Ismerjük meg őket: A gyémántdiplomás Schág Dániel

schag_daniel1Schág Dániel, a Ságvári Endre Gimnázium nyugalmazott igazgatója 1997. szeptember 15-én a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem rektorától Gyémánt diplomát vett át. Abból az alkalomból érte e nem mindennapi megtiszteltetés, hogy középiskolai tanári oklevelét hatvan éve, 1937-ben szerezte meg. Nemcsak időben hosszú, de eseményekben is bővelkedő és változatos út vezetett életében idáig.

“– No, Danika, mi leszel, ha nagy leszel? – kérdezte keresztapám, amikor az elemi iskola első osztályának év végi jeles bizonyítványát megmutattam.

– Építészmérnök – mondtam kissé hetyke magabiztossággal.”

Így kezdődik Schág Dániel – a 84 éves Dani bácsi – egyetemi éveire való, papírra vetett visszaemlékezése, amelyben nemcsak a diósgyőri szegény sorsú munkásgyerek ötévi helytállásának története tárul fel, hanem betekintést nyújt egyik nagyhírű egyetemünk harmincas évekbeli mindennapjaiba, az egyetemi élet nehéz és derűs pillanataiba, a diákok találékonyságába és kópéságaiba is. Az egyetemi évek előzményeként pedig megtudhatjuk, hogy Dani gyerek az elemi négy osztályának elvégzése után Miskolcon az Állami Főreál Iskolában folytatta tanulmányait, majd az érettségi után 1932. szeptember 5-én a debreceni, akkor Tisza István nevét viselő tudományegyetem bölcsészkarán kezdte el a tanulást.

Már az első évben beleszeretett a földrajzba és a természetrajzba, s ezen belül is a rovarok élete és anatómiája keltette fel érdeklődését. Szorgalma és jó tanulmányi eredményei alapján már másodéves korában egyetemi gyakornoknak nevezték ki.

Ez teljes tandíjmentességet jelentett, és a tudományos kutatómunka nagy lehetőségét tárta fel előtte. No és mint gyakornok, a professzor famulusaként fehér köpenyben járhatott az órákra. Öt év után 1937. május 5-i dátummal középiskolai tanári képesítésről szóló oklevelet kapott. Azt gondolta, hogy az egyetemen megszerzett tudást máris gyümölcsöztetheti valamelyik gimnáziumban. Erre azonban nem kerülhetett sor, mivel szinte az oklevéllel egy időben érkezett részére az értesítés, hogy október 1-jével katonai szolgálatra kell bevonulnia a debreceni Tűzérlaktanyába. Így zárja egyetemi visszaemlékezését: “Zsebemben tanári oklevéllel, szívemben örömmel és búval tértem meg szülőföldemre, Diósgyőrbe.”

A következő évek hol katonáskodással, hol tanároskodással teltek el. Mintegy három évi katonai szolgálat után 1940 végén leszerelt és a sümegi Kisfaludy Sándor Gimnáziumban próbaszolgálatos segéddíjas tanárként végre tanítani kezdett. Innen 1944 nyarán már mint rendes tanár havi 200 pengő fix-fizetéssel került Miskolcra a Fráter György Gimnáziumba ( a “Földes” elődje). Új munkahelyén alig melegedett meg, máris újból egyenruhát kellett öltenie: a behívó most Nagykanizsára a rohamtüzérekhez szólott. Gyors kiképzés után a keleti frontra, Galíciába irányították, de csak Nagyszőlősig jutott el, mivel a front már erősen Nyugat felé közeledett. Hamarosan innen is tovább kellett állni, és Battonyán, Dunaföldváron, Székesfehérváron át Budapestre vonultak vissza, miközben Battonya, Makó és Hódmezővásárhely térségében, valamint Kecskeméten heves páncélos csatát vívtak az előnyomuló szovjet tankosokkal. Budapesten 1945. január 2-án búcsúzott el a fegyverektől, mivel egy ismerősénél menedéket talált.

A harcok elcsitultával már februárban Miskolcon volt, és korábbi munkahelyén az ablak- és berendezés nélküli iskolában megkezdte a tanítást. 1950-ig, a házasságkötéséig tanított a Fráterban. Ekkor lakás ígéretében és reményében Ózdra költözött ifjú feleségével, és a József Attila Gimnáziumban vállalt munkát. Mivel az ígért lakást nem kapták meg, 1953-ban Dunaújvárosban a Kohóipari Technikum kollégiumának igazgatójaként dolgozott tovább. 1959-ben Sárbogárdra hívták gimnáziumi igazgatónak. Itt érte édesapja halálának híre, s azért, hogy az özvegyen maradt édesanyjához közelebb legyen, Putnokra, majd onnan 1968. október 1-jén Kazincbarcikára került, ahol kinevezték a Ságvári Endre Gimnázium igazgatójának. E beosztásban 1975. január 31-ig, nyugdíjba vonulásáig dolgozott.

A tanári pályán mindig arra törekedett, hogy az adott oktatástechnikai lehetőségek kihasználásával megkönnyítse az oktatást, a tanulóknak pedig a tananyag befogadását. Így került sor a vezetése alatti gimnáziumban a zártláncú televíziós rendszer és más technikai eszközök alkalmazására. Értékes örömet szerző munkáját 1974-ben súlyos betegség szakította meg, s mivel ekkor már nyugdíjas korú volt, búcsút mondva az igazgatói és a tanári munkának, nyugdíjba vonult.

Dani bácsi nyugdíjazása óta már több mint húsz év telt el. Ezalatt talán egy percig sem tétlenkedett. Szenvedélyeinek: a szépirodalom olvasásának, a komolyzene hallgatásának, és – pihenésképpen – a horgászásnak hódolt és hódol ma is. Kapcsolatban áll volt egyetemével, halbiológiai kutatás kapcsán. Leányai, Éva és Jutka kérésének engedve nekifogott emlékei papírra vetésének. Olykor pedagógiai munkásságának gazdag tapasztalatairól is ír, olyan következtetéseket von le, mint: A jó pedagógusnak kötelessége szárnyalni, és szárnyaltatni tudni. Vagy: Sok elviselhetetlent kell tudni elviselni, hogy szerethessük tanítványainkat. És megszívlelendőnek tartja ma is Tacitus bölcsességét, mely szerint: “A túlzott közvetlenség a tekintélyt, a túlzott szigor a szeretetet csökkenti.” Ő, gazdag életútja során ehhez tartotta magát.

schag_daniel2

A “hegedűművész”

Gyerekkorában Dani bácsi fejében az a gondolat is megfordult, hogy hegedűművész lesz. Szorgalmasan készült is erre. A vasgyári zenekar első hegedűsénél vette a leckéket, hogy megalapozza ebbéli tudását és pályáját. Szerepelt iskolai összejöveteleken, játszott kirándulásokon, és szép magyar nótákat hegedült édesapjának és barátainak, amikor vasárnaponként a diósgyőri borospincéknél összejöttek némi borozgatásra.

Egyetemi éveim c. visszaemlékezésében is leír egy esetet “hegedűművészi” tevékenységéről. A bölcsészkaron működött szimfonikus zenekar, amelyet egy Zoli nevű negyedéves matematikus zenerajongó vezetett. Daninak a másodhegedűs szerep jutott e zenekarban. “Egy alkalommal a debreceni Piarista Gimnáziumba kaptunk meghívást, és műsort adtunk az igencsak zeneértő tanári karnak és tanuló ifjúságnak – írja. – Ilyen illusztris társaságnak még nem zenéltünk és érthető volt az izgalmunk. Egyik számunk Kodály Háry Jánosából az Intermezzó volt. Nagy izgalmamban, amikor ahhoz a részhez értünk, hogy felütés (tra-la-la) ˝ taktus, szünet, utána téma (Zoli karmester a nagyobb hatás végett tovább tartotta a szünetet), nem figyeltem eléggé a beintésre, hegedűmmel szólóban belevágtam a témába. Nagy gikszer volt, a zenekar alig tudott egyenesbe jönni. A kínos apróság után… a befejezés pillanatában a jó humorú és sláfertig Zoli hirtelen a közönség felé fordult és megszólalt:

– Elnézést kérünk, amit a Mester kifelejtett a műből, azt a mi aranyos másodhegedűsünk szólóban bejátszotta.
Kedves nevetés és nagy taps. A kutya diákok pedig ütemesen kiabálták: – Lássuk a szólistát! Lássuk a szólistát!
Zoli vigyorogva szól nekem: – Hát állj fel, Danikám, látni akarnak!
Nem tehettem mást, pipacs színekben felálltam és a diáknép, de a tanárok is kedvesen tapsoltak.
Hát így teljesült gyermekkori ábrándozásom: hegedűjátékommal elbűvöltem a hallgatóságot és nagy tapsot kaptam.”

Dani bácsi csillaga

Dani bácsi talán egyedüli állampolgára e hazának, aki azzal büszkélkedhet, hogy a végtelen égbolton száguldozó csillagok egyikét – az International Star Registry tanúsága szerint – magáénak mondhatja. A diploma arról szól, hogy a Földünktől 4 és ˝ fényévnyire, az Arcturus elsőrendű csillag közelében, a Kígyó fejében található negyedrendű csillag neve: Daniell Schág.

Hogyan jutott Dani bácsi e csillaghoz? A matematika-fizika szakos Éva leánya 1986 óta az Egyesült Államok Caltech Egyetemén (Kalifornia) dolgozik abban a csoportban, amelyik a NASA Mars-programjában az antenna-követőrendszer megtervezője és irányítója. Az egyetem lehetőséget kapott arra, hogy egy csillagnak nevet adjon, s ezt Évának engedte át. Ő pedig 1996 szeptemberében e csillaggal ajándékozta meg a 82. évét betöltő édesapját.

One comment

Hozzászólás