akik ha száz évvel ezelőtt születnek, jó eséllyel a negyedik életévüket sem érték volna meg.
Néhányan a „korszak gyermekei” közül: Tóth Mária, Gyenes Bálint és Balla István. Mindhárman az 1870-es években születtek Tardonán, és több mint 60 évet éltek
➡
Megvásárolható a Mezey István Művészeti Központban!
