Írok, mert nem tehetek másként – a Németh László-díjas író-költő, Orosz Margit volt az Újkazinciak vendége

Kálmánné Katalin írása

Kálmánné Katalin írása

2016. május 31-én Orosz Margit író-költő ‒ akit a Bán-völgye poétájának is neveznek ‒ volt a vendége az Újkazinci Baráti Kör által rendezett közönségtalálkozónak. Bevezetőként a Don Bosco Szakiskola, Középiskola és Kollégium diákja, Balogh Máté László és Jónás Béla tanár úr színvonalas zenei előadását hallhattuk.

A Bánhorvátiban élő alkotó, ahogyan ő mondja, „szabadság madaraként” született Miskolcon. Könyvet, verset szerető családban nevelkedett, és már gyermekként is írogatott. Negyven esztendeje pedagógusként tevékenykedik, magyart tanít a bánhorváti Kazinczy Gábor Általános Iskolában, fontosnak tartja a fiatal tehetségek felkarolását, kulturális nevelését. A hosszú évtizedek alatt irodalmi színpad, színjátszó kör, számtalan vers- és prózamondó verseny városi, megyei, országos eredményei mutatják, hogy igyekszik megszerettetni az irodalmat, ápolni az anyanyelvet a fiatalokkal, vonzóvá tenni számukra a versmondást. Gyermekekkel a település rendezvényein aktív résztvevők, s ő maga is szívesen mond verseket, részleteket irodalmi alkotásokból.

Számos írói és pedagógia kitüntetése mellett 2015 júniusában Németh László-díjat kapott, és a napokban, 2016 júniusában vette át a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet.

Ezen a közönségtalálkozón volt szerencsénk hallani ámulatba ejtő szavalatát. A máskor nagyon aktív közönség néma csendben, áhítattal hallgatta az előadást. Egy-egy vers után még a beszélgető partnerének, Landenberger Lászlóné Mariannak, a rendezvény háziasszonyának is nehéz volt megszólalnia.

A költő két, a 2013-ban megjelent Tűnődés és a 2015-ben kiadott Csend hangjai című verseskötetén keresztül, melyek életről, természet- és hazaszeretetről, hitről, a magyar nyelv szépségéről szólnak, az író előadásában eljutottunk egészen tündérországig, hiszen vidám gyermekversekkel is megörvendeztette a közönséget.

Eltűnődhettünk a csend hangjain, mit is, miről is üzen a csend…

Óriási taps kísérte a ránk hagyott örökségről, a szeretetről, megértésről, a megbocsátásról, hitről, lelki táplálékról közvetítő írásait. Vallja, hogy a verseknek üzenetértékűeknek kell lenniük.

A rendkívül sokszínű író alkotásaival már a hetvenes évek végén és a nyolcvanas években találkozhattak az olvasók az Ifjúsági Magazinban, az Észak-Magyarországban, a Napjaink folyóiratban. Az elmúlt időszakban a Holnap Magazin, a Délibáb, a Főnix Dala, az Észak-Magyarország, a Harangszó és online felületek közölték verseit. Több antológiája is megjelent. Tagja a Batsányi ‒ Cserhát Művészkör, Főnix Dala, Irodalmi Rádió, Kortárs Költők Társasága, Poet irodalmi-művészeti csoportnak.

Tervei között szerepel színes rajzokkal, gyermekverseket is tartalmazó mesekönyv megírása, illetve már gyűjtögeti a harmadik kötete anyagát is.

„Köteteim nemcsak a családomnak, kollégáimnak, barátaimnak, tanítványaimnak ajánlottam: tartottak könyvbemutatót Putnokon, Kazincbarcikán, Miskolcon, Debrecenben, Ózdon, Edelényben, Rudabányán, Szuhakállóban, Encsen, Tardonán, Mályinkában, Nekézsenyben, természetesen Bánhorvátiban, néhány környező, illetve határon túli településen. Nagy öröm számomra, hogy a nagyvárosokba és a településekre egyaránt többször visszahívnak. Mindig igaz, értő és nyitott szívű közönségre találok: erről ”beszél” az én kis vendégkönyvem is, amit mindig magammal viszek az író-olvasó találkozókra.

Miért is talál itt egymásra író, olvasó? Talán azért, mert könyveimet az élet ihlette: a vidéken eltöltött évtizedek, pedagógusként a gyermekek körében átélt élmények és azok az emberek, akik ebben a környezetben élnek, a szülőföldhöz, a szűkebb hazához való ragaszkodás, a hagyományok tisztelete. Írok a tájról, a környezetről, de a természet mindig valamiféle többlet hordozója. Átöröklött földünkkel a múltat, történelmünket, anyanyelvünket is megörököltük. Ám folyton változó világunkban nem könnyű eligazodnunk. Mindezekről, s szabadság utáni vágyunkról, anyanyelvünk megtartó erejéről is szólnak a kötetek versei.

Az írások titkokat rejtenek, de kiolvasható belőlük a nemzet, a haza sorsán, a hektikus világ ellentmondásain aggódó, a küzdő ember, az anya, a pedagógus, a társ vallomása, s talán az idők szavát is megértjük, ha a sorok között olvasunk.

Írok, mert nem tehetek másként, mert hiszem, hogy a vers örök, mert mindenkihez szól. Mindazokhoz, akik gyógyírt keresnek a magányra, akik a cinkosság örömével a szemükben összekacsintanak, akik magyarságukat a hétköznapokban botladozva is megélik, akik hittel hisznek, avagy vágynak ennek élményére. Szóval azokhoz, akik a verseket szeretik. Lelki táplálék az, amely az öröm húrjait pengeti, de belőle erőt is meríthetünk életünk nehéz pillanataiban.

Nyomokat hagyni

„Nem fontos az, hogy széles országúton poroszkálva járjunk, fontosabb az, hogy magunk után egy-két lábnyomot hagyjunk.” – vallja a költőnő önmagáról.

Számtalan rendezvényen hallottam előadását. Mindig lenyűgözött előadásmódja, ámulattal hallgattam szavalatait. Személyesen ez év márciusában ismerkedtem, illetve ismerkedtünk meg vele, és nagy örömünkre azonnal elfogadta felkérésünket az író-olvasó találkozóra. Mindig azt mondjuk, hogy közösségünk életében az elmúlt öt év alatt olyan ismeretségeket, barátságokat kötöttünk, amiért kár lenne, ha kimaradtak volna az életünkből. Az Orosz Margittal való találkozásunk is ezt az állításunkat erősíti.

Fotók: Szűcs Mara

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .