„Herbolya nem ok nélkül kedves kirándulóhelye már napjainkban is Kazincbarcika lakosságának, s lesz az méginkább a jövőben. A völgyet, amely kígyózva kanyarog Sajókazinc községtől kiindulva Tardona felé, kétoldalt a Bükk idillikus dombjai teszik vonzóvá. sok érdekes határnév őrzi a múltat: Nagymál, Kisberek, Víg János-tető, Várhegy, Cserbabos, Kopó, Zsidóhegy, Ivánka vártető, Ebecki-tető, Kakuk-les, Hegyestető, Baktató, Pélbérc, Fehérkőbérc és völgyei, a Banza-völgy, Ádám-völgy, a Sáros-völgy, a Géza-völgy.
Feltehetően erre száguldoztak valamikor az első honfoglaló lovasok, itt vezetett a dédesi várhoz egy út, melynek őrzője volt a Várhegyen épített erősítés, itt harcoltak a törökökkel a végváriak. Itt bujkáltak Komoróczy és Walgatha huszita lovagjai, és itt, a völgyek között üldözték a pandúrok az utolsó borsodi betyárt, Vidróczkyt. Ezen a vidéken szekerezett át Jókai az 1849-es bujdosása idején Tardonára.”
(Egy 1969-es leírásból)
Kazincbarcika őseiként Barcikát, Berentét és Sajókazincot tartja számon településünk története. Valójában azonban négy elődje van, hiszen a negyedik – Herbolya – is létezett már 1954-ben, amikor Kazincbarcika városi rangot kapott. A Tardona-völgy kapujában, a Bükk hegység völgyek szabdalta lábánál lévő Herbolyáról méltatlanul szoktunk elfeledkezni, amikor Kazincbarcika elődeiről szólunk. Valószínű azért, mert közigazgatásilag soha nem volt önálló, létezésétől kezdve a tőle néhány kilométerre lévő Sajókazinchoz tartozott, és 1954-ben vele együtt vált Kazincbarcika részévé.
A három „testvér”-től sok minden megkülönbözteti Herbolyát: egyebek között az is, hogy míg azok története különféle írásokban már az 1200-as évektől nyomon követhető, a vele kapcsolatos legrégibb írásos dátum 1810. A herbolyai Radvánszky birtokon ugyanis ebben az évben gyártottak először vasat az ott található szén felhasználásával. A vasból pedig a gazdaságban használatos szerszámokat készítettek. Vasgyártás Herbolyán később is folyt. A Városi Könyvtárban található leírásokkal egybehangzóan mondják ki a régi helybolyai lakosok, hogy a sportpálya mellett is működött egy vasgyár, amelyben hengereket és fogaskerekeket gyártottak. Ez sértette az akkori ipartörvényt, s ezért a gyárat 1892-ben leállították, majd 1904-ben leszerelték, alkatrészeit Diósgyőrbe és Ózdra szállították. Az egykori vasgyártás mellékterméke, a vassalak ma is látható a Herbolyai sportpálya mellett. Szintén erre az iparágra emlékeztet az a négy lakóépület, amely a régi Herbolya és az Újtelep határán van és a Vasgyár-kolónia nevet viseli.
A bányászkodás Herbolyán
A herbolyai szén felfedezését Lehóczky Alfréd A Borsodi Szénbányák története című könyvben eképpen íra le: „Véletlen vezetett a szén felfedezésére a század (a XIX. századról van szó) közepe táján. A hetekig tartó esőzések a Vécsetalvölgyben kimostak egy jókora területet, s a földből előbukkant a szén. A birtokosok egy ideig csak saját gazdaságaik részére bányásztatták a szenet, ami abból állott, hogy felszínre került szénréteget lefejtették és kocsira rakva elszállították.”
Így kezdték el tehát a szenet fejteni 1852-ben Herbolya térségében. Ekkor azonban még nem vált itt tartóssá a bányászkodás. A nagy fellendülés 1894-ben kezdődött, amikor – a Helbolya-völgyben (ma: Sáros-völgy) megnyitották az Anna- és az Emil-tárót, 1895-ben a Kistelep kibúvásaiban a Zsófia-, a Lökös-völgyben pedig az Ilona-tárót. A következő években folytatódott a bányanyitás: 1896-ban a völgy bal oldalán megnyílt a Sándor-táró, míg 1897-ben a Géza- és 1898-ban az Árpád-táró. A felszínre hozott szén ekkor még csak 50 000 tonnát tett ki, de 1910-ben ennek már több mint a dupláját: 110 000 tonna szenet bányásztak Herbolyán.
A bányákban mintegy ötszázan dolgoztak a múlt század végén. Érdekes, hogy míg Borsod többi bányájánál, különösen Ózd vidékén a munkaerő a mezőgazdaságból került ki, 1900-ban Herbolya környékének községeiből alig dolgoztak a bányákban. Sajókazincon és Barcikán három, Dédesen szintén három bányász lakott. Többségében bevándorlók: német, cseh, szlovák és lengyel származású bányászok dolgoztak és laktak Herbolyán. A városi könyvtárban található írások ilyen herbolyai neveket említenek abból az időből: Harencsár, Leskó, Neuschell, Sztahon. Ez a névtár korántsem teljes. A mai lakosok is emlékeznek néhány régi herbolyai névre, mint például Bubrovszki, Bukovenszki, Haskó, Hudák, Hugyecz, Gyuricza, Koskonyicz, Krokavecz, Patocsnyik, Petrovics, Rozslovnyik.
A Herbolyán élő Kövesdi Józsefné szülei is bevándorlók voltak. Az ő útjuk Rozsnyóról Nadbulán (Szlovákia) és Sajószentpéteren át vezetett Herbolyára. A 65 éves Székely Pál szülei (Soltészék) szintén Szlovákiából költöztek Herbolyára, együtt a Kresnye családdal. A bánya vezetői az idegen ajkú Grossnyiczky, Rusznyák, Mayer és Graul mérnökök voltak, csakúgy, mint a bánya aknászai.
A lakótelep építése
A bányászat fejlődése tette szükségessé a vasút megépítését Barcika és Herbolya között 1898-ban (lásd: a Barcikai Históriás 1991. évi karácsonyi különszámát). Szintén a bányászat fejlődése indokolta a lakótelep létesítését, amely 1894-ben kezdődött el. Az első munkáslakásokat a Herbolya-völgyben építették, félig a földbe vájva. Ezután került sor az első kolónia, a gondnoki lakás, élelemtár, kocsma, csendőrpihenő és különféle üzemi épületek létesítésére. Építettek tűzoltószertárat és a bányalovaknak egy istállót is.
1896-ban a Géza-völgyben folytatódott a lakásépítés. Ebben az évben készült el a kéttantermes iskola is. 1920-ban a Balázs-völgyben építettek lakásokat a bányászoknak. És akkor kezdődött el a kultúrház és egy újabb élelemtár építése.
1924-ben gazdasági okok miatt beszüntették a termelést a herbolyai bányákban. Később az Ádám-völgyben próbálkoztak bányanyitással – eredménytelenül, 1930-ban pedig a Kelemen-völgyben nyitottak egy kisebb bányát. A bányászatban újabb fellendülés 1943-ban kezdődött el, amikor a háború miatt kellett több szén az országnak. Az igazi fellendülést azonban az 1953-as év hozta meg. Ekkor a korábbi Radvánszky-tárót, amely 1949-től a Terv-táró nevet viseli, kezdték fejleszteni. 1964-ben már 1800 fm. hosszban kihajtották, a fabiztosítás helyett acéltámos biztosítást alkalmaztak és gépesítéssel könnyítették a bányászok munkáját. Előbb DONBAS fejtőkombájnt, majd a PZP-500-as páncélkaparókat használták, amely a szén rakodását könnyítette meg és tette termelékenyebbé. 1965-től alkalmazták a maróhengeres jövesztést. Ugyanabban az évben elkezdték egy új, gumiasztalos lejtősakna mélyítését, és a fejtéseket biztosító szerkezeteket tovább korszerűsítették. Az észak-magyarországi szénmedencékben első ízben a Terv-táró aknán üzemeltettek komplex gépesítésű frontfejtést DOBSON típusú önjáró-biztosítással 1966-ban. Ez meghatározta a további gépesítések irányát. A gépesítés következtében nőtt a termelés. 1973-ban több mint félmillió tonna szenet hoztak felszínre a Bükkaljai Bányaüzem Terv-táró aknájából.
A Terv-táróra 1984-ben kimondatott a vég: gazdaságtalansága miatt a termelést be kellett szüntetni. 1986 végére a bánya megszűnt.
A bányászkodás mindenkori helyzete rányomta bélyegét a lakótelep sorsára is. Amikor 1924-től 1943-ig szünetelt a termelés, a lakótelepről sok bányász elköltözött, és helyükre más településekről nyugdíjas bányászokat és bányászözvegyeket költöztettek. De abban az időben a lakásoknak a fele üresen állott, lakatlan volt. Ezekben az években már sok lakást el is bontottak, főleg a Géza-völgyben és a temető közelében. Az 1950-es években a lakótelep ismét fejlődésnek indult. A bányász saját ház (BSH) akció keretében jelentős lakásépítés kezdődött, és megépült a családi házas Herbolya-Újtelep. A kultúrházban is megélénkült az élet.
Herbolya ipara ma
A mai Herbolyán közel sem olyan jelentős az ipar, mint valamikor volt, de ipari jegyeket ma is visel magán a település.
A Terv-tárón 1986-tól szünetel a széntermelés. A külszíni telep (TMK) átszervezés előtt áll. Fő tevékenysége: a Lyukó-bánya kivételével a Borsodi Szénbányákhoz tartozó bányákban alkalmazott önjáróbiztosító-berendezések és hidraulikus bányatámok hidraulikájának a javítása és a javítás utáni vizsgálata. Az üzemegység ezen kívül a Bükkaljai Bányaüzem karbantartási munkáit végzi. Ennek a tevékenységnek a további csökkenése várható a jövőben a Rudolf-telepi bányaüzem bezárása miatt. A bányászat visszafejlődését jól tükrözi az is, hogy a valamikori 1200-as létszám mára 55-60-ra zsugorodott.
1967-ben új ipari tevékenység „tört be” Herbolyára: a január 1-jével létrejött Borsod Megyei Kézműipari Vállalat egyik telepe kezdett itt működni azokban az épületekben, amelyek korábban a bányához tartoztak.
1973-ig itt működött a szövöde, valamint a vállalat TMK és szállítási üzeme. A szövödét 1973-ban szabászat váltotta fel, mely most is üzemel. Ugyancsak a herbolyai telepen van a vállalat készáruraktára. A megrendelő német cég innen szállítja el kamionokkal a termékeket.
1991-ben – gazdaságossági okok miatt – a vállalat a TMK és szállítási üzeméből Kft-t alakított két magánszemély bevonásával – tájékoztat Szabó Sándor, a Kft. vezetője. A Kft. 10-12 fővel főképpen a vállalat megrendeléseinek tesz eleget, azaz gépkarbantartást végez, és német megrendelésre gépalkatrészeket gyárt.
♦ ♦ ♦
Magyar Pali elintézi
„Magyar bácsi már elmúlt ötven éves. Régi bányász, Herbolyán mindenki ismeri. Ha látják az alacsony, fürge mozgású Magyar bácsit, felderül a kedvük, tudják jól, hogy ő a herbolyaiak panaszainak fő-fő tolmácsolója. És azt is tudják, hogy az ősz hajú öreg mindent el is követ a bajok orvoslására. Nem hiába választották meg tanácstagnak. A városi tanács legutóbbi ülésén is Magyar bácsi állt fel legharcosabban a tennivalók megvitatása végett. Idős ember akkurátusságával orrára illesztette vékonykeretű szemüvegét, maga elé teregette feljegyzéseit, ahogy ő mondja: öreg vagyok már, felírom, amit mondok – van mit írnia, mert úton-útfélen megállítják a dolgozók. Jelszó az már Herbolyán: Magyar bácsi elintézi. Mos is itt van a listán: A Tardona patak szabályozása. A húsárusítás problémája. Az óvodaügy, hibák az áramszolgáltatás körül. A Géza-völgy világítása. Na, de ide ki sem fér, olyan hosszú az ő listája. Fáradhatatlanul harcol és a nagyobb nyomaték kedvéért így ad hangsúlyt beszédjének: Nem magamért mondom, én már öreg vagyok. A fiatalok ügyéért harcolok, hogy nekik már minden jó legyen.”
(Megjelent a Kazincbarcika 1955. november 17-ei számában)
Egy másik tanácsülési „szerepléséről” is tudnak a régi herbolyai lakosok. Akkor is több hiányosságot tett szóvá, kérve az illetékesek intézkedését. Válaszként ígéretet most is kapott Pali bácsi, de bizonyára nem voltak jó tapasztalatai az ígéretek teljesítéséről, mert igencsak elégedetlenkedett a válasz hallatán. Ezt úgy hozta a jelenlévők, de mindenekelőtt az elnökség tudomására, hogy a zsebébe nyúlt, kivett egy marék borsót és azt dühösen a falra szórta, mondván, hogy: Csak ennyit ér nektek a Magyar Pali szava.
Pingback: Herbolya bányatelep története – és a megyei 2. -