Járványok és betegségek Tardonán 1789-1841 között – Miről árulkodnak a halotti anyakönyvek?

Pál Lilla írása

„Régen olyan egészségesek voltak az emberek”, „A régi öregek egészségesek voltak, sokáig éltek, nem volt ennyi rákos beteg” stb. Főleg alternatív gyógyászattal foglakozó, önjelölt tudósok internetes cikkeiben lehet ezekkel a mondatokkal találkozni. De ha megvizsgálunk egy „régi” halotti anyakönyvi kivonatot, meglátjuk milyen egészségesek is voltak. Valóban akadt olyan ember, aki 80-90, vagy akár 100 évet is megélt, de ma is vannak ilyenek. Ha kiragadjuk, hogy bezzeg az ükmama meg az ükpapa milyen sokáig élt, akkor igazak lehetnek a fenti mondatok, de ilyenkor hozzá kellene tenni, vajon az ükmamának meg az ükpapának hány testvére volt, aki a 3. életévét vagy akár az 1. életévét sem élte meg? Emellett persze az sem igaz, hogy nem volt rákos beteg, meg hogy nem volt ennyi. Nem volt ennyi, mert a gyér és kezdetleges orvosi ellátás nem tette lehetővé, hogy a legtöbb beteget szakértő diagnosztizálja, aki eljutott orvoshoz, annál persze felismerték a rákos megbetegedést. A régi öregek „egészsége” és a néhány „régi öreg” hosszú életkora nem az életmódnak és a kevés környezeti ártalomnak, hanem a „természetes kiválasztódásnak” tudható be.

Bármily furcsa is, főleg a falvakban, még egy századdal ezelőtt is akár csak az állatvilágban, a gyenge utód elpusztult az erős túlélt. A mindennapos gyermekhalandóság, a járványszerű megbetegedések és a manapság már egy 5 napos gyógyszerkúrával kezelhető betegségek bizony a legtöbb esetben a gyermekekre halálosak voltak. Az erős persze túlélhette. A védőoltásoknak és a fejlett orvostudománynak köszönhetően persze ma már egy újszülöttnek nem 50% az esélye arra, hogy megélje a 3. életévét…A régi öregek 5-6 gyermeket is megszültek, jó esetben felneveltek belőle kettőt…ma már olyan betegeket, olyan gyerekeket is életben tartanak az orvosok, akik ha 50 évvel ezelőtt születnek, egy napot sem éltek volna. A védőoltások minimalizálták azokat a betegségeket, amelyek a XVIII-XIX. században sorra szedték az áldozataikat a 0-3 évesek között. Persze manapság sokan megtagadják ezeket, az önjelölt tudósoknak köszönhetően. Épp emiatt kanyarójárvány van az USA-ban. Kanyarójárvány 2019-ben… Szóval a régi egészséges öregek az erős túlélők is meghaltak egyszer. Általában úgy, hogy orvos életükben 1-2 alkalommal láthatta őket, és persze a betegségüket sem orvos diagnosztizálta, haláluk után sem. A halál okát az ún. „halálbíró” állapította meg. Ő volt a helyi „halottkém”, egy egyszerű falusi ember, aki eszesebb és rátermettebb volt társainál, sokat látott, bölcs ember. A betegségek nevei, tünetei szájról- szájra terjedtek, a kevés nyomtatott könyv, vagy újság is segítette őket a betegségek diagnosztizálásában, meg persze a ritkán elérhető doktor, aki a környező városokban vagy nagyobb településen volt elérhető. A vizsgált anyakönyvekből megismerhetjük, mennyire voltak a régi emberek egészségesek.

Tardona az első katonai felmérés térképén (1782-1785)

Tardona első ismert anyakönyvét 1757-ben kezdték el vezetni, ennek persze erős hiányosságai vannak, a róla készült mikrofilmes felvétel nehezen olvasható. A halálokot 1801-től vezették rendszeresen, addig csak nagyon egyedi esetben írták be az elhalálozás okát. 1789-1800 között ez összesen kétszer fordult elő:

1. 1795-ben jegyezték fel Pál István felső kondásról (valószínűleg azért felső kondás, mert a faluban nem ő volt az egyetlen kondás és az emberek, mint „felső kondás”-t ismerték), hogy Miskolcól a „vásárról jövén” verekedés közben úgy megütötték, hogy a sérüléseiben néhány hét múltán belehalt.

2. 1800-ban pedig néhai Lénárt György özvegyének, Demeter Máriának halotti anyakönyvébe a következő szöveg került be: „az itt feljegyzett asszony felől mondják, hogy aki harmadik férje volt, azt csecsemő korában szoptatta, akit azután felnevelvén a férje lett. Ezen asszonyt némelyek mondják 120 évesnek, némelyek 110, mások több, vagy kevesebb esztendősnek. Temettetett énekszóval.” Az életkor rovatba a 110 évet írták be. Ebben a korban nem volt ritka eset, hogy nem tudták valakiről, hogy mikor született, ennek oka az anyakönyvezés hiánya, a másik pedig az, hogy az emberek nem tartották lényegesnek ki mikor született.

A dokumentumok szerint 1801-1841 között a következő betegségekben hunytak el a tardonai emberek:

  • a nyavaja különböző változatai gyakori halálokok: sorvasztó nyavaja, forró nyavaja, sínlődő nyavaja, nehéz nyavaja, nagy nyavaja. A nyavaja egy gyűjtőfogalom, többféle betegségre alkalmazták, tágabb értelemben a nyavaja jelent mindenféle bajt, nyomorúságot, betegséget. A néphit szerint a nyavaja okozója a rontás.
  • sínlődés és hosszas sínlődés: elgyengülés, ami a betegség miatt következik be, erőtlenséggel, legyengüléssel járó betegség, többnyire TBC-s betegek lehettek, akik ebben haltak meg
  • pestis
  • torokfájás: torokgyulladás, vagy diftéria. Főleg a gyermekek haláloka
  • szüntelen beteg: hosszas betegség, talán születésétől fogva szenvedett valamitől az a beteg, akinek halálát okozta
  • hagymáz: kiütéses tífusz
  • hasi hagymáz: hastífusz
  • hosszas betegség: járvány okozta megbetegedésen kívül bármi lehet, ami miatt a beteg halála előtt heteket/hónapokat, akár éveket szenvedett. Akár gyermekkori betegség szövődménye is lehetett, pl. egy túlélt himlő szövődménye.
  • vízi betegség: tüdővizenyő, vizesedéses dagadással járó betegség
  • köldök csömör: kólika, az a fajta hasfájás, ami a köldök környékén jelentkezik, lehetett kitüremkedés is, akár köldöksérv is
  • száraz betegség: erőtlenséggel, köhögéssel járó betegség, többnyire TBC
  • himlő: fekete himlő
  • veres himlő: bárányhimlő (főleg a gyermekek gyakori haláloka)
  • fulladás
  • szüntelen nyilallás: ez lehetett szívroham, vagy valamilyen hosszan tartó szívbetegség
  • köszvény
  • lábdagadás: trombózis
  • kelevény: a gyermekek leggyakoribb haláloka. Gyűjtőnév, több betegséget takar.
  • pokolvar: lépfene
  • éretlen: koraszülött
  • hideglelés: láz, váltólás, valószínűleg malária
  • hasrángás: gyomorgörcs, hasi fájdalom, lehet bélcsavarodás is
  • dagadás: puffadás, felfújódás, test szerte vizesedés, lehet allergiás reakció is
  • daganat
  • száraz köszvény
  • hasfájás: kólika, bélgyulladás, bélcsavarodás, stb.
  • belső fráz: epilepszia
  • szélütés: agyvérzés
  • szívfájás: infarktus, szívbetegség
  • betegeskedő: valószínűleg gyermek korától az átlagtól gyengébb, gyakrabban beteg egyének haláloka
  • véres kelevény: külső kelés, tályog, olyan kelés, amelyben véres genny gyülemlik fel
  • veresség: skarlát
  • vérhas: hastífusz
  • forró hideg: hideglelés, váltóláz, malária
  • colera: epekórság
  • nyomorult: ez egyetlen halálesetet okozott, az elhunyt egy 2 éves fiú volt, valószínűleg valamilyen testi/szellemi fogyatékossággal született
  • „fattyú fia lett”: ezt a halálokot inkább nem határolom be, mindenkinek a saját fantáziájára bízom, mi is történhetett azzal a nővel, aki ebbe halt bele
  • „a fene ette meg”: a fene kifejezést a rákos megbetegedésekre használták, akire azt mondták, hogy „a fene ette meg” a betegség következtében csontsoványra fogyott halála előtt

Halálának oka: „kelevény”

A „kelevény” manapság nem használt kifejezés. A tardonai anyakönyvben regisztrált 353 14 év alatti elhunyt gyermeknek, 64%-a hunyt el kelevényben, a csecsemőknél és kisgyermekeknél bejegyzett leggyakoribb halálok volt, főleg 0-3 év között. A kelevény szó elsőre a keléssel azonosítható, azonban újszülöttek, kisgyermekek ilyen mérvű „kelésekkel” járó megbetegedése bizarr és járvány szintű lenne, azt pedig megjegyeznék, tehát a „kelevény” szó mögött egészen más halálokot kell keresnünk. Több kutató is dolgozott ebben a témában, hiszen nemcsak Tardonán feltűnően sok a kelevényben elhunyt gyermekek száma. Csiszár Árpád: A halál oka kelevény című tanulmányát 1969-ben írta a témában, ezt a témát is érinti Pócs Éva: Zagyvarékas néphite című munkája, 1964-ből. Mivel én 2019-ben kissé elkéstem, hogy ebből a korból „hiteles” adatközlőket találjak, az ő munkájukra támaszkodok a „kelevény” beazonosításában. Sajnos már nem találtam Tardonán olyan adatközlőt, aki a „kelevény” szót, mint halálokot be tudná azonosítani. Csiszár Árpád Gergelyiugornyán és környékén gyűjtött adatokat a témában, ő is abból az indíttatásból kereste a betegséget, mint én, hiszen ugyanazt vette észre az anyakönyvek vizsgálatakor: a legtöbb 0-3 év közötti gyermek haláloka a „kelevény”. Tovább kutatott és ugyanezt találta a környékbeli halálokok között is, mint vezető gyermekhalált. A két kutató munkája szerint két féle kelevény van, az egyik a külső, véres, gennyes kelések a testen, a másik pedig a belső kelevény, ami összetett és inkább több betegséget takar, egyféle gyűjtő fogalom a halálozások között. Hogy milyen betegségben haltak meg pontosan a kelevényben elhunyt gyermekek és ritka esetben felnőttek azt már persze nem lehet tudni, a kutatásokból azonban az derült ki egy közös vonása volt ezeknek a halottaknak: megkékültek közvetlenül haláluk előtt. Ez igazából nem nagy segítség egy halálok beazonosításában, azonban Zagyvarékas és Gergelyiugornya környékén teljes gyógymódok és egyfajta népi hiedelem szőtte át a „kelevényt”, főként rontásnak gondolták. Ez az ország egyéb területein, így Tardonán is így lehetett.

Csiszár Árpád adatközlői így jellemezték a betegséget:

„A kelevénynek semmi köze nincs a keléshez. Nekem volt egy kislányom, az négy hetes korában kelevényben halt meg. Éjszaka csak elkezdett sírni, egyszer csak elhallgatott, amikor megnéztem, már meg volt halva. A kelevényes megkékül. Felnőttek is szoktak így meghalni, azt mondják, hogy minden emberben benne van a Kelevény, de csak halála óráján jön elő.”

„Kelevény szokott lenni a gyermekekben. Emma lányom két éves volt, és ahogy mamám fogja a gyermeket, egyszer csak megkékült, de lehet, hogy rajta nem kelevény, hanem csak gilisztafrász volt. Akiben kicsi korában nincs kelevény, akkor van benne, mikor megfele hal. Akit a rossz jár, az is lehet kelevény és az is lehet, amikor a szája habzik.”

„Amelyik fiú gyermek kelevényes volt, azt a rossz járta. így volt a Gergely Gabié is, az enyém is. Majd minden fiú gyermek átmegy rajta, de néha lányok is. Ma epilepsziának mondják, régen azt mondták, hogy a rossz járja. A rosszbajt az Isten adja, de volt olyan is hogy azért kapta valaki, mert (szemmel) megverték.”

„Ha a pici gyermek meghalt, azt mondták, hogy a kelevény törte össze. Ha nagyon sírt a gyermek, azt mondták, megöli a kelevény. Akit a kelevény összetör, annak a hasa és a melle környéke megkékül. A kelevényt halál nemének tartották.”

„Kelevényben nekem is halt meg gyermekem. Egyszerre csak megkékült, rohamosan jött rá a kékség. Sokan haltak meg benne. Amikor az enyém meghalt, akkortájt 9 halt meg benne. Egy-két hetesek voltak, egy hónapos korig.”

„A kelevény vele született a gyermekkel. Ha kijött rajta, tiszta kék volt a gyermek. ”

„Ha a kis gyermekre rájött valami reszketés, ezt úgy hívták, hogy kelevény.”

Tehát nyilván gyűjtőfogalom, a kelevény lehetett epilepszia is, de a bölcsőhalálon át a szívbetegségig minden belefért.

A kelevényes gyermek megkékült, rángatózott.

“Pócs Éva zagyvarékasi adatközlői is hasonlóan írták, le, volt aki a bélhurutot azonosította így: „Régen a bélhurutos gyerekre azt mondták, hogy kelevényes. Aztán mikor meghalt, kék volt a hasa. Kelevénybe sok gyerek meghalt, azt mondták, megölte a kelevény.”

A tardonai anyakönyvekben a kelevényt csak ritka esetben találjuk a felnőttek halálokaként, valószínűleg ezeknél az eseteknél is elkékült a haldokló. A kelevény ellen, mint rontás ellen próbáltak védekezni, mindenféle népi praktikát bevetettek. A XIX. században a patikákban lehetett kapni úgynevezett „kelevényzaft”-ot (megjegyzem, ha valaki őriz ilyet otthon, én arra biztos vevő lennék 😊).

A kisebb járványok

A himlő és egyéb fertőző betegségek gyakorlatilag folyamatosan jelen voltak a tardonai emberek életében, himlőben minden éven meghalt 1-2 gyermek, emellett időnként járványként több gyerek halálát okozta, pl. 1816. március-május között 9 gyermek halt meg himlő miatt (11 hónapos és 6 éves kor közöttiek), 1836-ban 4 gyermek halálát okozta egy hónap alatt, 1841-ben pedig 8 gyermek halt meg himlőben két hónap leforgása alatt (6 hónapos és 14 év közöttiek).

A vérhas, mint halálok is szinte minden év anyakönyvében szerepel. 1827-ben két hónap alatt 6 ember vesztette életét vérhas miatt (1 év és 65 év közöttiek).

A hideglelés viszonylag ritkán szerepelt, mint halálok. A hideglelés, vagy váltóláz valószínűleg maláriás megbetegedés volt. 1829-ben 6 ember halálát okozta (az elhunytak 1-55 év közöttiek voltak.

A legnagyobb járvány a cholera (epekórság)

Daumier: Cholera Párizsban 1840

Tardonán 1831. július 22 és augusztus 25 között összesen 63 fő halt meg cholerában. Az alig 1 hónapig tartó járványban 57 fő halt meg „helyben” és 6 „vidéken” az egyházi anyakönyv szerint. A „vidéken” meghaltakat, átutazóban, út közben, vásárra menet érte a halál pl. Miskolcon. A betegség gyors lefolyásából adódóan, elképzelhető, hogy a beteg, hajnalban még nem is érezte, hogy beteg, de délutánra már jelentkeztek a tünetek, Tardonára visszajönni már nem tudott. Ezeket a colerás halottakat nem szállították haza, hanem a halál helyén temették el. A tardonai cholerajárvány első halottja 1831. július 22-én egy 63 éves nő volt, a járvány utolsó áldozata pedig egy 54 éves nő volt. A legfiatalabb áldozat egy 34 hetes csecsemő volt, a legidősebb pedig 75 éves. Egész családok hunytak el a járványban.

A cholera volt a XIX. század egyik legpusztítóbb és legrettegettebb betegsége. Az orvosok tehetetlenek voltak ezzel a betegséggel szemben. Gyors lefolyású. A beteg az első tünetek észlelését követően 24 órán belül meg is halhatott. A betegséget baktérium okozza, ivóvízzel vagy élelmiszerekkel jut a szervezetbe, rossz higiénés körülmények között emberről emberre is terjed. Néhány napos lappangás után a beteget megállíthatatlan hányás és hasmenés kínozza, rövid időn belül végzetesen kiszárad, eszméletvesztés következhet be. A hányás, hasmenés miatt felborul a szervezet só- és vízháztartása, majd keringési és veseelégtelenséget okoz.

A betegség Indiából érkezett a kereskedők, zarándokok, utazók által. Az Indiában 1826-ban pusztító járvány tovább terjedt, 1829-ben már Oroszországban okozott járványt, innen gyorsan terjedt Európa szerte. 1832-ben már Amerikát is elérte. Ezt követően 7 világjárvány tört ki, a legnagyobb az első járvány volt. A magyar északi országhatárt a lengyelországi járvány miatt 1830-ban zárták le. A határzár miatt leállt a közlekedés és a kereskedelem, Észak-Magyarország városi népességét éhínség fenyegette, ezért a határzárat a hatóságok kénytelenek voltak feloldani, ami túl korainak bizonyult. Hiába állítottak fel 1831 májusában újabb határzárat, addigra már Észak-Magyarország minden városában tombolt a járvány. A csatornázás, szennyvízelvezetés hiánya, a városi zsúfoltság kedvezett a betegség terjedésének. A városokba vásározás céljából bejáró falusi népesség pedig könnyen „hazavitte” a colerát. Tardona aktívan kereskedett Miskolc piacain. Bizonyára innen került be a betegség 1831. júliusára a faluba.

A hatóságok a járvány ellen a kutak vizébe szórt fertőtlenítőszerrel próbáltak védekezni, amit sokszor túladagoltak, ez pedig a lakosság mérgezéses megbetegedéséhez vezetett. A parasztság azt kezdte pletykálni, hogy az urak szándékosan mérgezik őket, ami még több társadalmi feszültséget szült. Ez végül 1831 nyarán felkelésbe torkollt, az ún. kolerafelkelés (1831. július 25.-augusztus 16.) Észak-Magyarországon tört ki, először Zemplénben. A felkelők összesen 13 nemest gyilkoltak meg. Csak a kormányzat erőszakos katonai fellépése tudta megfékezni a kolerafelkelést. Borsod és Gömör vármegye nem vett részt a felkelésben, így Tardonát is elkerülte.

A járványban elhunytakat sok helyen, főleg nagyobb városokban előre megásott sírokba, ún. koleratemetőkbe földelték el. A tardonai anyakönyv nem tesz említést arról, hogy itt volt-e koleratemető, de nem kizárt, mivel volt olyan nap a járvány idején, hogy 12 fő volt az elhunytak száma. (Miskolcon a Sajó utcában van egy koleratemető, ez azonban az I. világháború idején kitört kolerajárvány idején keletkezett).

A magyarországi cholera járványokban a XIX. században több, mint egymillió ember halt meg. Az első járvány 1831-es megjelenését követően még 6 alkalommal pusztított, de mind közül első megjelenése volt a legnagyobb. A szabadságharc ideje alatt a csatatéren gyorsan terjed, így 1848-49-ben újabb nagy járvány alakult ki. Cholerában többen meghaltak, mint a szabadságharcban. Tardonán a járvány 1849. július 29- szeptember 29 között tombolt, 18 halálesetet okozott. Az utolsó nagy kolerajárvány 1872-1873-ban jelent meg. Tardonán 1873. június 1.-augusztus 16. között összesen 30 halottja volt, a halottak 5-72 év közöttiek. A járvány első áldozata egy 50 éves cselédnő volt, az utolsó pedig 29 éves férfi.

A paraszti kultúrákban mindig rontást vélnek a járványszerű megbetegedések mögött. Keresik a felelősét, és általában egy boszorkányt vélnek az okozójának. Tardonán nem tudunk erre példát, de Észak-Magyarország falvaiból több esetet is feljegyeztek, ahol egy nemrég elhuny öregasszonyt vádoltak a járvány kitörésével, az ilyen „boszorkányt” ki kellett hantolni és újra temetni arccal lefelé. Sok helyütt az oszladozó tetemet ténylegesen újra temették ebben a formában. A tardonai emberek emlékezetében a cholerához fűződő babonaságok már nem élnek, de az idősek babonás szokásaiból következtetni lehet rá, hogy itt sem volt ez másképp, bizonyára igyekeztek valamiféle „varázs rítussal” megfékezni a járványt. A „hogy a kolera vigyen el/hogy a kolera vinné el”, vagy „a kolera álljon bele/a kolera álljon beléd” kifejezéseket mérgében igen sok idős használja a mai napig (persze a kolera helyett a „csúnya nyavaja” elnevezésű betegséggel is használatos). A 63 áldozatot követelő járvány a járvány évében 1831-ben a születések számát is visszavetette, ebben az évben összesen 10 gyermek született, míg az azt megelőző 1830-as évben 22, a következő évben 1832-ben pedig 17.

A felsorolt betegségeket túl, ritka esetben balesetből eredő halálokokat is rögzítettek:

  • 1795-ben a kondás verekedés közben szerzett sérüléseibe halt bele
  • 1801-ben egy 27 éves nő az „orvosi kezelés” következtében hunyt el: „tályog volt a lába szárán 20 hétig, kivágták borotvával, s meg hólt”
  • 1815-ben egy 1 év 6 hónapos leány vízbe fulladt
  • 1823-ban egy 9 hónapos csecsemő „gondatlanság” miatt halt meg
  • 1834-ben egy 4 éves fiút az erdőben érte a halál: „április 7-én eltévelyedett az erdőn, Kecskeméti János fiacskája Mihály, s megtalálták április 15. halva”

Gyermek szülés következtében három nő hunyt el a vizsgált időszakban: 1803-ben egy özvegyasszony, aminek korát nem jegyezték fel, halálának okaként pedig a következő szerepelt – „fattyú fia lett”, 1817-ben egy 42 éves nő, 1826-ban egy 39 nő.

1789-1841 között három ember is megélt több, mint 100 esztendőt Tardonán:

  • 1800-ban hunyt el a már említett 110 éves Demeter Mária
  • 1814-ben, sínlődő öregségben hunyt el Bányász Katalin 100 esztendősen
  • 1817-ben özv. Gyenes István öregség miatt hunyt el 105 esztendősen

1789-1841 között Tardonán összesen 769 fő hunyt el, ebből 353 fő volt a gyermek, 0-14 éves kor közötti, ez az összes halott 46%-a.

1789-1841 között a születések száma: 1000, tehát 231 fővel több ember született a vizsgált korszakban, mint amennyien elhunytak

1789-1841 között a 0-14 éves kor közötti elhunytak száma: 353, ebből az 1 év alatti gyermekek száma 125 fő. Az vizsgált korszakban a teljes születéshez viszonyított gyermekhalandóság aránya 35%.

A 0-14 éves kor között elhunytak száma 353 fő:

  • 1 év alatti gyermek: 125
  • 1-3 év között: 135
  • 4-6 év között: 60
  • 7-14 év között: 33

A vizsgált időszakban az elhunytak közül 61-70 éves kor közöttiek száma 60 fő volt, 71-80 éves kor közöttiek száma 22 fő volt, a 81-90 éves kor közöttiek száma 12 fő, 91-99 éves kor közöttiek száma 0, 100 éves kor felettiek száma 3 fő volt. Tehát a 60 éves kor felettiek aránya az összes halálozásra nézve 12% az adott korban. Ennyire voltak egészségesek a „régi öregek”.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..