Író-olvasó találkozó: Szobonya Krisztina volt az újkazinciak vendége

Kálmánné Katalin írása

Kálmánné Katalin írása

A múlt heti fergeteges évindító után már komolyabb vizekre eveztünk. Kedden délután, hagyományainkhoz híven, a Magyar Kultúra Napján író-olvasó találkozót rendeztünk. Vendégünk a kazincbarcikai, rendkívül színes egyéniség, Szobonya Krisztina amatőr író-költő volt.

A rendezvény első részében Bandula Judit, a Surányi Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium végzős diákja előadásában gyönyörködhettünk. A csodálatos, egyedi hangjával előadott két dal méltó megnyitója volt az ünnepi műsorunknak.

A köszöntő után Gál Gábor a Himnusz születéséről ünnepi megemlékezést tartott, ezt követően pedig megkezdődött az írónő bemutatása.

Legrövidebben, tömören, Zólyomi Sándornét idézve lehetne bemutatni: „Krisztina remek ember, egyszerűségével, szerénységével hamar a csoport szívébe lopta magát. Vele együtt megjártuk a mélységet és a magasságot, egy érzelemdús, nagy empátiával rendelkező, sokat tapasztalt egyéniség. Életútjának bemutatását remekül segítette Gál Gábor csoporttársunk, aki jól felkészülve, egyéni stílusával ’amolyan gáboros’ módra nyitotta meg Krisztina szívét, aki kellő átérzéssel, remek előadásmódjával tolmácsolta verseit. Úgy gondolom, hogy aki kihagyta ezt a délutánt, ezt a bemutatkozást, rendkívül sajnálhatja.”

Krisztina az általános iskolában, ötödik osztályos korában jelentkezett az akkor alakuló Kincs Bábcsoportba, melyet Kovács Balázsné, Ibolya néni alapított. Számtalan versenyen vettek részt, a legemlékezetesebb számára az 1982-ben megrendezett Országos Úttörő Bábfesztivál, majd ezután Kassán a Nemzetközi Bábfesztivál. Már fiatalon, 14-15 évesen Truman Capote, Franz Kafka, József Attila és Pilinszky János műveit olvasta. Lehet, az sem véletlen, hogy első munkahelye az Aethenum Nyomdában volt. Pedagógia szakos nevelőtanári diplomája mellett számtalan tanfolyamot elvégzett. Tanult az Egészségügyi Továbbképző Intézetben, tanult talpmasszázst, elvégezte a természetgyógyász modulokat, hospice-tanfolyamot. Kanadában az indiánok kultúráját, Indiában, Nepálban a buddhizmust tanulmányozta.

Verseinek, írásainak témája a mulandóság, a halál, létezés, az apró szépségek, az élet értelme. Vallja, hogy az élet minden rezdülését meg kell élni, ne bújjanak az emberek álarc mögé, vállalják fel az érzéseiket, ami fáj, az fájjon, mindenben és mindenkiben ott van a szépség, egy tekintetben, nézésben, mozdulatban, csak sajnos nem vesszük észre, legtöbbször elmegyünk mellette. A verseit egy-egy kép is szimbolizálja. Írásai nyomtatásban még nem jelentek meg, de több elektronikus oldalon publikál több kortárs költőhöz hasonlóan. Amit még kiemelnék, hogy Krisztina is az Újkazinci lakótelepen él.

Én az interneten elég régtől olvasom az írásait, és nagyon megfogott a végtelen empátiája, rendkívüli szociális érzékenysége, amelyet a valós történeteket megörökítő írásai sugároznak. Megrázóan elgondolkodtató pár soros verse, melyet karácsony táján egy kukázó ember láttán írt. Vagy azon írásai, hogyan fotózkodik a hajléktalannal, ahogyan a rendelőben órákig hallgatja a beteg 80 éves hölgy meséit, ahogyan segítségére siet egy otthontalannak.

Az utóbbival a Baráti Kör is kapcsolatba került. Életcserepek, avagy senki sem születik hajléktalannak címmel, az otthontalansággal foglalkoztunk. Rettenetesen megrázó sorsokat ismertünk meg. Fodor Péter fotóművész segítségével szerettük volna vendégül látni az István nevű otthontalant, akit szerintem minden barcikai városlakó látásból ismer, mert nincs olyan hely, ahol fel ne bukkanna, vagy ha megkérik, ne segítene bárkinek. Krisztinához hasonlóan Péter is többször megörökítette, sőt ezen a rendezvényen Fodor Péter meg is szerette volna ajándékozni, de sajnos a találkozás nem jött létre. Abban az időben István valahogy mindenki szeme elől eltűnt. Nem sikerült felkutatnunk. Egyszer Krisztina írásaiban ismerőst véltem felfedezni. Még tavaly Fodor Péter engedélyével elküldtem neki István fotóját, és megkérdeztem, hogy az írásaiban szereplő személy, azonos-e vele. Igen, ő volt az. Így a Krisztina írásaiból tudtuk meg, hogy István szívinfarktust kapott, és életét tulajdonképpen Krisztinának köszönheti.

„István történetéhez az azért hozzátartozik, hogy a szakadó esőben 10-15 perc után autóval megálló, ismeretlen fiatalember hívott mentőt, mivel nálam nem volt telefon. Én csak ‘őriztem’ és imádkoztam érte – mondta el Krisztina. – Persze igaz, ha nem állok meg és továbbmegyek, lehet, hogy meghal, de az ismeretlen autós fiatalember és a mentősök mentették meg. Meg talán az ima. 🙂 „

Fodor Péter fotói

Ezt természetesen a keddi rendezvényen az írónő el is mesélte nekünk. Ahogyan elmondta, szinte láttuk magunk előtt az eseményeket, de hasonlóak voltak a szavalatai is. Lenyűgözően mondta el a verseit, és ‒ ritkaság ‒ valamennyit fejből. Rá is kérdeztünk, és megerősítette, hogy mindet tudja fejből.

A bemutatkozó utolsó részében a közönség kérdezett az írónőtől. Legtöbb kérdés arra irányult, hogy a csillogó szemű, melegséget sugárzó tekintetű hölgy hogyan tud azonosulni az elmúlással és a halállal.

Majd a rendezvény végén Krisztina meglepetéssel kedveskedett a csoporttagoknak. Dedikált előnyomtatott verssel köszönte meg a csoport figyelmességét.

A rendezvényünk technikai támogatója Kottner László és Gál Gábor volt.

Fotók: Szűcs Mara

mimarad

Szobonya Krisztina: Mi marad

Mikor elnémulnak a folyók,
elsápad minden víztiszta
szaruhártya, és te alábuksz újra.

Talpig harasztban, jeltelenül,
e horizontális depresszióban
‒ hol a hegyeket felszántották
és porrá zúztak minden követ –
a színek formátlanságba zuhannak,
és egymást átölelve sírnak, sírnak.

Minden mosoly üvegtestű fájdalom.
Te mégis szaladsz.
Lélek-szakadva szaladsz az égig.
És már nem hallod, lassuló lélegzettel
miről dalolnak a januári lombok.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .